07. 29. szombat

Kedden reggel bizony G. ármánykodásával elrabolták Szofit, és mikor délben visszakaptuk, már nem volt ugyanaz a kis pimasz ragacs, aki eddig sikeresen fel tudott mérgesíteni a folytonos puncsolásával… Most csendben és mozdulatlanul feküdt, Luival néha benéztünk hozzá, ébredezik-e, de csak nagyon lassan tért magához. Időközönként B. vagy G. bevonult a felmosóvödörrel, de nem javult a helyzet, este azt is kitaccsolta, amit előtte megivott. G. reggel már kezdett aggódni, mert hosszú inaskodása alatt nem ért meg ilyen elanyátlanodást műtét után. Amúgy Szofi hősiesen kivonult, amikor éppen összeszedte magát, és kivitte a dolgait. Aztán dél felé már látszott, hogy újra lehet majd tölteni mindhárom tányérkát.
A kisasszony még nem volt játékra kész, de rágógumisága mit sem változott. Elszántan nyomult mindenfelé az inas után, tartva rendületlenül a másfél centi távolságot. Csodálkoztam, hogy nem kap olyan szép rucikölteményeket, mint amikben én feszítettem annak idején, G. csak a megragasztott gallért akasztotta a nyakéba, ami Chinon pukkadt ki, mert nem bírta Lui heves rendreutasításai egyikét.
A rezidencia gazdasszonyának néhány napos szabadságot engedélyeztem, vasárnap estig be kell érnünk G.-vel. Így legalább minden zsörtölődés nélkül garázdálkodhatunk az udvaron, igaz, Szofi a kertbe is bekeveredett valahogy, az inas kiszabadította, és „meglátása” szerint nem ásott lövészárkot, nem ültette át a paradicsomokat, tehát „érintetlen” a vetemény… de ez majd jövő héten kiderül…
Tegnap Domi is jött, legalább volt akit körberajonghattunk, az inas csak Szofinak nem unalmas.
A kis vendégünk eddig annyira nem tudott elszakadni a kétlábútól, hogy éjszakára az ágya mellé leterített takaróra vackolt be, ám tegnap megtört a jég! Egyenest a kanapéra mászott, ami már legalább fél méterre van a kétlábútól! „Szakadnak a kötelékek”… Ma még egy délelőtti hancúr, - persze csak módjával, - és mi Luival ismét bezáródtunk. Mivel éreztük, hogy nem mostanában találkozunk kis barátnőmmel, hangosan kiáltoztuk búcsúzásunkat. Élj hosszú, boldog életet az új Gazdikkál Szofi! Remélem, még találkozunk! Vizslát!

Kár, hogy videókat nem tudok egy ideje ide feltenni... :-(

Hazaérve kómában...

Szofi Luival... :-)

Nyakfogós játék...

