10. 30.
Azt még elfelejtettem diktálmányozni legutóbb, hogy pár napja Kata is itt volt az Alapítványtól, azt hittem engem jött meglátogatni, de csak Suzyt akarta fotózni, videózni, közben meg bosszankodott, hogy nem elég fotogén a kisasszony. Hiába tolakodtam néha a prücsök elé, - jobban mondva szerénységemet helyeztem az előtérbe, - mégse kellettem neki! Végül sikerült egy kis nyúlfarknyi videót összekaparnia, és feltenni az oldalukra, hogy Suzyt annak alapján majd jól kiárusítják, de nem jelölte meg melyikünk is a gazdikereső! Így bizonyára mindenki engem csodál, és nem érti, hogy a pici bársonyfülű mit is keres ilyen előkelő társaságban, mint én! Kármen meg Külön „alapítványi” combikákat küldött neki, mintha itt hiányt szenvedne! Igaz, ha nem igyekszik belapátolni a részét, és közben megy egy két kört, mire visszaér, nem talál már semmit a tálkájában. Mert nálam, ha evés van, akkor evés van! Ha végzek, rohanok hozzá, hátha ki tudom nézni a szájából, és félre áll, hogy a maradékot bekebelezhessem.
Tegnap megint nagy öröm ért, hiszen országos barátosném látogatott meg! Persze nem vártuk meg, hogy kihámozza magát a kabátjából, a nasi azonnal kellett! És ott bénázott a zacsival, nem bírta kibontani! Mi persze segíteni akartunk, így néha hármasban összegabalyodtunk, de nem mentünk a tasak közeléből Suzyval, mígnem G. ollója megkönyörült rajtunk. Mi megkaptuk, ami jár nekünk, Nojcsi meg piheghetett kettőt, és fél percre leülhetett a fotelba. Rá kellett jönnie azonban, hogy így csak a karmolásai szaporodnak, mert igyekezetünkben bizony nem finomkodtunk megmászása közben.
Mikor végre áttelepedett szokott helyére, végre körbevehettük, puszilhattuk. Ekkor nem látszott a méretbeli különbség köztem és Suzy között, mert ő is akkora elánnal látott neki a fürdetésnek, mintha legalább a faterja vizsla lett volna… Pedig nem… Csak annyi volt a különbség, hogy súlyban nem versenyezhetett velem, így ha én odatettem magam valahova Nojcsira, akkor oda voltam téve! Igaz, őt könnyebb volt ölbe venni, és ezt ki is használta a kis kéjenc, mert magát hanyatt dobva – néha gurgulázva - élvezte a pocija vakargatását. ilyenkor persze vérig sértődtem, és csak fél perc múlva kúsztam fel a kanapéra egy újabb simiért. Lassan mi is elfáradtunk, sőt, el is bóbiskoltunk, csak Nojcsi indulásakor élénkültünk fel. De hiába akartuk visszatartani, csak elment…
Ma délután asz inasok is egyedül hagytak bennünket, de rendesen viselkedtünk, Suzy is életben maradt. Mikor visszaértek, jött Aranyos Fodorka (a későbbiekben csak AF.) És kölcsön kért engem! Ő az, aki szerelmes volt Lilijébe, és az ő lányába – Borcsiba, - aki az elődöm volt. És ő volt az, aki mereven ellenállt minden meghívásnak, csak mert G. egy hercegnő inasa lett… De most már kölcsönkért egy rövid sétára, hogy elmegyek e vele, mert akkor rendszeressé teszi az alkalmakat! Én ne mennék? Megyek én mindenkivel, nem csak megyek, húzom is! De ő azt mondta, majd megtanít, hogyan kell két úrhölgynek együtt sétálni. Na, kíváncsi vagyok! Miután negyed óra alatt kirángattam a karját a helyéből. még elvitte Suzyt is egy körre, de hát az a séta már nem az én irányításom alatt történt, így említésre sem méltó.
Eztán Ledináztunk is, ahol Zaráztunk, Csokiztunk, Lénáztunk, Lejláztunk, meg még sok mindenkivel játszottunk aztán sötét lett, B. bekapcsolta a fényeimet, és kiragyogtam a tömegből! Mert narancssárga színű villogója senkinek sem volt, csak nekem, a Hercegnőnek! Vizslát!

