11. 28.

A hét eleje eltelt, de aztán jött Nojcsi, és programot hozott sivár magányunkba. (Meg mindenféle Óperenciás tengeren túli dolgot… nekünk fogtisztító rágcsákat, az inasoknak csokit)
Az első félóra a szertelen üdvözlésé volt, ám utána megelégedtünk, ha csak félpercenként simizett, és mi kedvünkre végigpuszilhattuk rajta azt, amihez hozzáfértünk. Amikor enni vonultak, természetesen mi is követtük a kétlábúakat, és „véletlenül” a vendégünk köré telepedtünk. Ott volt előtte a szárazkenyérkockásjutifalatos tálka, nem okozott neki nagy nehézséget, hogy szinte két kézzel hintse közénk a „mennyei adományt”, megpróbálva kielégíteni telhetetlen bendőnket! Az irigy G. ahogy az idő telt, egyre erélyesebben próbálta figyelmeztetni, de megnyugodva állapítottuk meg, hogy Nojcsinak is szelektív a hallása. Az inas a végén már azzal fenyegetőzött, hogy nyakörvet kap, és láncra köti, ám a vendégünk nagyon bátor, semmibe vette a fenyegetést, és mire a hírhedt nádpálca előkerült volna, befejezték a zabálást, kikísértük a vendégünket az udvarra, hogy megfigyeljük, miként öli lassan magát a bűzös rudacskáival. Mi nem hódolunk ennek az önirtó szenvedélynek, így nagyokat prüszköltünk, amikor felénk fújta a büdöset. Közben harci játékokkal szórakoztattuk a nagyérdeműt, mert a napocskának köszönhetően végre közönségünk is volt, sőt, még felvétel is készült rólunk! Miután teljesítettük az – irántunk méltán érdeklődő - média igényeit, bevonultuk belsőbb termeinkbe, újra átadva magunkat a kétlábúak által kizsarolt szeretgetésnek. No jó, nem volt ellenünkre nekünk sem, olyannyira kiélveztük, hogy Nojcsi már panaszkodott amiért csak két keze van, ám erről mi nem tehetünk, ez is a kétlábúak egyik sajnálatos fogyatékossága! Ha mi neveznénk magunkat a „Teremtés Koronájának”, helyükben már rég alkalomadtán kinyújtható csápokat fejlesztettünk volna, hogy legyen mivel cirógatni a közelünkbe kerülő vizsla-sereget! 
Közben Kata is idecsörgött, hogy Chinot akarja látni egy kombi oltás beléje tűzésének erejéig, mi is szívesen részt vettünk volna az előadáson, ám Kata nem volt kíváncsi ránk! Nem is értem, a színpadon nem lámpalázas… A sietős időre, és a ruhájára hivatkozott, így hát Luival Nojcsi társaságában maradtunk. Utólag persze nem bántuk meg, - bár Katát kivételesen emlékezetes üdvözlésben részesítettük volna, - mert juticsonttal lett elaltatva az esemény iránti érdeklődésünk… Nagyon el kellett altatni… 
Mikor visszaért a „megsebzett” hős, lassan elcsitultunk mi is, kellően, - néhány hétre - leamortizáltuk Töpisnénink irántunk való epedezését, ám mire legközelebb jön, feltöltődve vetjük bele magunkat az örömködésbe. Most mindenesetre – hozzánk képest – csendesen búcsúztunk tőle, majd a vacsi után jóleső fáradsággal tértünk az álmok világába.
