05. 29.

 Na, ennek a monszunos májusnak is vége lassan, de az esőnek bezzeg nincs! Szerencse, hogy a múlt héten volt néhány cseppmentes időszak is, sőt, a nap is valódi májust imitált, így nem kellett egész idő alatt bent szoronganunk. 
Épp egy hete Betus járt nálunk, akivel eddig csak a piknikeken találkoztunk. Nagyon megörültünk neki Luival, oda se szokott üres kézzel jönni, most se csalódtunk! :) A törpék nyomultak, mint rendesen, ebben Borcsi is nagyon tanulékony, többször kellett szólnom, hogy én is itt vagyok ám Luival… Amikor pedig nekieredt a zápor és bevonultunk, a csutkalábúak egészen elfoglalták a vendéget, alig fértem a közelébe! Szerencséjük, hogy ilyen udvarias, béketűrő hercegnő vagyok!
Pénteken Vackorék jöttek elbúcsúzni, szerencsére kint dorbézolhattunk, vele én is, és Borcsi is nagyon jót tud játszani, ha tehetném, letelepedési engedélyt adnék neki, gondolom a személyzet is kitörő örömmel fogadná a kiszolgálandó népesség gyarapodását! 
Sajnos Vackornak van saját inasa, és mint diktáltam, búcsúzni jött, sofőrjével/inasával/mindenesével indulnak vissza a messzi szigetre, reméljük, ha előbb nem is, de jövőre újra találkozunk velük!
Néha sajnálom G.-t… Ha kint vagyunk, egyik vaksi szeme mindig az égen, hogy az eső elől idejében össze tudja kapkodni a kihordott fekhelyet, párnákat, amikből amúgy sincs sose elég, mi meg azt lessük, mikor szabadul fel az egyik… 
Mert a kemény kőre csak akkor fekszünk, ha már kellően átsütötte a Nap, igaz, a többiek gátlástalanul elfoglalnak minden párnázott széket, de én csak a szivacsot szeretem. Nem vagyok tolakodó, igazán humánusan uralkodok!
Tegnapelőtt felkerült Borcsi gazdikereső posztja, tegnap már jöttek szemrevételezni a kis hölgyet. Mi „természetesen” ebből is kimaradtunk, az inas szerint semmi szükség nem volt akkor és ott ránk…
Borcsi nem is akart nélkülünk kimenni, de a kíméletlen erőszak kivonszolta pórázzal az udvarra, hiába kiabáltunk válogatott jókívánságokat a szívtelen inas után. 
De a mustra – Borcsi későbbi elvakkantása szerint – jól sikerült, kedves kétlábúak, és egy Dió nevű rokon látogatott hozzá, akivel nem reménytelen a haverság… Kiszabadulásunk után persze mi is éreztük az ismeretlen rokont, de már „bottal üthettük a nyomát”.
Hát, majd „meglássuk” a továbbiakat! Vizslát!
Utóirat: Megint esik…

Vackor és Borcsi

Végre felállt az inas, Lui lestoppolhatta a székét...

Napozás zajlik...

És megszereztem a szivacsot! :-)

Kint eső, bent túlélés...

05. 21. kedd

A múlt hét elején szinte egyfolytában esett az eső! Ennek megfelelően sokat intimtornáztunk, de előbb-utóbb így is ki kellett vinni a ki valót...
Ennek ellenére akkor hétfőn Boni és Lui nem volt hajlandó reggel kimenni, és amikor fél órával később B. benézett, a konvektor előtt egy akkora friss rakás fogadta, hogy egy 6 tonnás elefántbikának is becsületére vált volna… Nem volt kérdés, ki pakolta oda! Lui ezen a napon úgy döntött, hogy az eddigi 3 és fél évben, - mióta itt van – még sosem esett ennyire az eső! :)
Egészen szerdáig esett, de még csütörtökön, sőt pénteken se volt valami „hajdegyönyörű” idő!
Kellemes meglepetésre, a szombati piknikre kisütött a nap, izgatottan készülődtünk az idei első találkozóra! 
Annyira karcsúsodtunk Luival, hogy G.-nek szűkítenie kellett a hámokat, ami csak többé-kevésbé sikerült neki.
Mindenesetre délután összekészültünk, és az „ideiglenesek” nélkül elindultunk a futira a Hercegnői Batárral. Most az inas nem passzírozódott közénk, aránylag kényelmesen utaztunk. Megérkezve egy jó nagyot rohantunk, aztán vártuk a többieket, akik lassan érkeztek is. G.-nek nem volt meglepetés, hogy zömében fiatal, ivaros vizslafiúk érkeztek, akik először jöttek piknikelni, és számit ott is Lui reakciójára, aki eddig nem igazán kedvelte a fiúkat, pláne az ilyen „golyózáport”… :)
Neki is állt rendszabályozni az ifjúságot, de a személyzet leállította, pórázra vette, szájkosárt adott rá… Aztán nem akarta tovább stresszelni, és B. hazavitte. Az autóban és itthon már tök nyugodt volt, amikor B. beengedte az itthonmaradottak közé, esze ágában sem volt visszamenni vele a futira. Azt gondolom, hogy a következő pikniken már csak Őhercegnőségem képviseli a Rezidencia-béli uralkodókat.

