Nagyberki Zsarolta vakkantásai

10. 24.

 

Most bizony kicsit elmaradtam a Diktálmány újabb részének közlésével, de TERMÉSZETESEN ez nem rajtam múlott! Egyre vénülőbb és lassulóbb inasom megtagadta, hogy a csendes éjjeli órákban vesse be a klaviatúra gyöngybetűivel dicső Fészbuk oldalamat, pedig alvás közben kiválóan tudtam volna a buksijába átplántálni a gondolataimat, de hiába, mert nem volt hajlandó éjfél körül a géphez telepedni! Valami háromszor nyolc óráról hablatyolt, amiből szerinte az egyik nyolc óra a pihenésé, és azt nekem is biztosítanom kell, mert neki az „jár”, neki ahhoz a „töltekezéshez” „ősi joga” van… hááát, majd utána nézek…
Szóval az elmúlt hét elején lehűlt a levegő, és rákezdett az őszi eső… úgy tett, mint aki abba sem akarja hagyni. G. lázasan bújta (Ez a „lázasan” csak hangulatfestés, nem volt semmi baja…), tehát „lázasan bújta” a dobozában az időjárásjelentések kavalkádját, ahol véletlenül sem talált két egyezőt! Persze már szombatra gondolva tervezgette, miként fogja lemondani az özönvízre hivatkozva az idei utolsó vizsla-piknikünket. A kis bicebóca vendégünk is megsínylette a nedves hidegséget, időbe telt neki, amíg bejáródtak hátsó futóművei, néha csak az inas segítségével tudott az ágyra is felkapaszkodni. G. el is határozta, hogy e héttől kezdődően Apto-Flex szirup kezelésben részesíti. Az eső közben néha abbahagyta, de aztán újra rákezdett, az inas kobakján az eddig sem dús fedőszőr határozottan ritkult, és kezdett hasonlítani Chino borotvált kopaszságára. Végre felcsillant a remény, hogy a találkozónk idejére odébb mászik a front, és talán bundabugyival sem kell a ruhatárát bővíteni… Persze, ha megkérdezett volna, már a hét elején megmondom, hogy derült időnk lesz, hiszen én – pozíciómból eredően is, - határozottan jóban vagyok az Időfelelőssel! Megbeszéltem Vele, és „lássatok csodát”, ragyogó idő kerekedett szombatra! A Tizenkettedik Vizsla-Piknik körülményei sem okoztak csalódást, mint ahogy eddig mindegyik találkozón, meg volt teremtve a napsugaras körítés! Már csak mi vizslák, és a hitetlenek csapata, - kétlábú kísérőink – hiányoztunk a verőfénnyel terített színpadról. Nem sokáig, lassan készülődtünk, B. is hazaért, ránk kerültek a hámok, na, ekkor már mi is kezdtünk felpörögni… Eljött az idő a hercegnői hintóba szálláshoz, aránylag ügyesen, gyorsan be is lettünk csatolva a biztonságba, Chino előre ült G. lábaihoz-ölébe, és indulás! 
Hamar odaértünk, azt hittük, mi vagyunk az elsők, de kiderült, hogy Éva és a kis Csabi már várnak ránk, illetve rám, epedezve, hogy megismerkedjenek méltán híres hercegnőségemmel! Aztán az „imádást” legfeljebb csak Éva fejezte ki irányomban… Az áhítat Csabi és Chino között egy pillantás alatt létrejött, az ott töltött három óra alatt elválaszthatatlanok lettek! De én nem értem rá tovább foglalkozni velük, mert sorban jöttek a többiek! Csengéék, Nojcsi, aztán Lüszi és Lex Mayával, a mi (vizsla) Majánk Frédivel és a Csillagazdikkal…. na, itt megtorpanok, mert belezavarodok… És az Óvodás Különítmény is tiszteletét tette! Szedert már eddig is ismertem, de bemutatkozott Dorka, és Tas is a csoportnak! Aztán ott volt Lana, aki még nem is csoporttag, és végre eljött Csoki is, Lui alomtesója Évájával, aki egyben Svábtesóm szívszerelme is, mert ha meglátogat bennünket nagynéha a rezidencián, Lui a csak neki tartogatott heves érzelmekkel fogadja, és azt elképzelhetitek milyen… Szóval, hogy a létszámot rögzítsem: Lüszi, Lex, Csenge, Maja, Frédi, Szeder, Dorka, Tas, Lana, Csoki, Chino, Lui, és én, tehát 12 vizsla, és egy tiszteletbeli (a bicebócánk)! A kétlábú imádóink húszan voltak, de minket, legalábbis engem, csak néhányuk érdekelt! Aki simizett éppen, vagy akinél töpit-parit-jutit szimatoltunk ki. Nojcsinál biztosra mentünk, de Maya és Betus is elővarázsolta az éhhaláltól megmentő falatokat! Csabi csak Chinonak akarta dugdosni a „roborálót”, amit persze nem hagyhattunk! Egyébként is rengeteg dolgunk volt! Lüszi és Lui mindjárt kezelésbe vették az ovisokat, de az „apróságok győzték a futást, gyorsan fordulgattak, így a két eszetlen csokiszínű gyakran lyukra futott. Aztán a csöppségek megunták a két nindzsát, és odébb vonultak. Gondolom, jövőre már, megnőve, nem hagyják magukat olyan készségesen megfektetni! Én nem szálltam bele a hajkurászba, a simogatásokat gyűjtögettem, majd Frédinek kellett elmagyaráznom, hogy hiába helyre kiállású legény, amíg ilyen foltos öltözetben akarja tenni a szépet, nincs esélye… Azért tetszett a srác, de erőlködjön egy kicsit, van még időnk, no meg a látszatra is adnom kell! Kivételesen jól éreztem magamat, futkorásztam is a többiekkel, keveset morrantottam, egészen elfeledkeztem a hercegnőségről! A vége felé G.-neki kellett kioperálni a nyakából a kis Szedert, aki eltökélten törekedett a horgászszék birtokbavételére. 
Nem is tudok az egész piknikről többet diktálni, csak érzéseim, benyomásaim vannak, azokat nehéz a kétlábúaknak átkonvertálni…. miután este hazaértünk, - mindenféle rókavár autóba tele pitése nélkül, - a vacsi után azonnal szundizni mentünk. Itt most abbahagyom, noha tudom, adós vagyok még a tegnapi nappal… nézzétek helyette a fotókat! Vizslát!

Chino, a tiszteletbeli vizsla!

Jön a TÖPIIII!

Nem értesz a szép szóból?

Frédi rámenős udvarló!