Egy kicsit lefoglaltuk G.-t az utóbbi napokban, nem jutott energiája a diktálmány folytatásához. Kedden Perecezéssel nyitottunk, természetesen reggelitornával kezdtünk, és mivel még nem szereltettem be a talajfűtést, hát egy kicsit vizes vilt az udvar. Olyannyira, hogy amikor a kétlábúak reggelizése közben becaplattunk hármasban a konyhába, még a rádiónak is elállt a szava. De legalábbis elhalkult… Nem mondom, szép mintázatot hagytunk a kövön. Suzy még kis domborműveket is alkotott, ahogy szedte a fekete zoknis lábait a kajához. B. először csak elkerekedett szemekkel nézett, majd szótlanul felállt, és felvonult az újsággal emeleti rezidenciájába, még az ajtót is becsukta maga mögött. Így aztán G.-re maradt az etetés, amit végülis legendásan híres logisztikai megoldásaival sikeresen meg is oldott. Mert ugye 1. Perec nem itt kap enni.. 2. mi külön eszünk Suzyval… 3. mindannyian ott akarunk lenni, ahol ő. Miután leellenőriztük, hogy a másik tálkája tényleg elég üres már, G. vezényletével bevonultunk délelőtti nyugodt emésztésünk lebonyolítására. Negyed órába telt, míg rendesen elhelyezkedtünk G.-n, eztán már csak a rádió szólt, meg néha egy-egy galamb röppent, aminek tovasuhanását Perec fintorogva követte… persze, ő nem evett. G. nem lett elgázosítva, mert a kisasszony a nyakán fekve védte amúgyis harmatgyenge szimatát. Később B. is megjelent a folyosón, és végleg eltűntette a behozott sárkunyhók maradékát. Már alig látszottak, mert előzőleg G. sikeresen láthatatlanná kente szét azokat, így homogén, egyszínűvé varázsolva a folyosót. B. hamarosan elment a dolgozóba, és mi négyen, kiszabadulva a lelki terror és megfélemlítés alattomos nyúlós terhétől, vidáman özönlöttünk ki a felszáradt udvarra. Sütött a nap, mi önfeledten rohangáltunk, csak G. lesett ülve, és néha kurjongatott valamit, amikor szerinte túl hangossá vált a játék. ugyanis hármasban gyakrabban szólunk rá a másikra, hogy: „most aztán már én is bele akarok nyalni a füledbe!”, meg ilyeneket. Végül mindketten ráhajtottunk Perecre, aki Suzyval rohant egy kört, aztán velem birkózott, majd megint Suzyval rohant, és így tovább kifulladásig. Jött a délutáni csendespihi, és mire eszméltünk, Kisgazdija el is vitte lefárasztott barátnőnket, miután kiválogatta közülünk. Este B. is hazaért, már kipihente a reggeli fáradalmakat. Másnap, szerdán Perec csak délután jött, mi éppen ki voltunk csukva a csengetésre az udvarra, így amikor közénk akart rohanni, útját állta a kerti ajtó. Mindhárman az üvegen keresztül akartuk elérni egymást, ő belülről, mi kívülről igyekeztünk szétkaparni az ajtóüveget. Végül G. is leért, összeengedett bennünket, majd feltörölte Perec örömét. Nem volt sár, így fergeteges egy óra következett, gondolom a szomszédok örömére.
Tegnap csak kettecskén voltunk, B. is itthon volt, így többet szórakozhattunk a megszokottnál. Úgy gondolom, hogy megtartom magamnak Suzyt plüssmacinak, sokkal jobb vele játszani, mint bármi más – akár interaktív – mukival. Mert a mukikat csak rázni lehet, előbb utóbb elszakadnak, kijön a belük, és jön a leszidás, hogy „megint” semmire sem tudok vigyázni. Ellenben Suzyt baj nélkül ráncigálhatom egész nap minden különösebb következmény nélkül, és persze ő sem hagyja magát rongymukiként trancsírozni.
Ma délután ismét Perecezünk, bébiszittyók leszünk, mert Gazdijának valami dolga van. Húúú, de nagy játék lesz! Már bent is tudunk játszani, csak G.-nek kell ugrania néha, hogy elkapja a billenő valamit, de ez is egyre kevesebb, már csak az ágyunk takaróját kell ötpercenként megigazítania. Úgy még egy fotót sem sikerült csinálnia, hogy az szépen, kisimítva legyen alattunk.
Tegnap B. ellenőrizte a számat, és örömmel észlelte a papillómák eltűnését. Ennek én is örülök, bár eddig sem zavart, de már újra szép vagyok, és állítólag nem fertőzök. Vizslát!
 |
| Egy kis finom játék... |
 |
| Pihenünk |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése