Mielőtt még Happy érkezéséről írnék, a múltkori diktálmányból kimaradt, hogy péntek este, Perec távozásakor végre megismerhettem M.nénit, akiről már sokat hallottam, a blogom leghűségesebb olvasója, de annak ellenére, hogy szinte a szomszéd utcában lakik, eddig nem találkozhattam vele! Ez pedig úgy lehetséges, hogy tavaly, amikor engem a fejébe vett G., megpróbálta őt letiltani rólam. Mivel M.néni elődöm – Borcsi – szülőanyjának – Lilinek – volt a gazdija, sokat jártak Gyükésbe, a Mecsekre G.-vel, és a három vizslával: Lilivel. Borcsival, és annak tesójával: Fidivel. Borcsi ment el legkésőbb közülük. M.néni gyakran látogatta Lili eltávozása után is, és miután Borcsi is elment G.-t várni a Szivárványhídon túlra, G. csak néhány hónapig bírta a vizslátlanságot… Ide bengaság, oda vaksiság, azt mondta, hogy neki VIZSLA kell! M.néni azt hitte, hogy majd itt ülök csak a kertemben, és egyedül kapirgálok… Hát nem, mert G. szervez nekem (és B.-nek) programokat. Bizonyára ezt érezte M.néni, és több mint egy év után látogatást tett hercegnői hajlékomban. Mindketten elérzékenyültünk, ő az emlékektől, én a hozott töpizacskótól, és kétlábú inasaimban is észleltem az emlékek kavargását.
Vasárnap délután megjött Happy, majd nem sokkal utána Perec is megérkezett, így hárman óriási viháncba kezdtünk, amit csak néha szakított meg a macsót játszó töpszli (B. elnevezése) leteremtése. A kisfiúnak az volt a tévképzete, hogy nagyfiúként lenne mit keresgélnie Perec hátsó fertálya körül, le nem szállt volna róla. Barátnőm egyre erélyesebben próbálta lekoptatni a kis beképzeltet, végül már én is beszálltam a rendreutasításokba. Akkor még nem tudtuk, hogy ez a jelenetsor csak egyszer fog újra megismétlődni… Mert hétfő után, - amikor minden kottára így zajlott le, – kedd reggel jött K. és D. az alapítványtól, elvitték Happyt, és mikor délután visszakaptam, már mogyorótlan volt addig fickós haverom. Úgy tűnt, fel sem vette, de G. nem engedte a megszokott játékot, mégpedig azt, amikor ő a nyakamat harapdálja rajtam állva, én pedig hanyatt fekve a fülét cibálom és közben négy lábbal gyomrozom. Pedig ezt szoktam játszani mindenkivel… Akik először látják, azt mondják: De durva! Lehet, annak látszik ám nagyon kényelmes, nem nekem kell ugrálnom, csak a lábaim pörögnek, és a fogaimat csattogtatom rettenetesen. Szóval ezt nem lehet játszani mostanában Happyvel, ezért Perec ma is eljött, hogy meglegyen a mindennapi bunyó. Arra az órácskára Happy be lett csukva, amit elég nehezen viselt, nem értette, hogy mindez az ő érdekét szolgálja, mert a kis mafla ott akarta folytatni, ahol tele tárral abbahagyta… Szegényke nem jött még rá, hogy egy életre megszabadították az izgalmaktól, és egyben az utódoktól is, most már csak ábrándozhat róluk tutulós tavaszi estéken.
Most értesültem róla, hogyha minden igaz kedves haverom a jövő héten nyugatra utazik, persze nem mint migráns, hanem hivatalosan, útlevéllel, mintegy örökös kiküldetésben! Ő még nem tudja, és azt sem, hogy hiába kezdte megtanulni a nevét, ott kint Vuconak ( kieltve: Vuko) fogják hívni. Így tőle csak jövő héten búcsúznom, de Tőletek most! Vizslát!
 |
| Happy-Vuko a kincsesbányájában a műtét estéjén |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése