Nagyberki Zsarolta vakkantásai: augusztus 2015

2015. augusztus 27., csütörtök

08. 26.
Mielőtt még Happy érkezéséről írnék, a múltkori diktálmányból kimaradt, hogy péntek este, Perec távozásakor végre megismerhettem M.nénit, akiről már sokat hallottam, a blogom leghűségesebb olvasója, de annak ellenére, hogy szinte a szomszéd utcában lakik, eddig nem találkozhattam vele! Ez pedig úgy lehetséges, hogy tavaly, amikor engem a fejébe vett G., megpróbálta őt letiltani rólam. Mivel M.néni elődöm – Borcsi – szülőanyjának – Lilinek – volt a gazdija, sokat jártak Gyükésbe, a Mecsekre G.-vel, és a három vizslával: Lilivel. Borcsival, és annak tesójával: Fidivel. Borcsi ment el legkésőbb közülük. M.néni gyakran látogatta Lili eltávozása után is, és miután Borcsi is elment G.-t várni a Szivárványhídon túlra, G. csak néhány hónapig bírta a vizslátlanságot… Ide bengaság, oda vaksiság, azt mondta, hogy neki VIZSLA kell! M.néni azt hitte, hogy majd itt ülök csak a kertemben, és egyedül kapirgálok… Hát nem, mert G. szervez nekem (és B.-nek) programokat. Bizonyára ezt érezte M.néni, és több mint egy év után látogatást tett hercegnői hajlékomban. Mindketten elérzékenyültünk, ő az emlékektől, én a hozott töpizacskótól, és kétlábú inasaimban is észleltem az emlékek kavargását.
Vasárnap délután megjött Happy, majd nem sokkal utána Perec is megérkezett, így hárman óriási viháncba kezdtünk, amit csak néha szakított meg a macsót játszó töpszli (B. elnevezése) leteremtése. A kisfiúnak az volt a tévképzete, hogy nagyfiúként lenne mit keresgélnie Perec hátsó fertálya körül, le nem szállt volna róla. Barátnőm egyre erélyesebben próbálta lekoptatni a kis beképzeltet, végül már én is beszálltam a rendreutasításokba. Akkor még nem tudtuk, hogy ez a jelenetsor csak egyszer fog újra megismétlődni… Mert hétfő után, - amikor minden kottára így zajlott le, – kedd reggel jött K. és D. az alapítványtól, elvitték Happyt, és mikor délután visszakaptam, már mogyorótlan volt addig fickós haverom. Úgy tűnt, fel sem vette, de G. nem engedte a megszokott játékot, mégpedig azt, amikor ő a nyakamat harapdálja rajtam állva, én pedig hanyatt fekve a fülét cibálom és közben négy lábbal gyomrozom. Pedig ezt szoktam játszani mindenkivel… Akik először látják, azt mondják: De durva! Lehet, annak látszik ám nagyon kényelmes, nem nekem kell ugrálnom, csak a lábaim pörögnek, és a fogaimat csattogtatom rettenetesen. Szóval ezt nem lehet játszani mostanában Happyvel, ezért Perec ma is eljött, hogy meglegyen a mindennapi bunyó. Arra az órácskára Happy be lett csukva, amit elég nehezen viselt, nem értette, hogy mindez az ő érdekét szolgálja, mert a kis mafla ott akarta folytatni, ahol tele tárral abbahagyta… Szegényke nem jött még rá, hogy egy életre megszabadították az izgalmaktól, és egyben az utódoktól is, most már csak ábrándozhat róluk tutulós tavaszi estéken.
Most értesültem róla, hogyha minden igaz kedves haverom a jövő héten nyugatra utazik, persze nem mint migráns, hanem hivatalosan, útlevéllel, mintegy örökös kiküldetésben! Ő még nem tudja, és azt sem, hogy hiába kezdte megtanulni a nevét, ott kint Vuconak ( kieltve: Vuko) fogják hívni. Így tőle csak jövő héten búcsúznom, de Tőletek most! Vizslát!