07. 24. hétfő

Az elmúlt héten nem sok minden változott… közösen nyűglődünk a hőségben… 
Kis változatosságot hozott, hogy a névcserén átesett Dia - a hét középétől Szofi névre hallgat, - rávette a lusta inast a reggelenkénti mielőbbi ágynemű-eltakarításra. Először csak a pólót rángatta le folyamatosan az ágyról, de amikor látta ez nem használ, az egész göncöt kicipelte a gépező tunyuló alkalmazott elé, párnástól, kispárnástól, takaróstól! G. ugyan az elején néhányszor megfenyegette Szofit, hogy megismerteti a nádpálcával, ha nem hagyja abba a szemléltető pakolászást, de látva a kisasszony eltökéltségét, beletörődött a mielőbbi rendrakásba.
Pénteken sajnos le kellett mondanom a másnapi pikniket, mert napok óta csak este 7 után lehetett az udvarunkra kimenni ájuldozás nélkül, és attól tartottam, hogy botor kétlábúmnak magától nem jut eszébe, hogy a „dögmeleg” csak lihegő. stresszes vizslákat, és verejtékben úszó kísérőket eredményez. (És még mindig nincs légkondis hercegnői batár…)
Péntek délutáni pihegésünket a személyzet távozása zavarta meg, bár aggódtak, hogy mit kezdünk magunkkal, mert eddig még nem maradtunk egyedül hármasban. Ám amikor jó sokára megjöttek, (több, mint 2 óra elteltével), mindannyian épségben és vizslához méltó ovációval fogadtuk őket. Alig pihegték ki csatakosan nyakbaugrálós üdvözlésünket, amikor csengettek, és nagy meglepetésünkre Nojcsi állított be Krisztiánnal.
Nekünk sem kellett több, amúgy is még benne voltunk az örömködésben, hát rákapcsoltunk ismét, és olyan vitustáncot jártunk körülöttük, amit még sokáig emlegethetnek. Közben persze felváltva inni is elszaladtunk, így kellően nedves vizslaajkakkal sikerült is alaposan összekennünk őket mindannyiunk legnagyobb megelégedésére. Kiderült, hogy Nojcsi az inast jött felköszönteni, mert valami kerek évfordulót töltött be, és a régi időkben ekkor már „nyugdíjba” mehettek az ezt a kort megérő nadrágos inasok is…. Vakkantanom sem kell, hogy Hercegnőségem területén nincs semmiféle nyugdíj! Minden Kétlábú örüljön, hogy szerető oltalmam alatt élhet! A személyzet vagy ellátja a rezidenciát és kiszolgálja az uralkodó osztályt, vagy cserére hirdetem őket a Jófogáson.
Remélem azonban, még pár évig elmotoszkálnak körülöttünk, annyira megszoktam őket, ez már szinte ragaszkodás! 
Szóval, miután kellő mennyiségű tappancs-, és más lenyomatot hagytunk Nojcsiékon, útjukra bocsátottam kedvelt Töpisnéninket a sofőrjével együtt, mi pedig elfáradva rekesztettük be a napot.
A szombat délelőtt azzal telt, hogy a vén inas zivatarért, vagy hőségért rimánkodott az Égiekhez. Azt hittem, meggárgyult, de csak a lemondott Piknik miatt ácsingózott ”nemszeretem” időért…. A többi vizslakísérő biztos meglincselte volna, ha vészmadárkodása nem válik be! De délutánra beteljesült az ómen, újra együtt piheghettünk az egyre kevésbé hűvös budoáromban.
Ahogy most diktálok, - rá két napra. – megdördült az ég, és eleredt a langyos eső… remélem, felüdülést hoz mindenkinek! 
Holnap reggel Szofi gallért kap tíz napra, házvezetőmnek pedig eltávozást engedélyeztem a hét második felére… Lehet, nem lesz időm Diktálmányozni, mert G. ugyan sasolja majd a frissen műtött vendéget, de hát az a „sasolás” … tudjuk mit ér…. Megint nekem kell felügyelnem mindent! Vizslát!

Szofi nyomul... :-)

A kis mosolygós 

Kisgirnyó... :-)

