Nagyberki Zsarolta vakkantásai

12. 30.
 
Szépjóvizslát mindenkinek!
Lui vagyok, a „Svábcsávó”, a „Csokitesó”, ahogy nevezni szoktak..
Most, a kétlábúak által számontartott évvégén felhatalmaztam magamat, hogy kisajátítsam a Diktálmány ezévi utolsó fejezetét!
Először is tisztáznom kell, hogy a fentebb leírt megszólításaim finoman vakkantva sem elégítik ki az egyéniségemmel, és beosztásommal járó követelményeket! Gondolkodtam a hozzám illő elnevezésen, és nagyon tetszett az „Illetékes” titulus, de miután ezt már egy kétlábú kisajátította, és nevetség tárgyává tette, elvetettem! Helyette a „Fővezérigazgató” megszólítást fogom magamnak megkövetelni, ám kellő szerénységgel – és mert nehéz lenne mindig az egész titulust leugatnom G.-nek, - megelégszem az egyik felével.
Tehát én, a Fővezér, aggódok! Aggodalmamat pedig Chino váltotta ki! Chino, aki menekültként érkezett, több mint két hónapja, papírok nélkül, fejebúbját kopaszra borotváltatva, hogy még elesettebbnek tűnjön. Azzal állított be, hogy háborús sérült, és egy kis vackot kér csak, ahol meghúzhatja magát, és csak addig, amíg ki nem választja leendő örökös inasát! 
 Zsaci elmondása szerint eddig is voltak vendégek a rezidencián, már beköltözésem előtt is, jöttek-mentek, mindenki rálelt a saját gazdijára: Lucky, Kajla, Happy, Suzy… mind rátalált a különbejáratú inasára! Mióta itt vagyok, tényleg csak órákra, napokra érkeztek látogatók, akiket nem is lehetett másnak tekinteni négyesünk életében, mint futó, kedves epizódoknak… 
Én szeretem a vendégeket, főleg a kétlábúakat, néhányuk szerint neveletlenül, szerintem pedig illő szívélyességgel fogadom őket! B. és Mnéni szerint kiállhatatlanul akaratos vagyok, G. szerint élelmes és életrevaló. Ez utóbbi az igazság! Német vér is kering az ereimben, racionális géneket hordozok! Ép testben ép lélek! És hát az ép testhez hozzá van nőve négy ruganyos láb is, nem kell az embereknek mélyen meghajolniuk előttem, hogy nyelvespuszival köszönthessem az arra érdemesek arcát! 
Zsarolta Hercegnő az uralkodással és Kedves Népével való kommunikációval köti le energiáit, a rezidencia igazgatása teljes egészében rám hárul. Amig Chino nem volt, ment is minden, mint a karikacsapás! Sőt, még az ideérkezése utáni első időkben is! Ám mostanában a „kis menekült„ kezdi kimutatni a foga fehérét! Nem elég, hogy annyit zabál, mint mi vizslák, valahova elrejti a befalt táplálék kalóriáit, a világért sem gömbölyödne, szánalomra méltó girnyósággal tüntetve vonul a vendégeink elé! Az utóbbi időben visszaszájal, sőt, alattomos módon összekülönbözéseinkkor azt hazudja, hogy én kezdtem! Felháborító! A lebuktatására kamerák felszerelését fogom kérvényezni a jövő évi költségvetés terhére! Pár napja „öncsonkította” magát… addig verte a saját farkát a berendezéshez, míg ki nem sebesedett, és a kiserkent vérrel felkiáltójeleket spriccel mindenhová, hogy ő mennyire szerencsétlen! Zsaci hercegnő jó szívére apellál, ő még beveszi ezt a maszlagot, mert ha hozzájut, kedvesen lenyalja a farkáról a kötést – természetesen gyógyító szándékkal – B. legnagyobb „örömére”! 
Bár még egyáltalán nem olyan veszélyes a helyzet, a kis betolakodó nem veszélyezteti a pozíciómat, de egy vérbeli vezetőnek jobb idejében felkészülni a várható problémákra! Épp ezért gondoskodni fogok Chino pajtás ékességeinek eltávolításáról! Frusztrál, hogy neki olyan van, ami nekem már nincs! Nem irigykedem, de rendnek kell lenni!
Végül egypár vakkantás az elmúlt napokról: Szerdán a kiszolgáló személyzet délutáni kimenőt kapott, mi elvoltunk hármasban, nem rendetlenkedtünk, igy meg lettünk dicsérve! Igaz, előtte B. „élire állitotta” a felső, udvarra vezető ajtón, mert észrevették, hogy ha nem tudunk kimenni a saját ajtónkon, vezetésemmel felmegyünk a lépcsőn, és én kiengedem a falkát… ez nem is lenne baj szerintem, ha be is tudnám csukni magunk után, de ezt még nem lestem el az inasoktól… Így rendszeresen lebuktatott a kihűlő folyosó! G. nem szidott le, díjazta a kreativitásomat!
Tegnap Mnéni jött látogatni „az ő Zsacikáját”, előadta a szokásos zsörtölődéseit, hogy miért vagyok ilyen hebrencs, éssatöbbi, de fel sem vettem, fő az, hogy hozott jutifalatot, és mindhármunk megkapta a simiadagját! Igaz, szerinte csak eltévedt a keze, de én tudom, hogy szeret minket is, akik nem vagyunk Zsacik… Csak azt tudnám, mi lenne, ha a Hercegnőn kívül másik echte magyar vizsla is lenne a rezidencián…?!
Ma is süt a nap, kint dorbézolunk, ha Chino is kint van, zeng az egész udvar, mindenáron világgá akarja kurjantani, hogy ő itt a „jani”… Pedig a „jani” is én vagyok… meg a Fővezérigazgató…!
Befejezésként ide kívánkozik a nagy Demény örökérvényű aprómagvas gondolata: „Aki petárdázik, annak kicsi a pöcse!”
Na, ez végszónak is jó volt, már csak az maradt hátra, hogy Zsaci Kedves Népének egészségességet, és boldogságosságot kívánjak a kétezertizenhetedik évükre! A Rezidencia nevében! Vizslát!