Másnap, csütörtökön, az inasok itthon hagytak bennünket, G. szemét vitték el kötelező szervizelésre. Mivel sütött a nap, és Chino nem hajlandó a mi ajtónkat használni, nyitva hagyták a nagyot, és – azt hiszem, - ez volt a szerencséjük, a szervizben több mint három óra alatt végeztek csak. Természetesen mi is kint végeztük el, amit kint kell! 
És eljött a péntek, amit az inas már nagyon várt! Valami amerikai koppintásra blekkfrájdéjt tartottak, G. pedig olyan zsugori, mintha csupa Mac (Mek) szerepelne ősei között. (Mekk Elek inkább, de ezt most hagyjuk…) Szóval nagy várakozással telepedett le reggel a gép elé, hátha olcsóbban rendelhet nekünk kaját. Aztán csak nézett bambán, mert a szerkentyűből eltűnt az a „háló”, ami befogja a web áruházakat – többek közt. Eleinte még nyugodt volt, mondván, valahol biztos „újraszövik”, de amikor délután már Nojcsi és Mariann is érdeklődött hogylétéről, nekidurálta magát, felballagott mind a tizenhárom lépcsőn, kihúzta a kábelt a rúterből, visszadugta, és maga is meglepődött a sikerén. Lett „háló”, lett web bolt, ráadásul még olcsóbb kaja is lett! G. ezért estefelé már engedélyezte az előzőleg leszólított csillagoknak, hogy visszatérjenek a helyükre… Persze mi is megnéztük, hogy ott vannak e, és tényleg, mind ott voltak már! ( G: valamit tud!)
Szombat este az inasoknak vendégeik jöttek. Mivel fent, B. vizslátlanított „tisztaszobájában” fogadták őket, mi nem kaptunk meghívást. G. ennek elmaradását a szokásos juticsontokkal kompenzálta, és mi nagyon rendesen viselkedtünk! Csak néhányszor látogattunk fel az emeletre megnézni, hogy zajlik e még a „party”, és szinte első szóra visszatértünk a rezidenciámba.
Ott néha kis vitát imitáltunk, hadd jöjjön le B. „rendet csinálni”. Persze nem volt semmi komoly, mire leért, már nem kiabáltunk. Erről jut eszembe, Chinonak annyira megjött az önbizalma, hogy simán lemorogja Luit, ha épp őt simogatja valamelyik kétlábú, és a csokihaver is részesedni szeretne a jóból! 
Egyébként nagyon következetes, még mindig abba a szerencsétlen takaróból rágja ki a forintos nagyságú cafatokat, amiből elkezdte öt hete, nagyon akkurátus, az inas nem tudja lebeszélni róla, megadóan szedi össze a néha tucatnyi darabkát… 
Lassan abbahagyom a diktálást, mert az inas nemrég újra leszólította a csillagokat az égről, eltűnt a Diktálmány fele, és újra kellett pötyögnie, amit eléggé zokon vett… Hiába, ez nem az ő hete… lehet, hogy lecserélem…! Vizslát!

