09. 26.
Kedd reggel Perec szinte ébresztett, már hét óra után „be lett dobva”, óriási viháncot csináltunk, még kint az udvaron, mert még meleg volt. Az elején még G. is örömmel elnézegetett bennünket, de aztán berendeltük az ágyra, mert még egyikünk sem pihente ki az éjszakai alvást. Szóval bóbiskoltunk egy félórácskát G.-n elhelyezkedve, majd újra neki az udvarnak! Sajnos az nap már nem jött Perec, csak másnap délután látogatott meg újra. Mesélte, hogy új macsekja van, aki amilyen pici vakarcs, akkora nagy az egója, de Perecnek még a morgás is meg van tiltva, még akkor is, amikor ez az aprócska „gyüttment” éppen a kajástálja körül sertepertél! Teljes az elnyomás! Három macskával kell osztoznia! Még a mesebeli Frakknak sem volt ilyen sanyarú sorsa! Nagy megértéssel fogadom mindig barátnőmet, hadd panaszkodjon, és töltse ki rajtam minden elfojtott dühét. Gyakran elfekve, mellső praclijaimmal kapálózva hívom acsarkodni, ilyenkor kicsit elfelejti az otthoni elnyomást. Nem csodálkoznék, ha egyszer háborús menekültként állítana be. G.-vel biztosan befogadnánk, de lehet, hogy B. gazdasági menekültként kezelné, amiért nálam kisebb növésű. Szerintem ebben is a macskák a ludasak, elesznek előle mindent! Csütörtök reggel is „bedobódott” hozzánk, mert a főellátója félti a sicceket és a berendezést, pedig állítom, hogy Perec csak élelemért kutakodna, legfeljebb játszásiból hozná a frászt a másik háromra. Újfent örömmel dorbézoltunk, sőt, aznap még a Ledinára is eljutottam friss levegőt szívni. Pénteken nem voltunk együtt, mert egy másik nagyon kedves barátosném lepett meg. Szólt a telefon, G. nem vette fel, hanem az ajtó felé indult. Annyira ősrégi trükk, hogy egy macska is kitanulná. Ilyenkor mindig Nojcsi érkezik! Az egész telefonos álhívás azért lett kitalálva, hogy – mivel nem a csengő szólt, és akkor persze engem nem érint, - G.-nek legyen ideje őhercegnőségemet kicsukni a folyosóról, hogy ne tomboljam szét Nojcsit az első félpercben. Ennek „megfelelően”, már fent toporzékolva vártam G. komótos csalinkázását, hogy felérve eressze be már, hadd vizslassam át alaposan, mit is hozott ez alkalommal. Megtörtént, és nem bejött, hanem BEJÖTTEK! Nojcsi, és a barátja K. Ő egyelőre nem érdekelt, Nojcsit kezdtem el kicsomagolni, amíg leértünk. Amíg letelepedtünk, sikerült egy falásra bekapnom azt a nagyobb valamit, amiről azt hitték, majd elszopogatom. Rögtön K. felé fordultam, mert az ő kezében volt annak a jóízű izének a párja. Az sem tartott sokáig, előbb elszedtem tőle, mint ahogy megsimogathatott volna! Aztán ezt játszottuk egész idő alatt! Én felzabáltam az általa adogatott ropit, de egy simit sem engedtem neki! Úgy látszik, a Kispajtás nem lett kellően tájékoztatva… A kaját még elfogadom, de nem állok le bárkivel flörtölni! Nem olyan vizslány vagyok én! Nálunk van etikett! Majd ha harmadszor is bejelentkezik, és minden alkalommal leteszi elém az ajándékait, no majd akkor, de csak akkor, erősen fontolóra veszem, hogy érdemes e arra, hogy fenséges közelembe engedjem! Addig csak távolról csodálhat, elégedjen meg a közös levegő beszívásával! Közben persze Nojcsival is foglalkoztam. Amennyire tudtam, rendbe szedtem a séróját is, kicsit lenyaltam, máskor összeborzolom, épp amilyen hangulatban vagyok. Közben, mikor felment a kishelyiségbe, én vele mentem, beültem hozzá, nehogy meglógjon, és itthagyja rám a barátját. De esze ágában sem volt, együtt mentek el… Kicsit féltékeny lettem, de hamar megjött B., és vacsiztam is közben. Ilyenkor hamar kimegy a buksimból minden más, mert koncentrálnom kell. A kajára. Ma délután aztán ismét Nojcsit hallom félálomban. Se telócsörgés, se szimat. De Nojcsi szól. Hol van, hol van? G. mondta, hogy éppen Radar videóját nézi, amit most küldött át barátosném, és abból a laposból szól. Felmásztam G. ölébe, hallottam Nojcsi hangját, de biztos vagyok benne, hogy nem volt ott. Nem töprengtem tovább, kimentem szólni B.-nek, - aki az almafáról szaggatta a vadszőlőt, - hogy hagyja már a pücskörészést, gyerünk a Ledinára. Így is tettünk, kicsit Zaráztam, aztán haza, vacsi, szundi, diktálmány. Ma eddig tartott. Vizslát!