07. 18. kedd

Na, hát a múlt hét második felében se a meleg, se a „valami a levegőben” nem jelentkezett!
Pedig „az újdonság” szerdától már útra készen várta a fuvart, de senki nem akadt, aki elhozta volna… G. és Anikó az Egyesülettől „forró dróton” értekeztek, amit mi határtalan boldogsággal kommentáltunk, mint minden telóbeszélgetést!
Vasárnap azonban Barbara bevállalta a szállítást, és ideutaztatta a legújabb gyámoltunkat, ezúton is nagyon köszönjük neki! (Annál is inkább, mert Dia, - G. igy szólítja, - egy kis szeretetcsomagot hagyott az autójában…)
Az első percekben az inas határtalan gonoszsággal zárt el bennünket, de aztán hajrá, kiszabadultunk, és vágtatva indultunk megismerni a jövevényt… illetve előbb felkutatni, mert egy egész marék zabszem lapult a farka tövében. Lui is disztingvált, én meg…. hát tudjátok… a velem született intelligencia … ugye…
Néhány perc, és előmerészkedett, bár egyelőre a vén inas volt a szimpatikusabb neki… (Persze, ha külön kaját kapnék, én is imádattal emelném rá messze földön híres bársonyos szempáromat, de hát erről szó sincs…) mindenesetre azóta le sem lehet vakarni a kétlábúmról… komolyan attól félek, hogy egyszer hasra buktatja, és nem lesz használható többet!
Ám addig, amíg messziről lajstromba tudom szedni Dia bordáit, elnézem ezeket a különkajákat, egyébként is, kis dolgokban hagyni kell az alkalmazottakat, hadd higgyék, hogy ők fújják a passzátszelet.
Este G. az ágya mellé ágyazott meg Diának, és kis aggodalommal próbált elpihenni, „alvás közben” is a füleit hegyezve, hátha elég gyors ahhoz, hogy megelőzze az apróbb-nagyobb csomagocskák letelepítését…
Dia pörgött-forgott egy darabig, aztán összegömbölyödve elaludt. Az inas virrasztott, ameddig bírt, aztán hajnal felé a mi szöszmötölésünkre ébredt, testületileg vonultunk a külső körletbe, és G. ámulatára nem kellett „taposóaknákat” és tócsafoltokat kerülgetnie… és mentes maradt a budoárom reggelre is! (Azóta sem történt malőr, bár nappal a kijárat nyitva áll, G. nem akarja végletekig feszíteni a húrt…)
Az első közös reggeli is simán, nézeteltérések nélkül, egy légtérben zajlott le, az inas meg volt elégedve!
Délelőtt Domi jött, ezúttal Perecet otthon hagyta, és a biztonság kedvéért kisamponozta az esetleges „ugró-népet” Diából.
Gazdaasszonyunk csak estefelé találkozott először az ój lakóval, megelégedéssel fogadta, hogy az elérhető cipői, szandáljai csak összenyálazva, és nem átalakítva várták a hazatérését. Innentől kezdve Dia átváltott kétlábú üzemmódra, úgy gondolta, hogy kéregető medvebocsot alakítva sikeresebb lesz házvetetőm szívének meghódítása. B. az első pillanatokban tátotta is a száját a meglepetéstől, de aztán közölte a produkciózóval, bár ilyent még nem látott „kutyába”, de ettől még nem fog hasra esni G. új protezsáltja előtt! Ezt nagyon tudtam helyeselni, mert az egész napi pofátlan puncsolás, és „seggnyalás” kezdett némi morgolódást kiváltani belőlem. Egész nap szinte alig fértem az inashoz, hogy behajthassam a nekem járó simiadagokat. Ahányszor csak G. felé közeledtem, mindig ebbe a kis perszónába botlottam!, azt képzeli magáról, hogy minden kétlábú csakis őt akarja lelkesen bámulni és ajnározni…
Ha nem fogja vissza magát, egyszer elhagyom a hűvös eleganciámat, és megtépem a nyakörvét!
Este megint rabságba kerültünk Luival A SAJÁT rezidenciámon!!! Kétlábúak jöttek, állítólag csak az Őőő kedvéért, csak Őőőt akarták megismerni, csodálni, és apróság is volt velük, G. elővigyázatosságból csukott be bennünket. Nem mondom, hogy Lui nem kapta volna le a parókájukat, de één…? Én tudok viselkedni! … Általában…!
Szerencsére hamar kiszabadultunk, aztán már véget is ért a nap.
Ma nagyon kezdődik a kinti meleg, ezért bent „döglünk”, mi Luival az ágyon, ahonnan a Diktálmányt lököm az inasnak, Dia pedig az ágy végénél földre terített pokrócon lustálkodik… így minden elviselhetőbb…!
A fényképezőgépem az inas kezében végleg becsődölt, csak néhány használható kép lett a sok nyomogatásból. G. egy kutyaütő! Vizslát!

Dia és mi...

99%-ig vizsla... :-)

Először az ágyon...

"Medvebocs" I.

"Medvebocs" II.

07. 10.

