Nagyberki Zsarolta vakkantásai

07. 19.
Nem, nem és nem! Nem tudok Diktálmányozni, mert nem történik semmi!!!
Az elmúlt hét is dögunalomban telt el! Most is csak azért kapartam elő vénülő szolgámat, hogy néhány megmaradt agysejtje segítségével tolmácsolja ezt a pár mondatot…
Szóval… (Tudom, hogy így nem kezdünk mondatot, de valamivel nyújtani kell az irományt…) Szóval az elmúlt hét eleje a hőségriadó jegyében telt. Itt bent tartottuk, mert G. igyekezete a párakapuval ismét kudarcot vallott. Kábé nyolcadszor szedte szét, rakta össze, majd próbálta ki, de félóránál tovább most sem bírta. Az a kis fránya vízsugár mindig leutáltatja a csövet a fúvókáról… Ahogy az okosabb kétlábúak hirdetik: „Olcsó húsnak híg a leve….” Nem tudom persze, miért éppen a hússal példálóznak, nekünk Luival semmiféle hússal nincs bajunk, legfeljebb a kapott mennyiséggel. Szerdáig tehát a kutyameleg miatt aludtuk át a napokat, utána meg a november köszöntött be, délelőttönként kidugtuk ugyan az orrunkat, de hamar visszahúzódtunk. Ekkor bent is csak szolidan mozgattuk magunkat, vigyáztunk nagyon, nehogy az intimtorna meddő kísérlet legyen kisebb-nagyobb csomagjaink visszatartásában. Ezért csak délután óvakodtunk ki az udvarra, és egyben lezavartuk a szükségleteket. 
Szombaton az inasok valami névnapi ünnepségre vonultak, ezúttal egyáltalán nem bántuk, hogy minket itthon felejtettek. Szépen álomba maceráltuk egymást. Másnapra már kezdett az időjárásnak számunkra is elviselhető állaga kerekedni…. Nem kellett zuhanyozással egybekötni az egészségügyi sétánkat. A svábherceg ezen felbuzdulva azonmód nekiállt fölös energiái levezetésének…. „természetesen” ismét „hűbelelui” módjára. Elrohanva a tavacska mellett, valami csillanást vélt felfedezni a vízben, és nem a „tettek mezejére”, hanem a halacskáim közé lépve, kicibálta a fejük fölül B. tündérrózsáit. Majd, szépen besétált térdig csatakosan, és felvetődött G. nyakába. Egy hördülés és némi morgás kíséretében inasom feltápászkodott, hogy utána nézzen a „dolgoknak”, de nem kellett neki visszafelé lekövetnie a víztócsákat, mert Lui már nagy boldogsággal mutatta be B.-nek a vizizöld sikeres partrasegítését. Öröme csak B. megszólalásáig tartott. Fülét-farkát behúzva rohant a rozmaringbokor alá. Onnan sandítgatott ki a kanapéjáig vezető menekülési útvonalakat latolgatva. Ezúttal még megúszta leszidással, de amikor másnap újra próbálkozott, bizony kapott az odakészített nádpálcával. Miközben kicsit megrázta magát, talán elkönyvelte, hogy vízbőlmentési vágyait el kell, hogy halassza az inasmentes időkre. Vasárnap este a kétlábúak ismét kimenőt kaptak, na, ekkor kellett volna Luinak elengednie a fantáziáját, mert csak sötéttel értek haza. Ehelyett mindkettőnk rendesen viselkedett, az ellenőrző közegek semmi kivetnivalót nem találtak rezidenciám állapotában. 
Ma délelőtt volt egy kis izgalom, mert G. barátját érkezésekor Lui közelebbről is üdvözölte volna, és ez T.-nek nem hiányzott. Enyhe utálattal hagytuk, hogy maguk mögött becsukják a szobaajtót. G. amúgy csak T.-vel kivételezik, a többi, ha jön hozzá, bemutatásra kerül fenséges színünk elé járulva. Aztán vagy megmaradnak, vagy elmaradnak…
Ma megmutatta G.-nek a Fész, hogy éppen két éve kreálta az oldalt dicsőséges személyemnek. Elismerem, annakidején jó ötlet volt, az oldalam nélkül nehezen szerezhettem volna Fenségességemnek szerető népet, ennyi kedves lájkolót, alattvalót. Ha a Fész nem lenne, csak egészen szűk körben ismernék el hercegnői mivoltomat, és jóval ritkábban tudnám kegyeimet gyakorolni a személyesen elém járulókkal, és a neten hódolókkal. Azt hiszem, nem sok hercegnőnek van ilyen Kedves Népe, mint Ti vagytok! Köszönöm! 
A napokban várom Mark Zuckerberg köszönőlevelét, amelyben nem győzi kifejezni a háláját, amiért értelmet adtam találmányának, a Fésznek! Lehet, rábeszélem, hogy pulija mellé egy vizslát is fogadjon be házi uralkodójának…. na, megyek tovább álmodozni… Vizslát!

Lui csendespihizik

Ne ugass! Majd én megmondom a tutit!