Ropizunk

09. 21.
Hát, máig nem történt semmi különös a legutóbbi jelentkezésem óta, folydogáltak az utónyári meleg napok, gyakran együtt lihegtünk Pereccel, amikor meglátogatott. Ilyenkor azért igyekeztünk nagy bunyót imitálni, mert különben sürgetnek bennünket, hogy csak egymással foglalkozzunk, pedig nekünk elég az is, ha látjuk egymást, miért kellene mindig egy órán keresztül a másik nyakát fogva hörögni? Fárasztó dolog ez! Éppen elég, ha együtt vagyunk, és a kezdeti tomboló üdvözlés után csak időnként jön ránk a kergetőzés. Tegnap aztán Perec sem volt, délután elvittem B.-t a Ledinára, és nagyot játszottam Zarával! B. mondta is, hogy végre látja, hogy futni is tudok! Aztán Zarával közösen jól megcsipdestük Leilát, a steffit, nagyon jól szórakoztam! Közben persze végiglátogattam a futtatón az összes kétlábút, begyűjtöttem a nekem kötelezően járó simiket. Éjjel még kimentem megugatni Pirikét, aki ilyenkor a kerítésen szokott gubbasztani és szerintem csak az üdvözlésemre vár. Ilyenkor, amikor kimegyek köszönteni, a szomszédokkal is hosszasan közlöm, hogy látom ám Pirikét, és ha akarnám, szét is szedném, mire a távolabb élő ebzetek is lelkesen drukkolni kezdenek, hogy „szedjed, szedjed, rajta, rajta”. Amikor a távolabbi rezidenciákon is sorban kigyúlnak a fények, és elhúzódnak a függönyök, G. is úgy látja, aznapra elvonulhatunk, nem csak Pirikétől, mindenkitől elköszöntünk. Egész nyáron csak az esős napokat hagytuk ki, pedig akkor is kinéztem mindig, de a kerítésen nem volt senki, potyára pedig nem köszöngetek.
Ma aztán hajnalok hajnalán, fél hatkor ébresztett G., hogy tálalva van a reggeli… Nem értettem, mire ez a nagy sietség, mert utána nem történt semmi, visszaaludtunk, majd a reggel és a délelőtt is ugyanúgy telt el, mint máskor, kivéve, hogy nem kaptam sem reggel sem délben „utolsó falatot”, ami pedig mindig megjár, mióta az eszemet tudom. Kezdtem kapizsgálni, hogy ennek nem lesz jó vége, hát nem is lett!
Miután a kétlábúak szépen megebédelte, jött a póráz, és indultunk – gondoltam – sétálni…. Hurrá! Nem mentünk sokáig, csak oda, ahol a múlt héten is voltunk…. Besétáltam, körülnéztem, megint megmértek, (29 és fél kiló voltam) aztán mivel nem volt semmi érdekes, odaálltam az ajtó elé, és intettem B.-nek, hogy mehetünk! Esze ágában sem volt kimenni, hanem a segítségével a dokinéni (mert az volt, csak elaltatta az éberségemet is magamon kívül) belém bökött, és már tudtam, hogy elkéstem… A többit csak szóbeszéd alapján diktálom!
B. és M. (Perec szolgálója) jött értem másfél óra múlva, és pokrócra téve hazahoztak a „mi autónk”-on. Halványan dereng, hogy előtte még kiürítettem a hólyagokat a Hólyagoknak - valami emléket akartam hagyni, és bekómáztatva nem jutott ennél jobb az eszembe…. . Sajnálom. Tulajdonképpen kedvesek voltak velem, de mostanában nem szeretnék találkozni senkivel az ottaniak közül. B.-nek mondta a dokinéni, hogy három papillómát leszedett, aztán kicsit megsütötte a sebeket, egy hétig ne egyek keményet, és ma egészen jó kislány leszek. Nem tudom…. Még nincs vége a napnak, fél négykor kievickéltem az udvarra, hogy kisdolgozzak, nomeg mert előtte B. mondta, hogy Pirike mintha tudta volna, hogy most szolgálatképtelen vagyok, odament hozzá, kéjes lassúsággal pózolt előtte, majd fejét, farkát emelve elparádézott előtte. Szerencsére, mire kimentem már nem volt sehol, így újra jöhetett az ágy, és fél hatig ott töltöttem – nyüszögések közepette az időt. Fél hatkor újra kimentem, kipróbáltam a hangom is, hátha nem működik, de azzal nincs semmi baj. Meg már éheztem is, így követeltem a vacsit is!
Most már este hét van, tök jól vagyok, teleordibálom az udvart, nem mintha félnék, de sötét van már, és mindenki, aki erre akart mostanában járni reszkessen! Este tíz után még elbúcsúzom Pirikétől, Tőletek azonban már most, G.-nek is kell egy kis szabadfoglalkozás… Vizslát!

09. 15.
Na, már megint elmaradtam a diktálmánnyal, de annyi a lustálkodni valóm, hogy nehezen szánom rá magamat… Valami rendszerességet kellene beleszuszakolni diktálás tekintetében is a buksimba, éppúgy, mint a Perec-látogatások idejének jelzésekor. Lényeg az, hogy egy hete reggel Perec be lett „dobva” hozzánk, de kétlábújának meg lett mondva, hogy csak délben engedjük vissza, mert Nojcsi is élvezni akarja a társaságunkat. Hát, élvezte is! Megint felpakolva érkezett, de ebből mi csak a töpiért lelkesedtünk! Mikor elfogyott, kipucováltuk legkedvesebb barátosnémat, majd egy kis bemutatót tartottunk mindennapi szórakozásunkból, a bunyóból. Eztán megjött M. is, Perec inasa és karbantartója, váltott néhány vakkantást a három kétlábú is, aztán feloszlott a társaság.
Másnap már harangszó után itt volt Perec, G. azt hitte, hogy majd elszórakoztatjuk egymást, de én úgy dóntöttem, hogy csendespihenőt tartunk! Mivel erre Perec is ráállt, G.-nek nem volt más választása, mint a helyére heveredni, hogy mi ide-oda megkereshessük göcsörtös felszínén a legjobb helyeket. Ez némi vitával járt, de hamar megegyeztünk Pereccel, és már csak a halk jajgatások zavarták békés álmunkat. G. ilyenkor bizonyára dorombol… Perec mondta, hogy a macskái is szoktak, ha nem is ilyen hangon. Éppen időben ébredtünk, hogy egy negyedórát még játszhassunk is, aztán már jöttek is kis barátnőmért… A héten már nem sok történt, hacsak az nem, hogy B. valami hülye löttyöt öntött a füleimbe, amit bele is masszírozott, aztán mikor kiráztam, megdicsért. Nem értem, mert eddig is ráztam az utóbbi időben reggelente, de akkor semmi örömet nem láttam inasaim fizimiskáján. Még Nojcsi kérdezte G.-t, hogy mi az a búb a nózim alatt, de persze ővaksisága nem tudta odafókuszálni a dioptriáit, igy vasárnapig kellett várni, míg B. alaposan megvizslatja. Sajnos kiderült, hogy belül több is van, így hétfőre doki lett betervezve. G. szerint – mostani tudását folyamatosan a netről frissíti… na hiszen…, - valami pillangóim vannak! (Papilliomatosis…. de ennek nincs semmi értelme.) Persze ez csak az ő diagnózisa volt, meg kellett várnunk az igazi dokit. Tegnap előtte még betoppant I. is a kisfiával Ákossal, akikkel eddig jóban voltam. Most nem. Egyszerűen nem fogadtam a hódolatukat. Talán I. ruhájának a színe zavart, de hogy Ákossal mi volt a bajom, azt magamnak sem árultam el. Nem is maradtak sokáig, Még egy búcsúsimire sem jöttem elő. Aztán esteledett, B. hazaért. és indultunk a dokibácsihoz. És G. miatt volt egy potya utunk! Mert ha felhívta volna előtte, akkor kiderül, hogy egész héten nem rendel. Ennyit G.-ről! Lassan már csak ágybetétnek jó. Kénytelen B. ma új helyre vinni, de erről még nem tudok semmit, így este, ha megjöttünk, beszámolok majd a fejleményekről.
Na, hát B. elvitt valahova a közelbe délután, ahol rögtön éreztem a fajtársak és mások néha beijedt voltát…. Én is kicsit tartózkodó voltam, de a néni levettette a pórázt, és mondta, hogy nézzek körül. Körülnéztem, feloldódtam, végigszaglásztam a másik nénit is, aztán megmutattam a számat, majd B. megtudta, hogy alapjában véve „szépséghiba”, ha bódításban leveszik az egyiket, akkor a többi hamarabb eltűnhet, mert a szervezet felismerve a vírust, elkezd ellenanyagot termelni. Ha nem nyúlnak hozzá, 2-6 hónapig is eltarthat, de el is fertőződhet rosszabb esetben. Szép kilátások! Utasítottam G.-t, hogy kérdezősködjön a csoportokban is, mert így a mosolyom nem tökéletes. G. azt is mondta B.-nek, kérdezze meg, fertőző e? Erre azt mondta, a dokinéni, hogy ez egy jó kérdés, eddig ezt senki nem kérdezte tőle. Előszedett pár könyvet, nézte a jegyzeteket, de egyenes választ nem adott. Márpedig, amit G. nézett, azt a Papova vírus okozza. És ha vírus, akkor fertőz valahogy, nem? Na ezen még gondolkodnom kell, de ma eddig nem értem rá, mert előbb Pereccel játszottam, majd egy ifjú ikerpár érkezett – egyikük Fészes ismerősöm, aki ma sajnálatos módon suli után elvesztette az igazolványait, és hozzám jött segítségért, hogy hazajuthassanak. Miután B. elvitte őket a buszhoz, megrendeltem a vacsimat, és most nyugodtan, diktálva szundítok! Mára ennyi volt! Vizslát!

09. 08.
Képzeljétek, a múlt héten G.-t felhívta az unokatesója, és mesélte neki, hogy előző nap, a strandbezárás napján a Pécsi Pollack Strandon voltak, és záráskor, a vízleengedés előtt a négylábúakat is megúsztathatták a gazdáik! És ez már hagyomány! Évente egyszer „természetesen”, de akkor is! Itt volt, ebben a városban, nem kellett volna messzire menni…. Bár nem voltam eddig egy csobbanós vizsla, de kipróbálnám… No, majd jövőre szorgalmazni fogom, hogy valahová vízpartra is vigyenek lusta inasaim, mert már lassan mindenki úszott, pancsikált az ismerőseim közül, csak én – a Hercegnő – nem tudom, mi fán terem az ilyesmi…. Igenis frusztrál!
Most, hogy lehűlt a levegő, Perec is minden nap jön, én pedig utána még elmegyek Zarázni is gyakran. Ma is így történt, estefelé sokan vagyunk a Ledinán most Zarával, Bizsuval és Csokival képviseltük a vizslatársadalmat. Gondolom, a többiek ilyenkor hogy irigykednek, mert mindig kimegyünk a ketrecből, és a finom füvön sétáltatjuk a kísérőket, mi pedig ott szabadon, nem rácsok között élvezzük a játékot. Itthon előkerült Happy játéka, amit nem tudtam már neki adni az útra, így most nagy élvezettel cibáljuk a vastag kötelet Pereccel, aki holnap egész délelőtt itt lesz, és ráadásul Nojcsi is jön, töpit is hoz, nagy buli lesz! Vizslát!

09. 03.
Elkezdődött az ősz, de még nem lehet észrevenni. Kedd este itthagytam Happyt, és elvittem B.-t a Ledinára. Végre – hosszú idő után - találkoztam Zarával, nagy örvendezés volt! Rengeteg ebzet volt a futin, de feltűnt egy addig ismeretlen vizsla is, Bizsu, aki még azt is megígérte, hogy másnap vizslabarátot is hoz magával! Persze, hogy hazaérkeztemkor a gazdiját – J.-t – rögtön felvettem a pécsi vizsicsoportba! Hadd legyenek „imádóink” minél többen! Happy itthon le akarta verni rajtam a port, amiért egyedül hagytam, de még őt is kiengeszteltem egy kis közös hancúrral. Másnap elérkezett az idő, hogy Happy elinduljon tőlünk a hosszú útra, nem tudtam mikor jönnek érte, így este gyorsan elszaladtam a futira tovább ismerkedni Bizsuval, és bemutatkozni Kópénak. Ha így haladunk, egész kasztot fogunk alkotni mi vizsik, és magunk közé csak egyes kivételezettet fogunk engedni, akik tudják az etikettet! Mert vannak egypáran, akik nem tudnak viselkedni, meg olyanok is, akiknek gazdái rémületükben a fejük fölé kapdossák fel előlünk a velünk játszani akaró csöppségeket… . No komment… . Aki egy (kettő, három, négy, öt, …) VISLÁval nem engedi játszani a kiskedvencét, annak van még mit tanulnia … Persze kivétel mindig akad, nálunk Kalóz, aki állandó szerelmi lázban ég, nem hajlandó igazi vizsiként szabadon futkározni. Szóval Éppen négyen voltunk vizslák, Csoki éppen másfelé császkált, amikor a népes kísérősereg egyik tagja elhatározta, hogy le fog fotózni minket. Naivság! Gondolom, még nem látott négy vizslát együtt! Persze nem kitaníttatott, iskolákba járatott Dr. Vizslát, hanem olyan Szabad Vizslát, mint mi! Mozgásban a fotózás persze nem ment, ezért leültettek szép sorban. Ülni is tudunk, de nem a Világ végezetéig! Végül csak sikerült kattintgatni néhány érdemlegeset. Mikor hazaértem, Happy még szerencsére itthon volt, és elmesélte, hogy távollétemben Perec meglátogatta és egy jóízű bunyóval búcsúztatta. Nemsokára jöttek K.-ék, és velem együtt G.-nek is örökre el kellett válnia a kishavertől.
Jó utat, és szerető gazdit, hosszú, boldog életet kívánunk Happy-Vukó!
Ma kora délután beállított egyedül Perec, örültünk egy negyedórát egymásnak, de aztán G.-vel hármasban elvonultunk csendespihenőzni. Én mindjárt bevetettem magam G. virgácsai közé, Perec meg felugrott G. mellkasára, így mindhárman kényelmesen pihentünk! Érdekes, hogy otthon Perec mostanában nem akar felmenni az ágyra. Itt nem volt semmi skrupulusa. De alighogy elszundítottam, már vitték is haza kis barátnőmet. Azt hiszem, ma ennyi jutott nekem, visszasírom még a kishavert is, meg most van öt óra, már nyüszögök G.- nek, – mert ilyenkor szoktam, – hogy vacsit adjon, vagy játszótársat, de ízibe! Vizslát!

Viszlát Happy- Vuco

Én, Bizsu, Zara és Kópé

08. 31.
Itt van augusztus, a nyár vége, le kell zárnom megint egy évszakot.
Ez a hőmérsékleten egyáltalán nem látszik, mert már múlt hét csütörtökön is kutyameleg volt. Arról a napról nincs is sok emlékem, nyilván nem is történt semmi érdemleges. Csak az esti Perecezés volt említésre méltó, mert a kis töketlen is várta velem a barátnőmet, de egy idő után G. megint kizárta a játékunkból, mert féltette a sebét a hevességünktől. Persze, ezt a szobába becsukva nem így gondolta a kis csutak, váltig azt kaparta az ajtóra, hogy megbirkózik ő egyszerre mindkettőnkkel.
Másnap viszont dél körül érkezett Nojcsi, aki minden nálam dekkoló ebzettől el szokott búcsúzni, mielőtt az illető gazdisodik. Így tett most is, töpivel búcsúztatta Happy-Vukót, és a finomságból én sem maradhattam ki. A kétlábúak beszélgettek, mi hol sorban, hol össze-vissza járultunk simiért, közben persze megigazítottuk a haját, a fityegőket a fülében, körbenyaltuk, megtisztogattuk. gyógyító puszikkal elláttuk, szóval úgy meggondoztuk, mint egy valakit közülünk. A kis töketlen persze igyekezett megint előtérbe tolakodni, néha tiltakoztam, ennek hangot is adtam, vagy elvonultam megsértődni egy-egy percre.
Estefelé korán kaptunk vacsit, aztán az inasok kimenőt adtak maguknak, azt mondták, hogy ötven éves szülinapost kell ünnepelniük. Nem értettem, mi miért nem kellettünk oda, nélkülünk pedig minden dínom-dánom csak „szomorkás múltbamerengés”, a hangulatot én tudom igazán feldobni, és most Happyvel e téren is hatékony párost alkottunk volna. Ahogy tapasztalom, nélkülünk minden kétlábú túleszi magát, aztán jönnek a sirámok, és a tuti fogyókúrás tapasztalatok lázas csere-beréje. Ha én, vagy pláne mi ott vagyunk, csak suttyomban, lopva mernek falatozni, mert mi minden segítséget szívesen megadunk testtömegük (asszem ezt így nevezik) karbantartása érdekében…
Itthon rendesen viselkedtünk, úgy adtuk át a rezidenciát további kezelésre, ahogy három órával azelőtt átvettük.
Másnap, szombaton sem csökkent a hőség. G. már délelőtt besózta magát, őrülten nyomogatta a billentyűket, pakolgatott ide-oda. Mi hevertünk a hűvösön Happyvel néha egy kis játékos acsarkodás, de többnyire csak a fejünket forgattuk G. - a beindult vombat után. (Ő az a kis ausztráliai állatka, aki ha elindul, gőzhengerként döcög végig a bozótoson…)
Kb. fél kettőkor jött K., és elvitte egy napra Happyt, mert nem volt hivatalos a műrétje miatt a buliba. Ez is jól kezdődött! Mikor végre elindultunk, így csak én taposhattam szét G. mindenféle testi tartozékát, mert ő velem osztozott a hátsó ülésen.
Kicsit késve értünk oda, már várt ránk Bogica, tesója Bruno, és Molly, akivel hirtelen nem is foglalkoztam…. mert első ténykedésem a csöppség leteremtése volt, Persze rögtön jött Bruno válasza, aki bizonyára félreértette szeszélyes hercegnői viselkedésemet, és bőszen kezdte magyarázni, hogy hozzá ne szóljak és érjek az ő Bogicájához, mert kettéharapja a hercegnői nyakörvemet, és nem fog azzal foglalkozni, hogy előbb kihámozzon belőle. Azért hamar lenyugodtunk, aztán végrehajtottuk az etikettet Mollyval is, aki a megye legjobb vizivadásza! Kezdtem mesélni neki, hogy vizikígyót már én is fogtam, de az hiszem kiröhögött… Közben érkeztek a többiek is, és most itt diktálom be G.-nek, hogy nem fogom az összes kísérő monogramját megemlíteni A.-tól T.-ig, csak annyit, hogy kb. 14-15-en voltak. Mi, négylábúak 12-en voltunk, Bendegúz - a pumi mix, és Hailey – a labi kivételével mind vizslák. Őket is felsorolom természetesen, mert végülis értünk volt a buli! Tehát elölről: Bendegúz, Hailey, Bogica, Bruno, Molly, Maya, Max, Berci, Zsömi, Szofi, Lili, és én!
Annyian voltunk a kis árnyékos helyen, hogy a leülés is fárasztó volt, tehát kolbászoltunk ide-oda. ismerkedtünk egymással, néha egy-egy kis játék, majd sürgősen vissza a vizestálakhoz. Mégis meg kell említenem két cuki kétlábút, akik nem csak ránk, hanem a többi kísérőre is gondoltak! Csilla és Nojcsi hozott töpit, rágcsát, jutifalatot „dögivel”, fajtársaiknak pedig almáspitével és túróspogácsával kedveskedtek. Nem véletlen, hogy mindannyian náluk csoportosultunk egy kis betevőért. A pitéből és a pogiból mi nem kaptunk, pedig megkóstoltam volna… csak hallomásból tudom, hogy mindkettő finom volt. Ez a két ínyemre való süti a kétlábúak éhenveszését volt hivatva meggátolni…. mert ugye, du. 3-tól 6-ig nem bírták volna ki, hogy ne csitítsák valamivel éhező bendőjük kordulásait.
Lassan elkezdett oszladozni a társaság, de mi Haileyvel majdnem este hétig kitartottunk. Talán ennek is köszönhető, hogy nem tettem ki az autóban a behabzsolt egyveleget. Majdnem játszani is lehetett már, mert legalább egy fokot lehűlt a levegő.
Mindenesetre annyira elfáradtam, hogy a vacsit is otthagytam és aludni tértem.
Másnap hajnalban befaltam az előző napi vacsit, délben megérkezett Happy-Vuko is, visszatért minden a régi kerékvágásba. Csak Perec nem jött a szokásos esti birokra, mert ismét 30 parizercentis volt a hőség! (A parizercenti (Pcm) az a mértékegység, ami centiben mutatja a hőséget, és egyenes arányban van a nyelvem kilógásával.
Elég volt a nyári piknikekből egy időre, mert ha G. tovább folytatja, feloszlatom a csoportot!
Most valami októberi vizslabuliról ábrándozik, de ez még csak agyatlanságának egyik hátsó tekervényében lapul, és szerintem B. véleménye az, hogy maradjon, húzódjon is meg ott. Vizslát!

Nojcsi búcsúzik Happytől

Piknik

Piknik - tömegétkeztetés...

Piknik

Piknik

Piknik - Meleg van!

Piknik - Bogica és én