01. 31.

Ismét eltelt egy szürke, unalmas hét. Csak a csütörtök volt ami „kiragyogott” Éva látogatása miatt! G, most tudott kedvenc vendégünk jöttéről, így elkezdett lavírozni az érkezése előtt, persze rajtam nem fogott ki! Megpróbált bennünket kiterelgetni az udvarra, hogy ne kelljen Csoki gazdasszonyának „átverekednie” magát a frenetikus köszöntésünkön, de nekem nem akaródzott kimenni…. valahogy sejtettem, hogy az udvarra-invitálás nem tiszta dolog. A két fiú ki is rohant vidáman, úgy látszik, a golyóikkal együtt az intuícióikat is elvesztették! (Vagy a megérzés nálunk is olyan lányos dolog, mint a kétlábúaknál…?) Mindenesetre végre nem kellett tülekednem az üdvözlésnél, ki is használtam az alkalmat, tőlem elvárhatóan alaposan, de udvariasan körbenyaltam vendégemet, amíg a többiek ezt az ablakon keresztül üvöltözve reklamálták. Mire G. beszabadította őket, félrehúzódva vigyoroghattam az elkésetteken. Luit persze most sem kellett félteni, szerelmetes puszikkal árasztotta el Évát. Chino is igyekezett, de akkor sem rúghatott volna labdába, ha nem lett volna tölcsér rajta… Erről jut eszembe, a napokban G. látta, amint délután hosszan ellabdázgat valamivel kint az udvaron, feldobja, elkapja, újradobja, utánafut… alig bírta abbahagyni. Este is folytatta, majd odavitte B.-hez, hátha eldobja neki… B. felvette, majd nyomban el is hajította, szerinte egy darab fagyott sz@r volt… Tele van meglepetéssel az élet…
Éva látogatására visszatérve, az ő jóvoltából szőnyeget kapott a rezidencia! Lui ugyanis a nagy szerelemvallás közben annyira összekeverte a parkettán a lábait, hogy nyolcfelé csúsztak a virgácsok, többször egymás után! Először csak meglepődött, de este már nyöszörögve, fotelok karfáján kűzdötte át magát az alvóhelyére. Másnap már kaptunk egy futószőnyeget, ne törjön tovább a sváb lakli önbizalma! Igaz, hogy nekem piros dukált volna, de a személyzet nem ad ilyen – szerintük – apróságra… Megsértődhettem volna, és elkezdhettem volna felszámolni a nekem méltatlan rongyot, de látva Lui örömét, egyelőre ezen flangálok én is. (Itt közlöm, hogy az inas azt mondja, ha még egyszer „d” betűs szót diktálok, - na, tessék… - akkor úgy itthagyja a Diktálmányt, mint bizonyos fajtárs a Szaharát… Hát tehetek én róla, hogy beragad az a fránya betű a pötyögtetőjén??? És hol kimarad, hol ontja magából azt a bizonyos betűt, minden inasok eddig legtürelmesebbjének örömére. Most szólok, ha a közeljövőben nem írogatok, akkor G. a billentyűzetet kivágta, mint cirmost az alomra… (Vagy valami ilyesmi…)
Még Chinorol néhány vakkantás… A farka gyógyulóban, hála a nagyobb tölcsérnek, és az Évától kapott kenőcsnek. (Nekünk is van, de a mienk most vidéken jár.) A füle is meggyógyult, az utóbbi napokban már nem hisztizett akkorát, mint az elején, de azért most is tudatja B.-vel, hogy elhivatott színész. Lui még nincs kibékülve vele, különösen, ha „szoknyás” kétlábú jár a közelben, a két kakas olykor bizony összeugrik. 
Most éppen valami csúszós víz potyog kint, bemenekültünk, mert az ilyesmit mindegyikünk utálja. Holnap már február, az inas azt mondta, az rövidebb, mint a többi, és utána itt a tavasz! Már alig várjuk! Vizslát!

01. 25.

Észrevétlenül telnek a napok, nagyon unalmas, itt lenne már az ideje egy kis tavasznak…
Ez a hónap úgy tűnik Chino körül „forog”. Vasárnap reggel lebukott a kis csutkafarkú… Luival heverésztek az ágyon, de elég messze egymástól, én ott sem voltam, és amikor az inas rövid távollét után visszajött, a farkán a kupak már ki volt bontva! Végre rájött a személyzet is, hogy mi legfeljebb csak a már előcsócsált kötést ízlelgetjük tovább, nem minket kell szankciókkal fenyegetni! A kis mellényes a varratszedést is megoldotta, de nagyon kontár módon, épphogy csak a farokvéget érte el a tölcsérből, így persze nem végezhetett szakszerű munkát…. hát, nem is végzett… Mivel úgyis letelt a tiz nap, másnapra Kata bejelentette a dokinénihez, hátha ő tud kezdeni vele valamit. Hétfő délután el is kísérte Chinot, és mivel csak sokára jöttek vissza, sejtettük, hogy a kis „menekült” ott sem volt könnyű eset. Hát, nem is volt! Mint megtudtuk, a golyótlanítás helye még csak-csak rendben van, bár ott is ki tudott még a hisztije alatt préselni magából néhány vércseppet, de a farka bizony nem adott okot semmi örömre. Visszakerült a kötés, valami „összehúzó kenőccsel” kell majd istápolni… és ezután jött a füle, amit eddig sem hagyott nagyon megvizsgálni… be van gyulladva, és a csöpögtetéskor olyan nyüszítést, hisztit produkált, hogy az utca összefutott egy kis ingyen kóstoló reményében a „disznóvágás” hangjaira. Chinot hárman fogták le, csak hogy bele tudjanak szuszakolni némi cseppecskéket a számára különösen értékes kagylóiba. Amikor abbahagyták a tortúrát egycsapásra elhallgatott, és vidáman indult hazafelé Katával. És itt kezdődött az izgalom számunkra is, mert nem csak Kata és Chino állt hamarosan az ajtónkban, hanem Éva is, Csoki gazdija, nem mellesleg Lui szerelme! És amikor ezt Lui észlelte az üvegen keresztül, bizony extázisba esett… és ez az extázis, - bevallom – engem, és az érkező fehérzoknist is magával ragadta… Finoman szólva felborítottuk a rezidenciát! Az inas már sok mindent látott, de ekkora őrjöngést még ő sem! Éva lekűzdötte magát a budoáromba, és mosolyogva, megadóan tűrte csokitesóm áradását. Mi is igyekeztünk a régen látott kedves vendég közelébe kerülni, de ez az elején lehetetlen volt! Lui volt a közelében mindenhol, és ez nem amolyan „ melletteülökés lenemveszemaszememetróla” közelség volt! Lui birtokba vette, ahogyan csak tudta! Elég sokáig tartott az „önkívület” ahhoz képest, hogy általában már öt perc múlva csillapulni szoktunk… Most „kicsit” tovább elhúzódott Éva „kezelése” Lui mester szépségszalonjában!  Így jár az, aki imádott vendég létére hosszan elkerüli a rezidenciát! Mivel Éva megígérte, hogy holnap is meglátogat bennünket, már kulturáltan búcsúztunk tőle.
Hétfő óta Chino toalettje újabb darabbal bővült… Kata hozott egy nagyobb méretű tölcsért, így az inas napi rutinja kiegészült a kis mellényes öltöztetésével… Reggel lekerül róla a 30-as tölcsér, és rákerül evés idejére a felfújható gallér, majd nappalra a 25-ös tölcsér az esti etetésig, amikor újra a felfújható, majd éjjelre ismét a 30-as… Közben napi kétszer a fül miatti hiszti, G. ragadja grabancon a „halálos sebtől szenvedőt”, B. közben a cseppek fülbejuttatásával próbálkozik… Chino olyan jajveszékelést csap, hogy Lui is megszólal a védelmére kelve, na, akkor már tényleg van hangzavar, én félre is vonulok, tudva, hogy utána én következem, és nekem sem kedvencem a fülembe-matatás. 
Chino kezd tényleg olyan lenni, mint egy elkényeztetett migráns, a gallérja védelmében követelőzik, ha hozzáérnek, visítozik, ha tehetné, a médiát is riasztaná, a köztes időben pedig jóétvággyal zabál, nagyokat horkol az ágyamon terpeszkedve, rohangászik, incselkedik, igazi kis duracell, nyoma sincs már a sutaságának! 
Itt be is fejeztem volna, ha B. nem pont most, a kaja alatt érkezett volna haza… de most érkezett, amikor Chinon a felfújható gallér volt… és mivel Luival „összekülönbözés” történt az üdvözlésénél, Chino toalettje két darabra fogyott, G.-nek nem kell a kipukkasztott „úszógumi” felrakásával tovább bíbelődni….! Vizslát!

01. 16.
 
A csütörtök furcsán indult! A reggeli kajaosztásnál Chino nem nyüszögte szét a konyhát, nem tolakodott óvatoskodva…. be volt csukva a szobába! Persze nekünk annyira nem hiányzott, hogy siránkozva, jajgatva kövesse mindegyikünk teli edénykéjét, mint minden alkalommal, - csak akkor ül le megnyugodva a radiátor elé, ha látja, hogy őt sem felejtették el az inasok. Gyorsan belapátoltuk azt a kis semmiséget, amivel az alkalmazottak rendszeresen „kiszúrják a szemünket”, és már együtt vonultunk kifelé egészségügyileg. A személyzet azonban hamarosan felkerekedett, és úgy itthagyott bennünket, mint Szent Pál az oláhokat! (Ezt G. mondta később… Én nem tudom, azokat hogyan hagyták ott, de minket bizony juticsont nélkül, amire még nem volt példa Hercegnőségem regnálása óta!) Néztünk is egymásra, mint borjú az újkapura! (Tele van a buksim hasonló szólásokkal, de többet most nem fogok elpuffogtatni!) Aránylag hamar visszaérkeztek, és nemsokára kiterelődtünk az udvarra, mialatt G. átadta Chinot Katának. A harangszó után élveztük, ahogy Luival ketten terebélyeskedhettünk csendespihit tartva az inason. Délután kettőkor megint ki lettünk lökdösve a hidegre, mert – ha nem is a saját lábán, - de megérkezett a folyton-nyüszögő. - Itt köszönöm meg Kedves Népem drukkjait, a megnyugtató biztatásokat! - Hang nélkül hevert az ágyunkon, beszabadulva körbevizslattuk, vajon hol járhatott az eltelt idő alatt… Nagyon kómás volt, pár óra múlva eszmélt, és kibotorkált az udvarra… Az ágyban már észrevettük, de kint láttuk csak igazán, hogy valahol elhagyta a farkát, csak egy csutka van a régi szép hosszú csóválója helyén! Este már annyira jól volt, hogy egy fél adag kaját be is falt, de a farka hiányát nem vette észre. Mi figyelmeztettük, hogy csak egy dugó van a csutkája végén, próbálta megnézni, de nem tudta, mert G. a nyakába tett egy felfújható gallért, azzal a nekünk szóló felhívással, hogy amelyikünk kiharapja, annak bemutatja a szekrény tetején kushadó nádpálcát! Hát, nem is mentünk a közelébe… egyelőre…. Az inasok este rendes időben nyugovóra tértek… legalábbis azt hitték… Mi pedig belekezdtünk az esti szokásos helyfoglaló játékunkba... Már majdnem vége volt, (Lui már kisírta magának a helyemet), de Chino még fel alá kopogott. Az inas fényt csiholt, és észrevette, hogy hiányzik a kupak a farokvégről! Esküszöm, nem én csócsáltam le! B. riasztva, farok újrakötözve, G. visszaöltözve… Elhatározta, hogy a mi éjjelihelyünkön fog aludni Chinoval! Nagypárna, kispárna átszállítva, a galléros maga mellé véve, a zajláda halkra bekapcsolva… Én meg ott toporogtam, mert a másik fotel nekem szűk, a kanapé csak nappalra való, hát most hol aludjak???! Végül felnyűglődtem magam az inas túloldalára, és félig a mellén elterülve végre álomba merülhettem. Azt álmodtam, hogy Chino negyedóránként le-, majd visszamászik, G. forgolódna, ha tudna, Lui pedig édesdeden horkol a helyemen… így jött el a reggel, amikor arra ébredtem, hogy a kis beteg nagyban nyalja az üres tárat, ami nemrég még töltve volt… Olyan sikeresen nyalta, hogy mire B. a konyhába ért, már kisebb piros tócsa várta… G. a plafonra tekintve a poklot emlegette (kicsit összezavarodott a GPS-e), és lecserélte a csodálatos felfújható gallért a Kata által hozott hagyományos tölcsérre. Néha még tessék-lássék próbálkozik a szupervédővel, de Chino nagy bánatára a an a fehér tölcsért favorizálja. Természetesen a csutkafarkú egész nap törtet azzal a rémséggel, mint Ausztrália bozótosaiban a vombat, mi pedig - az összes többi láb a rezidencián az övéin kívül – fejvesztve menekülünk előle! … Még a széklábak is! 
Azóta a napok Chino körül forognak, reggel kötözés, - már én is le tudom szopogatni a kupakot éjjelente, - tölcsér le, kaja, tölcsér vissza, kinti rohangálás, - Chino gyorsabb farkatlanul, - pihi, délután, este ugyanez, de G. éjjelente már a saját ágyában alszik, Chino sebeinek őrzését átadva a Jószerencsének! Nem hittem volna, hogy a Rezidencia ennyire egyöntetűen várja a tiz nap elteltét! Már négy majdnem eltelt! :)
Vizslát!

