07. 31.

A csütörtök viharral pirkadt, majd csendesebb esővel folytatódott egészen délutánig. Csattogott, dörgött rendületlenül, de a lakosztályba csak halványan szűrődött be, ki pedig eszünk ágában sem volt menni, miután az orrunkat előreküldtük a külső állapotok vizslatására. A reggelizést azért nem hagytuk ki, de utána iszkiri vissza az ágyba tovább szunyálni. Az összes egészségügyi dolgot későbbre halasztottuk. Délután már a nap is kisütött, megnéztük, hogy szétázott e G. tóvédő tákolmánya, de nem, még bírta… Pénteken már a szokásos melegedés fogadott, hiába volt az előző napi lics-pocs, reggelre minden felszáradt. Lui folytatta a szokásos gyíkvadászatát, én néha lesben álltam elbújva a tíz centis oszlop mögé, ahonnan az álcázott megrohamozást gyakoroltam. Minden támadás persze kellő morgásokkal, hörgésekkel G. lábainál tetőzött, jól szórakoztam. Előkerült réglátott kötéljátékunk is, B. valahol megtalálta – Lui volt aki elhagyta…. ez biztos… - újra használatba vehettük. Azt hittem, kényelmesebb lesz, ha leheveredek, és hagyom ugrálni magam körül a svábcsávót, hogy hiábavalóan próbálkozzon csak kirángatni a játékot a fogaim közül, de meglepődésemre egyszerűen elkezdett a kötél másik végét megragadva végigvonszolni a teraszon! Engem… a Hercegnőt….! Nem sokáig maradhattam ilyen megalázó vonszalékként, mielőtt valaki is észrevette volna, felpattanva jól megkergettem, sikeresen visszaszerezve önbecsülésemet.
Ekként múlattuk az időt, közben G. újra elővette azt a denevérhangú fütyülőt, amiről azt hiszi, ha belefúj, menten visszarobogunk hozzá. Igaz, többnyire igen, de csak azért, hogy megnézzük nem történt e valami baja, hogy ilyen fura trillákat ereget. Persze gyorsan rájöttünk, csak feleslegesen zavar bennünket magvas teendőink közepette. A továbbiakban hagytuk tovalibbenni a denevérszót. A „magvas teendőnk” alatt pedig a „potyogó éretlen szilva felporszívózása, megcsócsálása, és a magok jóízű elropogtatása” című projekt végrehajtása értendő. Kell az a kis magtörmelék a gyomornak, néha rápakolunk egy kis füvet, falevelet, dinnyehéjat, miegymást a komposztból, aztán jöhet a tisztítókúra, aminek végeredményét oly áhítatos érdeklődéssel szokta eltakarítani G., amennyiben belső tereinkben szolgáljuk fel neki gyomrunk tartalmát…. Mert ha ez az udvaron történik, nem nagyon ejti kétségbe magát. Ezért ilyen hiábavalóságot nem is teszünk, és a benti felszolgálás gyakoriságával is csínján bánunk, szerencsére egészségesnek valljuk magunkat, de olyan jó látni, amikor izgalommal tüsténkedik körülöttünk… Hadd jusson neki is egy kis öröm!
És végre eljött a szombat, azaz a tegnap! B. hajnalban ment már dolgozóba, miután elköszöntünk, visszakucorodtunk egy kis pótszundira. Délelőtt már meglepően fülledt volt a meleg, nem sokat strapáltuk magunkat, rápihentünk a délutánra. B. is hazaért, aztán kétlábújaink lassan elkezdtek pakolgatni, közeledett a „Piknik”. Amikor a hámok ránk kerültek, mi is kellő izgalomba jöttünk, hát még amikor a Suzuki nevezetű szaunába is begyömöszöltek bennünket! Először volt mindkettőnkön „biztonsági” becsatolva, ami csak arra volt jó, hogy nehezebben, de sikerüljön – akár a gigánk elszorításával is, – inasaink vállán nyugtatni lihegő-szuszogó buksinkat. Úgy látszik, nem elég, ha halkan vakkantom, hogy le kell cserélni az öreg batárt egy légkondis Hercegi Hintóra… Erőteljesebben fogom követelni a selejtezést, ha kell, Luival még a rókákat is elengedjük! Mikor végre utazó gőzfürdőnkben a Piknik helyszínére érkeztünk, megkezdődött dicsőséges bevonulásunk! Ezúttal Luinak nem sikerült Houdini módjára kibújni a hámból, de a fennhangon elhangzott instrukciók így is az ablakokba csábították a környező emeletek drukkereit… Nem B.