Ha esetleg valaki nem vette volna észre, meleg van! Eddig legalább a budoáromban elviselhető volt az idő, de mostanra ide is alattomosan belopakodott „a pokol tüze”! Csak kora reggel, és estefelé megyünk ki kicsit mozogni, akkor, amikor már végképp nem bírjuk tovább a tespedést. Lui felfüggesztette a gyíkászatot, szerintem a kis fürgeségek is kerestek maguknak egy hűvösebb pincét vagy jégvermet.
Pénteken délelőtt Maya volt itt a két törpével, nehezen tudtuk türtőztetni magunkat, a „végre valami történik” adrenalinja ebben a hőségben is felpörgetett bennünket, de aztán a szoba méretéhez alakítottuk az örömünket, mert a kétlábúak nem a kinti „pokolban” tették le az ülőkéjüket.
Délután Perec és Domi jött, háát…, akkor sem volt nagy rohangálás…
Egyik este G. kiakadt, mert elsuhant előttem egy aprócska csipogvány, én meg utána pattantam, be is értem, éppen alaposabban meg szerettem volna vizslatni, amikor abbahagyta a csipogást…. pedig nem hiszem, hogy erősebben fogtam volna meg, mint a teniszlabdát szoktam… mindenesetre az inas elvette előlem a már néma micsodát, és alaposan összeszidott… máig sem tudom miért… 🤔
Ma Nojcsi látogatott meg bennünket, most valahogy nem esett jól neki, amikor rámászva üdvözöltük, azt mondta, olyanok vagyunk, mint a sárkányok, még a leheletünk is perzsel. Aztán kis időre kicsukódtunk, mert G. fejét vette kezelésbe, megpróbált átlagosan elfogadható kétlábút faragni belőle… háát, a Töpisnénink sem nagy varázsló… ahogy visszatérve konstatáltuk…
Mivel az inasom nem egy Sámson, a hajával nem az erejét, hanem maradék csipetnyi elméjét veszti el, így fotókat Nojcsi látogatásáról sem készített!
Ezúttal be kell érnetek a Lédi által küldött néhány képpel. Ő egyébként nagyszerűen van, a saját kiszolgáló-személyzete maradéktalanul teljesíti az elvártakat!
A melegen kívül is van valami a levegőben, lehet, hogy a héten még jelentkezem! Vizslát!

Lui a törpékkel

Lui

Lédi masszázs alatt :-)

ŐLédisége

Lédi az inasával, és az új mukival... láthatóan jól el van...