Chino

Nagy a szerelem...

Még jó, hogy a csodás popómra is jut egy kéz!

 

Csak a médiának! 

 

 

Nojcsi munkában

11. 21.

Délelőtt még úgy volt, hogy az elmúlt hétről nem diktálok semmit, mert ugye, ami nincs, (esemény), abból nem lehet habot verni sem! A semmibőlhabotverést csak a kétlábúak művelik, mint tudjuk! Vesztemre inasom G. pont kétlábú, és rám förmedt, (ezt majd figyelembe veszem esetleges béremelés-követelésekor), hogy Kedves Népem nem maradhat a Diktálmány legújabb fejezete nélkül ma sem. Hát, lássuk, de csak azért, hogy ne szakadjon meg a lánc… Ez nem az a lánc, aminek igenis szakadnia kellene minden fajtársam gigáján, ez csak jelképes, míg a másik igenis valóságos… „köszönhetően” a magát „teremtés koronája”-ként becézgető fajnak….
Ha azt plántálnám írnok-inasom fejébe, hogy egész héten csak unalom volt, nem ugatnék igazat! De semmi egetverő nagykaland nem jut eszembe! Úgy telnek a napok, mint máskor, napsütésben kint bulizunk, esőben bent durmizunk. Szerencsére az utóbbi napokban több a napsütés. Ja, annyi történt azért, hogy előkerült Chino bilétája, mégpedig a közös ágyunkból bújt felszínre, hiába keresték botor alkalmazottaim a külső játszóterünkön. Ma már B. meghozta a strapabíró kulcskarikát, így kis bicebócánk újra csilingel G. örömére. 
A héten megjelent Chino gazdikereső posztja is, amihez „idegenbe szakadt” hazánk fia, az én legkedvesebb extestőröm (más nem is volt…) - Lucky S. Pécshegyaljai Sondriese - költeménye szolgáltatja a veretet! „Persze G. ebbe is belekontárkodott, azért lett olyan bicegős, de ez legalább passzol is Chinohoz. Még a nagy Dió, a „Dió kutya blogja” tulajdonosa is osztotta, és közben kinevezte dublőrének, ezúton köszönöm a Falka nevében, igazi uralkodói gesztus volt! Chino egyébként megint hízott egy kilót, most már 17, G. örül, bár a delikvensen nem látszik a nagy változás… Az elhízástól szerencsére messze van, nem tenne jót a gerincének a súlyfelesleg.
Jaa….., és Lui egyik nap tett róla, hogy vaksi inasom megtépázott idegrendszere tovább amortizálódjon… Történt ugyanis, miközben G. a nevemben tájékoztatta Kedves Népemet, hogy a Csokigyerek – mintegy kedveskedve – odakönyökölt, jobban vakkantva odaállazott a billentyűzetre, és valami olyan komplexitással sikerült megnyomnia a buksija alá került gombokat, hogy a monitoron levő kép, ha nem is tótágast állt, de derékszögben elfordult! És az egér sem tudta merre van a jobbraát! Én már előzékenyen egy macska után akartam nézni, hogy tanítsa móresre azt a cincogót, ám G. büszkén leintett, hogy majd ő megoldja… Mindhárman végignéztük szerencsétlenkedését - emlékét fedje jótékony homály, - de végül átvágta azt a bizonyos gordiuszit, sikerült neki visszaállítani a szerkentyűt egy előző időpontra. Hercegnői dicséretben részesítettem, amiért egyedül megoldotta, és nem kért telefonos segítséget sem, amivel erősen blamálta volna rezidenciám felkészültségét!
Háááát, ennyit sikerült „haboztatni” a semmit, talán a következő adag Diktálmány szólni is fog valamiről…. Vizslát!

Utóirat: A ma készült videón látszik, hogy Chino nem hagyja magát!

😀

Gyermekek Az Állatokért Alapítvány

2012. augusztus 17. · 

 · 

Magamat ajánlom

Chino kutya a nevem,
családomat keresem. 
Hogy szívedet meghódítsam, 
néhány dolgot gyorsan rólam: 
Mert kidobott kutya voltam, 
így alaposan lefogytam. 
Ám Maya, aki megtalált, 
a házába invitált. 
Enni, inni is adott, 
most kicsit vastagabb vagyok. 
A gerincem bár nem tökély, 
de mozgásomban a baj csekély!
Megműteni nem lehet, 
szedem még a szereket. 
Ne ijedj meg, nem vagyok béna, 
de nekem nem kell a hosszú séta. 
Nyugodt vagyok és okos,
csak nem túl jó matekos. 
Egy meg egy az nekem négy, 
gyere és jó gazdám légy! 
Van most két vizsla pajtásom, 
s a gyerekeket is imádom. 
Nem kell nekem más csak simi, 
sok szeretet, meg pár tál töpi. 
Kölyök vagyok, felnövök, 
társad lennék, de ÖRÖK! 
Nézd, hogy milyen szép vagyok, 
ilyenek az angyalok. 
A mancsomon fehér zokni, 
ne félj, nem kell majd kimosni. 
Ha szeretnél megismerni, 
nem is kell semmi mást tenni: 
Hívd Katát vagy írj nekem, 
a “priviket” szeretem. 
Pécsett lakom a hegy alatt, 
megtalálni nem feladat.
Azt kérném most Karácsonyra, 
hadd költözzek otthonodba. 
Kedvenc kutyád én legyek,
Neked adnám szívemet....

Chinó oltott, chippelt, 9 hónapos fiúcska.
Ivartalanítási kötelezettséggel, ellenőrzött helyre fogadható örökbe.

Érdeklődni:
Fertály Kata 0620/3974-600

11. 14.
 
Az elmúlt héten sem történt semmi diktálmányozásra érdemes…
Hol esett egész nap, hol meg kisütött, de nekem hideg van kint, csak akkor vagyunk az udvaron egyszer-egyszer negyedórácskányit, ha harcolós játék van beütemezve. Az pedig mindig úgy ér véget, hogy G. előballag a gépétől, és ránk förmed, hogy hagyjuk abba ezt az éktelen kajabálást, és ha nem tudunk szép csendben játszani, menjünk inkább be, de ott csak aludni, kötelet morzsolni, labdát csócsálni ajánlatos, a plüsscincálás, pokrócszabdalás hiába csendes és látványos eredménnyel járó elfoglaltság, mégsem nyeri el az inasok tetszését. Chino újabban reggel 6-6.30-kor kezdi a hangoskodást… Kismalacvisítással indít, hogy ő már nagyon, de nagyon éhezik, majd megkapva, és befalva a betevőjét, nyüszögésre vált, kikövetelve a ráfigyelést, a „csakvelefoglalkozást”. Ezt némi kihagyással vacsoráig folytatja, aztán jön megint a visítás… Ha csendben van, akkor alszik, vagy valami csintalanságon töri a fejét, vagy tényleg a rágókaját majszolja… G. tegnap észrevette, hogy Chino már nem csörög – pedig esténként jó volt neki hallani is, amikor befelé igyekszik, mert olyankor csak a kamáslijai a feltűnőek, - úgy látszik , valamikor leesett a nemrég csináltatott bilétája… vagy a harc közben, vagy komposztkukázáskor kinyúlott a kulcskarika, és leesett a biléta. Most volt, nincs! Épúgy, mint az inasok féltve őrzött datolyafügéi, amiknek ugyancsak hűlt helyük van. A napokban még B. látta mind a hetet a fán, aztán egyszercsak huss, valaki meglovasította őket. Vagy inkább megvizslásította, mert Lui a gyanúsított! Csak egyetlen szem maradt, a fa legtetején, B. szerint azt már a svábtesóm sem érte el. B. gyorsan lekapta a maradékot, mert Nojcsinak lett beígérve, nem akarta, hogy megorroljon ránk. G. szerint még nem érhettek be, csak szép aranyalma Szinűk volt, de lehet, hogy Luinak más volt a véleménye… és mivel a hasát sem csapta el, neki volt igaza. Én mindenesetre nem is láttam, nem is tudok róluk, bár én szóba sem kerültem, Chinoról meg nem feltételezték, hogy a fára kapaszkodott volna értük. Jövő tavasszal tágasabb rácsos kennelt kap a kakifa, megakadályozandó a kakik elkóborlását. Érdekes, hogy a többi, általunk produkált, szintén így nevezett végtermékünkért nem lelkesedik ennyire a személyzet. Tegnap nagy fotózásba kezdett B., ezokból Lui nemkívánatos vizslává lett nyilvánítva, száműzte az udvarról, csak az ablakból leshették G.-vel az akciót. Chinoról szólt az esemény, én csak asszisztálni kellettem. Kata kért néhány fotót a gazdikereső poszthoz, remélem házvetetőm jól teljesített, mert kattintgatni ugyan sűrűn kattintgatott, ám az eredmény nem tudom mennyire fogja lenyűgözni a potenciális gazdikat. Segítsetek „álom gazdit” találni neki, ha majd megosztom.
Remélem, ezen a héten már lesz miről beszámolnom! Vizslát!

Chino portré

Elegánsan-fehér zokniban...

"Harcolunk"

Na mi van öcskös...?

"Kivégzés" .... Othello és Desde3mona...

Most még megmenekült...

11. 08.

