Végre, a múlt héten, beköszöntött egy kis melengető napsütés! Néha egészen napozhatnékunk támadt Luival, G. mondta is, minek hentergünk a teraszon, tovább már úgysem barnulunk, csokitesóm pedig így is teljesen odakozmált. Mivel néha minden a nyarat idézte, a nyelvünk is ennek megfelelően egyre hosszabban lengedezett fuvallatban. Lui is csak rövidebb ideg nyargalászgatott eszét vesztve, sűrűn megpihent a déli órákban, és végre nyugton hagyott engem is, nem kellett állandóan feltápászkodnom és a csábítgatására az üldözésére indulnom.
B. betelepítette az aranyhalaimat is a tóba, tavalyról sajnos csak héten maradtak, a többiek elköltöztek. A halacskák vízbebocsátása módfelett kíváncsivá tette a svábcsokit, úgy látszik, ezek a piros vízalatti fürgécskék eddig kimaradtak az életéből. Amikor a kétlábúm egy vödörben temperálta őket, a Nagyvadász mindenképpen közelebbről akart megismerni a halak anatómiájával, mert ő az ismerkedést nem köszöntő vakkantással, hanem nyakbaugrálással kezdi. A Vizsla-Világunkat benépesítő nagyobb élőlények ideig-óráig elviselik ezt, de a halacskák…. Ezért B. nádpálcát lobogtatva telepedett az aranyvödör mellé, és élénken magyarázta a tesónak, hogy egyet se merjen kihalászni, sem akkor, sem később, mert ha megteszi, kiporolja azt a sötét bundát, amit nagy jajveszékelés fog kísérni az ominózus öltözék viselője részéről. Nem tudom, Lui megértett e mindent a felhívásból, de nagyokat sandítva a pálcára, türtőztette magát. Hamarosan aztán a halacskák beleúszattattak a tavamba, és Lui kíváncsisága alábbhagyott, ott már nem voltak elérhetőek a számára. Azóta feléjük sem nézett. G. agya azonban állítólag ketyeg, hogy milyen ideiglenes rácsot „eszközöljön”, ha a „csokirokonság” egyszer meglep bennünket, és nekiáll dagonyát amortizálni a kert ékéből. Sokkal több dísze úgy sincs már a „Hercegi-Parknak” B. szerint, mert ő, mint megbízott Főkertész, nem győzi a helyreállítási feladatokat. Igaz, hogy kétlábújaim még mindig nem helyezték el az általuk irányhatározó, terelő rácsoknak nevezett förmedvényeket a színes zöldségek helye körül, pedig mi is várjuk már a telepítésüket, szívesen kipróbáljuk majd az új agility akadályokat.
Pénteken Perecék látogattak meg bennünket. A szokásos kezdeti ölbekérezkedős nyavalygás után kisbarátnőm már a tavalyi vehemenciával viháncolt velünk, Luit is elfogadta, és bőszen fegyelmezte, ha a csokisuhanc túl hangosan udvarolt neki.
Vasárnap pedig Nojcsi jött, ami természetesen némi nyalánkság sűrű lepotyogásával is „járt”! Lehet, azt hiszi, anélkül be sem engednénk, pedig bizonyára igen, G. szerint magára vessen, ha nehezen kászálódik ki a puszijaink közül, miért szoktatott rá bennünket az állandó töpi-ropi-nasi-csonti-jutifalat kunyerálásra… Szerintünk pedig jó szokás, szép szokás, nem kellene az inasnak sem irigykednie, mert Nojcsi a kétlábúaknak is adományoz mindig valamit, bár érdemtelenül. Irigy kutyák ilyenkor az inasok, persze a mi pocónkban annak is jobb helye lenne, ami nekik jut.
Lui Összekeverte Nojcsit Erikával, mert ugyanúgy beleszerelmesedett, felmászott mögéje is a székbe, onnan simogattatta magát, engem teljesen elnyomott, ez az akkor készült képeken is látszik, egyiken sem szerepelek…. Ennek azonban hamarosan véget vetek, szétugrasztom ezt a Lui-fan klubot, és visszaveszem a hatalmat! Persze azért jól telt az idő, imádjuk, ha bárki is jön, de Nojcsi bizton számíthat a szeretetmosdatásra.
G. szerencséjére eddig megúsztuk a mára bejelentett rosszidőt is, nem kellett bezárkóznunk a négy fal közé.
Állítólag a vizslacsopink a hétvégén nagy bulit tart, ahova természetesen a kétlábújaink is hivatalosak. Utána jelentkezem, addig Vizslát!
Látom, fel kell mennem a jövő héten ismét - nem járja, hogy ez a csoki ilyen szörnyen erőszakos és még a szeretés-lehetőséget is elorozza előled. Na de majd én... én megmutatom, hogy csak téged szeretlek...És akkor is ez marad a véleményem, ha Lui kétszer olyan szépen néz rám, mint itt, az első képen.
VálaszTörlésCsak gyere kedves Fodorka! Ne tántorítson vissza Lui neveletlensége sem! Örömmel várunk! (Lui is...)
Törlés