Nojcsit köszöntjük

"Adjusztálás"

Ropizunk

A haja még nincs rendben

Édeshármasban

10. 27.
Bizony, jó néhány nap eltelt utolsó jelentkezésem óta, de hol én nem értem rá megfogalmazni a diktálmányt, hol G. merült bele a maga fészbukos fertőjébe. Már mondtam neki, hogy nem fészelni kell, ne kommentelgessen, meg osztogasson mindenfélét a nevemben, csak összezavarja a kétlábúakat. Hiába ugattam neki, hogy inkább szálljon be harmadiknak a játékba, azt mondta, hogy elég port verünk fel ketten is, nem kell, hogy B. még e miatt is zsörtölődjön. Így hát kettesben „gyűrtük az ipart” Suzyval, illetve inkább csak én szaggattam a nyakánál fogva egész nap, így azonban telemegy a szám szőrrel, győzöm köpködni. Az utóbbi napokban olyan szép idők voltak hogy kint töltöttük az időnket az udvaron, sőt, kétszer Perec is eljött délelőtt. Perec azt hiszem megfeledkezett Suzyról, pedig régebben együtt horkoltunk hármasban G.-n, de most vaslamin összekaptak az elején, és attól fogva nem volt hajlandó kijönni a terítő alól. Másodszor sem volt sokkal jobb, hiába csábítottam egy kis birkózásra, inkább G. ölébe kapaszkodott fel. Suzy erre Perec kisgazdiját Krisztit választotta, le sem lehetett volna az öléből vakarni, így én a meleg kövön egy labdával vigasztalódtam. Viszont, VISZONT(!), ma már harmadszor voltunk B.-vel a Ledinán! Hármasban! Mivel pár napja látta, hogy Suzy mennyire kiveri a hisztit, amikor én elmegyek a futira, ő meg itthon marad G.-vel, következő nap megszánta és magunkkal vittük a nagyok közé! Odafelé sem rántottuk ki B. karját (pedig nagyon igyekeztünk, mert meséltem útközben, milyen is ott az élet, és nekem rendesen viselkedjen, ne hozzon rám szégyent!), így szerencsésen oda is értünk. Előbb a ketrecbe mentünk, hogy szokja a szabadságot (hi). Mivel ott jól viselkedett, és Zara is megjött, így elkezdtük kint járni a köröket. Suzy nagy hanggal rohangászott, B. hiába mondta, hogy itthon a hangját is alig lehet hallani, Amúgy nagyon jól viselkedett, nem kellett nekem gyámolítani, a nála sokkal nagyobbakat leugatta, ha közelebb jöttek, hanyatt dobta magát, ha otthagyták, uzsgyi, tovább… Igaz, hogy a labda nem érdekli, csak utánunk rohangál, ha elindulunk. Mivel szinte mindegyikünk nagyobb nála, apróbb méretét hangossággal egészíti ki, gondolom, nehogy valamelyikünk rálépjen. Lassan annyira besötétedett, hogy minket látni sem lehetett, csak akinek villogója volt. Suzynak is volt én itthon gyakran bekapcsoltam, amikor nyakon ragadtam, de most már odafelé kiesett, a pici izé a gallérjából. még szerencse, hogy B. megtalálta az úton. Ennek ellenére őt jól lehetett követni a világos bundája és a hangjelzései alapján. Mire hazaértünk, tök sötét lett, ezért B. elhatározta, hogy nekem is beszerez egy ilyen világítót, hogy mindenki lássa, merre jár a hercegnő. Ki voltunk purcanva, vacsi után rögtön lefeküdtünk, az inasok átöltöztek, és itthagytak bennünket. azt hiszem, ahhoz is fáradt voltam, hogy eltöprengjek, nem szándékos volt e a lefárasztásunk ütemezése, hogy ők leléphessenek… Azt hiszem, végigaludtuk a távollétüket, csak a jöttükre ébredtünk egy kis üdvözlésre. Másnap sokkal korábban Ledináztunk. De kevesebben voltak. Zara elhappolta előlem a nyalánkságomat, belefeküdt, és alaposan szétkente magán. B. szerencséjére nem én, és nem Suzy találta meg, mert én csak elszopogattam volna amit egy kétlábú otthagyott, de Suzy ez irányú elkötelezettségét még nem ismerjük. K., Zara gazdája három méterről követte kedvencét hazáig. Ma is elmentünk hármasban a futóra, de az óra visszaállítás miatt már szürkületben értünk ki. Hiába, az időt nem tudják a kétlábúak visszatömködni sehová, mennyivel egyszerűbb lenne, ha egy időzónával odébb „költöztetnének” minket a „falkavezéreink”. (Ezt B. említette, aki nálam biztosan jobban ért ehhez, mert engem aztán nem érdekel, hogy éppen hol áll a kismutató, tudom, amit tudok! Tudom, mikor van reggeli, mikor van Perec-idő, Zara-idő – ezt B. külön is jelzi a „nadrágom” felhúzásával – és tudom, mikor kell vacsiznom! ) Visszatérve a Ledinán történtekhez, ma nagyon sokan voltunk. Ahogy B. összeszámolta, tizenegyen voltunk kint, és még akik a ketrecben „senyvedtek”. Volt nagy rohangálás, minden újonnan érkező megvizslatta Suzyt is, és gyakran őt kergették meg, így eléggé le is fáradt. Én közben begyűjtöttem a nekem járó bókokat és simiket, majd Zarával futosgáltunk a labdája után. A végén már a legtöbben villogtak, persze én is, csak ezt B. a sötétben nem látta, így mindinkább be akarja szerezni azt a karácsonyfa izzósort a nyakamra. Állok elébe, csak valami szép, hozzám illó színűt válasszon. Vizslát!

2015. 10. 18.

Talán  vannak, akik nem ismerték Mirát, a kis szemétre dobott, félvak, idős  yorkyt, akitől holnap a rádió is búcsúzik...

Pécs Rádió

Emlékezzünk együtt Mirára!!!
Holnap azaz Hétfőn 19.-én a Pécs Rádóban búcsúzunk Mirától 17 órától. Beszélgetünk, emlékezünk Mártival. Ha valaki szeretne valamit mondani Mártinak vagy csak üzenni neki, az megteheti telefonon a 0630/208-6925 ös számon élő adásban megteheti. Összekapcsoljuk a világot Mártival és azokkal akik szerették és valamilyen módón kötődtek Mirához. Hallgatni a www.pecsradio.hu n lehet 17 órától.

10. 14.
Az eltelt pár napot említenem sem érdemes, kivéve a tegnapot és a mát. A többi csak folyt, folydogált, mint az őszi hideg eső végig a hátamon…. nem kellemes dolog. Le is szűkítettük a kint tartózkodást nappali barátnőmmel Suzyval. Este vele sincs barátság, nyomban lemorgom féltve őrzött hálófotelomról, ha megpróbál mellém felkapaszkodni. Az az én SAJÁT alvóhelyem! Napközben elvagyunk mindenhol, sikeresen nyúzzuk egymást, olyannyira, hogy G.-nek ránk kell néznie néha, hogy tényleg csak játszunk, vagy már egymás kibelezésénél tartunk… Azt mondta, hogy nyugodtan elmehetnénk horrorfilmet szinkronizálni, mert ilyen hörgéseket, vinnyogásokat, elfúló acsarkodásokat csak harmadosztályú rémfilmekben tapasztalt még ifjabb korában, és akkor sem volt oda az ilyesmiért.
Szóval tegnap délután jött Nojcsi, mert már annyira hiányoztam neki, és a frizuráját is ideje volt megigazítani. Természetesen hozott rágnivaló csemegét is, mert megérdemeltük. Suzy állandóan előre akart tolakodni, még odébb is lökött, amilyen kicsi, olyan pimasz. megálltam, hogy ne morogjam le, de Nojcsi szerint csúnyán néztem az „apróságra”…. Ó, szent Diana! Minden vadászkutyák és a sósborszesz istennője! Csúnyán néztem! Hát hogy kellett volna néznem, mikor teljesen elfoglalja a barátosnémat…? Először találkoztak csak, és máris belezúgott Nojcsiba. Lassan kiismerem ezt a kis betolakodót, mindenkit, különösen a nőembereket olyan ovációval üdvözli, hogy a szirupos cukiságától még az étvágyam is elmegy. Peressel szerencsére még az előzőekben sikerült kissé összesároznunk krémfehér bundáját, remélve, hogy kevésbé kelti fel a simogatási vágyat, de nem… Nojcsi csak annyit kérdezett, hogy ez az aprójószág ugyanaz e, mint akii idekerült, mert „ez” kicsit sötétebbnek tűnik. Aztán ránézve a tenyerére megjegyezte, úgy emlékszik, mintha fürdött volna… Erre G. is szólt, hogy tényleg mintha kicsit sötétebbnek tűnne a tollasfülű. (Úgy szerteszét állnak a szőrpamacsos fülecskéi, mintha egyik őse Yoda mester lenne a Csillagok Háborújából.) B. közben elkezdte téliesíteni a tavat, a jéghideg vízből kihalászta az aranyhalaimat is, amiknek a kifogására nyáron még engem bíztatott Nojcsi. Akkor azt mondta, hogy legalább egyet fogjak neki, mert mindenféle kívánságokat szeretne belesugdosni a fülébe. Nincs is füle… Ez a babona csak a primitív kétlábúak hiedelme, mint a békacsókolgatás is. Azt már fogtam én is, el is ment tőle a kedvem, hogy a számba vegyem, de a kedvéért megpróbálkozom jövőre újra egy varangy prezentálásával, kíváncsi leszek, neki sikerül e a királyfit kicsókolnia belőle? Aztán még B. kicipelte vendégemmel a régi kanapémat, mert eljött a lomtalanítás ideje. Kicsit még visszamentünk a melegre, hogy búcsúzóul letisztogassam róla Suzy nyálas puszijait, mert tudomásom szerint csak a vizslapuszi az igazi. Miután elment – persze illendően búcsúztattuk – már nem sok történt. Valahogy mi is belefáradtunk a napba.