Bizony, beköszöntött a november, és vele együtt az unalom is… 
A kétlábúak négynapos ünnepében is csak hármasban gyötörtük az időt és G. idegeit, mert csak napsütésben voltunk kint, amennyire tudunk, vigyázunk a rezidencia tisztaságára, ki sem megyünk, nehogy sarat hozzunk be!
Így is van, akinek nem elég a gondosságunk.
Csütörtökön először lépett le a személyzet néhány órára, először maradtunk hármasban mi, ebzetek. Nem mondom, hogy nem sugárzott némi pánikocska belőlük, ám miután hazatértek, megkönnyebbülten vették tudomásul, hogy csak az egyik aloe vera sínylette meg szabad kószálásunkat, az pedig nyilván belsőleg is gyógynövény, mert sem cipőfűző eregetést, sem kitálalást nem tapasztaltak az alkalmazottak.
Másnap azért történt valami jó is, elvittem B.-t és a barátnőjét egy kétórás sétára, erre a rövid időre megszabadulhattam egyre kisebbre aszalódó rezidenciámtól. Szeretem a kezdeti magányomat megmozgalmasító állandó, és ideiglenes bevándorlóimat, de néha pont arra a helyre vágyakozom, ahol már valaki tehénkedik. Ilyenkor viszket a nózim a bosszúságtól.
Gyükésbe vittem a kétlábúakat, figyelemre sem méltattam a kerítések mögül tucatjával acsarkodó irigyeimet, büszkén vezettem B.-t, mindenki látta, hogy én vagyok az Elöljáró! Mikor kiértünk a házak közül, bátran leoldottam a pórázról kísérőmet, remélve, hogy nem csalinkázik el, a barátnőjével marad. Végre élvezhettem a szabad kószát a szinte ismeretlen terepen, de tudtam, éreztem, hogy elődöm rengetegszer megfordult ezen a nagy, gizgazos, bokros réten, „láttam” az előtte felbukkanó őzikéket, „kiszimatoltam és üldözőbe vettem” a nyuszikat, „röptettem” a fácánokat… . Mindezt csak Borcsival átélve, mert bizony most üres volt a rét, bár a szimatok jelezték, hogy éjjel azért történnek itt dolgok.
Szép volt azért így is, és örömmel meséltem hazatérve az otthonmaradottaknak.
Szombat délben csörrent G. telefonja, ilyenkor, mint tudjuk, általában lesz valami esemény! Attól függően, hogy az inas mozdul e valamerre, vagy leugatjuk a dobozkát a kezéből, vagy őt megelőzve száguldunk a bejárat felé. Most száguldottunk… volna…, de B. utunkat állta, kizavartattunk az udvarra! Nem vitatkoztunk vele, mert nem volt jókedvében. Hamarosan megtudtuk, hogy miért… Kata hozott egy Zsömit, de csak néhány órára, megőrzésre. Akkor találták, szerencsére chipelve, ezért B.-nek is visszatért a kedve, hogy rövidke ittlétre szorul csak. Mi nagy izgalommal fogadtuk az udvaron, barátságos, csóválós blökitárs volt a szőrösebb és megilletődöttebb fajtából. Mikor beljebb mentünk, állandóan az inas sarkában tipródott, persze megértem, biztos nagyon váratlan volt hármunk közé csöppenni. 
Csendespihin már az volt G. legnagyobb problémája, hogyan gyűjtsön magára bennünket, de Zsöminek csak az ágy mellett jutott hely, nem viseltem el, hogy az inason ő is megtelepedjen! Aztán nemsokára jöttek is érte, mire összeszoktunk volna, már itt sem volt… 
Tegnap még a nap is sütött, az udvaron rajcsúroztunk, ám ma délig csak reggelizni keltem fel, Luit küldtem ki, hogy nézzen körül, de úgyis tudtam, milyen hírrel jön vissza… 
Most már nem sokáig bírom az intimtornát, fel kell tápászkodnom, és a legrövidebb távot megtenni a csepergésben, nehogy a végén bent menjek ki…. Vizslát!

Zsömi