Nagyberki Zsarolta vakkantásai

11. 20. kedd

Beköszöntött…. Mit beköszöntött… berúgta az ajtót! Nem vártuk, de tudtuk, hogy jön… A tél….
No, nem az igazi még, csak olyan „Előtelecske”, de a múlt heti csodás napsütéses langyosság után nekünk ez is éppen elég! 
Szombat délelőtt még kint rajcsúroztunk Vackorral, akik végre – Évával – eljöttek látogatóba! Én az első percekben kicsit húztam az orrom a fekete gömbvillám közvetlenségén, de aztán hamar rájöttem, ki is ez a rasztafrizurás, és attól kezdve indult a játék! A két törpe is részt akart venni a buliban, már amikor nem Éva ölében simogattatták magukat. Lui, mint mindig, most is félrevonult gyíkászni, gyanítom, idei utolsó vadászata kötötte le. Éva délben ránk bízta Vackort, így miután öten végig asszisztáltuk az inas ebédjét, újra kimentünk az udvarra, de mivel elment a napocska a teraszról, behurcolkodtunk csendespihizni. Vackor irigylésre méltó természetességgel felpattant G. mellé az ágyra, és Bogival, Bonival, valamint a csokitesóval körbetelepülte az inast. Én ebben az össznépi nyomorgásban nem vettem részt, elvonultam a helyemre onnan szemléztem a szomszédos Laokoón-csoport halk küszködését a „sok jó lélek kis helyen is elfér” látszatának fenntartására…
Nem mondom, elég sokáig bírták, de aztán Vackor hazament, feloszlott az összekuszálódott társaság.
Még pénteken Perec és Domi is eljöttek, a kurtalábúak azonnal elfoglalták a szerintük őket illető helyet Domi ölében, kisbarátnőm hatástalanul tiltakozott…
Perec pörgött, mint rendesen, alig tudtam néha elkapni a nyakát egy kis játékra. Ő inkább Bonival kezdett volna egy kis ugrabugrába, még mindig nem jött rá, - pedig hetente próbálkozik, - hogy Boni csak Bogival tud böködősmorgóst játszani, másnak hanyatt vágja magát, és mozdulatlanul, mint egy „rongycsomó” várja ki az attak végét.
Bezzeg, amikor a szomszéd ráköszönt a kétlábúakra, a törpék voltak a legfürgébbek, visítva tájékoztatták a kerítés túloldalán álló „betolakodót”, milyen hamar fogják keresztbe lenyelni, ha még egy lépést közelit! Ezek után mi, vizslák, már csak lájtosan szóltunk bele, a szomszéd így is kellően meg volt rettentve.
A múlt héten a növények zöme is beköltözött a telelőhelyére, a két nagy jukkát B. elajándékozta, így nem kell kerülgetnie őket, és jövőre az inas sem fog attól tartani, hogy kiszúrják a szemünket rohangászás közben.
A kakifán még fennmaradtak a gyümölcsök, most már Luinak is kevés lehetősége akad a megdézsmálásukra.
Vasárnaptól kezdve pedig téli álomra vermeltük el magunkat… Csak akkor nézünk ki, ha nem esik, és a szükség már nagyon szorongat, de ha csak egy kósza esőcseppet meghallunk a terasz tetején koppanni, már vonulunk is vissza dolgavégezetlenül… inkább intimtornázunk!

Így történt, hogy hétfői látogatónkat, - J.-t, - belső termeinkben fogadtuk. G. szerint szinte kifogástalanul viselkedtünk, és látogatónk, mivel nem ijedt meg az első két perc vizslaüdvözlése miatt, hosszan élvezte társaságunkat, bántódása nem esett,.legfeljebb mára izomláza keletkezett a folyamatos simik kiosztása miatt. A kurtalábúak az első pillanatban már az ölében voltak a lehető legközelebbről akartak megismerkedni vele!
Egyre nyilvánvalóbb, hogy Boni és Bogi minden nőnemű kétlábút kivételes figyelemben részesít!
A vén inas úgy döntött, hogy centit kezd vagdosni, mint az ősidőkben a katonaságnál a leszerelést várva, de most a tavasz jövetelét tenné látványossá… Most lesz először, hogy ötösben vészeljük át a zimankót, cseppet sem tágas Rezidenciámban. B. nem szorong, övé az egész emelet! Vizslát!