09. 28. csütörtök

Hétfőn eljött a Vackorral töltött utolsó nap. Én persze erről még nem tudtam, és mivel szép idő volt, a szokásos egésznapos buli vette kezdetét. Mégpedig akkora elánnal, hogy sikerült az, ami három hétig nem! Sikerült a fürtösbogyót beletaszajtanom az aranyhalak közé! Bár rögtön kikapaszkodott, és én nem láttam eddig ázott verebet, de az valahogy így nézhet ki, ha subában feredőzik. G. rémülten csukta be az ajtót, és „szaladt” törölközőért, felmosóért, amivel sikerült elállítani a Vackorból áradó monszunesőt. Délután Mnéni érkezett, persze a szokásos szöveggel, hogy „csak miattam”, de néha el-eltévedt a keze, sőt, nem csak Luinak jutott a simiből, de gubancos barátnőm is az ujjai alá keveredett.

Közben Kata is beugrott, útlevelet intézve, de hozzá nem lettünk kiengedve, pedig szívesen üdvözöltük volna. Este, amikor már rendszerint nincs esemény, az inas pórázra vette Vackort, és valahova eltüntette! Fogalmunk se volt hova, de valami változás volt a levegőben.… Már az alvás előtti heverészésnél tartottunk, amikor egyszer csak visszaérkezett. Kiderült, hogy kozmetikusnál járt… Hogyismondjam… Nekem nem tetszett a változás, jól meg is morogtam! Lehet, hogy az emberek szemével a loboncból jól ápolt, helyre kiskutya sikeredett Vackorból, az is lehet, hogy számukra illatosnak tűnt a maradék subája, de nekik nincs szimatuk! Nekem pedig van! Hogy „kétlábúra” fordítsam… Talán Kedves Népem – legalább hírből - ismeri a Krásznájá Moszkvá parfüm mennyei illatát, hogy megértsétek, nekem Vackor így illatozott, némi pálpusztaival körítve… Gondolom, most már átérzitek a meglepetésemet! Szívesen belevágtam volna újra a tóba, hogy ismét az a jószagú barátosném legyen, aki pár órával ezelőtt volt. Ráadásul fel volt pörögve, fel-alá rohangált, mindenhová elhelyezte a szörnyű pacsulit. Aludni ki is mentem a nappaliba, Lui jobban bírta… persze ő fiú, neki egyébként sincs hercegnői orra!

G. másnap már hajnalban zörögni kezdett, mindannyian aludtunk volna még, Vackor sem ugrott elsőként az inas ölébe reggeli pusziosztásra, így én is láthattam, hogy most először nem a földön, G. ágya mellett, hanem a kanapén aludt! Fél hétkor már csöngettek is, és legkedvesebb eddigi idis barátnőm elutazott! Akkor még nem nagyon foglalkoztam vele, majd visszajön…, de most már tudom, hogy nagyon messze, Londonba autózott, ott találkozott gazdijával, Évával, akivel másfél napot együtt izgult az egész Rezidencia, mire csúszások, dugók után odaért! Éva arról is beszámolt, hogy mintegy fél órát bírt ki a ketrecben, utána a sofőr mellé telepedve, a kéziféket felügyelve, (nyilván, hogy ne lassítsanak), navigálta a társaságot, kiszállásokkor el nem mozdult a kormányos mellől, de ha valaki el akart szakadni a csoporttól, egyből visszaterelte!

Szóval, mint igazi PULI, és hungarikum, az egész Hercegnőség büszke rá! Talán egyszer visszatér meglátogatni bennünket…. és nem megy előtte kozmetikába…

Tegnap, miután Vackor elment, heverésztünk, aztán reggeli után megint szundikáltunk, majd kimentünk rajcsúrozni az udvarra, és ezt műveljük ma is, - kihasználva a szépidőt, - de ma A. is itt van velünk, B.–nek segít, és minket is elszórakoztat. Amikor reggel ideért, nem csalódtunk benne… és a virslijeiben sem…! Vizslát!

Utolsó nap együtt...

Vackor még az eredeti subában... én így szerettem...!

Erőlködik a töpszli... :-)

Kozmetika után...

Az utazás előtti utolsó percek...

Végre a Gazdinál!!! 