-nek szurkoltak…! Maya és Nojcsi már ott voltak, egy kis segítséggel megtörtént Ősvábága beterelése az arénába. G. mondta, a valaha tévében látott pamplonai futtatásokra emlékeztette a történés. (Igaz, itt nem bika elől, hanem Lui után folyt a hajcihő.) Én természetesen – kellő eleganciával – aránylag nem magam után röptetve a kísérő stábot vonultam be a futira. Katicáék is akkor érkeztek, Bolygóval útközben üdvözöltük egymást, majd sorra kerültek a többiek is: Lüszi, Lex és Bende apó. Körülnéztem a kétlábúak házatáján, megállapítottam, nem jöttem hiába, ha más nem is, falatoznivaló bőséggel akad, csak rá kell vennem őket az elrejtett tartalékok feltárására. Katica kezdte, aki fennhangon jegyezte meg, - hogy barátnője is meghallja a távoli Amerikában, - „most Gabriella finomfalatai következnek.” Ízlett az óceánontúli csemege, azt hiszem, diplomáciai csatornáimon felveszem a kapcsolatot, hogy – az amúgy Fészbukon ismerős kétlábút – csoportunk tiszteletbeli tagjává fogadjam. Nem baj, ha hasznos személyekkel gyarapodik Kedves Népem!
Közben érkeztek a többiek: Maja Csillával, a réglátott drótos Guba Gáborral, Erikát Csitri és Rocky hozta, Robit pedig Suzi, aki jövő héten a vendégünk lesz.
Volt még néhány aprónép is, akikre figyelemmel kellett lenünk, nehogy eltaposásuk megtorlásokat vonjon maga után. Nem volt semmi baj, vizslákhoz méltóan, kulturáltan viselkedtünk, még a tiszteletbeli-vizsla Rocky is, aki pörgéseivel-forgásaival kápráztatta el a nagyérdeműt. Legközelebbről Lui leste a produkciót, de gyanítom, a magasba tartott jutifalat legalább annyira lenyűgözte, mint a földön zajló mutatvány. Többen már nem is jöttek, így is tizenegyen voltunk, osztoznunk kellett a elókerülő csemegéken. Elfogyasztottuk a csoport „töpisnénije” – Nojcsi – által prezentált adagot, végül, amikor már kétségbeestünk, hogy minden elfogyott, Edit varázsol elő egy, addig rejtegetett csomagot. Meg voltunk mentve!
Mivel a meleg csak nagyon lassan apadozott, óvatosan duhajkodtunk a nekünk hagyott árnyékban, csak ritkán, inkább egy-egy ismeretlen négylábú társ feltűnésekor rajzottunk ki testületileg a vizescsöbrök szomszédságából.
Azért így is egyre jobban elpilledtünk, ki a labdázástól, ki az egymással birkózástól, Bende apó pedig – ki tudja hányadik ifjúkorát élve, - a széptevéstől. Udvarolt ő mindenkinek, aki a közelében megfordult, a kétlábúakat néha könnyes mosolyra fakasztva… Suzi is előadta magét a maga hat hónapos vizslaságával, hívásra FeriPapán keresztülvetődve repült a felkínált nasi elvételére. Azt hiszem, mindenki jól szórakozott, én is, de a hercegnői aurámba nem engedve belépni, néha vad torokhangú hörgéssel kellett figyelmeztetnem a közelembe merészkedőt. Pláne, ha éppen a simogatást hajtottam be a soron levő kétlábúmtól! Na, akkor kieresztettem a nemtetszésemet, nehogy máá ne tartsák tiszteletben birodalomvezetői előjogaimat!
Lassan eltelt az előirányzott idő, oszladozott a társaság, a közeli viszontlátás reményében búcsúztunk el egymástól. Hazaérve egy kicsit még vacsiztunk, mert „olyan teli szekér nincs, amire ne lehetne pakolni”, és ágynak esve tartós kómába zuhantunk.
Ma nincs más dolgom, mint a Diktálmányt „ujjba mondani”, majd várakozni Suzira, aki valószínű, betölti majd a jövő hetünket. Vizslát!