Közben a futin nagy volt a hepaj, az ifjúság igencsak kitett magáért! Döme, Kobi, Száva és Füles nagyokat hancóroztak, és Szikra is jól érezte magát, bár éberen figyelte, gazdija nehogy 2 méternél nagyobb távolságra keveredjen tőle. Csak Snoopyt, Pandabocit, és személyzetüket köszönthettük régi ismerősként. A kis bohóc, nem feledkezett meg régi inasáról, és rögtön az ölébe vágódott, lenyalva szőrzetéről az esetleg ott maradt ebédfoszlányokat… :) Aztán nekiállt frizbizni, hagyta G.-t levegőhöz jutni a nyelvescsókok után!
Persze Nojcsi és Betus is ott volt a nasiadagokkal, amikre naná, hogy én is sorba álltam. Néha körbe is ügettem, ellenőriztem, hogy a fiatalság rendesen viselkedik-e, de főleg a félóránkénti simibegyűjtéssel voltam elfoglalva, úgy hiszem, ebben sikeresen teljesítettem a tervet!! :) 
Hazaérve, vacsi után mindenki elpihent, még azok is, akik ki se tették a lábukat!
Tegnap Kata elrabolta a csutkalábúakat! Borcsi önként velük tartott, bár nem tudta, hova lesz az utazás…
A törpék megkapták idei oltásaikat, Csokibarátnőm chipet és veszettség elleni oltást szerzett be, ő majd két hét múlva kapja meg a kombit, ami után gazdikereső lesz!
Persze egyelőre csak itt, Kedves Népem körében, reméljük, az ismerősök között találja meg álominasát! Mivel Borcsi az Alföldről jött, G. jónak látta elvégeztetni a szívférgesség tesztet is, ami szerencsére negatív lett!
Lassan tényleg eléri a „saját családra jogosult” státuszt… Pedig olyan jókat játszunk már, főleg azt bírom, hogy akárhányszor lenyomom a nyakánál fogva, mindig felpattan és le akar pofozni! =D
De rohangászni is jó vele, olyankor én vagyok a nyúl, persze „Hercegnyúl”, és az egész falka spurizik utánam! :)
A tavacskámba visszaköltöztek a békák, lehet észrevették, hogy az aranyhalak miatt fogyatkoznak a porontyok… mindenesetre éjszakánként nászcsiripelésben gyönyörködünk! Vizslát!

                                                                     És mindig felkel...

A három kicsi szundija... (Boni, Borcsi, Bogi)

Frizbiiii! :-)

Pandaboci és az inas

Lui fogságban

Kupaktanács

Adjadmáá! :-)

Nézd a kis pofátlant... :-)

05. 12. vasárnap

Pénteken végre kisütött a nap, így mindnyájan örömmel fogadtuk ismét Vackort, és mivel végig kint voltunk, az inas sem dörmögött, sőt élvezte a nagy rohanásokat, birkózásokat. Ugyanis a látszat csal, a közölt fotók és videók ellenére van, amikor futok is, igaz, G. kedvéért rendszerint a lábai között folytatjuk a csetepaték javát… egyrészt kíváncsiságból, mikor sikerül orra buknia bennünk, másrészt hogy próbáljon meg néhány elfogadható fotót csinálni rólunk Kedves Népem gyönyörűségére… Nos, eddig egyik sem sikerült! :)
Mondtam már neki, hogy szerezzen be egy nyomkövető drónt az automata fajtából, mert ha ő irányítaná, abból se sülne ki semmi jó! 
Mindenesetre hatosban rohangáltunk, ami abból állt, hogy én rohantam elöl, a többiek vágtáztak utánam, kivéve Luit, aki aljas módon a teraszon várta, míg közel nem értem, aztán kecskebakhoz méltó ugrásokkal szorított sarokba. De hát ő Lui, már megszoktam a viselkedését.
Igy tehát egész nap kiélveztük a rasztalány társaságát, és amikor hazament, mi is elpilledtünk.
Szombaton és ma folytattuk a viháncolást, úgy látszik a fagyosszentek első tagja, - Pongrác úr - elaludt, mert estig még csak távolról dörög. Igaz, éjjel már volt egy kis villámlás, és ezt kihasználva Bogi azonnal bekéretőzött az inas ágyába, aki naivitásában nem is gondol arra, hogy a kiskrampusz csak eljátssza a pánikolást, a lüke inas meg bedől neki. Szilveszterkor ezek szerint maradandó emlékű előadást produkált. Ezt az ágybabújást eddig a lüke G. senkinek nem engedte meg, igaz, mi nem is vagyunk olyan nyafkák, mint a törpekrampusz. Mi lesz itt a nyári záporok, viharok idején…?
A személyzet nemrég észlelte, hogy kivirágzott az „indián banán”. Azóta árgus szemekkel lesik, hogy megkötött e néhány, és ha igen, megtartja e a termését. Ez egyelőre csak annyiból érint minket, hogy az angol neve „paw-paw” fa, tehát „mancs-mancs” fa. Az esetleges komolyabb érdeklődést majd a termés érése válthatja ki… 
G.-nek egyébként kezd akadozni az agya… vagy a nyelve… mert mindhárom idisünk neve „Bo”-betűvel kezdődik, és ha gyorsan rá akar szólni valamelyikükre, biztos, hogy nem találja el… Bár tulajdonképpen majdnem mindegy, mert vagy mindhárom érkezik, vagy tömeges süketséget mímelnek. Holnaptól pár napra téli álomba vonulunk… Vizslát!

