06. 22. csütörtök

Talán emlékeztek még, hogy múlt héten hétfőn megosztottam a Jófogásról egy hirdetést, ahol a kétlábú azt írta ki, hogy az egy éves vizslája 5 ezer forintért eladó, és „éppen párzik”, tehát vihetik a láncról az alomcsinálásra…
Odakommenteltettem, hogy ide a rezidenciára jöhetne ideiglenesbe, keresnék neki egy nagyszerű inast!
Néhány ismerősöm hozzászólósában biztatott, hogy segítenek, próbáljam meg.
Ez betette a bogarat a fülembe, - nem toklászbogár volt, ne aggódjatok, nem mászott beljebb, - és utasítottam a Titkárságot, vizsgálja meg a fajtatárs kiszabadításának lehetőségeit.
A Titkárság, azaz bicebóca és vaksi mindenesem - G., - még aznap megvalósíthatósági tanulmányokat végzett, én pedig meghoztam a döntést, és belevágtam a fogolyszabadításba! Összetrombitáltam a hadaimat, - Luit és G.-t, - Lui egyre intenzívebb gyíkvadászattal edzette gyorsaságát, felkészült a váratlan, meglepő helyzetekre, elrettentő akusztikus fegyverzetét is sűrűbben tesztelte. G.-t kommunikációs szakszolgálatra vezényeltem. Sikeresen felvette a kapcsolatot Enikővel, aki ismeretlenül is első szóra segítséget nyújtott, és már másnap a kisvárdai menhelyre menekítette a bennszülöttektől a láncon tartott vizslatársamat!
 Luit visszarendeltem a hadiállapotból, pedig kommandós felkészülésének utolsó stádiumáig jutott, nagyszerűen álcázza már csokitestét földdel, rohadt körtével, sikeresen vegyülhetett volna a bennszülött csokiemberek közé.
Mindenesemet a logisztikai zászlóaljba is beosztottam, egy igazi Lédi ideszállításának megszervezése volt a feladata. Ebben is a Szövetséges Erők segítettek:
Kata tippjével ráleltünk Balázsra, aki autóját és idejét nem sajnálva, 900 km-t levezetve elhozta tegnap Ladyt, csupán csak az üzemanyagköltséget számítva…. Köszönjük neki is!
Este még a kishölgy lesz@rta Lui szőnyegét, de szobatisztaságról nem volt szó aq mentés elindításakor sem.
Mi ezidáig kicsit tartunk tőle, Luival már veszekedett is, pedig amúgy csak az inasomnál nyomul, állandóan a sarkában van, kikényszeríti az összes simit, ami eddig nekünk járt, de még türelmes vagyok, szerintem ilyen hercegnői, előkelő rezidencián még álmában sem fordult meg.
Csokihaverral azért a mai nap folyamán már egy ágyban heverészik, szundikál. Én nem közösködöm még vele, hiába „rokon”, erős tájszólását nem csak a hangján, hanem egész viselkedésén érzem. Ám fél nap után senki sem foroghat olyan előkelően, aki nemrég egy udvari láncról lett leakasztva. Megértő vagyok, majd alakul. Ha esetleg mégsem, előbb iderendelem az új kétlábúját, aki örökös inaskodást vállalt alatta, és végleges otthonába paterolom.

Fősáfárom megnyugtatására végül megemlítem, hogy aki olthatatlan vágyat érez néhány liter benzin árával besegíteni a sikeresen végrehajtott túszszabadításba, az keressen privátban. (Természetesen a későbbi örökös inas is hozzáadja a maga benzintankját, de az egész túszmentés költségét nincs szándékomban rálőcsölni, lesz elég kiadása így is, mire Lédinek csak a töpirevalót kell félretennie.) Köszönöm! Vizslát!

Láncon...