Happy-Vuko a kincsesbányájában a műtét estéjén

2015. augusztus 23., vasárnap

08. 23.
Én vagyok a nagy kígyóvadász!
Legalábbis G. szerint. Egyik nap délután az – állítólag – éktelen ugatásomra csalinkázott ki, amikor közelebb jött, látta, hogy egy méretes kígyót taposok, és közben üvöltözök. Nem tudtam, hogy mi az, én 6XL-es gilisztának gondoltam, akinek semmi keresnivalója nincs az én járdámon. Mire G. meglátta, már nem volt benne élet, így megmenteni sem tudta, és nem is szidott meg, mert nem volt benne biztos, hogy én voltam a gyilkos. Pedig minden ilyen óriáskukac védett, tudtátok? Mert én nem! G. először azon gondolkodott, nem a szomszéd Pirike helyezte e a járda közepére, de végül ezt a variációt valószínűtlennek tartotta. Tehát szerinte én voltam a nagy harcos! Majdnem olyan nagy, mint Riki-Tiki-Tévi! Én meg nem bontottam ki neki az igazság minden részletét…! Aztán jött Perec, de neki mát nem mutathattam meg a zsákmányt, mert addigra már G. eltüntette! Pedig minden nagy vadászt megillet a vadásszá avatás szertartása! Ebből mondjuk nem a hátsóm erőteljes paskolása hiányzott, hanem a Trófea későbbi kikészítése! Milyen jól mutatott volna egy uborkásüvegben, alkoholban tekergőzve! Az ágyam mellett! És B. minden alkalommal szépen letörölgethette volna, megszabadítva az esetlegesen rárakódott portól…. De az inasok nem értik, mi fán terem a Vadászat!
Perec szerencsére az utóbbi időben újra rendszeresen megjelenik rezidenciámon, így nagy hancúr van este öt után. Mindketten tudjuk már a randi idejét, erőteljesen szoktuk jelezni a magunk kétlábújának, hogy mozduljanak már meg, pötyögjenek bele abba a gépbe, egyeztessenek, vagy mi, de M. induljon el Pereccel, G. meg várja őket ugrásra készen, nehogy lekéssünk valamiről! Erre már nagyjából sikerült is betanítanunk őket, de már előre agyalnak azon, mi lesz óraátállítás után… Még mindig nem jöttek rá arra, hogy a gondolkodás nem az ő dolguk. Arra itt vagyunk mi, időben szólni fogunk! A "mi" időnkben természetesen! Minket abszolút hidegen hagy, hogy a kétlábúak mikor, mit állítgatnak az óráikon… az nem az IDŐ… Az IDŐ egészen más… Az IDŐ-t nem érdekli, hogy mit gondol róla a teremtés mindkét nemű ”koronája”. Ő csak halad megállíthatatlanul minden teremtmény számára, és mindenkinek elfogy egyszer…. A néha rajtam grasszáló ugróművésznek is, és a felettem levő éji csillagoknak is…
Ma visszakapom a haveromat, Happyt! G. Tegnap érdeklődött K.-tól utána, és megtudta, hogy a kis imposztor nem szereti a kennelt, mindig azon kívül várja az ételosztók érkezését, mert talán csak a betonfal tarthatná ideig-óráig a kennelben. Ezt hallván, G. felajánlotta, hogy rábírja B.-t Happy ideiglenes befogadására, és ez sikerült is neki! Három hétre kapott most „engedélyt”, reméljük ez elég lesz a kishaver gazdisodásához. Tehát mostantól várom régi/új játszópajtásomat, akit igyekszünk majd nevelni is Pereccel, mert még nincs mindennel tisztában, például azzal sem, hogy nem szökdösni kell, hanem otthon rendet tartani a kétlábúak között! Vizslát!