Csutkafarok...

Ébredés után...

"... mi történt velem??? ..."

Tölcséresen

TALPI NYUGALMAT, ÉS CSAK ŐT SZERETŐ GAZDIT KERES!

 
Talpi 9 éves makkegészséges ivartalanított magyar vizsla kan kutyus.
Két évvel ezelőtt került nagyon kedves ismerősöm látókörébe, amikor falkájába fogadta, megmentve őt a lelövéstől.
Sajnos Talpi nem tudott beilleszkedni a falkába…. 
Ha nincsenek ott a többiek, kedves, bújós, szófogadó, de mára már – hiába minden igyekezet, - kezd magába fordulni, a sétáit is minimálisra korlátozta, nem igényli…. ám amikor másik kutya nélkül, egyedül foglalkoznak vele, rögtön kinyílik, és tündéri vizslává változik! 
Egy imádott gazdi egyedüli vizslája szeretne lenni, ahol nem kell osztoznia többekkel a figyelemért, szeretetért.
Hangsúlyozom, hogy jó körülmények között él, most is kiváló ellátásban, odafigyelésben részesül, csak a saját gazdit nem tudják jelenlegi helyén biztosítani számára. Természetesen chippel, és az összes oltással rendelkezik. 
Talpinak örökös joga van visszatérni jelenlegi otthonába, tehát ha valami miatt az új gazdival nem jönnének ki, visszavárják! Ezért csakis utánkövetéssel, későbbi kapcsolattartással fogadható örökbe!
Kérlek Benneteket, segítsük hozzá az „álomgazdihoz” Talpit, még hosszú, boldog évek várhatnának rá egy saját, csak őt szerető kétlábú kanapéján! 
Érdeklődni nálam, privát üzenetben lehet, én vagyok az első „szűrő”.
Kérem az ilyenkor óhatatlanul felbukkanó rosszalló, kioktató üzengetőket, ezúttal pörgessenek inkább tovább! Sem kedvem, sem időm nincs a hozzászólásaikkal foglalkozni!
Köszönöm szépen a megosztásokat is!

01. 10.