Me késő délelőtt „bedobódott” Perec! Szerencsére B. nem volt itthon, mert azt az első negyedórás őrült rohangászást nehezen állta volna meg hangos szó nélkül. Mivel folyamatosan esett, G. csak egészségügyileg engedett ki bennünket így kénytelen kelletlen félretolta azt a pár bútort, ami eddig nem a fal mellett volt, hogy legyen helyünk a csatához. Így már élveztük a triumvirátusunk dorbézolását! G.-nek csak másfél percenként kellett visszaigazítania az ágytakarókat, mert azok bizony nem bírtak a helyükön maradni. Amikor már azon kezdtünk el civakodni, hogy ki kivel is van éppen, ki kinek a nyakát cibálja inkább, G. megelégelte, és elhevert az ágyon önfeláldozóan, mi pedig megosztoztunk göcsörtös felszínén. Így pihengettünk négyesben, amíg G. rá nem jött, hogy a gyomra korgása elnyomja a mi horkolásunkat, testületileg a konyhába vonultunk, és mindegyikünk megkapta az „utolsó falatját”. Jött Perec gazdija, és újra csak hármasban maradtunk. Szerencsére nem sokáig, mert jött Kármen, a Gyermekek Az Állatokért Alapítványtól, valami rettentően izgalmas tablettákat hozott Suzynak, de mikor kikerültek a dobozból, nem is érdekeltek már annyira, Hozott még valami kajaszagú szatyrot is, remélem, abból én is kapok, egyáltalán nem lenne igazságos, ha lakótársam olyant enne, amit én meg sem kóstolhatnék! Kárment csak lépésenként engedtük tovább, mert alaposan meg kellett vizslatnunk (Suzy ehhez nem ért, ő csak szagolgat…), mert idegen ebzetek illatát hozta magával. Mikor azt hitte, végre nyugodtan ül már, kezelésbe vettük, mint előző nap Nojcsit. Ő is bírta, ezért mától fogva itt neki is lesz neve, mert rangban hozzám emelkedett, nem diktálhatok róla, mint egy kezdőbetűről! Néha G. befogta az töpilesőmet, mert ha ugatok, állítólag nem lehet telefonálni – biztos megretten a térerő – és Kárment sűrűn foglalkoztatják a zállatügyekkel. Jőt beszélgettünk négyesben, sajnáltam, amikor elment. Annál is inkább, mert akkor G. belenyomta Suzyba a tablettáit, és utána engem szólított, hogy ha már elkezdte, hát be is fejezi. Na, ekkor elkezdtem hátrálni, mert eszembe jutottak ezek a háromhavonta lenyeletett ocsmány ízű bogyócskák, amik inkább jönnének felfelé, mint mennének lefelé. Pfúúúújjj! OOÖÖOÁÁÁ… De minden hiába volt, G. nem engedte kiköpni. Simán beszedek én minden tablettát, golyócskát, de ezt nem! Hogy ennek miért nem tudtak valami finom ízű bevonatot rácsurgatni, nem értem…. G.-nek is lehetne annyi esze, hogy májjal, vagy mézzel adja be ezt az ocsmányságot… De ilyenkor eljátssza, hogy ő a falkavezér… Háromhavonta egyszer… legyen vele boldog. Szerencse, hogy mindjárt jött a vacsi, aztán Suzyval meg kellett beszélnünk a ma történteket – persze az ágyon fekve, tessék-lássék harcolgatva – és máris itt volt a nap vége, álmomban még befejezem ezt a diktálmányt. Vizslát