A rezidencián hármasban

Lédi

Lédi

Emésztés... :-)

Lédi profil

06. 20. kedd

Az utóbbi pár napban voltak történések, ezért nekiültetem az inast a pötyörészésnek, az én fejem se káptalan, még a végén kihagyok valamit…
Pénteken jött Perec, hosszabb ideig volt itt, mint szokott, de az idő nagy részét G. ölében töltötte, csak percekre kászálódott le közénk egy kis birkózásra. Így mi adtunk elő Luival olyan „ketrecharc” félét, Perec meg „páholyból” élvezte.
Másnap eljött a júniusi vizsla-piknik ideje, szinte egészen a meghirdetett időpontig a nap is sütött. Mire a futira értünk, a kíséret szeme az égen járt, és nem a nemlétező madarakat kémlelte. Mi ellenben viharos örömmel üdvözöltük Bolygóékat, majd várakozó álláspontra helyezkedtünk a többiek érkezését lesve. Jöttek is Csengéék, majd a Bakonyai Trojka is megérkezett, voltunk már elegen egy kisebb hancúrhoz. Nem sokkal később feltűnt Eper is, a szokásos módon, - mit sem törődve a méretbeli különbséggel, - „fapofával” szöszmötölt a lábaink között a kiséretünk nagy vígságára! Ők tele voltak mosollyal, de nekünk vigyáznunk kellett hova lépünk, nehogy még eltapossuk az aprócska TV-t. (TV = Tiszteletbeli Vizsla) Eperke később is többször visszaszaladt, nem akarván elválni a vizslafalkától. Aztán végre, - idén először, - eljött Maja, vele a Kétlábújai is, elhozták a legkisebb Gazdit is, akit valaha láttam. Három hónaposan egy Vizslaimádó is aprócska még, sokkal lassabban is nő, mint mi…. Majának sok gondja lesz még vele, mire betanítja, egyelőre a Kisinast a Kétlábújaira bízta. Szüksége van a Vizsla-nemzetségnek az ellátószemélyzet létszámának gyarapítására, és a Kisinas jó kezekben van! Maja dagad a büszkeségtől! 😃
Közben rövid időre az eső is szemetelni kezdett, érdekes módon minket most nem zavart, pedig otthon ilyenkor menekülünk fedél alá. 
Lui Lüszivel pankráció-bemutatót tartott, én és Lex a közelből ugattunk, hogy állítsák le a vircsaftot, vagy vegyenek be bennünket is. Bolygó Katica székéről dirigált. Most a töpi elmaradt, de a virslit és a parizert pattogatott kukoricával dugóztuk le.
Az ellátószemélyzet a hűvös szél miatt a fesztivál berekesztéséről döntött, az elpakolás figyelmetlenségét kihasználva Lüszi megragadva a kínálkozó alkalmat Lea megfegyelmezésére vetemedett, szerencsére egyiknek sem lett komoly baja, én bizony nem néztem ki ekkora elszánt rámenősséget a sváblányból amikor Luival ökörködött.
Hazaérve, - vakkantás ne essék, - kipurcanva tettük el magunkat másnapra.
A vasárnap kicsit fáradtan indult, elmacskásodtak a végtagjaim, de amikor a két inas itthagyott csapot-papot, Luit-Zsacit, és elment Chinot nézni, bizony megorroltam! De a szokásos „búcsú-juti” megnyugtatott, „rossz pénz nem vész el!
Amúgy is, amikor visszajöttek a Nojcsi-küldte borjúcsonttal teljesen megvigasztalódtunk. Persze alaposan körbeszimatoltuk a személyzetet, mindenhol Chinot éreztünk! Luit annyira nem nyűgözte le, én viszont ellágyult nosztalgiával emlékeztem az együttjátszásainkra. 
 Tegnap is volt esemény, Éva jött, de nem Csokival, Lui tesójával, hanem képzeljétek! Egy vizslacsitrivel állított be, akiről kiderült, hogy az én egyik ifjabb tesóm! Előző nap került Csokiékhoz, még nagyon új neki minden, a hangos városi utcán még félve húzatja magát, de itt a rezidencián kezdett feloldódni! Látszik, hogy rokon, G. is el volt ájulva tőle, annál is inkább, mert a Borcsa nevet kapta Évától, az inas régebbi vizslája iránti tiszteletből. Nem mondom, hogy nem morgolódtam egy kicsit, amikor közel ment G.-hez, de igazán csak egy picit figyelmeztettem, hogy ne is próbálkozzon nála, mert ő az enyém! Akármilyen béna és vaksi, de akkor is az enyém! Luinak persze fentartás nélkül tetszett, tagadhatatlanul fiatalabb nálam, de az elegancia és a bölcs uralkodói tapasztalat, az egyszerű néphez való leereszkedés művészete még hiányzik belőle…. Mivel vértestvérem, gondolom idővel megtanulja….. Vizslát!

