Nagyberki Zsarolta vakkantásai

11. 28.

A hét eleje eltelt, de aztán jött Nojcsi, és programot hozott sivár magányunkba. (Meg mindenféle Óperenciás tengeren túli dolgot… nekünk fogtisztító rágcsákat, az inasoknak csokit)
Az első félóra a szertelen üdvözlésé volt, ám utána megelégedtünk, ha csak félpercenként simizett, és mi kedvünkre végigpuszilhattuk rajta azt, amihez hozzáfértünk. Amikor enni vonultak, természetesen mi is követtük a kétlábúakat, és „véletlenül” a vendégünk köré telepedtünk. Ott volt előtte a szárazkenyérkockásjutifalatos tálka, nem okozott neki nagy nehézséget, hogy szinte két kézzel hintse közénk a „mennyei adományt”, megpróbálva kielégíteni telhetetlen bendőnket! Az irigy G. ahogy az idő telt, egyre erélyesebben próbálta figyelmeztetni, de megnyugodva állapítottuk meg, hogy Nojcsinak is szelektív a hallása. Az inas a végén már azzal fenyegetőzött, hogy nyakörvet kap, és láncra köti, ám a vendégünk nagyon bátor, semmibe vette a fenyegetést, és mire a hírhedt nádpálca előkerült volna, befejezték a zabálást, kikísértük a vendégünket az udvarra, hogy megfigyeljük, miként öli lassan magát a bűzös rudacskáival. Mi nem hódolunk ennek az önirtó szenvedélynek, így nagyokat prüszköltünk, amikor felénk fújta a büdöset. Közben harci játékokkal szórakoztattuk a nagyérdeműt, mert a napocskának köszönhetően végre közönségünk is volt, sőt, még felvétel is készült rólunk! Miután teljesítettük az – irántunk méltán érdeklődő - média igényeit, bevonultuk belsőbb termeinkbe, újra átadva magunkat a kétlábúak által kizsarolt szeretgetésnek. No jó, nem volt ellenünkre nekünk sem, olyannyira kiélveztük, hogy Nojcsi már panaszkodott amiért csak két keze van, ám erről mi nem tehetünk, ez is a kétlábúak egyik sajnálatos fogyatékossága! Ha mi neveznénk magunkat a „Teremtés Koronájának”, helyükben már rég alkalomadtán kinyújtható csápokat fejlesztettünk volna, hogy legyen mivel cirógatni a közelünkbe kerülő vizsla-sereget! 
Közben Kata is idecsörgött, hogy Chinot akarja látni egy kombi oltás beléje tűzésének erejéig, mi is szívesen részt vettünk volna az előadáson, ám Kata nem volt kíváncsi ránk! Nem is értem, a színpadon nem lámpalázas… A sietős időre, és a ruhájára hivatkozott, így hát Luival Nojcsi társaságában maradtunk. Utólag persze nem bántuk meg, - bár Katát kivételesen emlékezetes üdvözlésben részesítettük volna, - mert juticsonttal lett elaltatva az esemény iránti érdeklődésünk… Nagyon el kellett altatni… 
Mikor visszaért a „megsebzett” hős, lassan elcsitultunk mi is, kellően, - néhány hétre - leamortizáltuk Töpisnénink irántunk való epedezését, ám mire legközelebb jön, feltöltődve vetjük bele magunkat az örömködésbe. Most mindenesetre – hozzánk képest – csendesen búcsúztunk tőle, majd a vacsi után jóleső fáradsággal tértünk az álmok világába.
Másnap, csütörtökön, az inasok itthon hagytak bennünket, G. szemét vitték el kötelező szervizelésre. Mivel sütött a nap, és Chino nem hajlandó a mi ajtónkat használni, nyitva hagyták a nagyot, és – azt hiszem, - ez volt a szerencséjük, a szervizben több mint három óra alatt végeztek csak. Természetesen mi is kint végeztük el, amit kint kell! 
És eljött a péntek, amit az inas már nagyon várt! Valami amerikai koppintásra blekkfrájdéjt tartottak, G. pedig olyan zsugori, mintha csupa Mac (Mek) szerepelne ősei között. (Mekk Elek inkább, de ezt most hagyjuk…) Szóval nagy várakozással telepedett le reggel a gép elé, hátha olcsóbban rendelhet nekünk kaját. Aztán csak nézett bambán, mert a szerkentyűből eltűnt az a „háló”, ami befogja a web áruházakat – többek közt. Eleinte még nyugodt volt, mondván, valahol biztos „újraszövik”, de amikor délután már Nojcsi és Mariann is érdeklődött hogylétéről, nekidurálta magát, felballagott mind a tizenhárom lépcsőn, kihúzta a kábelt a rúterből, visszadugta, és maga is meglepődött a sikerén. Lett „háló”, lett web bolt, ráadásul még olcsóbb kaja is lett! G. ezért estefelé már engedélyezte az előzőleg leszólított csillagoknak, hogy visszatérjenek a helyükre… Persze mi is megnéztük, hogy ott vannak e, és tényleg, mind ott voltak már! ( G: valamit tud!)
Szombat este az inasoknak vendégeik jöttek. Mivel fent, B. vizslátlanított „tisztaszobájában” fogadták őket, mi nem kaptunk meghívást. G. ennek elmaradását a szokásos juticsontokkal kompenzálta, és mi nagyon rendesen viselkedtünk! Csak néhányszor látogattunk fel az emeletre megnézni, hogy zajlik e még a „party”, és szinte első szóra visszatértünk a rezidenciámba.
Ott néha kis vitát imitáltunk, hadd jöjjön le B. „rendet csinálni”. Persze nem volt semmi komoly, mire leért, már nem kiabáltunk. Erről jut eszembe, Chinonak annyira megjött az önbizalma, hogy simán lemorogja Luit, ha épp őt simogatja valamelyik kétlábú, és a csokihaver is részesedni szeretne a jóból! 
Egyébként nagyon következetes, még mindig abba a szerencsétlen takaróból rágja ki a forintos nagyságú cafatokat, amiből elkezdte öt hete, nagyon akkurátus, az inas nem tudja lebeszélni róla, megadóan szedi össze a néha tucatnyi darabkát… 
Lassan abbahagyom a diktálást, mert az inas nemrég újra leszólította a csillagokat az égről, eltűnt a Diktálmány fele, és újra kellett pötyögnie, amit eléggé zokon vett… Hiába, ez nem az ő hete… lehet, hogy lecserélem…! Vizslát!

Chino

Nagy a szerelem...

Még jó, hogy a csodás popómra is jut egy kéz!

 

Csak a médiának! 

 

 

Nojcsi munkában