Ismét eltelt majdnem egy hét, és az egész csak döglésből, és Happy neveléséből állt. Olyan melegek voltak a nappalok, és most már az éjszakák is, hogy szinte csak reggel voltunk mozgásképesek. Ekkor tomboltunk egy kicsit, olyan hat óra körül, de csak halkan ugattunk – gondolom – hogy ne ébresszünk fel senkit. A szomszédokkal nem is volt baj, de B. néha azzal jött le, hogy mi ez a szörnyű lárma, ami már egy órája nem hagyja elmélkedni…!? Természetesen nem én voltam a hangadó, hanem Happy, aki amikor belelovalta magát, morgott hörgött, csaholt. Én csak az elején hívtam, hogy jöjjön már, hangoskodjon kicsit, de mikor B. leért, addigra csak a haver hangja hallatszott, én pedig szemrehányón néztem a kis szőrös zsemlére, hogy én szóltam, de hát „ennek” hiába beszél egy igazi kékvérű… Sajnos G. nem állt mellém, mindig elárult. Aztán bent folytattuk a hűvösben, majd szundiztunk, néha kikóvályogtunk lefetyelni, és vártuk az estét, amikor a nap már nem sütött, és másfél fokkal hűvösebbnek tűnt a kert. Én ezeket az időket mindig az ágyon töltöttem, de Happynek pórias módon csak a hűvös kő tetszett, az nem érdekelte, hogy kemény. Én akkor sem szundítottam volna a kemény padlón, ha jégkockából lenne, de G. mesélt valami hűthető fekhelyről, na, azt kipróbálnám.
Perec is ritkábban jött mostanában, a meleg, meg valami „női gondok” miatt. Tegnap végre egy kicsit mozgalmasabb volt a napom! Délelőtt jött Nojcsi, aki – bár elmondása szerint – bírja a meleget, de amikor kókadozni kezdett, budoáromba invitáltam, ami sötétebb, de akkor még hűvösebb volt. Persze a kis szőrmók ott sertepertélt körülöttünk, és leste az alkalmat egy kis simire, holott tudhatná, hogy itt minden az enyém! Még a simi is! Annyira irigy azért nem vagyok, jutott neki is bőven, szerencsére nem mert utánam jönni a kanapéra, ahol Nojcsi megkapta a pusziadagját. Happy igazi csóvabajnokként behajtott mindent, ami véleményem szerint megillette, aztán átadta Nojcsit a tulajdonosának – azaz nekem - és elvonult szusszanni egy kicsit. Természetesen barátosném elmenetelekor már mindketten búcsúztattuk, és kikísértük, amíg lehetett.
Délután jöttek Perecék, mindketten körbeszaglásztuk, persze a hátsó – kipufogó – része jobban érdekelt, de napirendre tértünk felette, hogy most ilyen… Ebből is látszik, hogy Happy még kölyök, csak annyi volt a változás, hogy Perec többet akart játszani vele, mint velem. Emiatt nemtetszésemnek sűrűn hangot is adtam. Miután elmentek, jött K., Happy gondoskodója, aki rövid beszélgetés után, pórázt rakott az ifiúrra, és elvitte… Happy nem értette hova mennek tőlem, alig lehetett betuszkolni az autóba, de sajnos véget ért a nyaralása. G. pedzegette, hogy B. meggyőzése után esetleg még látjuk egymást! Én is örülnék, mert eddig egész nap volt kit macerálnom, nem unatkoztam. Ez akkor este nem jutott még eszembe, mert miután befaltam az utolsó marhanyesedéket vacsira, nyugovóra tértem. Félálomban értesültem arról, hogy nemrég született kistesóim már majdnem öt-hetesek, még vannak köztük gazdira várók, én is szívesen ajánlanék szerető gazdit számukra! Ahogy megismertem első két hónapomban I.-t és O.-t, biztos vagyok benne, hogy ők sem szenvednek semmiben sem hiányt! Vizslát!
 |
| Egyik tesóm... |
 |
| Gazdira várnak... |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése