Nagyberki Zsarolta vakkantásai

07. 02. vasárnap

Épp itt az ideje, hogy újra jelentkezzem, de most – kivételesen van indokom, alibim, hihető kifogásom, amiért ilyen sokáig hanyagoltam a Diktálmányt!
El voltam foglalva Lédi nevelésével, hogy finoman, de határozottan bevezessem az előkelő szokásokba, amiket vizsla mivolta is megkövetel! 
Mivel már érkezése estéjén némely dolgokat Lui szőnyegére helyezett, és otthagyott, mint „eb a Szaharát” (vagy mi…), ideiglenesen az inasok megszüntették a csúszásgátlást, ami csak csoki haveromat zavarta, de ő ebben az akut problémamegoldásban nem volt számottevő tényező. 
Mivel másnap kis-, és nagydologmentes maradt a budoárom, az inasok harmadnapra visszahelyezték a közben kitisztított futót, de nem sok idő telt el, és már egy kisebb tavacska (aranyhalak nélkül) éktelenkedett rajta. Az elkövetkezőkben G. sem erőltette belső helyiségeim otthonosságának helyreállítását, elfogadva, hogy tanítványom egyelőre mélységesen (le)tiszteli a szőnyegeket. Az első napokban Lédi egész viselkedésén látszott, hogy a kétlábúakat imádja, de velünk nem tud mit kezdeni… Bár érdeklődött, de távolságtartó volt, Lui hangos barátkozni akarását meg inkább riadtan vette tudomásul… Hagytam időt neki, addig a Svábcsokival bemutatókat tartottunk a közös játékainkból. 
Az evési rendet nagyon hamar megtanulta, nem jött a teli tálkánkhoz, a saját edénykéjét várta és kísérte G.-t a teraszra, mert ő kint kapta az adagját. Az inas szerint nem sikerült eltalálni az ízlését, csak hosszas tukmálásra ette meg a felszolgált kaját, azt is gyakran csak akkor, ha a tálkája az inas kezében volt. (Mint tegnap megtudtam, az új helyén, új, odaadó cselédsége rájött, hogy mi a fogáravaló…. A lazacos, és a bárányhúsos tápot szívesen fogyasztja. Kétlábújaim nem jöttek rá, hogy Keleten, ahonnan érkezett, a csokiembereknél a lazac és a bárány a nemzeti eledel.) 
Mindenesetre itt csak virslivel, és „uzsonnakrémmel” lehetett lekenyerezni, ezeket jóétvággyal bekebelezte.
Múlt kedden már együtt játszottunk, olyan igazi nyakrfogóst, amit eddig csak Zarával és Pereccel szoktam. Luival az extrém sportokban találtak egymásra: gyíkásztak, zümiket hajkurásztak, szerencsére a veszélyesebbjét nem sikerült bekapniuk. Közben a békák is visszatelepültek a tavacskámba, az aranyhalaim levadászták a szaporulatukat, azt jöttek pótolni. Úgy látszik, Lédi ismeri a brekuszokat, mert nem akart hozzájuk nyúlni, pedig nem csak éjjel, hanem nappal is csicseregtek! 
Kedden Vizslasimogató estélyt tartottam, Zsófi, Gyöngyi és Krisztián jött bemutatkozó látogatásra, nagyon meg voltunk velük elégedve mindhárman, töpit is hoztak, így nem csak külsőleg részesültünk intenzív kényeztetésben! Elnyerték a kegyeinket, virtuális látogatói bérletet szavaztunk meg számukra! 
Lédi is fesztelenül viselkedett, meg vagyok elégedve az arisztokratává nevelődés gyorsaságával, ügyesen követi árnyékként a kétlábúakat, kierőszakolja a simiket, és éjszaka is ellenőrzés alatt tartja G.-t, mit lehessen tudni, nem olyankor jön e rá a hűtőnyitogatási kényszer…
Sajnos, a tanfolyam rövidsége miatt nem sikerült a kobakjából kivernem, hogy nem a Vizslák Népe van a kétlábúakért teremtve, hanem fordítva!!! Túlságosan jó szívű és alkalmazkodó… nem rág szét semmit, nem ereget cipőfűzőket az asztalnál, nem furakszik századszorra is az inas ágyába, nem üvöltözik, rinyál ok nélkül, galambokat sem pukkaszt az inas orra alá… Szóval még nem tökéletes arisztokrata, de ha mindezeket megtanulja, neki is sikerül majd uralkodni az ellátószemélyzet fölött! 
Csütörtökön Domi jött, vele is játszogattunk egy kicsit, másnap pedig eljött a búcsú napja… Délután megérkezett Judit és Csaba, Lédi új rezidenciájának személyzete! Nagyon kedves, jóravaló inasoknak tűnnek, remélem szerencséje lesz a félig kiképzett uralkodólánynak, és nem élnek vissza a jóhiszeműségével! Hamar ment az ismerkedés, ŐLédisége élvezte a ráirányuló fokozott figyelmet, nem győztem a fülébe sugdosni, hogy csak keményen, legyen mindig résen, követelje ki az uralkodói előjogait. 
Úgy látom nem lesz gond, az új inasok rendes kétlábúak, nagyon igyekvőek hercegnőjük kiszolgálásában. 
Lédi alig kilenc napot töltött nálunk, de bájos, kedves, okos lényét nagyon megszerettük. Bármikor visszavárjuk az inasaival egy Hercegnői látogatásra, ő kényelmesebben furikázik, máris elérte, hogy uralkodói batárjában légkondi kellemesítse az utazást. (Mi még mindig nem élvezkedhetünk …)
Valahogy üres lett a rezidencia… Mi pihenőre vonultunk, G. leült egy kicsit szomorkodni, talán csak B. sóhajtott fel megkönnyebbültebben… mondván: jöhet a következő… 
Azóta unatkozom… illetve csak unatkoztam, új játékot találtam, „Almaszüret”-nek nevezem! Ma már az ötödik zöld bogyót szakasztom a fáról. és ahogy a nóta mondja: „Almát eszem, ropog a fogam alatt…” Néhány hete B. mutatta meg, hogyan kell szüretelni az égerlevelű fanyarkát a bokráról, de én kreatív vagyok, és a tanultakat mindig átültetem a gyakorlatba! Vizslát!

Háttérbem Lédi Luival orrozik ...

Zsófiékkal

Krisztiánt is csipjük! :-)

Judittal és Csabával, Lédi új inasaival ismerkedünk...

Lehet, én is velük megyek... :-)

Jó fejek! :-)

A vigyori Lédi Judittal... :-)