07. 27.
Folytatva B. nélküli nyaralásunkat, már nem sok minden történt.
Péntek estefelé jött Tünde a párjával, az inasnak hoztak torát, de mi nem vehettünk részt az ünneplésben, mert nem hozzánk illő ruhába voltak öltözve, így az ünnepelt galád módom kicsukott bennünket. Nagyon megorroltunk, valószínű, egy ajtócserét is beütemeztünk még a nyárra bosszúból. Nem elég, hogy nem lehettünk együtt velük, mielőtt elmentek, még meg is gusztáltak bennünket üvegen keresztül! Ha találkozunk velük szombaton a ”Vizsla-Juliálison”, Luit rájuk fogom uszítani, én pedig sértődésbe vonulok! 
Másnap is döglődés volt a melegtől, estefelé Perecék jöttek, már régen találkoztunk, ezért mi nekiestünk Marcsi üdvözlésének, Pereccel csak később foglalkoztunk, ám a kisbarátnőm fixa ideája az volt, hogy a legjobb hely az inasom ölében van, tényleg úgy viselkedett, mint egy nyúlós rágógumi, nem lehetett onnan levakarni. Igaz, még mindig kutyameleg volt, a nagy rohangálási inger nem jelentkezett. 
Vasárnap volt az utolsó B.-mentes nap, eltelt az is, egy kis délutáni zápor fűszerezéssel. Estére megjött végre a rezidencia fenntartója (és egyben rendfenntartója), alaposan kifejeztük érkezése feletti boldogságunkat! Újra teljes a falka! Hála G. elórelátó SMS-ének, amivel még távol a rezidenciától megörvendeztette inastársát az augusztus elején nyaralásra érkező vizsla hírével, itthon már nem robbant bomba. Miután B. szemrevételezte az állapotokat, és hirtelenjében nem talált katasztrófaállapotokat, az este további része utibeszámolóval telt, közben mi természetesen sűrűn nedvesítettük a hazatérőt. 
A hétfő már megszokottan zajlott, B. kordába szedte az ősgyep elburjánzott önbizalmát, G. pedig valami nádrácsot eszkábált a tavacskára, készülve a vendéglátásra. Persze fabatkát sem fog érni, de nem akarom elvenni a kedvét, ő is sejti, de ad egy esélyt az olcsó sikernek. Amikor elkészült a „remekművel”, félretette szerdáig, amikor is Suzi – leendő vendégünk – rövid bemutatkozó látogatásra érkezik köreinkbe. Kedd reggel G. már B. emelt hangú cirádáira lett figyelmes, persze a csendőrség helyi képviselője Luival pörölt, akinek megint nem sikerült eltalálnia az őrmester kívánságát, és csomagját nem az elirt helyre pakolta. Szerencsére akkora pánikot nem okozott, mint a minap a Keleti pu.-on elhagyott pakk. Mindemellett, elkezdte újra zöldteleníteni a kerti-tavacskát is, a tündérrózsa kicsipkedésével.
Ma estefelé pedig beállított Suzi és gazdija egy röpke ismerkedésre. Nem mondom, hogy felhőtlen volt az örömöm! Valódi riválist látok benne még, pedig G. szerint jövő héten itt fog nyaralni, és jobban teszem, ha megbékélek a kis cukorborsóval. (Állítólag az, mindenki mondja.) Persze Lui nagy ovációval fogadta, de tőle nem is vártam mást. Amúgy is mindegy neki, hogy hány lába van a jövevénynek, csak játszani lehessen vele. Hát még, ha ifjú vizslahölgy az illető! Lehet, hogy szemrevaló is, én nem néztem! Mindenesetre betolakodott harmadik hercegi vérnek a rezidenciámra! Ha G.-n múlna, hamarosan itt lenne minden vizsla-pereputty! G. azt mondta, olyan vagyok, mint egy vén boszorka…. és ne játsszam a Jégkirálynőt, mert elrakja a hátsómat… akkor majd megkeresem, meg én, és a hátsómmal együtt hagyom itt a vén inast. Jó, ezt még átgondolom, mert azért nem csak a kis cukivizsit simogatta, hanem engem is, a látogatás végére kicsit le is nyugodtam. Valószínű szombaton is jön a Vizsla-Juliálisra, hogy jobban összecsiszolódjunk… Luival már csiszolódtak, kinyalták egymás füleit, lenyúltak a másik torkába is… utálok harmadik lenni! Na, legközelebb majd a szombati eseményekről számolok be, a jövő héten sok dolgom lesz, az ifjú herceglányt kell beleráznom az itteni kasztrendszerbe…. Vizslát!