Eper és Bolygó

Parizer a láthatáron!

A Kisinas üdvözlése... :-)

Éssss........ itt a virsliiiiiii! 

Bolygónak külön prezentálva...

Csenge, és elöl én! 

Lui és Lüszi "pankrál", én csak beleszólok... :-)

csokijáték

Lui sem "fekete bárány"

Mozgásban...

Az inasok Chinonál Köblényben

Borjócsontmajszolás

A tesóm, Borcsa! :-)

Persze hogy persze! Ezt mindenki tudja! :-) :-) :-)

06. 11. vasárnap

Újra beköszönök egy kicsit, mert volt történés, és megjött Lui vérkép-eredménye is!
De előbb a péntek reggeli csoki(Csoki) partiról… aznap korán reggeliztünk, csodálkoztunk is, mire ez a sietség, aztán alighogy befejeztük, megjött Csoki, Lui tesója! Eddig még csak egyszer volt itt, akkor azzal kezdte, hogy kéjesen belemászott a tavacskámba, és halálra rémisztette az aranyhalaimat! A kétlábúak most is erre számítottak, B. megelőző óvintézkedéseket foganatosított, a rezidencia összes szobalétrájával kalickába zárta a halakat, a tündérrózsákat, az egész vízi-világot! Csakhogy most Csokit itt hagyták, életében először „árvaságra” jutott, és sehogy sem értette meg, hogy visszajön érte a gazdi. Esze ágában sem volt a halacskáimat riogatni! Sokáig nyüszögött Éva után, mi próbáltuk játékra csábítani, de ránk se hederített… Néha két percre elhagyta az ajtót, amin keresztül „elhagyták”, ment egy kört, aztán újra visszatért a kijáratot őrizni, nehogy lemaradjon Éva esetleges belépésének pillanatáról. Közben annyira kimelegedett, hogy inkább bevonultunk a hűs szobába, ott Csoki kis kérlelés után felpattant az ágyra, Lui pedig azonnal G. másik oldalához telepedett. Én hoppon maradtam, elvonultam kanapézni, nem szeretem a sűrűséget. Azok ott hárman kéjelegtek, mindkét svábcsoki égnek meresztett lábakkal simogattatta a pocóját az inassal…. én ilyent sosem csinálnék, ekkora kiszolgáltatottságot…. De ők nagyon élvezték, Csoki még a nyüszögést is abbahagyta néha. Azt hiszem, el is aludt, mert hosszabb ideig csend volt. Amikor felébredt, újra siránkozni kezdett, hogy ő mennyire elhagyatott, bár néha már elfeledkezett a szerepéről. Mindenesetre, amikor Éváék megérkeztek, hatalmas ovációval fogadta a gazdikat, hangosan panaszkodott, énekelt, egyszerre bús és megkönnyebbült áriákat zengedezett, valahol meg tudtam érteni, engem sem hagyott még ott egyik inasom sem „ismeretlen” helyen. Alighogy kiörvendezte magát, megérkezett Perec Domival, és láss csodát, az addig elkeseredett, semmivel sem foglalkozó sváblánynak kinyílt a töpilesője, és leugatta Perecet, aki nem tudta mire vélni a hangzavart, borzolt is rendesen. Csokit figyelmeztettem, és első morrantásomra abbahagyta a kajabálást, rendes kislány! Talán még jót is játszottunk volna négyesben, de Éváéknak menni kellett, elbúcsúztunk Csokitól, remélve, hogy lesz legközelebb is, és akkor már nem lesz ilyen elanyátlanodott. Domi is elment aztán, de Perec maradt, és egy kicsit bevonultunk csendespihizni. G. egy darabig élvezte, hogy három vizsla terpeszkedik rajta ám hamarosan radiátornak képzelt bennünket, és kikecmergett alólunk, ezzel feloszlott a csendélet… Kimentünk, eljátszottuk a repertoárt, Pereccel nyakfogdosósat is, (vele lehet legjobban), aztán később Domi megérkezett, és magával vitte apró termetű barátnőnket.
Vacsiztunk, és számunkra vége volt a napnak. Az inas akkor ült a géphez, és észrevette, hogy megjött Lui eredménye. (Úgy látszik B. félreértett valamit) Voltaképpen negatív lett a csokitesó lelete, az elemző doki mindössze ennyi megjegyzést fűzött hozzá: „Bár a postprandriális epesavszint enyhén emelkedett, ez az eredmény nem utal jelentős májfunkciózavarra, vagy diffúz májelvátozásra.” … Na, ebből a személyzet csak annyit értett, hogy végülis kutyabaja Luinak… Reméljük, hogy nem tér vissza az a múltkori izé, és bár B. kiváltotta az erre az esetre most felirt kúpokat, jó lenne, ha mindenki elfelejthetné!
Másnap Z. jött vizet szerelni, ő nem a Hangya, de legalább olyan ügyes! Mi is okosak voltunk, nem ugráltuk össze, tudjuk, nem szereti, békén hagytuk, hadd dógozzon! Közben Mnéni is beállított, őt már a szokásos módon üdvözöltük, annál is inkább, mert csábító fasírt illattal érkezett! Nem is csalódtunk, miután beszedtük az adót, nem is ugráltuk össze nagyon, Lui is hivatalos lett néhány simire, ami nagy szó, mert Mnéni folyamatosan hangsúlyozza, hogy számára csak én vagyok a VIZSLA, az odakozmált lakótársam csak „járulékos kiegészítő”… Engem ez nem izgat, mindig is tudatában voltam a magam gyönyörűségének és kiválóságának, Mnéni dicsérete csak a valóság foncsorát vesztett tükre…
De G. mindig megvédte Luit Mnéni engem föléje-magasztaló mondataitól. Ám lassan-lassan finomodik az a vélemény, és az inasnak egyre ritkábban kell a svábcsávó védelmére kelnie…
Ma pihenőnapot tartottunk, és csak annyi történt, hogy végre B.-nek sikerült a csendespihinket lefotóznia! Vizslát!

