Nagyberki Zsarolta vakkantásai

06. 11. vasárnap

Újra beköszönök egy kicsit, mert volt történés, és megjött Lui vérkép-eredménye is!
De előbb a péntek reggeli csoki(Csoki) partiról… aznap korán reggeliztünk, csodálkoztunk is, mire ez a sietség, aztán alighogy befejeztük, megjött Csoki, Lui tesója! Eddig még csak egyszer volt itt, akkor azzal kezdte, hogy kéjesen belemászott a tavacskámba, és halálra rémisztette az aranyhalaimat! A kétlábúak most is erre számítottak, B. megelőző óvintézkedéseket foganatosított, a rezidencia összes szobalétrájával kalickába zárta a halakat, a tündérrózsákat, az egész vízi-világot! Csakhogy most Csokit itt hagyták, életében először „árvaságra” jutott, és sehogy sem értette meg, hogy visszajön érte a gazdi. Esze ágában sem volt a halacskáimat riogatni! Sokáig nyüszögött Éva után, mi próbáltuk játékra csábítani, de ránk se hederített… Néha két percre elhagyta az ajtót, amin keresztül „elhagyták”, ment egy kört, aztán újra visszatért a kijáratot őrizni, nehogy lemaradjon Éva esetleges belépésének pillanatáról. Közben annyira kimelegedett, hogy inkább bevonultunk a hűs szobába, ott Csoki kis kérlelés után felpattant az ágyra, Lui pedig azonnal G. másik oldalához telepedett. Én hoppon maradtam, elvonultam kanapézni, nem szeretem a sűrűséget. Azok ott hárman kéjelegtek, mindkét svábcsoki égnek meresztett lábakkal simogattatta a pocóját az inassal…. én ilyent sosem csinálnék, ekkora kiszolgáltatottságot…. De ők nagyon élvezték, Csoki még a nyüszögést is abbahagyta néha. Azt hiszem, el is aludt, mert hosszabb ideig csend volt. Amikor felébredt, újra siránkozni kezdett, hogy ő mennyire elhagyatott, bár néha már elfeledkezett a szerepéről. Mindenesetre, amikor Éváék megérkeztek, hatalmas ovációval fogadta a gazdikat, hangosan panaszkodott, énekelt, egyszerre bús és megkönnyebbült áriákat zengedezett, valahol meg tudtam érteni, engem sem hagyott még ott egyik inasom sem „ismeretlen” helyen. Alighogy kiörvendezte magát, megérkezett Perec Domival, és láss csodát, az addig elkeseredett, semmivel sem foglalkozó sváblánynak kinyílt a töpilesője, és leugatta Perecet, aki nem tudta mire vélni a hangzavart, borzolt is rendesen. Csokit figyelmeztettem, és első morrantásomra abbahagyta a kajabálást, rendes kislány! Talán még jót is játszottunk volna négyesben, de Éváéknak menni kellett, elbúcsúztunk Csokitól, remélve, hogy lesz legközelebb is, és akkor már nem lesz ilyen elanyátlanodott. Domi is elment aztán, de Perec maradt, és egy kicsit bevonultunk csendespihizni. G. egy darabig élvezte, hogy három vizsla terpeszkedik rajta ám hamarosan radiátornak képzelt bennünket, és kikecmergett alólunk, ezzel feloszlott a csendélet… Kimentünk, eljátszottuk a repertoárt, Pereccel nyakfogdosósat is, (vele lehet legjobban), aztán később Domi megérkezett, és magával vitte apró termetű barátnőnket.
Vacsiztunk, és számunkra vége volt a napnak. Az inas akkor ült a géphez, és észrevette, hogy megjött Lui eredménye. (Úgy látszik B. félreértett valamit) Voltaképpen negatív lett a csokitesó lelete, az elemző doki mindössze ennyi megjegyzést fűzött hozzá: „Bár a postprandriális epesavszint enyhén emelkedett, ez az eredmény nem utal jelentős májfunkciózavarra, vagy diffúz májelvátozásra.” … Na, ebből a személyzet csak annyit értett, hogy végülis kutyabaja Luinak… Reméljük, hogy nem tér vissza az a múltkori izé, és bár B. kiváltotta az erre az esetre most felirt kúpokat, jó lenne, ha mindenki elfelejthetné!
Másnap Z. jött vizet szerelni, ő nem a Hangya, de legalább olyan ügyes! Mi is okosak voltunk, nem ugráltuk össze, tudjuk, nem szereti, békén hagytuk, hadd dógozzon! Közben Mnéni is beállított, őt már a szokásos módon üdvözöltük, annál is inkább, mert csábító fasírt illattal érkezett! Nem is csalódtunk, miután beszedtük az adót, nem is ugráltuk össze nagyon, Lui is hivatalos lett néhány simire, ami nagy szó, mert Mnéni folyamatosan hangsúlyozza, hogy számára csak én vagyok a VIZSLA, az odakozmált lakótársam csak „járulékos kiegészítő”… Engem ez nem izgat, mindig is tudatában voltam a magam gyönyörűségének és kiválóságának, Mnéni dicsérete csak a valóság foncsorát vesztett tükre…
De G. mindig megvédte Luit Mnéni engem föléje-magasztaló mondataitól. Ám lassan-lassan finomodik az a vélemény, és az inasnak egyre ritkábban kell a svábcsávó védelmére kelnie…
Ma pihenőnapot tartottunk, és csak annyi történt, hogy végre B.-nek sikerült a csendespihinket lefotóznia! Vizslát!

A búsképű Csoki...

Csoki visszatér az "őrhelyre"

A "Csokimentes övezet" :-)

Perec

Házőrzés Pereccel

Csendespihi I.

Csendespihi II.