2017. június 7., szerda

06. 07. szerda

Tegnap azt hittem, G. beszenilisedett! Kétszer kaptunk vacsorát! Ma pedig nem kaptunk reggelit!!! Ott ácsingóztunk, mancsoltunk, cipőfűzőt eregettünk, a személyzet fapofával tömte magába a finom lekváros kenyeret, de most abból se kaptunk, pedig az utolsó falat abból is járt volna!
Farkas(vizsla)éhesen kellett visszapihennünk az ágyra!
Aztán G. előszedte Lui piknikező hámját, mer reménykedtünk, hogy megyünk bulizni, de az enyémet nem adták rám, Lui pedig büszkén feszített az övében, sőőőt, rövidesen el is ment B.-vel hiába akartam velük tartani…
Persze később minden kiderült, a csokitesó a rendelőbe volt hivatalos, odafelé végigszáguldott az úton, B. röpködött utána, mint egy „Károlynéni”!
Odaérve, a váróban a svábgyerek üdvözölt mindenkit, majd a stáb is átélte a Lui-féle köszöntést, a berendezés is le lett ellenőrizve, majd a Dokinéni ollója láttán tiltakozni kezdett, pedig csak a lábán akartak egy kis tisztást nyírni a csapoláshoz, de végül is letettek róla. Luinak a fertőtlenítő spray sem tetszett, itthon is menekül minden sziszegő doboztól… Aztán Dokinéni eléje guggolva elsuttogta neki, hogy milyen szép kutyus is, és hogy csak egy kicsit fogja megbökni, ami egy ilyen stramm legénynek nem is fájhat. Persze a csokitesó elalélt a mézesmázos szavaktól, és már csak a hazafelé úton ébredezett a rózsaszín kábulatból… Pasi… Simán bevesz mindent, amit egy kedves női hang odabúg neki… Örültem, hogy hazaértek, mert végre kaptunk KAJÁT!!!
Két óra múlva B. ismét elvitte egy körre, macskakörmözve a délelőtti történet: Száguldás, örömködés, búgás, rózsaszín köd, elalélás…
Mióta visszatért, állandóan az ő hősies helytállásáról mesél. Minek kell ekkora feneket keriteni ennek az egésznek??? Lui megszabadult néhány csepp vértől, B. néhány izzadtságcsepptől, G. pedig néhány ezresétől…
Eredmény majd a jövő hét végén emailben érkezik…
Lui hozott „vásárfiát” is, valami utálatos löttyöt a fülembe, mert a személyzet szerint úgy csapkodok velük reggelente, mintha egy egész stadion lelkesedne a magyar foci láttán… Vizslát!

2 megjegyzés:

  1. Kíváncsi vagyok az eredményre.És remélem ez nem az lesz, hogy "nem volt elég" a vett minta, másféle vizsgálat is kell - újabb kemény ezresekért. (Ez saját tapasztalat)
    Csak az orvosokat lehetne elkerülni - szebb lenne a világ.

    VálaszTörlés
  2. Már tegnap megjött az eredmény, nem kellett jövő hétig várni.
    Luinak nincs semmi szervi baja a vérkép szerint, tehát marad az esetleges epilepszia, vagy az, hogy csak egy egyszeri eset volt...

    VálaszTörlés