A búsképű Csoki...

Csoki visszatér az "őrhelyre"

A "Csokimentes övezet" :-)

Perec

Házőrzés Pereccel

Csendespihi I.

Csendespihi II.

06. 07. szerda

Tegnap azt hittem, G. beszenilisedett! Kétszer kaptunk vacsorát! Ma pedig nem kaptunk reggelit!!! Ott ácsingóztunk, mancsoltunk, cipőfűzőt eregettünk, a személyzet fapofával tömte magába a finom lekváros kenyeret, de most abból se kaptunk, pedig az utolsó falat abból is járt volna!
Farkas(vizsla)éhesen kellett visszapihennünk az ágyra!
Aztán G. előszedte Lui piknikező hámját, mer reménykedtünk, hogy megyünk bulizni, de az enyémet nem adták rám, Lui pedig büszkén feszített az övében, sőőőt, rövidesen el is ment B.-vel hiába akartam velük tartani…
Persze később minden kiderült, a csokitesó a rendelőbe volt hivatalos, odafelé végigszáguldott az úton, B. röpködött utána, mint egy „Károlynéni”!
Odaérve, a váróban a svábgyerek üdvözölt mindenkit, majd a stáb is átélte a Lui-féle köszöntést, a berendezés is le lett ellenőrizve, majd a Dokinéni ollója láttán tiltakozni kezdett, pedig csak a lábán akartak egy kis tisztást nyírni a csapoláshoz, de végül is letettek róla. Luinak a fertőtlenítő spray sem tetszett, itthon is menekül minden sziszegő doboztól… Aztán Dokinéni eléje guggolva elsuttogta neki, hogy milyen szép kutyus is, és hogy csak egy kicsit fogja megbökni, ami egy ilyen stramm legénynek nem is fájhat. Persze a csokitesó elalélt a mézesmázos szavaktól, és már csak a hazafelé úton ébredezett a rózsaszín kábulatból… Pasi… Simán bevesz mindent, amit egy kedves női hang odabúg neki… Örültem, hogy hazaértek, mert végre kaptunk KAJÁT!!!
Két óra múlva B. ismét elvitte egy körre, macskakörmözve a délelőtti történet: Száguldás, örömködés, búgás, rózsaszín köd, elalélás…
Mióta visszatért, állandóan az ő hősies helytállásáról mesél. Minek kell ekkora feneket keriteni ennek az egésznek??? Lui megszabadult néhány csepp vértől, B. néhány izzadtságcsepptől, G. pedig néhány ezresétől…
Eredmény majd a jövő hét végén emailben érkezik…
Lui hozott „vásárfiát” is, valami utálatos löttyöt a fülembe, mert a személyzet szerint úgy csapkodok velük reggelente, mintha egy egész stadion lelkesedne a magyar foci láttán… Vizslát!

