11. 08.
Bizony, beköszöntött a november, és vele együtt az unalom is…
A kétlábúak négynapos ünnepében is csak hármasban gyötörtük az időt és G. idegeit, mert csak napsütésben voltunk kint, amennyire tudunk, vigyázunk a rezidencia tisztaságára, ki sem megyünk, nehogy sarat hozzunk be!
Így is van, akinek nem elég a gondosságunk.
Csütörtökön először lépett le a személyzet néhány órára, először maradtunk hármasban mi, ebzetek. Nem mondom, hogy nem sugárzott némi pánikocska belőlük, ám miután hazatértek, megkönnyebbülten vették tudomásul, hogy csak az egyik aloe vera sínylette meg szabad kószálásunkat, az pedig nyilván belsőleg is gyógynövény, mert sem cipőfűző eregetést, sem kitálalást nem tapasztaltak az alkalmazottak.
Másnap azért történt valami jó is, elvittem B.-t és a barátnőjét egy kétórás sétára, erre a rövid időre megszabadulhattam egyre kisebbre aszalódó rezidenciámtól. Szeretem a kezdeti magányomat megmozgalmasító állandó, és ideiglenes bevándorlóimat, de néha pont arra a helyre vágyakozom, ahol már valaki tehénkedik. Ilyenkor viszket a nózim a bosszúságtól.
Gyükésbe vittem a kétlábúakat, figyelemre sem méltattam a kerítések mögül tucatjával acsarkodó irigyeimet, büszkén vezettem B.-t, mindenki látta, hogy én vagyok az Elöljáró! Mikor kiértünk a házak közül, bátran leoldottam a pórázról kísérőmet, remélve, hogy nem csalinkázik el, a barátnőjével marad. Végre élvezhettem a szabad kószát a szinte ismeretlen terepen, de tudtam, éreztem, hogy elődöm rengetegszer megfordult ezen a nagy, gizgazos, bokros réten, „láttam” az előtte felbukkanó őzikéket, „kiszimatoltam és üldözőbe vettem” a nyuszikat, „röptettem” a fácánokat… . Mindezt csak Borcsival átélve, mert bizony most üres volt a rét, bár a szimatok jelezték, hogy éjjel azért történnek itt dolgok.
Szép volt azért így is, és örömmel meséltem hazatérve az otthonmaradottaknak.
Szombat délben csörrent G. telefonja, ilyenkor, mint tudjuk, általában lesz valami esemény! Attól függően, hogy az inas mozdul e valamerre, vagy leugatjuk a dobozkát a kezéből, vagy őt megelőzve száguldunk a bejárat felé. Most száguldottunk… volna…, de B. utunkat állta, kizavartattunk az udvarra! Nem vitatkoztunk vele, mert nem volt jókedvében. Hamarosan megtudtuk, hogy miért… Kata hozott egy Zsömit, de csak néhány órára, megőrzésre. Akkor találták, szerencsére chipelve, ezért B.-nek is visszatért a kedve, hogy rövidke ittlétre szorul csak. Mi nagy izgalommal fogadtuk az udvaron, barátságos, csóválós blökitárs volt a szőrösebb és megilletődöttebb fajtából. Mikor beljebb mentünk, állandóan az inas sarkában tipródott, persze megértem, biztos nagyon váratlan volt hármunk közé csöppenni.
Csendespihin már az volt G. legnagyobb problémája, hogyan gyűjtsön magára bennünket, de Zsöminek csak az ágy mellett jutott hely, nem viseltem el, hogy az inason ő is megtelepedjen! Aztán nemsokára jöttek is érte, mire összeszoktunk volna, már itt sem volt…
Tegnap még a nap is sütött, az udvaron rajcsúroztunk, ám ma délig csak reggelizni keltem fel, Luit küldtem ki, hogy nézzen körül, de úgyis tudtam, milyen hírrel jön vissza…
Most már nem sokáig bírom az intimtornát, fel kell tápászkodnom, és a legrövidebb távot megtenni a csepergésben, nehogy a végén bent menjek ki…. Vizslát!
A kétlábúak négynapos ünnepében is csak hármasban gyötörtük az időt és G. idegeit, mert csak napsütésben voltunk kint, amennyire tudunk, vigyázunk a rezidencia tisztaságára, ki sem megyünk, nehogy sarat hozzunk be!