Nojcsizom

Suzy bűbájoskodik

Hármasban

10. 09.
Egy kicsit lefoglaltuk G.-t az utóbbi napokban, nem jutott energiája a diktálmány folytatásához. Kedden Perecezéssel nyitottunk, természetesen reggelitornával kezdtünk, és mivel még nem szereltettem be a talajfűtést, hát egy kicsit vizes vilt az udvar. Olyannyira, hogy amikor a kétlábúak reggelizése közben becaplattunk hármasban a konyhába, még a rádiónak is elállt a szava. De legalábbis elhalkult… Nem mondom, szép mintázatot hagytunk a kövön. Suzy még kis domborműveket is alkotott, ahogy szedte a fekete zoknis lábait a kajához. B. először csak elkerekedett szemekkel nézett, majd szótlanul felállt, és felvonult az újsággal emeleti rezidenciájába, még az ajtót is becsukta maga mögött. Így aztán G.-re maradt az etetés, amit végülis legendásan híres logisztikai megoldásaival sikeresen meg is oldott. Mert ugye 1. Perec nem itt kap enni.. 2. mi külön eszünk Suzyval… 3. mindannyian ott akarunk lenni, ahol ő. Miután leellenőriztük, hogy a másik tálkája tényleg elég üres már, G. vezényletével bevonultunk délelőtti nyugodt emésztésünk lebonyolítására. Negyed órába telt, míg rendesen elhelyezkedtünk G.-n, eztán már csak a rádió szólt, meg néha egy-egy galamb röppent, aminek tovasuhanását Perec fintorogva követte… persze, ő nem evett. G. nem lett elgázosítva, mert a kisasszony a nyakán fekve védte amúgyis harmatgyenge szimatát. Később B. is megjelent a folyosón, és végleg eltűntette a behozott sárkunyhók maradékát. Már alig látszottak, mert előzőleg G. sikeresen láthatatlanná kente szét azokat, így homogén, egyszínűvé varázsolva a folyosót. B. hamarosan elment a dolgozóba, és mi négyen, kiszabadulva a lelki terror és megfélemlítés alattomos nyúlós terhétől, vidáman özönlöttünk ki a felszáradt udvarra. Sütött a nap, mi önfeledten rohangáltunk, csak G. lesett ülve, és néha kurjongatott valamit, amikor szerinte túl hangossá vált a játék. ugyanis hármasban gyakrabban szólunk rá a másikra, hogy: „most aztán már én is bele akarok nyalni a füledbe!”, meg ilyeneket. Végül mindketten ráhajtottunk Perecre, aki Suzyval rohant egy kört, aztán velem birkózott, majd megint Suzyval rohant, és így tovább kifulladásig. Jött a délutáni csendespihi, és mire eszméltünk, Kisgazdija el is vitte lefárasztott barátnőnket, miután kiválogatta közülünk. Este B. is hazaért, már kipihente a reggeli fáradalmakat. Másnap, szerdán Perec csak délután jött, mi éppen ki voltunk csukva a csengetésre az udvarra, így amikor közénk akart rohanni, útját állta a kerti ajtó. Mindhárman az üvegen keresztül akartuk elérni egymást, ő belülről, mi kívülről igyekeztünk szétkaparni az ajtóüveget. Végül G. is leért, összeengedett bennünket, majd feltörölte Perec örömét. Nem volt sár, így fergeteges egy óra következett, gondolom a szomszédok örömére.
Tegnap csak kettecskén voltunk, B. is itthon volt, így többet szórakozhattunk a megszokottnál. Úgy gondolom, hogy megtartom magamnak Suzyt plüssmacinak, sokkal jobb vele játszani, mint bármi más – akár interaktív – mukival. Mert a mukikat csak rázni lehet, előbb utóbb elszakadnak, kijön a belük, és jön a leszidás, hogy „megint” semmire sem tudok vigyázni. Ellenben Suzyt baj nélkül ráncigálhatom egész nap minden különösebb következmény nélkül, és persze ő sem hagyja magát rongymukiként trancsírozni.
Ma délután ismét Perecezünk, bébiszittyók leszünk, mert Gazdijának valami dolga van. Húúú, de nagy játék lesz! Már bent is tudunk játszani, csak G.-nek kell ugrania néha, hogy elkapja a billenő valamit, de ez is egyre kevesebb, már csak az ágyunk takaróját kell ötpercenként megigazítania. Úgy még egy fotót sem sikerült csinálnia, hogy az szépen, kisimítva legyen alattunk.
Tegnap B. ellenőrizte a számat, és örömmel észlelte a papillómák eltűnését. Ennek én is örülök, bár eddig sem zavart, de már újra szép vagyok, és állítólag nem fertőzök. Vizslát!

