Nagyberki Zsarolta vakkantásai

03. 28.

Ahogy vakkantottam az előbbiekben, egy hete a rezidencia kommunikációs rendszerébe beütött a ménkű, azaz egy frissités következtében be a gépünk ötpercenként a „kék halál” stádiumába került… Az inas sok mindent le tudott menteni az ötpercenkénti leállások közben, de azóta rájött, hogy sok mindent nem! Igy például elveszett az Áutlúk teljes email címlistája is, köztük természetesen Kedves Népem meglévő adatai is! :( 
Szerencse, hogy általában a Fészen tartom alattvalóimmal a kapcsolatot, és emailen nem sokszor adok ki rendelkezéseket!
Az inasnak most fel van adva a lecke, hogy honnan keritse elő az őt érdeklő listát…
Szerdán mi már nem foglalkoztunk az agonizáló masinával, mert jött Nojcsi, és feldobta a napunkat! A tiltás ellenére töpit is hozott, G. szerint sokat, szerintünk csak hangyányit! Az inas is kapott egy butellát, azt a piros italt, amit állítólag csak azért használ, hogy vaksi szemének megszínesítse a színtelen buborékost. Szép idő volt, kint szórakoztattuk a kedves vendéget, míg egyszercsak bevonultak, minket kicsuktak, és ahogy az ablakon láttam, az inas tavaszi metszésben részesült. Nem tartott sokáig, hiszen télire sem növesztett nagy bundát, most meg már úgy néz ki, mint az a bizonyos kínai kopasz fajtársunk. Hamarosan visszatértek, és újra közösen múlattuk az időt… Mi gyíkásztunk, rohangászósdiztunk, Nojcsi pedig aziránt érdeklődött, hogy mikor szoktunk elcsitulni… Az inas felvilágosította, ha vendég van, sosem!
De egyszer minden jónak is végeszakad, B. is hazaért, a Töpisnénink neki is adott valamit, ami állítólag nem nekünk való, - nem tudom, itt minden alkalmazottnak névnapja van vagy mi… - Aztán kedvenc látogatónk aránylag zavartalanul elbúcsúzott, és a hercegnői batárral honába tért.
Másnap rövid időre egyedül maradtunk, az inasnak féléves karbantartásra kellett menni, nem volt nagyszerviz, azt mondták, elbotorkál így még egy darabig…
Pénteken Domi végre Pereccel jött, aki már „tök” felbátorodva udvarozott velünk, Luinak is visszabeszélt, meg is hívtuk a szombati Vizsla-Piknikre!
Szombaton pedig olyan látogatókat kaptunk, akikre igazán nem számítottam! Nika, és Sándor látogatott el a rezidenciára, és bár Nikával több éve Fészes „alattvalóm”, de személyesen csak most találkoztunk! Az alkalmazottaim elképedve nézték a felmálházott bevonulást, mert az ajándékok láttán az volt a benyomásuk, hogy a délelőtt addigi részét nagyáruházak kifosztásával töltötték. Én természetesen a megszokott eleganciámmal köszöntöttem őket, Lui pedig a fejetetejükön szteppelve mutatott be egy kis zanzásított egyveleget a svábcsokik ősi örömrítusaiból. Mindez csak addig tartott, amíg a szánkba nem nyomtak egy-egy sohanemlátottméretűdehatalmas műcsontot! Na, a következő félórák ezek büszke hordozásával teltek… Nika próbálta ugyan elmagyarázni, mit kell velük csinálni, de mi inkább sorbamutogattuk mindenkinek, hadd ámuldozzanak külön-külön is óriási zsákmányunkon. Én aztán bevonultam az ágyra, és nekiláttam az alaposabb csócsálásnak, minden közeledőt hangosan figyelmeztetve a tisztes távolságtartásra. Csak B. kekeckedett velem egy darabig, a többiek kint maradtak a jóleső napsütésben. Luin derültek, aki nem volt hajlandó kajaszámba venni a trófeát. Persze később én is csatlakoztam hozzájuk, de Nika addigra egészen belehabarodott a csoki tesómba. 
Nem mondom, én is számolatlanul kaptam a simiket, de Lui igazán egy egész hónapnyi kényeztetést kapott pár óra alatt! 
Nehezen vettünk búcsút tőlük, mert ekkora intenzív vizslaimádatot nemigen éltünk még át! Egészen belefáradtunk.
Szerencsére másnap is eljöttek, így a vasárnapunk is fárasztóra sikeredett!  Sándor is igyekezett a kedvünkben járni, de Nika mellett mindenki csak „kisinas” lehet. Sajnos aznap már hűvösebbre fordult az idő, behúzódtunk „belső termeimbe”. Együtt is ebédeltünk, kis helyen jó sok láb elfér… vagy mi… Mindenesetre 16 lábunk volt!
Aztán nekiálltunk a desszertnek, az előző napról maradt rágnivalónak, amit a vendégek és az inasok már meglehetősen gusztustalannak találtak, de hát a kétlábúak nem értenek a magasabb gasztronómiához.
(Bevallom, a műcsont utolsó porcikáit csak hétfőn sikerült elpusztítanunk.) 
Sajnos, a vasárnapi látogatás is véget ért egyszer, fáradtan, izomlázzal búcsúztunk nagyon megkedvelt vendégeinktől. 
Ez a hét nagyon nyugalmasnak ígérkezik, újra szép az idő, egész nap ránk süt a tavasz fénye, az alkalmazottakat sem zargatjuk feleslegesen, pihenjenek rá a szombati Piknikre! 
Akkor is lesz haddelhadd! :) Vizslát!

Nikával és a rágcsákkal

Ugye mekkora ez a csont???

Tudom, hogy Tőled kaptam!

Lui őrzi az ajándékokat

Senki ne közelítsen!

Szeretem a simit!

Az ajándék kis része... a többi a frigóban...