Na, végre ideértem, elkezdhetem az idei Diktálmány!
Eddig G. teljesen lefoglalta a gépet, nem tudtam neki telepatálni sem! (Vagy mit…). Nagyon el volt mélyedve minden más zűrös ügybe, Netes fajtatársakat próbált gazdikhoz beszuszakolni, eddig kevés sikerrel… Mivel nem a farsangi buliját szervezte, békén hagytam a Hercegnőség dolgaival, de most már itt az ideje, hogy a sarkamra álljak! (Ezt így szokták mondani a kétlábúak. Kértem G.-t, mutassa meg, hol van az, de csak lapított, és azt mondta, az csak az inasoknak van, és elengedhetetlenül szükséges a rendben tartásukhoz: Ha lassúak, a sarkukra kell lépni, ha elhanyagolják a kiszolgálásunkat, hátra kell kötni azokat! Észben fogom tartani, új év, új követelmények!)
A Szilveszterrel kell indítanom, aznap már délelőtt hallottuk az égzengést, de csak távolabbról, gondoltam, majd elmegy a vihar. Hát nem került ki bennünket! Sötétedéskor úgy gondoltuk, nem megyünk már ki ebben a dörgés-villámlásban, megpróbáltuk, de az ajtóból visszafordultunk…. egy hosszabb intimtorna-edzés vette kezdetét. Az inasok nem várták meg a nagyember éjjeli beszédét, lepihentek, elaludtak. Mi azért figyeltünk rá, hogy G. le ne maradjon a bölcsességekről és ahogy közeledett a beszéd ideje, úgy fokozódott a kinti dörgedelem is.
G. már tavaly is mondta, hogy ezt a kétlábúak primitívebb falkái művelik, de még most sem hiszem el. Mindenesetre az égzengés tetőpontján nagyobb mászkába kezdtünk, így az inas felébredve félálomban meghallgathatta a nagyember köszöntőjét, majd a kinti hisztéria csillapultával kiengedett bennünket megkönnyebbülni. Ez szerinte éjjel kettő után történt, addigra már csak elvétve hallatszott egy-egy robaj. Reggelre kelve éppúgy éhesek voltunk, mint előző nap, nem tudom, mi ez a nagy csinnadratta a Szilveszter éjjelén. Mindenesetre kevésbé szerencsés fajtársaink némelyike világgá szaladt félelmében, ami a kinti hideg, a páni félelem, és a chiphiány miatt gyötrelmes évkezdetet jelentett számukra.
A mi inasaink jól idomítottak, vizslagenerációk képezték őket, tudták, hogyan kell vigyázni ránk, nem engedtek a meggárgyult, eszement kétlábúak hatótávolságába, meg voltam elégedve velük.
Aztán folytatódott a napi rutin: Chinonak három-négyszeri farokkötözés, attól függően, hányszor sikerült a nap folyamán leoperálnunk róla azt az „ecsetkupakot”. Szeret festegetni, így én is besegítek az eltávolításba, azt hiszem, jobban csípem a mintás falakat, mint a személyzet!
Lui mostanában rászállt a kis mellényesre, nem sokat lacafacázik, naponta egyszer-kétszer alaposan leordítja a buksiját, annyira, hogy a kis festővirtuóz már nem marad meg a közelében. Én ilyenkor rosszallóan félreállok, de az inasok alaposan lehordják a rendbontót, meg kell, hogy mondjam, az a bizonyos pálca is előkerült… De ez csak tegnap volt, előtte vasárnap Nojcsi látogatta meg a rezidenciát! Felkészülve érkezett, jutifalattal tömte be a töpilesőnket, így megúszta a nagy vizslaüdvözlést. Amikor kivonultak a kajájuk beburkolására, mi is követtük őket, és nem is csalódtunk! Nojcsi maga elé vette a lábost, és marokszámra szórta a jutifalatnak használt szárazkenyérkockákat. Persze G. veszekedett, de Nojcsi nem ijedt meg, még a felemlegetett pálcától sem! Úgy látom, van még mit tanulnom tőle bátorság, és szelektív hallás ügyében. A kaja után már visszavonultunk a budoárba, és lustálkodva hallgattuk a kétlábúak pletyizését. Rendesen viselkedtünk, de Töpisnénink is ügyelt a békességre, most nem kellett a konvektorra felmásznia ijedtében. 
Visszatérve a tegnapi Lui féle attakra, szegény Chino annyira megijedt, hogy bent ment ki, és amikor B. le akarta szedni a „Fővezért” a kisebbről, még vissza is kapott rá… Mindkettőjük szerencséjére rögtön kapcsolt, de a fenyítést ezek után nem kerülhette el. Nem vette nagyon zokon, mindjárt ment puncsolni, és hamarosan kiengesztelte gazdasszonyát. Azóta is a két kakas gyakran közös ágyon fekszik, balhé csak akkor van, ha Luira rájön az ötperc. 
Hamarosan azonban a személyzet reménye szerint vége lesz az összetűzéseknek, holnapután Chino golyótlanul, és talán rövidebb farokkal jön vissza a dokinénitől…. Kedves Népemtől csütörtök fél 12-től kérek egy kis biztató drukkot! Köszönöm! Vizslát!

A nappali helyemen, amit....

..... Lui lenyúl éjszakára, és bújózsákot kreál belőle

Chino az inassal... (Nojcsi fotója)