Egy kis finom játék...

Pihenünk

10. 05.
Na, most hétfő délelőtt van, akad egy kis szusszanásnyi időm a Diktálmány folytatásához. Szombaton, ahogy sejtettem, úgy itthon hagytak, mint az a bizonyos eb a Szaharát… vagy mit… Kezdődött mindenféle székpakolással, labdás-zacskó előkészítésével, aztán kaptam egy préselt-csontot kiengesztelésül, és mindkét alkalmazottam távozott. Miután jó három óra múlva végre visszajöttek tudtam csak meg, merre jártak! Persze, mikor megérkeztek, nagyon örömködtem, volt minden, pusziosztás, ölbemászás, nyüszögés… de aztán G. elmesélte hol jártak, és szívesen vérig sértődtem volna! Mindenféle vírusos pillangóra – vagy papillómára – hivatkozva, kihagytak a saját bulimból! Én szervezem már egy éve a világ legjobb vizslabulijait szerintem, - igaz másikon még nem voltam, de fényűzőbb az sem lehet, - és akkor galád módon a hátam mögött, a csoportomat előre tájékoztatva, egyszerűen kihagynak belőle!!! Eb ura fakó! G. nem az inasom többé! Leváltom! De leváltom az összes admint, leváltom a csoportot, leváltom a Fészbukot is! Visszavonulok! A gyeplők közé dobom a lovat, lássuk, mit csinálnak Őhercegnőségem nélkül! Ilyenek jutottak eszembe első felindulásomban, de aztán odafigyeltem kicsit G. elbeszélésére is. Elmondta, hogy ilyen sokan még nem gyűltek össze, (az én szervezésem, biztos engem akartak ünnepelni…) Annyian volta, hogy a két – jelenleg még regnáló – inasom sem volt biztos abban, hogy mindenkit megjegyzett, és megemlített nekem. Ott volt a kísérőivel Lili, Szofi, Zsömi, Bende, Lüszi, Csitri, Riley, Zara, Loki, Bogica, Bruno, Mangó, Sushy, Maya, Jenny, Becky, Csibész... és még lehet, hogy ki is maradt valaki. Volt nagy töpizabálás, jutifalat- és keszetetés, (majd privátban kérdőre vonom Nojcsit, Csillát, Tamarát, és mindenkit, aki nem küldött nekem ajándékcsomagot…), aztán volt vihánc, kergetőzés, meg ugrabugra… De legfőképpen töpizabálás! Én biztos jól éreztem volna magam! A kétlábúakról most nem tudok nyilatkozni, mert G. beszámolója ezen a téren elég zavaros. Annyit kihámoztam belőle, hogy általában jókedvűen érkeztek, és többnyire vidáman is távoztak, tehát nem okozott lelki törést az életükben a hiányom….
Egészen másnap reggelig töprengtem, hogy felszámolom hercegnői udvartartásomat, amikor végre egy igazi lovag megvigasztalt! Eljött Zsinór, és két kedves kísérője: Sz., és L.! Az első meglepődés után ott folytattuk, ahol nyáron abbahagytuk! Zsinór udvarolt, közben csak beszélt, beszélt, hogy én milyen csini vagyok, meg bűbáj, meg hogy milyen jól áll nekem a télire felszedett pár deka… (Ja, ez nem ő volt, hanem Sz., de nem sértődtem meg…) Ismét megnéztük a kertet, legjobban az aranyhalastavam érdekelte