Nagyberki Zsarolta vakkantásai

03. 08.
 
Nehezen indul ez a bejegyzés is…
Mivel azonban a Diktálmány egyben napló is, és nem csak a Fésznek szól, itt is el kell vakkantanom, hogy elment Lajos az 1 éves, és Dorisz, a 10 éves vizsla ismerősünk is… Bár a Rezidencia csak virtuálisan ismerte őket, de mindannyian szomorúan vettük tudomásul a megváltoztathatatlant… G. úgy véli, hogy egyszer majd személyesen is megismerhetjük őket… Azt is gondolja, hogy az ott levőknek nem kell várniuk ránk, hiszen IDŐ csak itt van, a Szivárványhídon túl már nem öregszik senki…. 
Jó utat nektek vizslatestvéreink! 
-------------------------------------------------------------------------------------
Igencsak benne járunk a tavaszban, de egyáltalán nem vesszük észre! Pénteken itt volt Perec, akivel már régen találkoztunk, és ahogy észrevettem, ő is teljesen elszokott tőlünk. Egyre csak az inas ölébe akarta fészkelni magát, mintha nem is vizsla, hanem macsek lenne! Teljesen átnevelődött az otthoni nyivákolók hatására! Domi, - aki elkísérte – hasztalan nógatta valami vizslához illő rohangálás imitálására, nem állt kötélnek. Remélem, hogy a jóidő eljöttével majd egyre többet lesz nálunk, és visszanevelhetjük azzá, aki tavaly volt!
Másnap, szombaton, végre csodálatos idő köszöntött be, szinte egész nap kint voltunk a „külső körletben”. Luinál megkezdődött a vadászidény, óriásdi lelkesedéssel vetette bele magát a gyikászás rejtelmeibe. Persze a télen nem edzette a reflexeit, kicsit be is rozsdásodott, a gyíkok egyelőre szemberöhögték, ő pedig egyre nagyobb elánnal tologatta félre a kitett nagy cserepeket! B. mintha csak az ő bosszantására, és az aprójószágok védelmére pakolta volna elő a leandereket! Én sokkal, de sokkal bölcsebb vagyok a kis lüke haveromnál! Az első nyaramon még próbálkoztam a becserkészésükkel, de hamar rájöttem, hiábavalóság utánuk kapdosni, és a cserepek döntögetése sem kifizetődő… azóta a legnagyobb gyíkforgalom idején is csak a buksimat megemelve pillantok rájuk megvetően: „Biztos olyan utálatos ízetek van, mint annak a vízi énekművésznek, akit abban az időben bekaptam, de ki is köptem nyomban! „ A tavacskám még nincsen feltöltve, így az ugróbajnokok még nem jelentek meg, pedig őket várom már, szeretem az orrommal a rémületbe bökdösni őket. Sajnos vasárnap délutánra eleredt az eső, azóta is olyan az idő, mintha november lenne… Ezt G. mondja, aki legalább annyira utálja ezt a kilátástalan lucskot… Pedig neki ki sem kell menni, míg minket egy idő után az intimtorna sem ment meg az elázástól.
Kedd délelőtt kedves vendégünk érkezett! A távoli nagyfaluból látogatott meg Sándor, azzal az átlátszó szöveggel, hogy a közelben üdül, hát beugrik! Szerintem pedig direkt azért utazott ilyen messzire, hogy velem találkozzon, és megsimizhesse fenséges buksimat! …No meg Luiét is, ha már ő is itt van… Amint belépett, a svábcsoki persze menten a nyakába ugrott, míg én kicsit tartózkodóan fogadtam, adtam a látszatra is! Nagyon előkelően néhány vakkantással köszöntöttem, mert egy hercegnő mégsem borulhat minden ismeretlen nyakába! Amikor azonban előkerültek hódolatának ajándékai, hamar megenyhültem, hogy úgy vakkantsam: Sándor „lejutifalazott”! Egykettőre barátságot kötöttünk, és csatlakoztam én is Luihoz, aki addigra már néhányszáz vizslapuszival körbeszórta, egyetlen porcikáját sem kihagyva! Amellett, hogy nagyon szeretetre méltóan tűrte a hálánkat, otthon két vizslahölgy kiszolgálója is, így nem lehet kifogásom az ellen, hogy legközelebb is tiszteletét tegye Hercegnőségem előtt! (Ezt javaslom Birodalmam többi, - még csak virtuálisan ismert - alattvalójának is!... Ők se feledjék az illő ajándékot… nem mintha anélkül nem szeretném a vendégeket, de egy kis plusz nasi mindig jókedvre derít!)
Chinoról is szivárognak a hírek… Nem akar visszajönni! Saját, - hatalmas – rezidenciája van, és az egész falu lassan a lábai előtt hever! (Amelyik kétlábú még nem hódolt be, azt megugatja!) Nojcsi szerint, - aki a Külügyér, az Oktatási felelős, és még ki tudja, milyen tisztséget tölt be nála, - vérszemet kapott a falusi levegőtől, felszántotta már a kertet, átültette a rózsákat és a virághagymákat, minden belépőt órákon át tartó simogatásra kötelez, ha úgy gondolja riadót rendel el a szomszédoknak, közvetlen alattvalóit pedig a rémületbe kergeti esztelen és önveszélyes száguldozásaival. Szóval jól érzi magát…!
Mivel a mai nap valami „Nemzetközi” izé a kétlábúaknál, és a vén inasom több ilyen „Nemzetközitől” viszolyog, ezért Lui, a „Sötét Herceg” küldi forró köszöntését és vizslacsókjait Birodalmam minden Hölgyének! Legyenek azok két-, vagy négylábúak! Vizslát!

R.I.P. Lajos!

R.I.P. Dorisz!

Lui és Sándor

Örülünk a vendégnek!

Egy hercegnői puszi...

Köszönjük!