09. 24. vasárnap

Szóval ki vagyok akadva! Ezen a héten a kis fürtös terroristapalánta kimutatta a foga fehérjét! Mialatt mi, - az esős napokon szokásos módon – bóbiskoltunk, szunyáltunk, ejtőztünk, és vártuk a napocska előbújását, addig Vackor, ez a subának álcázott robbantóivadék, belopózott a hálónkba, és az alvófotelomról elkezdte szisztematikusan lebontani a szivacsot!
Mindezt alattomosan, suttyomban, lábujjhegyen!!! Amikor az inas bement valamiért, csak akkor észlelte a szörnyű tettet! És ez a szivacskínzás elaprózva, részletekben történt/történik, így G. a többedszeri verbális megrovás hiábavalósága után elővette azt a bizonyos pálcát, és közelebbről is megmutatta Vackornak, ő rögtön megsértődött, és a Rögtönítélő Bíróság alig győzte kiengesztelni. Akkor azért fél napig nyugalom volt, de Vackor azóta is rendszeresen próbálkozik több-kevesebb sikerrel. Az nem izgat, ha a cselédség holmiját hurcibálja, csócsálgatja, de az éjszakai nyugalmam helyszínét senki ne csámcsogja el, mert ha elerodálódik a meghitt alvóhelyem, megmorcosodok!
Próbálom ezt Vackor apró buksijába is beleverni, nem tudom mekkora sikerrel, az biztos, hogy az egésznapi pankrációt nagyon élvezi a kis fürtös duracell, nem fárad, pörög látástól vakulásig.
Lui ebben a testgyakorlásban csak nagyon ritkán vesz részt. Az utóbbi héten valami trauma érhette…
Azzal kezdődött, hogy a hét elején reggel G. egy csomagot, és „locsolás nyomokat” talált a teraszon. B. rögtön Vackort gyanúsította, de aztán kiderült, hogy a Csokitesó „nem mer” lemenni az udvarra. Csak bent, és a teraszon érzi jól magát, bár ott is gyakran a székek között bujkál. Ha egészségügyileg dolga van, csak a beton járólapos részen hajlandó közlekedni, ott is olyan gyorsan végez, ahogy tud, és spurizik vissza a „biztonságba”. Az inasoknak elég nagy fejtörést okoz, a tippjük, hogy valami megcsípte a hét elején a füvön, de ez azért egy csípésre meglehetősen eltúlzott reakció lenne. Egyébként is esett abban az időben, akkor nem járnak a zümmögő csíkosok.
Vackor kedd reggel elhagyja a rezidenciát, még nem tudom, hogy hogyan lesz utána, azt hiszem, Luckyn kívül ő az első „ideiglenesen itt állomásozó” rokon, aki nagyon fog hiányozni…. Az esős napok, és a galléros időszak kivételével végigbirkóztuk a nappalokat, és puli létére meglepően keveset ricsajozik, az inasok is nagyon megkedvelték. Szerencsére itt marad nekem Lui, akivel az utóbbi időben keveset játszottam, és ha kikecmereg a fóbiájából, újra nagy viháncolásokat csaphatunk a cselédség legnagyobb örömére! Vizslát!

Egész nap gyötörjük egymást... :-)

Lui is előmerészkedett...

