Nagyberki Zsarolta vakkantásai

05. 10.
„Kicsit” megint elcsúsztam a diktálmányommal, de most tényleg nem értem rá!
Ott hagytam abba, hogy az április nagy bulival zárult. Másnap pihiztünk, annál is inkább, mert megjött az arany, amit májusi esőnek is neveznek. Hétfőn meglátogatott Bogi és Eszter, ismét nasit kaptunk… volna Tőle, de G. eltette „szűkösebb időkre”…. Nem tudom, mire spórol, én Luival együtt azt vallom, hogy az a mienk biztosan, ami a pocakunkban, vagy a mancsunk között van! G. állítólag félt minket, szerintem csak irigy. B. az összes csemegénket bepakolta egy nagy zárható műanyag dobozba, hogy ne is érezzük az illatokat. Ő is irigy, még az illatolást is irigyli tőlünk! Eszterék nem sokáig maradtak, sajnáltam is, pedig igazán rendesen viselkedtünk…. (Magunkhoz képest.) G. „természetesen” elfelejtett fényképeket csinálni, mert annyira belemerült a beszélgetésbe…. pedig meg van neki vakkantva, hogy az első az én Diktálmányom kiszolgálása, az ő szórakozása csak azután jöhet…. esetleg.
A hét elején sokat esett, beszorultunk a rezidencia termeibe. Végre eljött a péntek, amikor délelőtt Perec érkezett az örömcseppjeivel, talán inkább patakocskának is nevezhetném, de ennek felszámolása G. feladata, amit állítólag remekül teljesít is…. Persze B. nem így látja… Mindenesetre mi nagyot rajcsúroztunk, de aztán kisgazdija idő előtt eljött érte, és hazakísérte.
Alighogy elmentek, csengettek, és jött Nojcsi egy számunkra eddig ismeretlen, de kedves kétlábúval, Erikával. Ahogy körbeörültük őt is, egyre kedvesebbnek tűnt a számunkra, Lui teljesen beleszeretett! És amikor előkerült a kiszimatolt töpis-zsacskó, elhatározta, hogy nem tágít ebben az életben mellőle! Ezt az ígéretet hamarosan meg kellett szegnie, mert a kétlábúak bevonultak palacsintázni, ami állítólag nem nekünk való, így Nojcsi vette magának a bátorságot, és néhány töpidarab segítségével kirekesztett bennünket az udvarra. Amikor végeztek a benti falatozással, azzal szembesültek, hogy mi szépen, csendesen és illedelmesen viselkedünk…. Csak egy üres nájlonacskót fúdogált a szellő… . Nojcsi éles eszével rögtön megállapította, hogy valószínű kiszóródhatott valahova becses tartalma…. Az ablakpárkányon sem volt egy szem sem, pedig Barátosném oda tette. Mintha nem ismerné Luit, aki a szekrény tetejére is felmászik egy finomabb, számára tiltott „gyümölcsért”. Ha a Feljebbvaló nem embert, hanem vizslát teremtett volna koronának a Paradicsomba, egészen biztosan egy Lui féle csente volna el az almát mindenféle csúszómászó kísértése nélkül! „Természetesen” szemfüles barátom nem sok bendőbevalót engedett át a zacskóból, aminek nemsokára meg is jött az eredménye, beindult a bélműködése a kis telhetetlennek. Aztán megjött B. is a dolgozójából, hazavitte Nojcsit, Lui pedig úgy döntött, hogy ha már nem tud Erika ölébe mászni, mögéje telepszik a székbe, alig hagyva helyet imádottjának. Később testületileg bevonultunk, ott folytatódott a kétlábúak közötti beszélgetés, részünkről meg a pusziosztás, a simikunyerálás. Hogy mit tudnak egyfolytában ennyit beszélni, el nem tudom képzelni…. bezzeg, ha nekünk van néha fontos közlendőnk, és kicsit tovább tart az eszmecsere, mindjárt jön a „Ne ugass már annyit!”.
Másnap délelőtt Perec elhozta Marcsit, hogy találkozzanak Erikával, amíg ők ismerkedtek, mi hármasban bandaháborúba kezdtünk. Azt hiszem, kellene még egy negyedik társ is, mert most valamelyikünk mindig reklamált, ha úgy látta, a másik kettő éppen kihagyja a buliból. Miután Perecék elbúcsúztak, a kétlábúak gyanús készülődésbe kezdtek…. Tudtam! TUDTAM, hogy itt hagynak bennünket! Megkaptuk a bánatcsontunkat, és egyedül maradtunk. B. csak jóval később ért haza, ő adott vacsit is, már kezdtünk aggódni, miért nem érnek már haza, G. még sosem hagyott el ilyen hosszú időre. Mikor végre hazataláltak Erikával, rögtön lecsekkoltuk őket, és rájöttünk, merre jártak! A több idegen fajtatárs parfümje közül kiéreztük Mazsi és Lüszi illatát. Mint G.-től később megtudtam, az ottani falkát Bende, Huba és Lex társaságában alkotják. Hazaérve most is sokáig karattyoltak a kétlábúak, Lui elvonult, de én még elálmosodva is érdeklődéssel figyeltem. Sikerült leszűrnöm, hogy nagyon jól érezték magukat azon a távoli helyen, ahogy éreztem rajtuk, egészen össze voltak kenve vizslaszeretettel. Nem tudtam mire vélni ezt a hűtlenkedést, mert ilyesmit itt is maradéktalanul megkapnak, de G. közölte, hogy nem csak vizslák, hanem nagyon kedves – számunkra is ismerős - kétlábúak is voltak azon a hatalmas vidéki rezidencián – Maya és családja: Kriszta és Gábor, valamint a két nagyhangú törpe, akiket alig tudtunk túlvakkantgatni, amikor itt voltak egyszer. Félálomban végképp nem értettem, mi miért nem voltunk ott…. Luival, és az ottaniakkal mancsöltve egészen biztosan páratlanul szép szombat délutáni szerenáddal örvendeztettük volna meg a művészetre vágyakozó szomszédságot.
Vasárnap reggel csöpögősre fordult az idő, délelőtt Erikán mászkáltunk, aztán sajnos elbúcsúzott tőlünk, mert kicsit kiderült, és mielőtt hazaindult volna, B.-vel elment körbenézni a belvárost. Nagyon örültünk, hogy meglátogatott bennünket, csak pozitívat mondhatok róla: Töpit hozott, simizett számolatlanul, hagyta, hogy viszonozzuk a kedvességét, és még Lui szertelen ragaszkodását is elviselte. Ilyen kétlábú mindig szívesen látott vendég lesz hercegnői udvaromban! Vizslát Erika, köszönöm, hogy meglátogattál, gyere máskor is!
Mivel G.-nek még némi fotókat is válogatnia kell, mára búcsúzom kedves népemtől is… Vizslát!

Ötösben: Nojcsi, Erika, G., Lui és én

Szeretve vagyunk

Nojcsi Luival

Pereccel hármasban

Marcsi, Lui, és Erika Pereccel

Perecék látogatása

Lui az általa dizájnosított párnán dekkol, hogy minél közelebb lehessen Erikához

Erika megérkezett a Maya-Farmra