A Tünde-hozta torta... "persze", mi nem kaptunk belőle...

Suzival vizslatjuk, hogy lehetne beljebb menni...

G. rögtön elcsábult az ifjúságtól...

Lui: "Mondjátok már meg, mi ez az izé!!!"

Nem veszekszünk mindig...

Suzi elmagyarázza, hogyan is kell normálisan udvarolni...

Hármasban

07. 22.
Szerda délután beugrott Nojcsi a barátjával. Minket előtte kizártak, így amikor megpillantottuk, hogy elvonulnak a szobába, olyan őrjöngésbe csaptunk, mint a tinilányok, mikor egy épp aktuális celebet szándékoznak felfalni. G. kapott valami flaskát, meg bonbont, mert állítólag másnap a szülinapja lesz. Nagy ügy…. nekem is van… évente…. bonbont mégsem kapok…. Megkaptuk helyette Nojcsit! Barátja hátrahúzódva, mértéktartó elismeréssel vette tudomásul, ahogy megkaparintottuk, és uralmunk alá vontuk. Pedig töpi sem volt nála… Erre figyelmeztetni fogom ismétlődés esetén! Miután kiörvendeztük magunkat, és jól összenyaltukfaltukkarmoltuk, engedtük kicsit megpihenni, addig bementünk lecsekkolni G. asztalát, ahova sebtében tette az ajándékait. Lui – gondolom a bonbonra pályázva, - leverte a palackot zacskóstól, de nem tört össze. Kicsit megijedtünk, hogy baj lesz, de nem hallották meg, jókedvűen rohantunk vissza a teraszra. Csak miután elmentek, vették észre az inasok, hogy az üveggel a zacsi a földön heverészik kicsit összerágva. Lui megúszta, persze B. szerint csakis ő lehetett, mert én nagyon rendesen viselkedek mindig! Ez így is van, ha pedig nem, akkor is ráfogom a svábtesóra. Amikor felhangzik a „MICSINÁLTÁLMÁRMEGINT?”, bánatosan ránézek a kétlábúakra, majd látványosan Lui felé fordítom a buksimat, mintha én is ezt tudakolnám tőle… Így kell ezt csinálni, eztán részemről már le is van tudva az esemény.
Este éreztük a szokatlant, mert B. ki-be járt még akkor is, amikor már aludni szoktunk. Az öreginasnak adott még utasításokat, mert ő az éjjel elment pár napra. Így felvillanyozódva, éjfélkor és hajnali háromkor is kimehetnékünk volt G. nagy-nagy örömére. Reggel kicsit tovább szundiztunk, fél nyolc is elmúlt, mire követeltük a reggelit. A kaja előtt Lui kitette a lábtörlőre az éjjel a komposztból elcsaklizott dinnyehéjat, indítva kedvenc kétlábú inasom szülinapját. Mivel mondta, hogy ez az első neki, amikor egyetlen kétlábú sincs ilyenkor a közelében, elhatároztuk, hogy nagy-nagy ajándékozóbulit rendezünk a nap folyamán. Ment a reggeli megszokott verkli, mi heverésztünk, G. a gépet olvasta: nem történt e világvége azalatt, hogy éjjel nem virrasztott előtte… Egyszercsak valamin nagyon felhúzta magát. Rögvest ki is ment egy kupicáért, amit Lui stampedlinek mondana, de a lényeg (ami benne volt) ugyanaz: vérnyomáscsökkentő gyóccer! Megengedtem, hogy bemásolja az utókornak felháborodásának tárgyát:
„Kedves vizslások.
Családi okok miatt sajnos meg kell váljak hőn szeretett vadász társamtól.
Inkább itt hirdettem meg olyan helyen ahol szeretik a vizslákat.
13 éves család szerető aktívan vadászó törzskönyvezett vadász vizsgával rendelkező drótos vizslám eladó.
Ha valakit érdekel igaz nem vizsla de van egy Hannoveri véreb is akitől szintén meg kell váljak.
Érdeklődni privátban.
Előre is köszönöm akit érdekel.”