2015. augusztus 19., szerda

08. 18.
Vasárnap végre esett, és hangyányit hűlt a levegő is, így Perecék beiktattak egy látogatást. Kicsit már jobban mozogtunk, de az igazi „Perec-fíling” csak tegnap tért vissza. Ekkor már kellően hűvös is volt a levegő, és éppen száraz időt csíptünk el az esők között. Mostanában csak ezek az órácskák jelentik a vidámságot a nagy unalmak közepette. Remélem, hogy most már Zara is jelentkezik, mert hiányzik már. Visszatérve a tegnapi Pereces napra, végre nem nagyon kellett nógatni minket, hogy egymásnak essünk és közben a bunyót üldözésekkel is tarkítottuk. Közben kiderült, hogy a „kis nyavalyás” nem csak nagylány lett, hanem Fészbuk oldalt is kreáltatott magának Perec Kis néven! Persze csak megirigyelte tőlünk – nagyoktól – a virtuális csillogást. De hát az nem jön olyan egyszerűen, mint Dicső Marcipán Magor-nak,
Lucky S. Pécshegyaljai Sondriese-nak meg nekem, Bársonytalpú Lengyeltóthi Dorka is csak igyekszik utánunk, igaz, egyre több sikerrel. (No, ugye nem is vagyok nagyarc(?), és mégis milyen jól megoldottam, hogy mind a négyen olvassanak!) Megtudtam, hogy Happy, - mióta kennelbe került kastélyomból, - David Copperfield nyomdokaiba lépett: sorozatosan a kerítés túloldalára varázsolja magát! A kedves K. az Alapítványtól, töri a fejét a trükkön, de amíg nem jön rá, minden nap dróttekercsekkel közelíti meg etetéskor az objektumot, hogy a vélt hiányokat pótolja. Úgy nézhet ki ilyenkor, mint a kerítésépítő brigádok a déli végeken.
Ma jött G. haverja, így felvonultak az emeletre, elég nyugodtan viseltem, aminek meglett a jutalma is: megígérték, hogy a következő hónapban új kanapét kapok T.-től, amit Orfűről személyesen fog budoáromba prezentálni. Éppen ideje volt, mert a régi már annyira szétrágódott a múltban, hogy röstelltem a vendégek előtt. Hiába takartattam le az inasokkal, Nojcsit még rá is szokták ültetni, és akkor a karfákon előtűntek alkotásaim dekoratőr koromból. Már nem vagyok annyira büszke rájuk, de a cél érdekében – azaz hogy cseréljék végre már ki! – beígértem, hogy további késlekedés esetén a műalkotások szépítésébe, finomírásába kezdek, és ez ugyebár némi törmelékkel járhat. Ennek időnkénti eltakarítása B. feladata lenne, ami persze bőven beleférne 24 órás szolgálatába, de érthetetlen módon minden plusz feladattól ódzkodik, ami az én kényelmemet javítaná. Az alvófotelom is még mindig úgy áll, mint amikor G. röpke szemrevételezés után megígérte, hogy valódi – engem megillető – hercegnői szunyahelyet varázsol belőle bíborral, bársonnyal, gyöngyös koszorúval… Jó, jó, eddig kutyameleg volt, most meg valami ünnep jön, aztán meg a Piknik, de utána nekiugrasztom a melónak, mert vége a nyaralásnak, a restségnek, itt az ideje a teljesítetlen ígéretek bevasalásának! Be fogok keményíteni! Vizslát!

U. I. Ajánlom Perec oldalát, mert megígértem neki!
https://www.facebook.com/profile.php…

2015. augusztus 13., csütörtök

08. 12.
Ismét eltelt majdnem egy hét, és az egész csak döglésből, és Happy neveléséből állt. Olyan melegek voltak a nappalok, és most már az éjszakák is, hogy szinte csak reggel voltunk mozgásképesek. Ekkor tomboltunk egy kicsit, olyan hat óra körül, de csak halkan ugattunk – gondolom – hogy ne ébresszünk fel senkit. A szomszédokkal nem is volt baj, de B. néha azzal jött le, hogy mi ez a szörnyű lárma, ami már egy órája nem hagyja elmélkedni…!? Természetesen nem én voltam a hangadó, hanem Happy, aki amikor belelovalta magát, morgott hörgött, csaholt. Én csak az elején hívtam, hogy jöjjön már, hangoskodjon kicsit, de mikor B. leért, addigra csak a haver hangja hallatszott, én pedig szemrehányón néztem a kis szőrös zsemlére, hogy én szóltam, de hát „ennek” hiába beszél egy igazi kékvérű… Sajnos G. nem állt mellém, mindig elárult. Aztán bent folytattuk a hűvösben, majd szundiztunk, néha kikóvályogtunk lefetyelni, és vártuk az estét, amikor a nap már nem sütött, és másfél fokkal hűvösebbnek tűnt a kert. Én ezeket az időket mindig az ágyon töltöttem, de Happynek pórias módon csak a hűvös kő tetszett, az nem érdekelte, hogy kemény. Én akkor sem szundítottam volna a kemény padlón, ha jégkockából lenne, de G. mesélt valami hűthető fekhelyről, na, azt kipróbálnám.
Perec is ritkábban jött mostanában, a meleg, meg valami „női gondok” miatt. Tegnap végre egy kicsit mozgalmasabb volt a napom! Délelőtt jött Nojcsi, aki – bár elmondása szerint – bírja a meleget, de amikor kókadozni kezdett, budoáromba invitáltam, ami sötétebb, de akkor még hűvösebb volt. Persze a kis szőrmók ott sertepertélt körülöttünk, és leste az alkalmat egy kis simire, holott tudhatná, hogy itt minden az enyém! Még a simi is! Annyira irigy azért nem vagyok, jutott neki is bőven, szerencsére nem mert utánam jönni a kanapéra, ahol Nojcsi megkapta a pusziadagját. Happy igazi csóvabajnokként behajtott mindent, ami véleményem szerint megillette, aztán átadta Nojcsit a tulajdonosának – azaz nekem - és elvonult szusszanni egy kicsit. Természetesen barátosném elmenetelekor már mindketten búcsúztattuk, és kikísértük, amíg lehetett.
Délután jöttek Perecék, mindketten körbeszaglásztuk, persze a hátsó – kipufogó – része jobban érdekelt, de napirendre tértünk felette, hogy most ilyen… Ebből is látszik, hogy Happy még kölyök, csak annyi volt a változás, hogy Perec többet akart játszani vele, mint velem. Emiatt nemtetszésemnek sűrűn hangot is adtam. Miután elmentek, jött K., Happy gondoskodója, aki rövid beszélgetés után, pórázt rakott az ifiúrra, és elvitte… Happy nem értette hova mennek tőlem, alig lehetett betuszkolni az autóba, de sajnos véget ért a nyaralása. G. pedzegette, hogy B. meggyőzése után esetleg még látjuk egymást! Én is örülnék, mert eddig egész nap volt kit macerálnom, nem unatkoztam. Ez akkor este nem jutott még eszembe, mert miután befaltam az utolsó marhanyesedéket vacsira, nyugovóra tértem. Félálomban értesültem arról, hogy nemrég született kistesóim már majdnem öt-hetesek, még vannak köztük gazdira várók, én is szívesen ajánlanék szerető gazdit számukra! Ahogy megismertem első két hónapomban I.-t és O.-t, biztos vagyok benne, hogy ők sem szenvednek semmiben sem hiányt! Vizslát!

Egyik tesóm...

Gazdira várnak...

2015. augusztus 7., péntek

08. 06.
Mivel G. megtudta, hogy a csokivizsla nem jön, gondolom rögtön utána nézett, hogy mivel tudna nekem és B.-nek kedveskedni. Csodálatosan kifürkészhetetlenek a vizsla-gondviselés útjai, mert megtalálta nekem Happyt, és B.-t is rávette, hogy egy röpke nyaralás erejéig velem lehessen. Először csak három napról volt szó, vasárnaptól keddig, de ugye ismerkedni is kell, ezért már tegnap délelőtt megérkezett Happy, a kb. féléves labi jellegű kisfiú! Hát, csak a birkózásban veszi fel velem a versenyt, rosszaságban a közelembe sem ér! Úgy kell neki mindent megmutogatnom, mivel vívhatná ki a kétlábúak csodálatát. Ez a megérkezéskor már sikerült beküldenem a tóba, a kétlábúak – G. és K., akivel jött, - csak a bugyborékolására lett figyelmes. Szerintem halat akart fogni, de aztán feladta a búvárkodást, és kikapaszkodott tovább játszani. Míg a többiek beszélgettek, én sorban bemutattam a látnivalókat, majd amikor hármasban maradtunk, megkezdődött a ma délutánig tartó „ismerkedés”. Nagyon kis tartózkodó volt, a konyhába és a szobába be sem mert lépni, hiába látta, hogy én jövök – megyek a magaméban. G. visszatette a rácsot is, nehogy B.-nek baja legyen egy meglepetésszerű emeleti látogatással. Késő délután megjött Perec is, aki kissé zokon vette a vendégemet, úgy tűnt, éreztetni akarta, hogy ő itt az első számú vendég, ami igaz is, és a kis bundás ezt gyorsan tudomásul vette. Utána már felváltva játszottunk a másikkal, mert egyszerre hármasban valahogy nem ment, annak mindig hangos reklamálás lett a vége.
Perecék mentek, B. jött, és szemrevételezte a jövevényt. Nem volt ellene különösebb kifogása, csak annyit tudott megjegyezni, hogy „sok” sarat hordtunk be a folyosóra. De hát délután esett egy kis eső is, és nem tudott olyan gyorsan felszáradni, hogy mi ne tudjuk „direkt” becipelni. Úgy látszik Happy csak a szőrös kétlábúaktól tart, mert B. hazajövetelével már bejött a konyhába is, ahol szépen lefeküdt, nem kunyerált, nem eregetett cipőfűzőt! Ez kezdett egy kicsit kényelmetlenül érinteni, mert az inasaim talán példálózni kezdenek, és szorgos idomításom ellenére ez a túlzott jólneveltség visszavetheti a kiképzésük sikerét. Amit Happy művel, az szerintem egyszerű bárgyúság, ebből is látszik, hogy csak nekünk – vizsláknak – van ahhoz kellő intelligenciánk, hogy mancsunkba vegyük az irányítást! Este a kis bundás haver a folyosón vackolt el, még a kanapéra sem jött fel! Mivel úgy volt, hogy ma vége az ismerkedésnek, a nevelését későbbre halasztottam. Azonban G.-nek – B. szerint – „remek” ötlete támadt! Minek utazzon ma - csütörtökön – haza, hogy aztán vasárnap újra visszajöjjön, ugye?! És mert B. – kellemes meglepetésre - csak lemondóan intett, elintézte, így keddig maradhat a kis tudatlan. Rögvest elhatároztam, hogy nyomban elkezdem megszabadítani a kétlábúak iránti tisztelettől! Szeretem az ilyen feladatokat, általában gyorsan sikerül elfeledtetnem minden társammal, amit hosszú hetek-hónapok alatt a buksijukba erőltettek. Délre már a szobában szundizott, igaz, csak a földön, de fog ez menni! Délután ismét jöttek Perecék, már nem volt semmi balhé, a délelőtti esőcske után örömmel lihegtünk együtt a röpke birkózások között. Persze most sem tudtuk eldönteni, ki kivel legyen, így a játék általában hangos reklamálásba torkollott. G. meg is jegyezte, négyen kellene lennünk, de előtte körülnézett, hogy B. még nem ért e haza. Ám mikor Perecék távoztak, nemsokára érkeztek Zaráék, így majdnem négyen voltunk egyszerre! Zara kapásból megfenyítette Happyt, aztán egy idő múlva még egyszer, így szegény kishaverom nagy ívben kerülgette barátnőmet. Engem is meglepett a határozottsága és könyörtelen következetessége, úgy látszik, nekem jóval többet enged meg, mint bárki másnak. Vagy csak azt adja tovább a kisebbnek, amit tőlem kap… hallottam már ilyent a magát pillanatnyilag uralkodónak nevező fajról is… Happyke csendesen visszahúzódva várta Zara távozását, de én nem értem rá vele foglalkozni, mert teljesen lefoglalt a barátnőmmel való fitneszedzés. Eléggé elfáradtunk a mai napon, vacsi után hamar aludni tértünk. A kishavernek én vagyok a nagytesó, mert mindenhova követ, lesi a gondolataimat is, ha az alvófotelomba megyek, elém kucorodik, és ezt csinálja akkor is, ha a kanapén szundizok. Vizslát!

Happy

A kis vigyori

Hírfolyam

Nagyberki Zsarolta

2015. augusztus 3., hétfő

08. 03.
Beköszöntött az augusztus, mától már B. is dolgozik. A múlt héten Perec szorgalmasan járt hozzám edzeni, volt, hogy együtt mentünk a Ledinára is. Egyik nap például hárman vizslányok megleptük, és földre vittük a csodaszép angol szettert Ronit, azt sem tudta, merre kapja a fejét. Zara belemászott a szájába, úgy puncsolt, mi meg Pereccel körbeüvöltöttük őket, hogy nekünk is maradjon belőle! Más alkalommal meg B. feldobta a frizbinket az esőbeálló tetejére, és Perec távollétében Zarát rakták fel, hogy hozza le, de esze ágában sem volt, nagyon helyesen gondolta, hogy az szedje le, aki oda repítette. Végül kisgazdija B. ment érte, közben Zaráról fotók is készültek, de eddig még nem merték elküldeni, mert azt hiszik, hogy szólok a Zállatvédőknek! Nem szólok… még! De ha nem kapom meg azokat a képeket…. Perecék, mint rendes vendégekhez illik, szorgalmasan ellátnak kutyatöpivel, amire az alkalmazottaimnak nem fáj a foguk, nem kell félnem, hogy ellopják. Ezzel csak az mindig M. baja, hogy azonnal akarom a részemet, és még leülni is közelharc árán engedem. De ha egyszer már az elején érzem a töpit, nem fogok udvariaskodni! Elő azzal a töpis-zacskóval, de ízibe, és ha nem elég gyors, bekapom az ujjait is!
Vasárnap ismét felháborító dolog történt! G. és B. elment itthonról. Állítólag „ebédelni”, és öt óra múlt, mire hazajöttek! Ha én ebédelnék, - mert azt aztán nem kapok, - két perc alatt elintézném, de a kétlábúak mindent megideologizálnak. Nekik az ebéd nem evés csak, hanem „társadalmi érintkezés”, „baráti összejövetel”, ilyenkor „jól érzik magukat”, „kvaterkáznak”, meg ilyesmi… Hablaty! Én akkor érzem jól magam evés közben, ha látótávolságon belül nincs rajtam kívül senki! Pláne, ha valami velőscsontról van szó! Mindegy, megszoktam, hogy kimenőt is kell biztosítanom a cselédségnek. Hanem amikor kiderült, hogy Nojcsihoz utaztak Radart simizni, és teletömni magukat finomságokkal, és még jól is érezték magukat! Elsősorban nekem lett volna ott a helyem, Nojcsi az én(!) országos barátosném, hiába dumálták utána, hogy azért nem mehettem, mert, Radar nem szereti a nála magasabb hercegnőket, ez biztosan félretájékoztatás, mert a fotókon szívélyes, kulturált házigazdának látszik. Igaz, Nojcsi rám is gondolt, mert finomat küldött nekem is, bár nem tudom, hogy a küldeménye hiánytalanul eljutott e hozzám… Mert már kezdek mindenre gyanakodni! Hazaérésük után gyorsan Zarázni mentem, így ahhoz képest, hogy szinte egész nap egyedül voltam sikerült gyorsan az ajándékommal álombarágcsálni magam.
Ma csak Pereccel voltunk a Ledinán, mert Zaráék visszafordultak valami teló miatt, de ott volt többek között Léna, Lejla és Csoki is. Most este jött a hír, hogy nekem egyelőre nem lesz csokivizsla haverom, pedig G. nagyon várta… Vizslát!

G. és Radar