06. 05. hétfő

Csak mert már régen jelentkeztem… és talán többeket érdekel Lui hogyléte…
Ezen a héten „nagy” volt az unalom! Perecék ugyan jöttek egyszer, ám ők is csak kis időre…
De Lui… Jelentem jól van, azóta nem produkált semmi vitustáncot. G. múlt hétfőn felhívta a dokinkat, a felesége vette fel a telót, ő aztán közölte a meglepett inassal, hogy nincs olyan, hogy „neurológiai fizikális vizsgálat”, és a vérkép-vizsgálatnak sincs semmi értelme, ha jön a következő roham, szegjen rá gyógyszert. Ő már csak tudja, mert ő egy állatorvos felesége! Na, miután az inas megkapta a szakszerű felvilágosítást, másnap a közeli rendelőhöz fordult, ahol a Dokinéni nagyon kedvesen megbeszélte vele a vizsgálat időpontját, mert éhgyomorra is, és utána két órával – már megkajálva – is meg szeretné csapolni Luit. Szerdán, holnapután mennek B.-vel, mert a személyi gondozóm állásfoglalása szerint egyedül odalennék az aggodalomtól, ő inkább „vigyáz rám”. Holott engem nem nagyon fog izgatni, hogy a csokitesó nem kap aznap reggelit, aztán elcibálják egy vérre menő küzdelemre, fő, hogy én hozzájussak a teli tálkámhoz! Lui persze ki fogja verni a balhét, mert csak fél 11-re mennek, aztán gondolom a Dokinéninél is levág majd egy hisztit, legutóbb a golyótlanítás utáni varratszedéskor járt ott, akkor hárman igyekeztek, hogy Dokinéni mellette guggolva kirángathassa belőle a cérnát… De erről a csapolásról és az eredményről majd legközelebb tudósítok.
Még csak annyit, élvezzük a jóidőt, ami néha már túlpörgi magát, ilyenkor bevonulunk hűsölni az inassal. Egyébként a madzagráncigálás a divat, lassan kettő lesz abból a vastagból, amit Marianntól kaprunk, de akkor az egyiket az inasunk elteszi majd tarcsiba, kettővel szerinte nem tudunk egyszerre játszani… Lui szokta birizgálni G. idegeit is, azok nem olyan vastag kötélből vannak, mint a madzagunk… Főleg a gyíkvadászata „hozza lázba” kétlábúnkat, rendszerint akkor, amikor a csokigyerek a virágcserepek átrendezésébe kezd a vadászat sikerességében bízva! Mivel ilyenkor a tesó alkalmi süketségben szenved, annyit érnek az inas dörgedelmei, mint a falra hányt borsó… Egyébként is utáljuk azt a kicsi zöld izét, még a tálunkból sem evődik meg, nemhogy a falról.
Kezd potyogni a zöld körte, nekifogtunk a beszállításnak, egyelőre ezeket nem esszük meg, csak összerágjuk, ha elfogy, sor kerül a fákon levőkre is, na azok már finomabbak lesznek!
Ennyit mára, ha lesz valami, majd diktálok érdemlegeset is! Vizslát!