Nagyberki Zsarolta vakkantásai

03. 21.

Na végre ideértem! 
Annyi volt az esemény, és ráadásul futosgálásra késztető tavasz van odakint, hogy nem volt kedvünk – sem nekem, sem az íródeáknak bent kuksolni a gép mellett! 
Múlt hét pénteken jött Perec és Domi, Perec már nem volt annyira nyámnyila, benne volt egy picit a játékban is, nem csak az inas ölében ücsörgött, ahonnan eddig kivakarni sem lehetett. 
Szombaton már délelőtt volt látogatónk Mnéni vizitált, már nagyon hiányoztam neki! Persze én tudom, hogy Lui is, de ő ezt önként sosem vallaná be! Természetesen, mint mindig, most is jutifalattal érkezett, aztán nem győzött csodálkozni, amiért nem ücsörögtünk előtte, mint a leharcolt félhalott plüsskutyák… Azért viselkedtünk, mindkét karja megmaradt! Csak simizni szeretett volna, főleg engem, de Lui – szokása szerint - nagyon interaktív volt, állandóan a puszijait akarta Mnénire tukmálni, aki egyáltalán nem volt oda az ötletért. Nem tudja megszokni, hogy kicsit élénkebbek vagyunk, mint a többi jólnevelt fajtatárs, de hát itt nevelőket nem tűrünk meg magunk körül, csak inast, deákot, termésgyűjtőt, és egyéb kiszolgálószemélyzetet. Azért kedves vendégünk megelégedetten távozott, a simijeit mind kiosztotta, és arról nem tehettünk, hogy viszontszeretgetésünkbe néhány nyálasabb nyelvescsók is becsúszott… 
Ki sem pihentük a látogatást, jöttek Anikóék, és végre nem kellett visszafognunk magunkat! Már a folyosón megtámadtuk őket, amin azért meglepődtek egy kissé, talán Bruno és Bogica nem ekkora elánnal szokta üdvözölni őket, ha hazatérnek, de mi bizony rájuk loccsintottunk egy kis hazai vizslaköszöntést, a közben kiszimatolt nasi miatt csak a turbót kapcsoltuk rá. Végül is sikerült lekecmeregniük a budoáromba, és ott leülve kipiheghették fogadtatásunk édes gyötrelmeit…. Gondolom, ők is élvezték, épp ahogy mi! Olyan ritkán látjuk őket, hogy egyszerre akartunk bepótolni minden elmaradt puszit, teljesen kiszáradt a szánk, ezért kirohantunk egy kis lefetyre, így feltöltődve sikerült csöpögősre fürdetnünk őket.
Mikor elmenekültek, még percekig kotorták magukról elcsent bundamaradványainkat…
De a szombat még ezzel sem ért véget… Tudtam, hogy a vén inas a hét eleje óta sántikál valamiben, és délután ki is derült az összeesküvés! Mikor csengettek, mi a szobába voltunk csukva! Ez már nagyon furcsa volt, mert az inas jól tudja, hogy ilyenkor ordítunk, mintha élve nyúznának, és Lui rögvest nekiáll a 60 cm vastag fal lebontásának…. mióta beüvegezték a szobaajtón a „véletlenül kitörött” 20x30 cm-es nyílást, azt már nem tudja használni… Szóval kajabáltunk, mialatt valakik kimentek az udvarra, majd rövidesen G. engem kiengedett, de Lui bent maradt hangoskodva. Kiérve, megláttam egy vizslafiút, aki örömmel jött üdvözölni! Jobban lecsekkolva, már régebben elhagyta a tejfogait, de még mindig helyre legény volt, kicsit soványka, de jóképű… Néhány rendreutasítástól eltekintve – a viharos érdeklődése miatt szóltam rá, - jól indult az ismerkedésünk, de aztán G. visszavitt, így Maci kísérőit nem is tudtam rendesen üdvözölni. Bezzeg, az utánam következő Lui! Egyből a kétlábúak nyakába ugrott, de aztán észrevette a „betolakodót”, és a maga cizellálatlan módján értésére adta, hogy ez az ő területe, itt idősebb, ivaros fiúnak nem fog babér teremni! Meglovagolta szerencsétlen Macit, és kész volt harcolni a képzelt birodalmáért! Szerencsére G. lekapta a vendégről, de miután rátette azt az utálatos szájkosarat, sem akart kulturáltan viselkedni… Ha kint lettem volna, rá sem ismerek, de így is a plafonig volt felzaklatva, amikor visszakerült mellém. Nem is értettem, hogy az én mindenkivel bolondozó csokitesóm hogyan vetkőzhette le hirtelen ennyire az itt felcsippentett etikettet… Mint egy bepálinkázott teremtés-koronája a falusi kocsmában… egyből bicskázott volna… még jó, hogy csak a fogai voltak nála, Maci megúszta egy könnyebb karcolással, és szerencsére neki eszébe sem jutott móresre tanítani a heveskedőt… még nem, de másnapra megvolt az esély, hogy véres pankráció alakul ki, így a kétlábúak megegyeztek, hogy Maci panzióba kerül, nem marad itt ideiglenesben. Mert mint kiderült, Maci csak néhány hétig maradt volna, amíg a Futrinkások magukhoz nem veszik… Miután Maciék elmentek, Lui még jódarabig szaglászta a nyomukat, mire teljesen magához tért a lila gőzből.
Hétfőn és kedden Perec-napokat tartottunk, mialatt az inas a gép magához-térítésével foglalatoskodott. Mi sem, de azt hiszem ő sem unatkozott, hármasban viháncoltunk, bár Lui most is inkább a gyíkokkal flörtölt, persze teljesen kudarcra ítélve. G. közben liluló fejjel, varázsszavakat mormolva élesztgette mindennapi kapcsolatát a külvilággal… Vizslát!

Anikóékkal

Lui is kihasználja...

Szeretem, ha szeretgetnek...

Maci vizsla