Ezt a posztot kedvenc vizslás csoportunkban lelte, és menten néhány keresetlen mondatot fűzött hozzá közismert kedvességével. A „szerencsétlen gazdi” válaszolt is rá, hogy „nem tud már enni adni nekik…” Egy óra múlva törölte a posztot a növekvő felháborodás miatt, majd az egyik admin őt is eltávolította a csoportból. Azt hittük, megnyugszik az öreg, de a nap folyamán kiderült, hogy ez a gazdinak nehezen nevezhető kétlábú „hőn szeretett” 13 éves vizsláját 50 ezerért árulja. Az egyik kedves csoporttársunk szándékában áll, hogy magához vegye, így lesz még folytatás.

Közben mi szállítottuk az ajándékokat G.-nek…. Én néhány összerágott fadarabbal kedveskedtem, de Lui igazán kitett magáért! Nem tudom, hogy szerezte meg, de a tavacska szökőkútjának két felső csonkját is prezentálta nagy vigyorral, nemesi nyálával összecsócsálva, később legalább nyolc apró szivacsdarabot is szétterített nagy műgonddal a kerti-párnát tovább amortizálva. De a jószándék a fontos! Egész biztos, hogy virágszirmok helyett hintette az ünnepelt lábai elé. Legalábbis G. igy gondolta! B. meg nincs itthon, nem mondott ellene senki semmit! Néhányszor az elhajigált labdát is visszahoztuk, ha már ez is örömet szerez vénséges inasunknak. Estefelé elővette behűtött pezsgőjét, és arisztokrata társaságunkban elkortyolgatta.
A mai nap történése a megszokotton kívül csak az, hogy esetleg vendégül látunk egy 6 hónapos kölyökherceget augusztus első hetében. G. mindenesetre jelentkezett a pesztrálására, de nem merte B. jóváhagyása nélkül bevállalni. Előrelátóan azonban küldött egy SMS-t neki, hogy mire vasárnap éjjel hazaér, rendezett állapotban legyen, ne itt robbanjon a rezidencián. Ennyit felügyelet nélküli nyaralásunk első két napjáról. Vizslát!

07. 19.
Nem, nem és nem! Nem tudok Diktálmányozni, mert nem történik semmi!!!
Az elmúlt hét is dögunalomban telt el! Most is csak azért kapartam elő vénülő szolgámat, hogy néhány megmaradt agysejtje segítségével tolmácsolja ezt a pár mondatot…
Szóval… (Tudom, hogy így nem kezdünk mondatot, de valamivel nyújtani kell az irományt…) Szóval az elmúlt hét eleje a hőségriadó jegyében telt. Itt bent tartottuk, mert G. igyekezete a párakapuval ismét kudarcot vallott. Kábé nyolcadszor szedte szét, rakta össze, majd próbálta ki, de félóránál tovább most sem bírta. Az a kis fránya vízsugár mindig leutáltatja a csövet a fúvókáról… Ahogy az okosabb kétlábúak hirdetik: „Olcsó húsnak híg a leve….” Nem tudom persze, miért éppen a hússal példálóznak, nekünk Luival semmiféle hússal nincs bajunk, legfeljebb a kapott mennyiséggel. Szerdáig tehát a kutyameleg miatt aludtuk át a napokat, utána meg a november köszöntött be, délelőttönként kidugtuk ugyan az orrunkat, de hamar visszahúzódtunk. Ekkor bent is csak szolidan mozgattuk magunkat, vigyáztunk nagyon, nehogy az intimtorna meddő kísérlet legyen kisebb-nagyobb csomagjaink visszatartásában. Ezért csak délután óvakodtunk ki az udvarra, és egyben lezavartuk a szükségleteket. 
Szombaton az inasok valami névnapi ünnepségre vonultak, ezúttal egyáltalán nem bántuk, hogy minket itthon felejtettek. Szépen álomba maceráltuk egymást. Másnapra már kezdett az időjárásnak számunkra is elviselhető állaga kerekedni…. Nem kellett zuhanyozással egybekötni az egészségügyi sétánkat. A svábherceg ezen felbuzdulva azonmód nekiállt fölös energiái levezetésének…. „természetesen” ismét „hűbelelui” módjára. Elrohanva a tavacska mellett, valami csillanást vélt felfedezni a vízben, és nem a „tettek mezejére”, hanem a halacskáim közé lépve, kicibálta a fejük fölül B. tündérrózsáit. Majd, szépen besétált térdig csatakosan, és felvetődött G. nyakába. Egy hördülés és némi morgás kíséretében inasom feltápászkodott, hogy utána nézzen a „dolgoknak”, de nem kellett neki visszafelé lekövetnie a víztócsákat, mert Lui már nagy boldogsággal mutatta be B.-nek a vizizöld sikeres partrasegítését. Öröme csak B. megszólalásáig tartott. Fülét-farkát behúzva rohant a rozmaringbokor alá. Onnan sandítgatott ki a kanapéjáig vezető menekülési útvonalakat latolgatva. Ezúttal még megúszta leszidással, de amikor másnap újra próbálkozott, bizony kapott az odakészített nádpálcával. Miközben kicsit megrázta magát, talán elkönyvelte, hogy vízbőlmentési vágyait el kell, hogy halassza az inasmentes időkre. Vasárnap este a kétlábúak ismét kimenőt kaptak, na, ekkor kellett volna Luinak elengednie a fantáziáját, mert csak sötéttel értek haza. Ehelyett mindkettőnk rendesen viselkedett, az ellenőrző közegek semmi kivetnivalót nem találtak rezidenciám állapotában. 
Ma délelőtt volt egy kis izgalom, mert G. barátját érkezésekor Lui közelebbről is üdvözölte volna, és ez T.-nek nem hiányzott. Enyhe utálattal hagytuk, hogy maguk mögött becsukják a szobaajtót. G. amúgy csak T.-vel kivételezik, a többi, ha jön hozzá, bemutatásra kerül fenséges színünk elé járulva. Aztán vagy megmaradnak, vagy elmaradnak…
Ma megmutatta G.-nek a Fész, hogy éppen két éve kreálta az oldalt dicsőséges személyemnek. Elismerem, annakidején jó ötlet volt, az oldalam nélkül nehezen szerezhettem volna Fenségességemnek szerető népet, ennyi kedves lájkolót, alattvalót. Ha a Fész nem lenne, csak egészen szűk körben ismernék el hercegnői mivoltomat, és jóval ritkábban tudnám kegyeimet gyakorolni a személyesen elém járulókkal, és a neten hódolókkal. Azt hiszem, nem sok hercegnőnek van ilyen Kedves Népe, mint Ti vagytok! Köszönöm! 
A napokban várom Mark Zuckerberg köszönőlevelét, amelyben nem győzi kifejezni a háláját, amiért értelmet adtam találmányának, a Fésznek! Lehet, rábeszélem, hogy pulija mellé egy vizslát is fogadjon be házi uralkodójának…. na, megyek tovább álmodozni… Vizslát!

Lui csendespihizik

Ne ugass! Majd én megmondom a tutit!

07. 10.

„Tőmondatokban.”

Elment mellőlünk a spanci. 15 éves volt. A szomszédok könnyezve temették. A tesója mellé. Meghagyott egy fél rúd szalámit. Megkaptuk, megettük. Ez volt a tor részünkről. Csak a hangjáról ismertük. Eztán már csak mi ugatunk. Mnéni egyik este benézett hozzánk. Lui rendesen viselkedett. Ő is szeretve lett. Amúgy nem történt semmi. Nem jött senki más. Nem mentünk sehová. G. megcsinálta a párakaput. B. felrakta. Még nem használtuk. A jövő héten majd. Akkor melegebb lesz. Unalom van. csak estefelé futkorászunk. ”Döglünk”. Lihegünk. Bent, a rezidencián sziesztázunk. G. is. Ül a gép előtt. Mi néha a nyakában. Kint amortizálódik a kert. Lui a gyíkok réme. Meg is eszi őket. Nem lehet minden gazt kikerülni. Vadászat közben. Sem…! G. szétkapta a hintaágyat. Eddig alatta rohangásztunk. Utáltuk. A hátunkat verdeste. Két éve nem működött már. Most nagyobb a hely… B. kicsit reklamálta a roncs eltűntetését. Jön az este, mozgolódunk. Irány a kert! Almát rágunk kukaccal. Bioalma. Van bioszilva is. Bottal huzakodunk. Csapkodjuk G. térdét. Nem örül. Odébb megy. Belelép a késztermékbe. Ő a termék széttérítő. Nem örül. Szandált pucol. Visszaül. Nyugton marad. Vizipuskát akar magának. Azzal fegyelmezne. Jól fog esni a melegben! Ennyi volt a hét. Vizslát!

