Nagyberki Zsarolta vakkantásai

07. 31. kedd

 
Nyaraltunk… B. szerda éjjel elutazott, hát mi is nyaraltunk! :)
1. nap: Reggel időben ébredtünk, G. vezetésével kiballagtunk az udvarra, majd az inas még kómásan, semerre se nézve, megcsinálta a reggelinket. A szokott helyen kaptuk, én a konyhában, Lui a konyha előtti folyosón, az aprónép pedig a teraszon… 
G. ki is ült ellenőrizni őket, megesznek e mindent… Szuttyogtak, mint rendesen… nagyon szuttyogtak!
Az inas egyszercsak benti tányércsörgésre lett figyelmes… mivel ez nem tartozott az étkezésünk megszokott neszei közé, feltápászkodott, és megütközéssel vette tudomásul, hogy a B. által odakészített reggelije eltűnt… sőt, még a szintén odakészített ebédje is! (A tányér a szakszerű elmosogatás közben csörrenhetett meg) Mivel hirtelen egyikünket sem tudta teljes biztonsággal meggyanúsítani, csak egy halk robbanást észleltem, majd a kitörni készülő Krakataut, ami már egyszer elvitte a fél világot… Na, a kitörést nem vártam meg, elsunnyogtam a helyemre, annál is inkább, mert a gyorsan belapátolt táp-lekvároskenyér-nokedlispörkölt hármasa némi lepihenést igényelt… már ha én ettem meg egyáltalán…! De ugye, magamra nem vagyok köteles vallani, igy G.-t kétségek közt hagytam, mindenesetre egész délelőtt fasírtban voltam vele, hiszen alaptalanul gyanúsítgatott! (És annak a képzeletbeli fasírtnak jobb helyet is találtam volna, ha valódivá lényegül…)
Délelőtt jött J., akit a néhány perces „üdvözlőtombolás” után békén hagytunk, így órákig beszélgetett az inassal, amit én elég uncsinak találtam, néha bementem pihengetni a hűvösre, mert mondanom sem kell, kint ücsörögtek az egyre melegedőbb teraszon…
A közös csendespihiről is lemondtam, csak késő délután éreztem biztonságosnak az addig fortyogó inas megközelítését… Mintha mi tehettünk volna arról, hogy a kaja reggel oda volt téve az asztal szélére… joggal hihettük, hogy a személyzet kedves meglepetése a tálalás…
A 2. nap reggelén rezignáltan vettem tudomásul, hogy sehol semmi apró figyelmesség, amivel G. legalább a nyaralás illúzióját próbálná kelteni, maradt a megszokott rágnivaló, a maréknyi mag… előző nap jobb volt…
Délben T. érkezett, aki allergiás ránk, - vagy csak a szőrünkre – rövid úton be is zárkóztak az emeleti tiltott szobába, csak messziről tettünk valami üdvözlési kísérletfélét, amit minden valamirevaló vizsla szégyellt volna… Esőt is hozott magával, a délután nagy részét így bent heverészve töltöttük.
A nyaralásunk 3. napján Nojcsi jött, na, őt legalább jól megüdvözölhettük, amit meg is érdemelt, mert rántotthús/rántottsajt volt a belépője! Naná, hogy bejöhetett! Aztán „csodálkozott”, hogy összemásztuk az esetleges elrejtett maradékért… de csak az inas kapott tőle további ajándékokat… mintha a személyzet születésnapja hetekre szóló hacacárét jelentene…
Amikor később kirekesztődtünk a forró teraszra, (jó, nem volt még olyan hőség, mint másnap), kénytelen voltam néhány gyönyörű áriával a szomszédság tudomására hozni, hogy nálunk éppen „birkanyírás” folyik. Szerencsére hamar visszakaptuk Töpisnéninket, és tovább folytathattuk rajta a sminkelést és frizuraigazítást.
Vasárnap már nem történt semmi, csak dőlt a meleg, és este B. is megérkezett. Nem lehetett panasz ránk, mert este 9-kor dörgő ugatással fogadtuk, hiszen a négy nap alatt elszoktunk attól, hogy a bejáratnál az inason kívül zörögjön valaki. Szóval őriztük a Rezidenciát!
Az általános üvöltözés. és a későbbi ugra-bugra megtette a hatását, alig akartunk elaludni…
Azóta nem történt semmi említésre alkalmas… csak a döglesztő meleg reggeltől estig… Bár G. figyelmeztetett, hogy ez a hőség semmi ahhoz képest, amit tavaly kibírtunk, hát ne rinyáljunk feleslegesen… Lehet, hogy igaza van, de így is akkora a forróság, hogy Lui a napközbeni gyíkászását is szünetelteti… Tegnap és ma már fél hatkor reggel kiballagtunk, hogy egy kis friss levegőt szívjunk, jó lett volna játszani is, de olyan korán a könyörtelen inas egy pisszenést sem tűr… mégis lecserélem! Vizslát!

Szuttyognak 

Senki se akar velem játszani???

 

ÉN!

Lui... :-)

A törpék és az inas...

Szelfi Nojcsival