Épp egy hete Betus járt nálunk, akivel eddig csak a piknikeken találkoztunk. Nagyon megörültünk neki Luival, oda se szokott üres kézzel jönni, most se csalódtunk!

Pénteken Vackorék jöttek elbúcsúzni, szerencsére kint dorbézolhattunk, vele én is, és Borcsi is nagyon jót tud játszani, ha tehetném, letelepedési engedélyt adnék neki, gondolom a személyzet is kitörő örömmel fogadná a kiszolgálandó népesség gyarapodását!
Sajnos Vackornak van saját inasa, és mint diktáltam, búcsúzni jött, sofőrjével/inasával/mindenesével indulnak vissza a messzi szigetre, reméljük, ha előbb nem is, de jövőre újra találkozunk velük!
Néha sajnálom G.-t… Ha kint vagyunk, egyik vaksi szeme mindig az égen, hogy az eső elől idejében össze tudja kapkodni a kihordott fekhelyet, párnákat, amikből amúgy sincs sose elég, mi meg azt lessük, mikor szabadul fel az egyik…
Mert a kemény kőre csak akkor fekszünk, ha már kellően átsütötte a Nap, igaz, a többiek gátlástalanul elfoglalnak minden párnázott széket, de én csak a szivacsot szeretem. Nem vagyok tolakodó, igazán humánusan uralkodok!
Tegnapelőtt felkerült Borcsi gazdikereső posztja, tegnap már jöttek szemrevételezni a kis hölgyet. Mi „természetesen” ebből is kimaradtunk, az inas szerint semmi szükség nem volt akkor és ott ránk…
Borcsi nem is akart nélkülünk kimenni, de a kíméletlen erőszak kivonszolta pórázzal az udvarra, hiába kiabáltunk válogatott jókívánságokat a szívtelen inas után.
De a mustra – Borcsi későbbi elvakkantása szerint – jól sikerült, kedves kétlábúak, és egy Dió nevű rokon látogatott hozzá, akivel nem reménytelen a haverság… Kiszabadulásunk után persze mi is éreztük az ismeretlen rokont, de már „bottal üthettük a nyomát”.
Hát, majd „meglássuk” a továbbiakat! Vizslát!
Utóirat: Megint esik…
Vackor és Borcsi |
Végre felállt az inas, Lui lestoppolhatta a székét... |
Napozás zajlik... |
És megszereztem a szivacsot! :-) |
Kint eső, bent túlélés... |
Kedves kis hercegnő, olyan szép vagy - nagyszerűen sikerült ez a kép - elmentettem..... :-)
VálaszTörlés