Zsinit, így nagylelkűen felajánlottam, hogy egy-két példányt szívesen odaajándékozok neki, de a kísérők mereven elzárkóztak ez elől. Nem értem, a kétlábú arisztokrácia paripát, meg sólymot ad egymásnak, az én aranyhalaim is érnek annyit, mint azok…. Akkor pláne, ha a három kívánságra is gondolok… Sajnos útban hazafelé voltak, így sok időt nem tölthettünk együtt, pedig igazán élveztem sármos társaságát.
És estefelé még egy meglepetés ért! Beállított Suzy, aki egy ideig velem fog lakni. Még kisebb, mint Happy volt, és legalább annyira próbára teszi a türelmemet! Miután ismerkedéskor felém kapott, egyszerűen felmászott G. ölébe, és szíve szerint azóta is ott ücsörögne, vagy a fülét, nyakát nyalná, teljesen elbitorolná a jogaimat! Szerencsére G. észnél volt, és hagyott bennünket tovább ismerkedni… Ót perc múlva egy nagy ágyonhancúrral ünnepeltük meg békekötésünket. Azóta barátnők vagyunk, mindenhova együtt járunk, éjjel pedig övé az ágy, mert én visszavonulok a fotelomba. Fotókat is készíttetek majd, de ez G.-nek hosszabb előkészületeket igényel. Este mindjárt meg is „operálták” a kis „tollasfülűt”, mert beleütközött egy ocsmány fűfélébe, olyanba, ami a kétlábúak zoknijára, nadrágjára szokott ragadni, és csak szemenként lehet onnan levadászni. Hát egy ilyennel találkozott Suzy füle, annak is a leghosszabb, legselymesebb szőrű része. Néhány szőrszál bánta, de átesett a „műtéten”. Ilyenkor bezzeg dicséretet kap az én sima, bársonyos fülecském is. Remélem, nem csak a könnyebb karbantartás miatt!
Ma reggel jött Perec is! Nagy volt a meglepetés, borzolt is rögtön rendesen, de aztán némi rendberakás ztán elfogadta, hogy Suzy is itt lakik. Olyannira, hogy kis idő múlva már hármasban reggelitornáztunk az esőtől felázott udvaron, nem kis örömöt szerezve B.-nek, hogy elkezdtük neki behordani a konyhába a virágföldet, hátha ott lesz rá legközelebb szükség. De G. hamar beparancsolt bennünket, megtörölgette a kislány kissé elszíneződött tappancsait, mert azt a színváltozást még ő is észrevette! A mienkkel persze nem sokat törődött. A következő percben már G.-n elhelyezkedve pihiztük ki az ugra-bugrát! Nagyon élvezte, hogy a két vendég jobbról-balról a fülébe szuszog félig rajta elnyúlva, én pedig szokott helyemen elhelyezkedve, lábai között morgolódtam, hogy csituljanak már, hagyjanak szundizni. Ha rajtam múlik, ez így tartott volna délig, de jöttek Perecért, így útjára engedtük, és G. is kikászálódhatott az élvezetből. Ne, ennyi történt, holnap és holnapután is jön Perec tudtommal így lesz esemény, lesz diktálnivaló is, ha hagyjuk az írnokot géphez ülni! Vizslát!

Töpizés... erről bizony lemaradtam...

És erről is...

Zsinórral

Suzy bóbiskol