Nagyberki Zsarolta vakkantásai

07. 04.
Kedden, két hónap után, újra elvittem B.-t a futira. Szerencse, hogy Kriszta rávette az elkísérésemre. Nagy örömmel hancúroztunk Zarával, közben szinte újraismerkedtem Lénával, Zsömivel, és a többiekkel. Estefelé mentünk, elhalasztottam a vacsit is, de nem bántam meg. Jó volt újra együtt lenni a bandával, és nem csak mindig Lui gallérját rázogatni! Ő persze otthon maradt, de most már nem sokat foglalkozott azzal, hogy egyedül van G.-vel, befalta a kajáját, és kicsit árulkodott az inasomnak, hogy mennyi méltánytalanság történik vele nap, mint nap. B. fegyelmezése általában őt találja meg, pedig G. szerint én legalább olyan piszkálódó vagyok, ha látom, hogy heverészik, és nekem játszhatnékom van. Persze… de én előkelően, csendben ragadom nyakon, és kényszerítem egy kis birokra, míg ő folyton kajabál amikor karatéjozni akar, hát erre figyel fel B., és utasítgatja a svábcsávót. Ilyenkor szendén, együttérzést keltőn nézek „termékszedőnkre”, jó hogy bedől az alakításomnak… Ha tudnám, vállonveregetném magam, milyen nagyszerű színjátszó vagyok! Hazaérve hagytam, hogy csokihaverom megvizslassa kikkel találkoztam, majd jólmegérdemelt estebédem elcsipegetéséhez láttam, amikor is Őhercegsége nem átallott volna repetázni a tálkámból, kis rendremorrantás lett a vége. Ismét G.-hez ment panaszkodni, aki – úgy látom – túlságosan megértő vele. Újabban sülve-főve együtt vannak, a déli csendespihin is, amikor én már a dögmelegtől levonulok a kétlábúm melléről egy hűvösebb kanapéra, az a kis álnok puncsoló ottmaradva élvezkedik, egyedül simogattatja magát! Ha nem lennék ilyen kegyesen elnéző, bizony lerángatnám a bitorlót, mert itt minden és mindenki az enyém, még ha – pillanatnyilag – nem is használom.
Másnap este Z., a „mindenesbarát” érkezett, persze nem hozzánk, hanem az alkalmazottakhoz, de ezt tőle már megszoktuk. Tessék-lássék üdvözölni akartuk, de még azt is kimérten fogadta. Meg is beszéltem csokitesómmal, hogy ahányszor csak jön, ezután is körbeudvaroljuk, hátha rájön a mulasztásos udvariatlanságára, és megdögönyöz bennünket cserébe a puszijainkért. Azt sem szereti, ha vizslatársi rangra felemelve megigazítanánk a séróját, bevonnánk egy kis közös ugrálásba…. Tudom, nem érdemli meg, hogy foglalkozzunk vele, de én bízom a jövőben… A végén talán rájön arra, hogy a Világ pozitív energiáit közvetítjük mindenkinek. Vannak, akik érzékelik, és sajnos akadnak, akik nem….
A következő napok intenzív heverészéssel teltek, nagyon kimerítő ám ez is, csak kora-reggel, és estefelé élénkül fel ilyenkor a vizsla, napközben idefekszünk, odafekszünk, nézünk bambán kifelé a buksinkból, kétszer is meggondoljuk, hogy feltápászkodjunk e néhány korty víz magunkba szippantásához. Ám ilyenkor sem a vizestálat, hanem a langyos aranyhalas medencét részesítjük előnyben, ezzel idegelve G.-t, aki képtelen megérteni, hogy a tóvíznek mennyivel kellemesebb a zamata!
G. egyébként talált elfoglaltságot magának, némely beruházása megérkezett, ezért elkezdett gondolkodni, ami már nehezen megy neki… Mindkettőnknek rendelt például új nyakékszert, amit mások közönségesen nyakörvnek neveznek. Na, ennek a bonyolult szerkezetnek a helyes felhelyezése komoly problémát okozott neki, miután elkönyvelte, hogy „rossz a konstrukció”, utolsó utáni próbálkozásként telefonos segítség helyett fényképes csetben kért tanácsot Lüszitől, aki ilyen típusú ékszert hord. Amikor visszajött az üzenet, látszott rajta, hogy szívesen cifrálkodna egyet verbálisan, de még egyedül sem tesz ilyent, nemhogy arisztokrata köreinkben tartózkodva. Eztán, feltalálva a spanyolviaszt, megoldotta a problémát. A tanulság: apró sikerélmény is boldoggá teheti a demens kétlábút!
Péntek délben meglátogatott bennünket Éva, Csoki Évája, és hogy Luié is, azt Ősvábsága határtalan vehemenciával előadott örömőrjöngése mindenki számára nyilvánvalóvá tette. Hiába mondtuk neki, hogy nem kell minden alkalommal ez a produkció, itt mindenki tisztában van az érzelmeivel Éva iránt, képtelen fegyelmezni magát. Én sajnos alig férek a vendégünk közelébe, csak lopva tudom a nekem kötelezően járó simiket behajtani! Este azonban, Lui tudta nélkül, mégis sikerült! A futin újra találkoztunk, immár Csokistól jöttek bandázni. Éppen Zarával kekeckedtem, amikor észrevettük, hogy közelednek. Akkor aztán „vesdelmagad”, eléjük iramodtunk. Én persze a kétlábú barátomat üdvözöltem elsőként, Csoki egyébként is valamit sejtett a korábbi lopott randiról, mert amikor inni szerettem volna a vizéből, jól eltanácsolt a közelből. Irigy kutya! Inkább a valódi tesójára legyen féltékeny, mint rám, de egy négylábú nőszemély (talán a kétlábú is) ilyenkor veszélyes is lehet, így inkább visszahúzódtam.
Tegnap aztán elkészült egy másik G. féle beruházás is B. segítségével. Párakaput raktak fel az elkövetkező forróbb napokra tekintettel. Még van mit beállítani rajta, de inasom reméli, mire itt a kutyameleg, élvezni fogjuk. Most még csak véletlenül szaladoztunk alája, G. vágyaiban az szerepel, hogy értékelni is fogjuk. Na, kábé ennyi volt az elmúlt hét. Vizslát!

Az új nyakékek!

Luit mindig ellenőriznem kell!

Csinosan Ricse-babosban

Egy kis szájkarate....

Reggelitorna a "madzaggal"

Mert mindig el akarja venni......

Egy egészséges korty a tavamból