Nagyberki Zsarolta vakkantásai

05. 30.
Na, az elmúlt héten aztán kiélvezhettük a meleget! Lihegtünk szinte minden nap, és néha a tóból kellett innunk, mert G. még nem állt át nyári üzemmódra, nem cserélgette elég sűrűn a napra tett vizünket…. Öregszik…
Csütörtök kora délután eljöttek Perecék, akkor hármasban lihegtünk. A kétlábúak az árnyékban ücsörögtek, minket meg kizavartak volna a napra, ne körülöttük lábatlankodjunk. Hát, abból nem ettek! Csak azért is ott gyepáltuk egymást, állítólag súlyosan veszélyeztetve az összes térdüket, bokájukat. Kényes egy népség, gyakran sziszegnek, a fogaik között varázsigéket mormolnak, ha véletlenül, - hangsúlyozom: véletlenül – valamelyikünk hozzájuk csapódik a hancúrban. Nem figyelhetünk mindig rájuk, úgy csinálnak, mintha ők lennének a Világ közepe. Pedig mostanában csak a nagyobb zöld gazokat borogattuk fel, nem őket, noha régebben előfordult az is, mert szeleburdi módom mindig az utunkba álltak.
Perec még gyakran G. ölébe akart menekülni, ha Lui hangosabban hívta játszani, de hamar lekívánkozott, mihelyt kettesben kezdtünk neki a karaténak. Egyikünk mindig reklamál, ha hármasban vagyunk, szerintem négyen jobb lenne az összhang. Javasolni fogom Perecnek, hogy valahonnan apportírozzon magának egy vizslatársat, az otthonában úgyis elnyomják a macskák... Perec felszabadulni jön hozzánk!
Szombaton délután aztán eljött a mi napunk! Már régebben – főleg Lui kedvéért – utasítottam G.-t, hogy havonta hirdessen Vizsla-Randit, amit ő „Pikniknek” nevez. G. azt hiszi, az ő ötlete volt, hadd higgye, legalább B. nem az én nózim alá dörgöli , hogy programot szervezek neki.
Mikor beszálltunk hátra, a hercegi/hercegnői ülésekre konstatáltam a meleget az elöl lehúzott ablakok ellenére is, így a bekötött biztonságiöv ellenére is B. nyakában lihegtem, mintegy sugallva, hogy megilletné Fenséges Vizslaságunkat egy modernebb, légkondis batár. Azt hiszem, nem értette, csak a saját övét húzogatva a fejét tekergette, hogy ő „megfullad”. Ezt az utasítást is G.-re kell bíznom, ő majd átadja, és hallgatja, hogy: „még miket nem talál ki”… Ezúton közlöm szeretett Népemmel, hogy amit G. emberi vakkantással közöl, az mind az Én utasításom!
Azért hamar odaértünk, tárt karokkal várt bennünket a futi és Nojcsi, mindjárt tudtam, hogy itt Töpi lesz! A Vizsla-Randihoz a Töpi és Nojcsi hozzátartozik! Meg még egy-két más tartozék, de ez a kettő Alap(!), ahogy „Kötsög”-éknél mondják. Mi berohantunk körülnézni, G. becammogott, B. meg Nojcsival becipelte az ülőhelyeket az Előadásra. Hamarosan jöttek a többiek is, ismerős, és eddig ismeretlen társak, a hozzájuk tartozó kiszolgáló személyzettel. Lüszi elhozta az aprójószágot is, akik kellő visításokkal tartották ébren a netán elpilledő társaságot. Lüszin kívül eljött Csibész, Zara, Száni a kis Majával, es Csoki jr. is, így alkottuk Luival az Előadás szereplőgárdáját. Kicsit kevesebben voltunk, mint máskor, de nagyon lelkesek. Az Előadás interaktív volt, a kísérőkből alakult – ülő, álló. heverésző – közönség állandóan közbeszólt, de mi nem nagyon hagytuk zavartatni magunkat a belekotyogásuktól. Zajlottak az Előadás jelenetei, kisebb drámákat is előadtunk, Lüszi a kis Majával összférhetetlenkedett, Zara Csokit ordította le, de mindez része volt a parádénak, néha kísérőink nem értették a szürreális előadásmódot, éretlenek még rá, esetleg még nekünk kell gyakorolnunk…
Előkerült a Töpi is, akkor – tessék-lássék – sorbaálltunk, néhány pimasz kétlábú azonban a sort megkerülve ellopott pár szemet a drága Töpinkből! Legközelebb kii rom a nevüket, hogy kedves Népem sújtsa őket egyperces megvetéssel! Mayától sonkarágcsát kaptunk, ő egyébként is nagyon kitett magáért, mert a kétlábúaknak friss pogácsát, kávét is hozott, a törpéinek pedig szendvicseket, de mivel a kis visítozó koboldok nem voltak mindig elég figyelmesek, a szendvicsek néha nem az ő gyomrukban landoltak. Kriszta is hozott a fajtársainak rágcsát, sütit, de mi nem kaptunk, mert irigy! Eddig is volt – Bogival kiegészülve – három aprójószág, de amikor feltűnt G. unokatesójának a kétlábú falkája, megszaporodtak a velünk egy magasságban élők…. vigyáztunk is rájuk, amíg ott voltak, nehogy rossz hírét vigyék a Vizslák Nagy Nemzetének.
Lassan véget ért a májusi találkozónk, legtovább mi maradtunk Zaráékkal. Kriszta, és kedvenc barátnőm haza is kísértek bennünket, itthon még vagy egy félórát nyüstöltük egymást, utána vacsi, és aznap G.-nek sem kellett ágyba könyörögnie Fenségességünket. Vizslát!