Így is van, akinek nem elég a gondosságunk.
Csütörtökön először lépett le a személyzet néhány órára, először maradtunk hármasban mi, ebzetek. Nem mondom, hogy nem sugárzott némi pánikocska belőlük, ám miután hazatértek, megkönnyebbülten vették tudomásul, hogy csak az egyik aloe vera sínylette meg szabad kószálásunkat, az pedig nyilván belsőleg is gyógynövény, mert sem cipőfűző eregetést, sem kitálalást nem tapasztaltak az alkalmazottak.
Másnap azért történt valami jó is, elvittem B.-t és a barátnőjét egy kétórás sétára, erre a rövid időre megszabadulhattam egyre kisebbre aszalódó rezidenciámtól. Szeretem a kezdeti magányomat megmozgalmasító állandó, és ideiglenes bevándorlóimat, de néha pont arra a helyre vágyakozom, ahol már valaki tehénkedik. Ilyenkor viszket a nózim a bosszúságtól.
Gyükésbe vittem a kétlábúakat, figyelemre sem méltattam a kerítések mögül tucatjával acsarkodó irigyeimet, büszkén vezettem B.-t, mindenki látta, hogy én vagyok az Elöljáró! Mikor kiértünk a házak közül, bátran leoldottam a pórázról kísérőmet, remélve, hogy nem csalinkázik el, a barátnőjével marad. Végre élvezhettem a szabad kószát a szinte ismeretlen terepen, de tudtam, éreztem, hogy elődöm rengetegszer megfordult ezen a nagy, gizgazos, bokros réten, „láttam” az előtte felbukkanó őzikéket, „kiszimatoltam és üldözőbe vettem” a nyuszikat, „röptettem” a fácánokat… . Mindezt csak Borcsival átélve, mert bizony most üres volt a rét, bár a szimatok jelezték, hogy éjjel azért történnek itt dolgok.
Szép volt azért így is, és örömmel meséltem hazatérve az otthonmaradottaknak.
Szombat délben csörrent G. telefonja, ilyenkor, mint tudjuk, általában lesz valami esemény! Attól függően, hogy az inas mozdul e valamerre, vagy leugatjuk a dobozkát a kezéből, vagy őt megelőzve száguldunk a bejárat felé. Most száguldottunk… volna…, de B. utunkat állta, kizavartattunk az udvarra! Nem vitatkoztunk vele, mert nem volt jókedvében. Hamarosan megtudtuk, hogy miért… Kata hozott egy Zsömit, de csak néhány órára, megőrzésre. Akkor találták, szerencsére chipelve, ezért B.-nek is visszatért a kedve, hogy rövidke ittlétre szorul csak. Mi nagy izgalommal fogadtuk az udvaron, barátságos, csóválós blökitárs volt a szőrösebb és megilletődöttebb fajtából. Mikor beljebb mentünk, állandóan az inas sarkában tipródott, persze megértem, biztos nagyon váratlan volt hármunk közé csöppenni.
Csendespihin már az volt G. legnagyobb problémája, hogyan gyűjtsön magára bennünket, de Zsöminek csak az ágy mellett jutott hely, nem viseltem el, hogy az inason ő is megtelepedjen! Aztán nemsokára jöttek is érte, mire összeszoktunk volna, már itt sem volt…
Tegnap még a nap is sütött, az udvaron rajcsúroztunk, ám ma délig csak reggelizni keltem fel, Luit küldtem ki, hogy nézzen körül, de úgyis tudtam, milyen hírrel jön vissza…
Most már nem sokáig bírom az intimtornát, fel kell tápászkodnom, és a legrövidebb távot megtenni a csepergésben, nehogy a végén bent menjek ki…. Vizslát!
 |
| Zsömi |
Ó, hát eljutottál a mesebeli Gyükésbe ?! Örülök, hogy láttad azt a helyet, ahol az alattvalód és az előző hercegnő sok boldog órát eltöltött. Kár, hogy jön az ősz, a tél, a hideg - és nem valószínű, hogy túl sokszor fogtok Gyükibe menni. De ha mégis, esetleg szóljatok nekem, ha módom lesz rá elkísérnélek benneteket. Ezen az őszön többször is jártam kint - egyedül.....
VálaszTörlésHát, B.-nél ez ritkaság, mint a fehér holló... de ha újra engedi, hogy elvigyem, szólni fogok!
Törlés