12. 28. péntek

Alig pár nap van hátra az évből, így befejezem ezévi - általában magasan szárnyaló :) - Diktálmányozásomat… 
Az elmúlt hét szombatján beállítottak Vackorék, és én kaptam tőlük egy csodalabdát, amiből madzag lóg és zörög is! Nem mellesleg csak az enyém, nem is adom senkinek! G. aggódott egy kicsit, mit fogunk öten művelni a Rezidencia így már szűkössé váló termeiben, de a kicsik kezdeti hangoskodásától eltekintve nem történt semmi atrocitás. G. tapasztalva a csököttlábúak méltatlankodását, utat nyitott mindenkinek a szabadba, ám kint hideg volt, és még Vackor se akart rohangálni, hát bevonultunk, és a kétlábúak letelepedtek, majd nekifogtak fő feladatuknak: a simik kiosztásának. Persze a Boni-Bogi páros rögtön elfoglalta Évát, én már alig fértem hozzá, úgy tűnik, ezt lassan meg kell szoknom… idén szinte nem volt egy ideiglenesek nélküli nyugodt hetem…
Vackor, a raszta lány azonnal játszani kezdett velem, nekem egy kis időbe telt, míg leesett a tantusz, és rájöttem, hogy most bent is lehet, amit eddig csak kint szoktunk. Lui oda csapódott, ahol meglátott egy szabad, rá váró kezet. Vakkanthatom, igencsak ébernek kellett lennie! Nagyon rendesen viselkedtünk, még a kétlábúakat is hagytuk beszélgetni! G. meg is jegyezte, hogy ha minden kötél szakad, Vackor ide jöhetne ötödiknek… B. asszem lenyelte a válaszát…
Aztán jött a Karácsony, ami nekünk nem volt valami nagy durranás. (G. szerint az majd Szilveszterkor lesz!) Este a személyzet kis időre felvonult a Tiltott Zónába, állítólag ott van valami nagy „karácsonyfa”, én csak éppen bepillanthattam, tényleg volt ott valami fényes színes izé…
De a személyzet szerencsére nem sok időt töltött ott nélkülünk, mert alighogy elkezdtünk bemelegíteni egy jó kis óbégatáshoz, már jöttek is, levonultunk vacsorázni. A közös vacsi mindig ünnep számunkra, olyan jó találgatni, mi lesz az „utolsó falat”, ami mindegyikünknek ősi jusson jár! Aznap még külön jutifalatokat is kaptunk, rájöttünk, hogy tényleg Karácsony van… sőőőt, mi is kaptunk egy kis világító műfenyőt a Rezidenciába… Mivel semmi ehető nincs rajta, hamar napirendre tértünk felette. 
Másnap késő délután a személyzet kimenőt kapott, elengedtük őket rokonlátogatóba. Mivel csöpögött az eső, Boni és Lui megtagadta az előtte kért egészségügyi kimenetelt, ezért G. felkészült, hogy hazaérve némi karácsonyi meglepetés-csomagokat talál, de „csalódott”, a renitensek is az ünnephez méltóan viselkedtek! (Egyébként sem szoktunk bent kimenni, és ez mindig örömmel tölti el a személyzetet… annyira lusták, hogy egy kis pluszmunkába már belebetegednének…)
Szóval, miközben az inassal örvendeztünk a hazaérkezésünknek, B. egy gyors és sikeres töréstesztet hajtott végre a Hercegnői Batárral. Elismeréssel nyugtáztuk, hogy 75 lovas szekerünk erősebb, mint egy mercedes lámpa! Miután tájékoztatta a szomszédot a teszt eredményéről, győztes sofőrünk is csatlakozott hozzánk! 
Tegnap Domi jött el, hogy kielégítse a falka mosdatási igényeit. (G. ezt már nagyon unja.) Domit alaposan - többször is – körbenyaltuk, szerintem idén már nem is kell mosakodnia! 
Mivel a csököttlábúak egyszerre már alig tudnak Domi mellé kucorodni a fotelbe, ezután ők is lájtos kaját fognak kapni! G. szerint lassan már csak gurulni tudnak, - vagy visszanő a lábuk… Bogi tényleg elmehetne újévi kismalacnak, pont beférne a tepsibe… Ha sokéig tart a tél, két visítozó szafaládé fogja köszönteni az érkező tavaszt… 
Ma már csak heverészünk, várjuk az év végi robbantósdis őrületet, az évkezdetet, a napsütéses szép napokat…
Hááát, ennyi történt kábé az utolsó héten… Vizslát 2019-ben!

Bogi és Boni,a két elhízott csököttlábú...

"ufo" Lui és a háttérben "ufo Boni

Ezt ÉN kaptam, az ENYÉM, nem adom!!! :-)

12. 21. péntek

Csend, és nyugalom…
Mióta a személyzet határkérdéssel megbízott szekciója bepréselt néhány acéllemezt a kerítés 15 cm-res nyílásai közé, azóta a „csököttlábú kommandó” nem tud kijutni a Rezidenciáról! Az elején még próbálgatták, - G. hallotta a fém zörgését, - de már erről is letettek. A bosszúakciójuk abban merül ki, hogy éjjel, kb. fél 2 tájt, amikor Luival kivonulnak egészségügyet intézni, Bogi öt percig, Boni pedig negyedórákig várakoztatja a folyosón pólóban, gatyában cidriző inast, aki nem mer addig visszabújni a jó meleg ágyikójába, míg mindenki nincs az alvóhelyén. Mire Boni bekényelmeskedik, Lui már kétszer megfordult álmában a foteljában… De G. nem mer éjjel hangosabban reklamálni, a behívás azonnali teljesítésére bizony kevés gondot fordított a melegebb időkben, pedig már megtanulhatta volna, mit jelent az „ideiglenesen itt állomásozó”…
Domi volt itt tegnap, és a múlt héten is, persze Perec nélkül, mert kisbarátnőm tavaszig csak a legszükségesebb esetekben dugja ki az orrát otthonról.
Domi tegnap muffint is hozott a személyzetnek, amit a csillagok szerencsés együttállása folytán én is megkóstoltam, hiszen amíg az inas bement egy telefoncsörgésre, a félbehagyott és letett sütit eltüntettem! Papirosostól! Tanúsíthatom, hogy nagyon finom volt! =D
A héten váratlanul beugrott Kriszta, Zara – kölyökkori pajtásom – gazdija, akivel nagyon régen találkoztunk már, és akit ennek megfelelően kezdtünk el köszönteni… Amikor sajnos idő előtt a „tiltott zónába” menekítették, nem tehettünk mást, mint a folyosóról áhítatos karácsonyi dalocskákkal tudtára adni töretlen szeretetünket… A botfülű személyzet azonban hamar véget vetett lelkes, szívből fakadó előadásunknak… 
A Rezidencia „Udvari Fényképezőgépe” bekrepált, szépen kivárta a jótállási idő leteltét, nagyszerű példánya a fogyasztói társadalom termékeinek!
A személyzet valahonnan majd előbogarássza a nyugdíjazott régebbi apparátot, addig mellőznöm kell a fotók csatolását…
Tegnap volt állítólag Lui negyedik szülinapja, bár G. kételkedik egy kicsit a dátum hitelességében, de a csokitesó erősen bizonygatta, hogy márpedig így van, papírja is van róla! Való igaz, az útlevele ezt támasztja alá.
Tehát kapott néhány külön-rágcsát… legyen vele boldog… De azt kikötöttem, hogy amikor az állítólagos tesója, - Csoki, - a szülinapját tartja, itt semmiféle ünneplés nem lesz! Hogyne… Hogy másnak egy évben kétszer legyen szülinapja…
Végül, mivel nyakunkon a Karácsony, és ezt az ünnepet a kétlábúak a Szeretet Ünnepeként is ünneplik, hát én is hadd kívánjak Kedves Népemnek Boldog, Békés Karácsonyt a Rezidencia minden lakója nevében! Azt is kívánom, hogy a Kétlábúak ne csak ezekben a napokban, hanem egész évben szeressék egymást, minket – négylábúakat, - különösen minket: vizslákat, és FŐLEG ENGEM! … Vizslát!

Domit elfoglalta a csipet-csapat...

Domiiii! Adhatok egy pzsziiiiiit? :-)

Na, ezután krepált bea fotózógép.... rájött, hogy ennél gyönyörűbbet többet nem tud csinyááni... :-)

Boldog Karácsonyt!

12. 08. szombat
 
A csököttlábú kommandó szerdán tett róla, hogy a Rezidencia nyugalmas légköre elillanjon pár órára!...
Történt pedig, hogy G. dél körül, – mivel sütött a napocska – kizavart bennünket, hogy ő nyugodtan tudjon pletykálkodni egy másik kétlábúval a messzendzseren. Nem hagyták egyhamar abba, és amikor már nagyon üvöltöztünk, hogy nyisson már ajtót, mérgesen kiballagott. Ám csak mi fogadtuk a teraszon, és épp magyarázni kezdtük, hogy a törpebanda eltűnt, amikor valahonnan a kerítés túloldaláról megszólaltak a delikvensek. Az inas leballagott a sarokhoz, és konstatálta, hogy vaksi szeme nem csalta meg, tényleg nincsenek a Rezidencia területén. 
A két töpörtyű próbált visszajönni, de sehogy sem sikerült nekik. Az inas, mint háromlábú pók a falon, jött-ment fel s alá, telózgatott, de hát délben nincs otthon senki épkézláb kétlábú… Közben a szókős banda is távolodott a kerítés túloldalán levő elvadult orgonabozóttól, egyre ritkábban kiabáltak. G. félt, hogy valahogy kikeverednek az utcára a mellettünk levő kertből, hívogatta őket, miközben halkan hulldogáltak egyre őszülőbb hajszálai a derengő napsütésben… 
Kb. másfél óra múlva Füles gazdija személyében megérkezett a „felmentő sereg”! Gy. szétszedte a kerítést, átmászott, ás visszaadogatta a meglehetősen ijedt törpéket. Az, hogy hol, hogyan mászhattak át, nem derült ki, és hogy két nap után újra felbátorodtak, az is bizonyítja, hogy pénteken újra végrehajtották az akciót! G. ekkor már „rutinosan” nem kapkodott fűhöz-fához, B. épp hazafelé tartott, és az „ideiglenes migráncsok” hamarosan visszagyűjtésre kerültek….
Talán holnap, ha a csillagok állása, és a körülmények kedvezőek lesznek, sor kerül a kerítés röntgenes átvilágítására és trezorosítására… mert holnapra eltelik az újabb két nap… Vizslát!

12. 04. kedd

Már legalább egy hete véglegesen beköltöztünk, így elvermelve várjuk a tavaszt, ehhez mérten nem is történik a Rezidencián valami „hű de sok…” 
A múlt héten B. leszüretelte a kakifa termését. A fát G. ezentúl „aranyalmafaként” emlegeti majd, tekintettel a gyümölcsei kinézetére, és mert eddig össze lehetett téveszteni a mi termésünkkel, amiket mi is odafigyeléssel, nagy gonddal érlelünk, és megérlelve elpotyogtatunk, de mivel mi egy évben nem csak egyszer termünk, tehát „gyümölcseink” „folyton érők”! B. utánunk egész évben szüretelhet! Érdekes módon a miénket G. nem akarja „aranyhurkácskáknak” nevezni…
Visszatérve az aranyalmafára, idén lett először említésre méltó termése, és mivel Lui ezúttal elfeledkezett az elő-szüretről, B. 63 darabot szedhetett le, ami kb. pontosan 10 kilót jelentett! Mi még nem kóstolhattuk meg, mert állítólag „utóérő”… Persze a személyzet suttyomban már eszegeti…
Pénteken itt volt Domi, ezúttal is Perec nélkül, kisbarátnőm nem dugja ki az orrát hidegben, esőben, inkább otthon marad macskái bundájába temetkezve, úgy gondolja, ha a cicák közé fekhet, nem hűl ki tavaszig. Mi nagyon örültünk Dominak is, a kicsik azonnal megszállták, és kikövetelték a folyamatos simogatást. Kár, hogy nem maradt hosszabb ideig…
Másnap este Z.-ék jöttek a személyzethez. Mivel mi nem voltunk hivatalosak a vendégségbe, és különben is az emeleti „Tiltott Zónában” tartották, unalmunkban egy kis adventi koncert előadásába fogtunk, csak úgy, „a capella”… Igazán halkan, zümmögve kezdtük, méltóságot adva a másnap kezdődő ünnepnek, de aztán hamar önbizalomra találtunk. Ismét rá kellett jönnöm, hogy a kétlábúak nem tudják, mi az igazán szép, ami szívből jön, mert B. egyszercsak megjelent, és rövid úton véget vetett az áhítatunknak.
Boni már szombat este is alig evett, de vasárnap semmit… Bár alapállásban is olyan, hogy megaludna a szájában a tej, (ha kapna), most ezt is hatványozta. G. szerint csak összeevett valamit az udvaron, de a biztonság kedvéért szólt Katának, ha nem javul, hétfőn készüljön egy orvosi vizitre. Tegnap reggel már falt egy kis rizst, aztán délben, amikor Nojcsi érkezett, úgy kepesztett két lábon a kolbász adagjáért, mintha mi sem történt volna! (Ennyit a betegségről, amit Boni ma reggelre már teljesen kihevert.)
Nojcsi érkezését óriási ovációval fogadtuk, természetesen mind a négyen iparkodtunk elősegíteni a mielőbbi elhelyezkedését, aztán, mivel a két csököttlábú ideiglenes teljesen kisajátította, és körbekente mindenféle bacival, amikor végre én is odafértem, akkurátusan megtisztogattam a többiek nyálától. Nem venném a lelkemre, ha itt a Rezidencián kapna el valami kórt. Épp ezért, többször is újra elvégeztem a teljes fertőtlenítést, hiszen a vizsla-kence csodaszer!
Gondolom Bogi és Boni hallottak valamit a közelgő Mikulásról, mert kirángatták a szekrényből G. cipőjét, és szépen a szoba közepére helyezve büszkén várták a dicséretet… Vizslát!

Az "aranyalmafácska"

Aranyalma, vagy paradicsom? :-D

Nojcsi és az erőszak-brigád!

Végre én is látszom!

Nem melegszem, megsértődtem!

Lui