07. 02. vasárnap

Épp itt az ideje, hogy újra jelentkezzem, de most – kivételesen van indokom, alibim, hihető kifogásom, amiért ilyen sokáig hanyagoltam a Diktálmányt!
El voltam foglalva Lédi nevelésével, hogy finoman, de határozottan bevezessem az előkelő szokásokba, amiket vizsla mivolta is megkövetel! 
Mivel már érkezése estéjén némely dolgokat Lui szőnyegére helyezett, és otthagyott, mint „eb a Szaharát” (vagy mi…), ideiglenesen az inasok megszüntették a csúszásgátlást, ami csak csoki haveromat zavarta, de ő ebben az akut problémamegoldásban nem volt számottevő tényező. 
Mivel másnap kis-, és nagydologmentes maradt a budoárom, az inasok harmadnapra visszahelyezték a közben kitisztított futót, de nem sok idő telt el, és már egy kisebb tavacska (aranyhalak nélkül) éktelenkedett rajta. Az elkövetkezőkben G. sem erőltette belső helyiségeim otthonosságának helyreállítását, elfogadva, hogy tanítványom egyelőre mélységesen (le)tiszteli a szőnyegeket. Az első napokban Lédi egész viselkedésén látszott, hogy a kétlábúakat imádja, de velünk nem tud mit kezdeni… Bár érdeklődött, de távolságtartó volt, Lui hangos barátkozni akarását meg inkább riadtan vette tudomásul… Hagytam időt neki, addig a Svábcsokival bemutatókat tartottunk a közös játékainkból. 
Az evési rendet nagyon hamar megtanulta, nem jött a teli tálkánkhoz, a saját edénykéjét várta és kísérte G.-t a teraszra, mert ő kint kapta az adagját. Az inas szerint nem sikerült eltalálni az ízlését, csak hosszas tukmálásra ette meg a felszolgált kaját, azt is gyakran csak akkor, ha a tálkája az inas kezében volt. (Mint tegnap megtudtam, az új helyén, új, odaadó cselédsége rájött, hogy mi a fogáravaló…. A lazacos, és a bárányhúsos tápot szívesen fogyasztja. Kétlábújaim nem jöttek rá, hogy Keleten, ahonnan érkezett, a csokiembereknél a lazac és a bárány a nemzeti eledel.) 
Mindenesetre itt csak virslivel, és „uzsonnakrémmel” lehetett lekenyerezni, ezeket jóétvággyal bekebelezte.
Múlt kedden már együtt játszottunk, olyan igazi nyakrfogóst, amit eddig csak Zarával és Pereccel szoktam. Luival az extrém sportokban találtak egymásra: gyíkásztak, zümiket hajkurásztak, szerencsére a veszélyesebbjét nem sikerült bekapniuk. Közben a békák is visszatelepültek a tavacskámba, az aranyhalaim levadászták a szaporulatukat, azt jöttek pótolni. Úgy látszik, Lédi ismeri a brekuszokat, mert nem akart hozzájuk nyúlni, pedig nem csak éjjel, hanem nappal is csicseregtek! 
Kedden Vizslasimogató estélyt tartottam, Zsófi, Gyöngyi és Krisztián jött bemutatkozó látogatásra, nagyon meg voltunk velük elégedve mindhárman, töpit is hoztak, így nem csak külsőleg részesültünk intenzív kényeztetésben! Elnyerték a kegyeinket, virtuális látogatói bérletet szavaztunk meg számukra! 
Lédi is fesztelenül viselkedett, meg vagyok elégedve az arisztokratává nevelődés gyorsaságával, ügyesen követi árnyékként a kétlábúakat, kierőszakolja a simiket, és éjszaka is ellenőrzés alatt tartja G.-t, mit lehessen tudni, nem olyankor jön e rá a hűtőnyitogatási kényszer…
Sajnos, a tanfolyam rövidsége miatt nem sikerült a kobakjából kivernem, hogy nem a Vizslák Népe van a kétlábúakért teremtve, hanem fordítva!!! Túlságosan jó szívű és alkalmazkodó… nem rág szét semmit, nem ereget cipőfűzőket az asztalnál, nem furakszik századszorra is az inas ágyába, nem üvöltözik, rinyál ok nélkül, galambokat sem pukkaszt az inas orra alá… Szóval még nem tökéletes arisztokrata, de ha mindezeket megtanulja, neki is sikerül majd uralkodni az ellátószemélyzet fölött! 
Csütörtökön Domi jött, vele is játszogattunk egy kicsit, másnap pedig eljött a búcsú napja… Délután megérkezett Judit és Csaba, Lédi új rezidenciájának személyzete! Nagyon kedves, jóravaló inasoknak tűnnek, remélem szerencséje lesz a félig kiképzett uralkodólánynak, és nem élnek vissza a jóhiszeműségével! Hamar ment az ismerkedés, ŐLédisége élvezte a ráirányuló fokozott figyelmet, nem győztem a fülébe sugdosni, hogy csak keményen, legyen mindig résen, követelje ki az uralkodói előjogait. 
Úgy látom nem lesz gond, az új inasok rendes kétlábúak, nagyon igyekvőek hercegnőjük kiszolgálásában. 
Lédi alig kilenc napot töltött nálunk, de bájos, kedves, okos lényét nagyon megszerettük. Bármikor visszavárjuk az inasaival egy Hercegnői látogatásra, ő kényelmesebben furikázik, máris elérte, hogy uralkodói batárjában légkondi kellemesítse az utazást. (Mi még mindig nem élvezkedhetünk …)
Valahogy üres lett a rezidencia… Mi pihenőre vonultunk, G. leült egy kicsit szomorkodni, talán csak B. sóhajtott fel megkönnyebbültebben… mondván: jöhet a következő… 
Azóta unatkozom… illetve csak unatkoztam, új játékot találtam, „Almaszüret”-nek nevezem! Ma már az ötödik zöld bogyót szakasztom a fáról. és ahogy a nóta mondja: „Almát eszem, ropog a fogam alatt…” Néhány hete B. mutatta meg, hogyan kell szüretelni az égerlevelű fanyarkát a bokráról, de én kreatív vagyok, és a tanultakat mindig átültetem a gyakorlatba! Vizslát!

Háttérbem Lédi Luival orrozik ...

Zsófiékkal

Krisztiánt is csipjük! :-)

Judittal és Csabával, Lédi új inasaival ismerkedünk...

Lehet, én is velük megyek... :-)

Jó fejek! :-)

A vigyori Lédi Judittal... :-)