09. 18. hétfő

Csütörtök délelőtt G. gondolt egy merészet, és levette Vackorról azt a pokolba kívánt tölcsért! 
Volt egy kis vakarózási próbálkozás, de nem vészes, az inas erősen figyelt én pedig elkezdtem játszani a kis rojtossal. …. És azóta le sem lehet vakarni rólam! Nem mondom, nekem is tetszik az apróság, majdnem olyan jól szórakozom már vele, mint régebben Zarával, vagy Pereccel! És vele csak akkor hagyjuk abba, ha eszünk vagy alszunk! …. Lehet, hogy eldugom valahová, ha a gazdija jön érte, és azt vakkantom neki, hogy átvetődött a kerítésen, és elveszett… ?! Mert vetődni azt tud! Igaz, néha én is besegítek, de olyankor az inas aggódva szól rám, hogy legyek figyelemmel a súlykülönbségre, és hogy szeretné épségben átadni a vakarcsot a gazdijának, de amikor belefeledkezem a borogatásába, bizony néha elvétem a mértéket…
Lui az elején néha közénk rontott, irigy kutya, amiért nem hagyja, hogy egyedül gyűrjem egy kicsit, most már ilyenkor az inashoz ballag búsan, és kiköveteli, hogy legalább simogatva legyen. 
Azért a Luival-játszás sem maradt abba, olyankor Vackor kiabálva száguld utánunk, harsog az egész birodalom! 
G. eddig mindennap kétszer kenegette a rasztagombóc pocakját a csodakenőccsel, de ma azt mondta, befejezte, a sebek begyógyultak. Vackor nemhogy megadóan tűrte ezt a tortúrát, de egyenesen kéjelgett közben.
Nagy boldogsággal üdvözöltük a harangszó után hozzánk látogató vendégeket! Füles gazdijai jöttek át a szomszédból, hogy egy kis szilvát szedjenek nekünk, ne kelljen már fára másznunk az érett gyümölcsért, és ne csak a lehullottat ehessük. Amikor már teltek a vödrök és belekóstolgattunk, csak akkor derült ki, hogy nem is nekünk szedik! De most nem voltunk irigyek, mert elteltünk a hozott lekenyerező jutifalatokkal, és én élvezettel ropogtattam el a magokat is, amitől az inas nem volt túl boldog… 
Péntek este kiderült, ha másnap normális lesz az idő, mi is megyünk a szombati Vizsla-Piknikre!
„Ennek megfelelően” szombat délelőtt nekieredt az eső, és egész délig lógott a lába. (Én is szoktam lábat lógatni, de az nem zavar senkit…) Szerencsére dél felé előbújt a napocska, mi pedig, - ahogy G. kezdte előszedegetni a Piknik kellékeit, - egyre izgatottabbak lettünk, amit Vackor egyáltalán nem értett, de ő is lelkesen vett részt a zsongásban.
Végre csengettek, és megérkeztek Mayáék, akik külön járgányt biztosítottak számunkra, hogy ne úgy szállítódjunk, mint a kétlábúak egy-egy forró nyári délelőtt a kacsaúsztatójuk felé. A külön járgányhoz külön hercegnői sofőr is dukált, ezúton is hálásak vagyunk Maya „csemetéjének”, - Gábornak - a türelméért- hogy szó nélkül elviselte Lui udvariatlan nyakbalihegését, no és persze az egész oda-vissza fuvarért!
Szóval csapot, papot, Vackort itthagyva beáramlottunk az előállott batárba, és indultunk! Félfüllel hallottuk még a kis rasztabogyó sipítozását, (a csap meg a pap nem szólt semmit…)
Ahogy később B. mesélte, „Rojtoska” is hamar megnyugodott, annál is inkább, mert felvonulhatott gazdasszonyunk hálójába, - még én sem mehetek oda be, - és némi ágyra-kapaszkodási kísérletek után elcsitulhatott az ágy mellett, csak néha tűnt el onnan, mikoris boldogan ráncigálta fel az emeletre G. papucsait.
Mi pedig megérkezve együtt özönlöttünk be a teljes Bakonyai falkával. Futólag üdvözöltük őket, Lexet, Lüszit, Leát, Lencsit, és sipirc a szokott helyünkre, ahol Bolygó várt már bennünket Katicáékkal és Nojcsival. 
Rögtön FeriPapáék körtéjével kezdtünk, majd a Töpisnénink (Nojcsi) kolbászkáival folytattuk. Kezdtük jól érezni magunkat. Lüszi sajnos valamelyik idegen ebtárs megjelenésekor bepörgött, így idő előtt hazaszállítódott…
Érkezett „helyette” egy apróság, Mandula a 4 hónapos kislány, aki mindenkit pillanatok alatt levett a lábáról, hát még, amikor megtalálták egymást Lencsivel…! A két apróság olyan elánnal kezdett egymással játszani, hogy mi felnőttek csak pislogtunk! 
Az idő is kitett magáért, csodaszép, kellemes őszi délutánt élvezhettek kísérőink is, és amikor megjelent Zara is Krisztával, „teljes” lett az örömöm! (Talán még egy kis csülökcsont, ami csak az enyém …. de nem vagyok telhetetlen…!)
Lassan eljárt az idő, indultunk hazafelé. Itthon Vackor nagy ovációval fogadott, de minket a vacsi egyelőre jobban érdekelt. Ettünk, és ágynak is dőltünk már, amikor leszakadt az ég! De minket már a jég kopogása sem érdekelt! Van a Vizslák Népének odafent egy jóakaratú Felügyelője, aki megvárta a piknik végét, és csak utána kergette a városra a dühödt égi csordát…. De jó lenne, ha mindig tudna figyelni ránk, Vizslákra, és minden rokonra ez a kedves Felügyelő… Attól tartok, sok kétlábú rondít bele a dolgába, és azért nincs mindig ideje ránk…
Vasárnap egész nap esett, mi aludtunk, Vackor pedig lopkodással szórakoztatta magát… Mindegy volt neki: zokni, póló, papucs, szandál, porszivószűrő… Az inasok szerencséjére inkább csak hurcolássza, mint rágja a kipécézett dolgokat. 
Közben kiderült, hogy őkelmét varratszedésre sem kell vinni, mert majd felszívódik, így ma kihasználjuk a napsütést, még dorbézolunk egy kicsit a rohanvást érkező újabb esők előtt! Vizslát!

                                              Gallér nélkül mindjárt nagy haverok vagyunk!

"Látványetetés" :-)

Egy nyelvespuszi Nojcsinak...

Lencsi és Mandula játszik...

Lencsi és Lea

Lex

Mindenkit leellenőrzünk! 

Lui

ÉN!

És megint ÉN!

Bolygó

Néha puncsolok G.-nek, nehogy elveszítse a kedvét... :-)

09. 13. szerda

Mint a múltkor diktáltam, Vackor csütörtök reggel abbahagyta a köhögést, és az azóta se tért vissza! Mi se kapunk el semmit, gondolom, G. megint rémeket látott, és a kennelköhögés helyett csak egy egyszerűbb megfázás volt.
A péntek reggel úgy kezdődött, hogy B. előbb jött le a konyhába, nyilván, hogy az éjszakai éhezésünk után mihamarabb némi táplálékkal lássa el korgó pocakjainkat. Ám ekkor hirtelen rosszul lett, Lui berohant a vén inasért, én tutulásba kezdtem, a kis rasztagombóc pedig fejhangon visított, de úgy, hogy attól még a halottak is felébredtek volna. B. sem maradt sokáig mozdulatlan, mire G. sebbel-lobbal kivánszorgott a nagy ricsajra, már éledezett. Azt mondta, a fájó dereka verte le a lábáról. Összeszedte magát, és felment, lefeküdt.
És ez még nem volt elég az izgalomból! Délben be lettünk zárva a szobába, és eltűnt Vackor. Két óra múlva, amikor Katával visszajött, változatosságként az udvarra csukódtunk ki! Alig vártuk, hogy üdvözölhessük a subaszőnyegünket, de alig volt magánál, és nagggyon dokinéni-szaga volt. Mint rájöttünk, - nem volt nehéz, mindannyian átestünk ilyesmin – ivartalanították a töpszlit. Este volt, mire nagyjából magához tért, de nem volt benne köszönet, mert rákerült az az ocsmány gallér, amitől mindig kiráz a hideg, és ide eddigi haverság, oda, ismét három lépés távolságot tartottunk. Másnap Z. jött, betömködte a járólapok közti rést, ő ezt fugázásnak hívta, és a teraszunk megint le lett kerítve. Vackor hamar megtanulta merre közlekedhet, és a tölcsér sem gátolta nagyon a császkálásban. Z. feljajdulgatva vette tudomásul bokatájon a tölcsér „áldásos” nyomulását. (G. már lassan „megszokja”, a ragadós subaszőnyeg nem tágít a közeléből.) A hétvége Vackor nyugtalanságának fokozódásával telt el, az inas egy percre se merte levenni a förtelmet a rassztalányról, alig várta a hétfőt, hogy Katának elmondja a tapasztalatait. Kata jött is, hóna alá kapta Vackort, vitte, aztán rövidesen hozta is. A Dokinéni mondta, hogy a sebbel semmi baj, de fölötte a hasát igencsak felvakarta a hátsó lábaival. A műtéthez használt fertőtlenítőre allergiás valószínű, kapott Kék Lukács kenőcsöt, meg gyógyszert, ha a kenegetés nem használ… de használt, így a tabletták hanyagolódtak. Helyettük zoknit kapott a hátsó lábaira, méghozzá B.-től elrekvirált „Hello Kitty” zoknit. G. az elején végigröhögte a teraszt, Vackornak kevésbé tetszett, hogy abban a rózsaszín izében kell csámpáznia, bárhová is próbál menni. Viszont a kenőcs beváltotta a hozzá fűzött reményeket, azóta az inas mindennap kétszer lekezeli a viszkető pocakot. Közben néha cifrákat mond, mert Vackort nem olyan könnyű ölbe venni, ahogy hozzáér egy kétlábú, menten hanyatt vágja magát, és jár a farka, mint a motolla. Mivel tölcsérrel nem akar tápot enni, azt is ölben tartva, szemenként, nagy élvezettel veszi el az inastól. Mindeközben B.-t alig láttuk, csak ötpercekre jelent meg köreinkben. Igaz, dokinál is megfordult, aki újabb gyógyszereket, és ágynyugalmat irt elő.
Azt hiszem, a szombati pikniket ki kell hagynunk. Hiába kérdezett G. utána, hogy a futin volt-e újabb megbetegedés, (nem volt), és hiába ígérnek javuló időt, a sofőrünk nem lesz vezetőképes addigra, noha javulófélben van már. Remélem, a haverok elhiszik, hogy nélkülünk is van élet, van piknik, megjelennek szombaton a szokott helyen, és nagyon jól érzik magukat! Vizslát!

