06. 05. hétfő
Csak mert már régen jelentkeztem… és talán többeket érdekel Lui hogyléte…
Ezen a héten „nagy” volt az unalom! Perecék ugyan jöttek egyszer, ám ők is csak kis időre…
De Lui… Jelentem jól van, azóta nem produkált semmi vitustáncot. G. múlt hétfőn felhívta a dokinkat, a felesége vette fel a telót, ő aztán közölte a meglepett inassal, hogy nincs olyan, hogy „neurológiai fizikális vizsgálat”, és a vérkép-vizsgálatnak sincs semmi értelme, ha jön a következő roham, szegjen rá gyógyszert. Ő már csak tudja, mert ő egy állatorvos felesége! Na, miután az inas megkapta a szakszerű felvilágosítást, másnap a közeli rendelőhöz fordult, ahol a Dokinéni nagyon kedvesen megbeszélte vele a vizsgálat időpontját, mert éhgyomorra is, és utána két órával – már megkajálva – is meg szeretné csapolni Luit. Szerdán, holnapután mennek B.-vel, mert a személyi gondozóm állásfoglalása szerint egyedül odalennék az aggodalomtól, ő inkább „vigyáz rám”. Holott engem nem nagyon fog izgatni, hogy a csokitesó nem kap aznap reggelit, aztán elcibálják egy vérre menő küzdelemre, fő, hogy én hozzájussak a teli tálkámhoz! Lui persze ki fogja verni a balhét, mert csak fél 11-re mennek, aztán gondolom a Dokinéninél is levág majd egy hisztit, legutóbb a golyótlanítás utáni varratszedéskor járt ott, akkor hárman igyekeztek, hogy Dokinéni mellette guggolva kirángathassa belőle a cérnát… De erről a csapolásról és az eredményről majd legközelebb tudósítok.
Még csak annyit, élvezzük a jóidőt, ami néha már túlpörgi magát, ilyenkor bevonulunk hűsölni az inassal. Egyébként a madzagráncigálás a divat, lassan kettő lesz abból a vastagból, amit Marianntól kaprunk, de akkor az egyiket az inasunk elteszi majd tarcsiba, kettővel szerinte nem tudunk egyszerre játszani… Lui szokta birizgálni G. idegeit is, azok nem olyan vastag kötélből vannak, mint a madzagunk… Főleg a gyíkvadászata „hozza lázba” kétlábúnkat, rendszerint akkor, amikor a csokigyerek a virágcserepek átrendezésébe kezd a vadászat sikerességében bízva! Mivel ilyenkor a tesó alkalmi süketségben szenved, annyit érnek az inas dörgedelmei, mint a falra hányt borsó… Egyébként is utáljuk azt a kicsi zöld izét, még a tálunkból sem evődik meg, nemhogy a falról.
Kezd potyogni a zöld körte, nekifogtunk a beszállításnak, egyelőre ezeket nem esszük meg, csak összerágjuk, ha elfogy, sor kerül a fákon levőkre is, na azok már finomabbak lesznek!
Ennyit mára, ha lesz valami, majd diktálok érdemlegeset is! Vizslát!
Csak mert már régen jelentkeztem… és talán többeket érdekel Lui hogyléte…
Ezen a héten „nagy” volt az unalom! Perecék ugyan jöttek egyszer, ám ők is csak kis időre…
De Lui… Jelentem jól van, azóta nem produkált semmi vitustáncot. G. múlt hétfőn felhívta a dokinkat, a felesége vette fel a telót, ő aztán közölte a meglepett inassal, hogy nincs olyan, hogy „neurológiai fizikális vizsgálat”, és a vérkép-vizsgálatnak sincs semmi értelme, ha jön a következő roham, szegjen rá gyógyszert. Ő már csak tudja, mert ő egy állatorvos felesége! Na, miután az inas megkapta a szakszerű felvilágosítást, másnap a közeli rendelőhöz fordult, ahol a Dokinéni nagyon kedvesen megbeszélte vele a vizsgálat időpontját, mert éhgyomorra is, és utána két órával – már megkajálva – is meg szeretné csapolni Luit. Szerdán, holnapután mennek B.-vel, mert a személyi gondozóm állásfoglalása szerint egyedül odalennék az aggodalomtól, ő inkább „vigyáz rám”. Holott engem nem nagyon fog izgatni, hogy a csokitesó nem kap aznap reggelit, aztán elcibálják egy vérre menő küzdelemre, fő, hogy én hozzájussak a teli tálkámhoz! Lui persze ki fogja verni a balhét, mert csak fél 11-re mennek, aztán gondolom a Dokinéninél is levág majd egy hisztit, legutóbb a golyótlanítás utáni varratszedéskor járt ott, akkor hárman igyekeztek, hogy Dokinéni mellette guggolva kirángathassa belőle a cérnát… De erről a csapolásról és az eredményről majd legközelebb tudósítok.
Még csak annyit, élvezzük a jóidőt, ami néha már túlpörgi magát, ilyenkor bevonulunk hűsölni az inassal. Egyébként a madzagráncigálás a divat, lassan kettő lesz abból a vastagból, amit Marianntól kaprunk, de akkor az egyiket az inasunk elteszi majd tarcsiba, kettővel szerinte nem tudunk egyszerre játszani… Lui szokta birizgálni G. idegeit is, azok nem olyan vastag kötélből vannak, mint a madzagunk… Főleg a gyíkvadászata „hozza lázba” kétlábúnkat, rendszerint akkor, amikor a csokigyerek a virágcserepek átrendezésébe kezd a vadászat sikerességében bízva! Mivel ilyenkor a tesó alkalmi süketségben szenved, annyit érnek az inas dörgedelmei, mint a falra hányt borsó… Egyébként is utáljuk azt a kicsi zöld izét, még a tálunkból sem evődik meg, nemhogy a falról.
Kezd potyogni a zöld körte, nekifogtunk a beszállításnak, egyelőre ezeket nem esszük meg, csak összerágjuk, ha elfogy, sor kerül a fákon levőkre is, na azok már finomabbak lesznek!
Ennyit mára, ha lesz valami, majd diktálok érdemlegeset is! Vizslát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése