Nagyberki Zsarolta vakkantásai

08. 23.
Én vagyok a nagy kígyóvadász!
Legalábbis G. szerint. Egyik nap délután az – állítólag – éktelen ugatásomra csalinkázott ki, amikor közelebb jött, látta, hogy egy méretes kígyót taposok, és közben üvöltözök. Nem tudtam, hogy mi az, én 6XL-es gilisztának gondoltam, akinek semmi keresnivalója nincs az én járdámon. Mire G. meglátta, már nem volt benne élet, így megmenteni sem tudta, és nem is szidott meg, mert nem volt benne biztos, hogy én voltam a gyilkos. Pedig minden ilyen óriáskukac védett, tudtátok? Mert én nem! G. először azon gondolkodott, nem a szomszéd Pirike helyezte e a járda közepére, de végül ezt a variációt valószínűtlennek tartotta. Tehát szerinte én voltam a nagy harcos! Majdnem olyan nagy, mint Riki-Tiki-Tévi! Én meg nem bontottam ki neki az igazság minden részletét…! Aztán jött Perec, de neki mát nem mutathattam meg a zsákmányt, mert addigra már G. eltüntette! Pedig minden nagy vadászt megillet a vadásszá avatás szertartása! Ebből mondjuk nem a hátsóm erőteljes paskolása hiányzott, hanem a Trófea későbbi kikészítése! Milyen jól mutatott volna egy uborkásüvegben, alkoholban tekergőzve! Az ágyam mellett! És B. minden alkalommal szépen letörölgethette volna, megszabadítva az esetlegesen rárakódott portól…. De az inasok nem értik, mi fán terem a Vadászat!
Perec szerencsére az utóbbi időben újra rendszeresen megjelenik rezidenciámon, így nagy hancúr van este öt után. Mindketten tudjuk már a randi idejét, erőteljesen szoktuk jelezni a magunk kétlábújának, hogy mozduljanak már meg, pötyögjenek bele abba a gépbe, egyeztessenek, vagy mi, de M. induljon el Pereccel, G. meg várja őket ugrásra készen, nehogy lekéssünk valamiről! Erre már nagyjából sikerült is betanítanunk őket, de már előre agyalnak azon, mi lesz óraátállítás után… Még mindig nem jöttek rá arra, hogy a gondolkodás nem az ő dolguk. Arra itt vagyunk mi, időben szólni fogunk! A "mi" időnkben természetesen! Minket abszolút hidegen hagy, hogy a kétlábúak mikor, mit állítgatnak az óráikon… az nem az IDŐ… Az IDŐ egészen más… Az IDŐ-t nem érdekli, hogy mit gondol róla a teremtés mindkét nemű ”koronája”. Ő csak halad megállíthatatlanul minden teremtmény számára, és mindenkinek elfogy egyszer…. A néha rajtam grasszáló ugróművésznek is, és a felettem levő éji csillagoknak is…
Ma visszakapom a haveromat, Happyt! G. Tegnap érdeklődött K.-tól utána, és megtudta, hogy a kis imposztor nem szereti a kennelt, mindig azon kívül várja az ételosztók érkezését, mert talán csak a betonfal tarthatná ideig-óráig a kennelben. Ezt hallván, G. felajánlotta, hogy rábírja B.-t Happy ideiglenes befogadására, és ez sikerült is neki! Három hétre kapott most „engedélyt”, reméljük ez elég lesz a kishaver gazdisodásához. Tehát mostantól várom régi/új játszópajtásomat, akit igyekszünk majd nevelni is Pereccel, mert még nincs mindennel tisztában, például azzal sem, hogy nem szökdösni kell, hanem otthon rendet tartani a kétlábúak között! Vizslát!