07. 04.
Kedden, két hónap után, újra elvittem B.-t a futira. Szerencse, hogy Kriszta rávette az elkísérésemre. Nagy örömmel hancúroztunk Zarával, közben szinte újraismerkedtem Lénával, Zsömivel, és a többiekkel. Estefelé mentünk, elhalasztottam a vacsit is, de nem bántam meg. Jó volt újra együtt lenni a bandával, és nem csak mindig Lui gallérját rázogatni! Ő persze otthon maradt, de most már nem sokat foglalkozott azzal, hogy egyedül van G.-vel, befalta a kajáját, és kicsit árulkodott az inasomnak, hogy mennyi méltánytalanság történik vele nap, mint nap. B. fegyelmezése általában őt találja meg, pedig G. szerint én legalább olyan piszkálódó vagyok, ha látom, hogy heverészik, és nekem játszhatnékom van. Persze… de én előkelően, csendben ragadom nyakon, és kényszerítem egy kis birokra, míg ő folyton kajabál amikor karatéjozni akar, hát erre figyel fel B., és utasítgatja a svábcsávót. Ilyenkor szendén, együttérzést keltőn nézek „termékszedőnkre”, jó hogy bedől az alakításomnak… Ha tudnám, vállonveregetném magam, milyen nagyszerű színjátszó vagyok! Hazaérve hagytam, hogy csokihaverom megvizslassa kikkel találkoztam, majd jólmegérdemelt estebédem elcsipegetéséhez láttam, amikor is Őhercegsége nem átallott volna repetázni a tálkámból, kis rendremorrantás lett a vége. Ismét G.-hez ment panaszkodni, aki – úgy látom – túlságosan megértő vele. Újabban sülve-főve együtt vannak, a déli csendespihin is, amikor én már a dögmelegtől levonulok a kétlábúm melléről egy hűvösebb kanapéra, az a kis álnok puncsoló ottmaradva élvezkedik, egyedül simogattatja magát! Ha nem lennék ilyen kegyesen elnéző, bizony lerángatnám a bitorlót, mert itt minden és mindenki az enyém, még ha – pillanatnyilag – nem is használom.
Másnap este Z., a „mindenesbarát” érkezett, persze nem hozzánk, hanem az alkalmazottakhoz, de ezt tőle már megszoktuk. Tessék-lássék üdvözölni akartuk, de még azt is kimérten fogadta. Meg is beszéltem csokitesómmal, hogy ahányszor csak jön, ezután is körbeudvaroljuk, hátha rájön a mulasztásos udvariatlanságára, és megdögönyöz bennünket cserébe a puszijainkért. Azt sem szereti, ha vizslatársi rangra felemelve megigazítanánk a séróját, bevonnánk egy kis közös ugrálásba…. Tudom, nem érdemli meg, hogy foglalkozzunk vele, de én bízom a jövőben… A végén talán rájön arra, hogy a Világ pozitív energiáit közvetítjük mindenkinek. Vannak, akik érzékelik, és sajnos akadnak, akik nem….
A következő napok intenzív heverészéssel teltek, nagyon kimerítő ám ez is, csak kora-reggel, és estefelé élénkül fel ilyenkor a vizsla, napközben idefekszünk, odafekszünk, nézünk bambán kifelé a buksinkból, kétszer is meggondoljuk, hogy feltápászkodjunk e néhány korty víz magunkba szippantásához. Ám ilyenkor sem a vizestálat, hanem a langyos aranyhalas medencét részesítjük előnyben, ezzel idegelve G.-t, aki képtelen megérteni, hogy a tóvíznek mennyivel kellemesebb a zamata!
G. egyébként talált elfoglaltságot magának, némely beruházása megérkezett, ezért elkezdett gondolkodni, ami már nehezen megy neki… Mindkettőnknek rendelt például új nyakékszert, amit mások közönségesen nyakörvnek neveznek. Na, ennek a bonyolult szerkezetnek a helyes felhelyezése komoly problémát okozott neki, miután elkönyvelte, hogy „rossz a konstrukció”, utolsó utáni próbálkozásként telefonos segítség helyett fényképes csetben kért tanácsot Lüszitől, aki ilyen típusú ékszert hord. Amikor visszajött az üzenet, látszott rajta, hogy szívesen cifrálkodna egyet verbálisan, de még egyedül sem tesz ilyent, nemhogy arisztokrata köreinkben tartózkodva. Eztán, feltalálva a spanyolviaszt, megoldotta a problémát. A tanulság: apró sikerélmény is boldoggá teheti a demens kétlábút!
Péntek délben meglátogatott bennünket Éva, Csoki Évája, és hogy Luié is, azt Ősvábsága határtalan vehemenciával előadott örömőrjöngése mindenki számára nyilvánvalóvá tette. Hiába mondtuk neki, hogy nem kell minden alkalommal ez a produkció, itt mindenki tisztában van az érzelmeivel Éva iránt, képtelen fegyelmezni magát. Én sajnos alig férek a vendégünk közelébe, csak lopva tudom a nekem kötelezően járó simiket behajtani! Este azonban, Lui tudta nélkül, mégis sikerült! A futin újra találkoztunk, immár Csokistól jöttek bandázni. Éppen Zarával kekeckedtem, amikor észrevettük, hogy közelednek. Akkor aztán „vesdelmagad”, eléjük iramodtunk. Én persze a kétlábú barátomat üdvözöltem elsőként, Csoki egyébként is valamit sejtett a korábbi lopott randiról, mert amikor inni szerettem volna a vizéből, jól eltanácsolt a közelből. Irigy kutya! Inkább a valódi tesójára legyen féltékeny, mint rám, de egy négylábú nőszemély (talán a kétlábú is) ilyenkor veszélyes is lehet, így inkább visszahúzódtam.
Tegnap aztán elkészült egy másik G. féle beruházás is B. segítségével. Párakaput raktak fel az elkövetkező forróbb napokra tekintettel. Még van mit beállítani rajta, de inasom reméli, mire itt a kutyameleg, élvezni fogjuk. Most még csak véletlenül szaladoztunk alája, G. vágyaiban az szerepel, hogy értékelni is fogjuk. Na, kábé ennyi volt az elmúlt hét. Vizslát!

Az új nyakékek!

Luit mindig ellenőriznem kell!

Csinosan Ricse-babosban

Egy kis szájkarate....

Reggelitorna a "madzaggal"

Mert mindig el akarja venni......

Egy egészséges korty a tavamból