Luival figyelünk!

ÉN!

Vackor és Borcsi

                                                                 Hatan vagyunk! :-)

Az "indién banán" terméskezdeménye

Engem fotózz, ne a többieket!!!

                                                    Pankráció 0,1 négyzetméteren... :-)

05. 11. szombat

Hétfőn még az előző napinál is rettenetesebb idő volt! Tiszta november! Fel se keltem volna, ha Vackor nem érkezett volna délelőtt egy kis napközizésre! Már félúton volt London felé, amikor Zürichből vissza kellett fordulniuk…
Szóval Vackor beállított, és örömmel fogadtuk… Immár hatan boldogítottuk G.-t, B. elmenekült a dolgozóba. :)
Azért meg kellett állapítanom, hogy a Rezidencia termeinek mérete nem alkalmas a bővített falka hosszútávú tombolására! :)
És mivel az udvaron mindenki csak a legszükségesebb alkalmakkor, a legrövidebb ideig tartózkodott, én megelégedtem, hogy szolidan játsszak egy kicsit a rasztalánnyal, aztán eltettem magamat napfényesebb időkre. Lui is követte a példámat, a kurtalábúak is elcsendesedtek, csak Borcsi, az új idis nem bírt magával, ő szórakoztatta a vendéget megállíthatatlanul. Az inas néha rájuk szólt, hogy kevesebb tombolás is elég lenne, de végül semmi skandalum nem történt, Vackor már délután hazament, Borcsi „lemerült”, mi pedig tovább álmodoztunk egy napfényesebb májusról.
G., aki a múlt héten még aggódott, hogy mi lesz Borcsi szobatisztaságával, mára már teljesen megnyugodott, az első napokra bekészített felmosó és papírtörlő munka híján visszakerült a helyére. Új idisünk is megtalálta az éjszakai alvóhelyét a kanapén, de lelkiismeretesen kísérgeti a vén inast éjjeli körjáratain… mi erről már rég leszoktunk!
Csütörtök délután egy nagyszabású, igen izgalmas valóság-sóó interaktív ősbemutatóján vettünk részt!
Mint köztudott, ha valaki érkezik hozzánk, a személyzet a zsilipelés taktikáját alkalmazva minket kizár az átjáróból, hogy békésen be tudja engedni az érkezőt, nehogy megrettenjen a hirtelen rátörő pusziosztó falka támadásától, no és, hogy mi ki ne szabadulhassunk egy zsák bolhaként az utcára.
Így történt ez akkor délelőtt is, amikor a futár meghozta a következő adag kajánkat, és így délután is, amikor Domi csöngetett. (Domi szinte minden héten eljön egy kicsit simizni minket, hiába, nélkülem élni sem tud már! =D )
Na, itt kezdődött a „reality show”!
A két (fő)szereplő a Macskalány (Domi) és a Háromlábú Inas (G.), valamint az interaktív közönség, azaz mi!
Az inas beengedi Domit, becsukja a bejárati ajtót, majd beljebb akarnak jönni, hogy végre üdvözölhessük a vendéget.
Ajtó nem nyílik, mi bent kezdünk őrjöngeni, hiszen az ajtó üvegén át látjuk a befelé igyekvőket.
Ajtó nem nyílik!
Beletört a kulcs!
Bentről látszik, hogy gondolkodnak, de tanácstalanok…
Az inasnál se telefon, se a 3. láb.
A folyosón a kisablakok belülről becsukva…
De! Ott egy létra 3 méter magasra felakasztva!
(És ugye, ha egy előadáson egy puska vab a falra felakasztva….)
A két (fő)szereplő együttes erővel levette a létrát, intelligens eszközhasználatról is bizonyságot téve (alkalmazták a délelőtt hozott tápos zsákokat), Majd kisétáltak vele az utcára. Domi vitte a létrát, az inas a létra végén botladozott =D
Kint az utcán a garázs mellett felállították, és a Macskalány átsuhant a két és fél méter magas kerítésen, majd szerencsésen landolt az udvarban, némi folytonossági hiányt elszenvedett nadrágja társaságában…
Bejött, átverekedte magát az ovációnkon, megtalálta G. telefonját, a kisablakon kiadta neki… B. a távolból gratulált, és elmondta, hol tartja a tartalék garázs-nyitót.
Pár pillanat és az inas is besétált a garázson keresztül, örömittasan, bár a piros szőnyeg kigurítása elmaradt…
Később előkerült a 4 tartalékkulcs, tehát az előadás lakatos kihívása nélkül megismételhető… =D Vizslát!

