Nagyberki Zsarolta vakkantásai

05. 16.
Ismét eltelt egy hét, és ez volt az egyik legunalmasabb amire visszaemlékezem.
Csak az eső, és az eső… de abból szinte minden fajta: csepergő, csendes, zuhé, hideg, szeles, „novemberi”, fúj!
G.-t nyüstöltük állandóan, mert ugye egy ilyen arisztokrata vizsla nem mászkál kint az esőben, - legalábbis én úgy gondolom, - hacsak valami mennyei illat ki nem csábítja, de ilyesmit sem én, sem Lui nem érzett ebben a pocsék időben. Pedig sűrűn dugdostuk ki a nózinkat, néha tíz percenként – G. örömére – de semmi…. csak a hideg nedvesség.
Egyedül a péntek – mint megtudtam: 13.-a – szakította meg az egyhangúságot. Ez a nap voltaképpen Lui napja volt! Délelőtt jött a Dokibácsi, én már tudtam ki ő, de lökött csokitársam még nem, tehát nyakbaugrálósan üdvözölte mindjárt, aminek egyenes következménye lett, hogy kicsuktak bennünket. Persze a fergeteges-szeretetű svábcsoki azonnal dörömbölni kezdett az ajtón, de hiába, előbb én bocsátattam a Szurimester színe elé. Hercegnőhöz méltón viseltem ezt a kis - évente ismétlődő - kellemetlenséget, majd kaján vigyorral vártam a következő pácienst. Lui be is robogott, B. lelassította kicsit, így Dokibácsi sikeresen beletalált a bundájába…. egy meglepődött nyikkanás, és Lui már fordult is vissza, hogy megnézze mi volt az. Nem volt elég gyors, Dokibácsi már elkapta a kezét, így csak gyanakodva nézelődött körbe, ám hamarosan felfedezett egy idegen táskát izgalmas illatokkal, és rögtön nekiállt az alaposabb vizsgálatnak. Persze a kétlábúak lebeszélték erről, aztán a Dokibácsi nekiült papírokat töltögetni, és ezen aktussal Lui sorsa is megpecsételődött! Dokibácsi ide-oda pecsételgetett, közben zsörtölődött, hogy a dokumentálás több ideig tart, mint a megelőzésre szolgáló szerek beinjektálása…. Ám közben Lui véglegesítésére is sor került, amit G. és én örömmel és megnyugodva, B. enyhe rezignáltsággal konstatált. Tehát a kis sötétbundás hálótársam immár a tesóm, ezentúl együtt kormányozzuk a hercegséget, együtt irányítjuk az ellátásunkra kiképzett kétlábúak tevékenységeit is! B. ennek „örül” a legjobban, nem mintha Luit eddig zavarta volna, hogy nem „véglegesen” ugat bele mindenbe… Vigyáznom kell, nehogy a fejemre nőjön, mert még mindig én vagyok itt az Uralkodó, bár néhány kellemetlenebb feladatot szívesen átruházok rá ezután. Például G. hajnali riasztását, amikor mi már úgy érezzük, hogy mehetnékünk van, de lusta inasunk csak akkor kecmereg ki az álmai közül, amikor eljut hozzá Lui nyüszögése és ajtórugdosása… Ilyenkor persze morog a kétlábú Őcsokiságára, de csak rá, pedig én is ki akarok már rohanni a frissre! Akkor is Luit küldöm előre, ha valami nasi-illat lóg a levegőben, mert ő annyira követelőzően tudja magát előadni, hogy én, „a kis elnyomott”, több falathoz jutok hozzá „dafke”, mintha strapáltam volna magamat. Őt szidják a kétlábúak a vehemensségéért, engem pedig simogatnak, mert én nem tolakodom! Okosabb vagyok nála! Aznap délután is kiborította Mnénit, mert túlságosan örömködött neki és a jutifalatoknak. Ő kapta a szidást, én a simiket.
Este pedig G.-t akasztotta ki a torkosságával. G.-t amúgy nehéz felzaklatni, de akkor elővette a nádpálcát, és miután kivette Lui szájából a laposra csócsált, előzőleg a monitor mellé „rejtett” raffaellóját, fenyítésben részesítette a tolvajt. Csokitesóm nem tudta kibontani a celofánból, így kétszeresen pórul járt, mert a csemege helyett csak a hátsójára kapott illetménnyel „gazdagodott”. Nem sajnáltam nagyon, úgysem felezte volna el velem.
A hétvége időjárásában sem történt változás, B.-nek is mindig más dolga akadt, és ma sem vihettem el egy kis sétára, pedig Pünkösd farkincáján végre kisütött az a nagy fényes, meleget árasztó micsoda, amit az emberek Napnak neveznek. Tegnap is van mindig, meg holnap is, - gondolom, - de Nap nincs mindig! Gyakran elbújik, és mi már testületileg várjuk itt a rezidencián, hogy ne incselkedjen velünk, mert ez nagyon rossz vicc! G. is mondta, - pedig ő már sok nyarat megért, - hogy ilyenkor ott kellene ragyognia felettünk! Remélem, ezután a megunásáig látni fogom, szeretnék már alatta heverészni, és a melegét magamba szívni. Vizslát!