05. 05. vasárnap

Anyák Napja...

05. 03. péntek

Azzal kezdem, hogy Panka pár nappal ezelőtt visszagazdisodott! Kiderült, hogy van chipje, amit az állatvédők olvasója valamiért nem mutatott ki, és a neve Dorka!... Ahhoz képest elég szépen hallgatott már a Panka névre! :)
Amikor három kisgazdija az anyukájukkal eljöttek érte, nagy volt az öröm, bár Panka/Dorka minden kétlábúnak örült eddig is. Sajnos, ebben a látványban nem részesülhettünk, mert „szokás szerint” megint el voltunk zsilipelve…
Fő, hogy vendégünk hazatalált, és mi csak remélni tudjuk, hogy eztán jobban vigyáznak rá!
Éjszakánként most már nyugalom van, ha a topa inas nekiindul, már senki sem tekeredik a lábára, pedig G.-nek suttyomban hiányzik a kis szőrpamacs ragaszkodása…
Már napok óta Andi jelentkezget a messzendzseren, (azt mondta az inas, ezt így kell mondani =D ) nem tudom mire vélni, az jó, hogy hazajön N.országból, és a mi meglátogatásunkat is betervezte, de nem tudom értelmezni azt, hogy „csokit hoz nekünk”… Nem tudja, hogy az inas nem ad nekünk csokit a legmeghatóbb kunyizásunk ellenére sem??
Na, ma délelőtt kiderült az összeesküvés!!! Mert az, hogy az inas buggyant, azt tudtuk eddig is, de hogy még Andi is teszi alája a lovat, azt nem gondoltuk volna! Délelőtt ugyanis beállított egy akkora, de akkora csokival, hogy ennél nagyobbat csak Luiban láttam! Jó, legalább a buggyant se tudja megenni, mert evésre nagy falat lenne neki is, és négy láb lóg ki belőle lefelé…. Szóval a „csoki” egy étcsoki színű fajtárssá lényegült át. a személyzet másik tagjának ovációja közepette… B. még nem penderítette ki a buggyantat a híd alá, úgy látszik a teltházba még az ötös szám belefér… Mindenesetre G. két kézzel rángatja az „oroszlán bajuszát”.
Borcsit, - mert ez a neve, - egyelőre megmorrantom, ha haverkodni akar, de lehet, hogy két nap múlva már játszani fogok vele. Luit nem érdekli, a törpékkel már lelkesen összecsóvál, ahányszor csak egymásba futnak. Az még kérdéses, mi lesz éjszaka, mert eddigi életében nem nagyon lakhatott a kétlábúak házában, jó lesz, ha a személyzet erősen figyel majd, hova lép… Mivel chipje sincs, oltásai se nagyon…. Őt is nekem kellene gazdásítanom, mint eddig minden ideiglenest… Csak a baj van az inassal, megint ilyen gondot varrt a nyakamba…
Amúgy 2 évesnek mondják, és helyre kis vizslaformája van, azon se csodálkozom, hogy elolvad a simogatástól, mert február óta, csak a szomszédok néztek rá… mióta gazdái egy autó-balesetben előrementek a Szivárványhídon túlra, egyedül élt egy udvaron… Vizslát!

Panka, aqzaz Dorka, akit az egész Rezidencia nagyon megkedve4lt! Reméljük, jöbban vigyáznak rá, és nem kell az utcáról újra összeszedni...

A csököttlábúak gyakran még mindig együtt alszanak...

Lui már aludna...

Ne vakuzz, mert szétszedem ezt a fotelroncsot!

Megjött csoki-Borcsi

Egész vizslás! :-)

Lui megnézi elölről, hátulról...

Megint lemaradtam... majdnem...

Ülni még nem tud, de lelkes! :-)