Vackor mindig hanyattvágja magát... :-)

Csupasz poci...

09. 07. csütörtök

Máris újra diktálózgatok, mert döglés van, esik az eső.
Hétfő este Vackor elkezdett köhögni! És folytatta kedden egész nap, ezért G. szerdára Katával beszélve Dokinénit irányzott elő. Éjjel elég rondán krákogott, harákolt Vackor, mintha ki akarta volna köpni a tüdejét, de ez másnap délelőttre szinte teljesen elmúlott. G. aggódott, mert itt több futin is kennelköhögés járvány volt/van, és a kis rasztagombóc előélete nem ismert. Persze benne van a pakliban, hogy mi is elkapjuk, mert a rezidencián nincs karanténozható kórházrészleg. Ennek azért nem nagyon örülnénk, mert a jövő szombaton vizsla-piknik van tervbe véve, és ha elkapnánk, ki kellene hagynunk. Szóval délután Vackor Dokinénihez ment, kapott szurit, gyógyport, mi pedig üzenetet, hogy szerencsés esetben nem kapjuk el, mert jó az immunrendszerünk. Nem tudom az micsoda, de bízom benne, hogy jó sok van bennünk abból az immunizéből. Annál is inkább, mert kezdjük megismerni egymást, és én is kezdek játszani a minibolyhossal. Néha rászólok, és egy kicsit bosszant, hogy nem vágja rögtön hanyatt magát, bezzeg az inasnak úton-útfélen így tesz, és kéjesen várja a pocaksimit.
Tegnap délután volt egy közös rohangálós időszakunk is, amit G. felettébb vegyes érzelmekkel konstatált, mert a „betegnek” nyugalom kellene a fészbuk szerint, de Vackor fütyül az állítólagos betegségre.
Az elmúlt éjjel is köhécselt még, de már csak nagyon ritkán, reméljük, hogy időben lépett Kata és G.!
Még csak annyit, hogy B.-nek új feladata van, a mostanában sűrűn levegőzni kijáró szandáljai, cipői visszaterelése... Vizslát!

Megvan a zsákmány!

                                                 

                          Vackor is bekapcsolódott! :-)                                    

09. 05. kedd

Idejét se tudom már, mikor Diktálmányoztam utoljára, de most nekifogok!
Az előző vasárnapon történt csak említésre méltó, amikor pórázra vettem B.-t, és elindultunk a futira, hosszú idő után először. Ám hamarosan Zara batárjában kötöttünk ki, és az inasa – Kriszta – vezetésével együtt autókáztunk a Malomvölgyi tóhoz. Zarával sem találkoztam már ősidők óta, de a kölyökkor óta tartó barátságot nem lehet elfelejteni. Ott folytattuk, ahol hónapokkal ezelőtt abbahagytuk. Ő lelkesen beúszogatott a tóba az eldobott fadarabokért, én pedig hasonló lelkesedéssel megpróbáltam elvenni tőle, amikor kiért velük. Sőőőt, még a vízbe is bemerészkedtem, pedig nem vagyok egy vizitündér, nem szoktam hozzá, hogy kapálózzak a mancsaimmal biztos talaj után. Ezért csak hasig, azaz „kötésig” lettem vizes, de amikor a Zara által vert hullámok a hátamat is bevizezték, kezdtem kényelmetlenül átitatódni, így gyakran kijártam lerázni a löttyöt, hátha B.-t is be tudom vonni a feredőzésbe. Mindenesetre jól szórakoztunk, és kétórányi hancúrozás után vidáman tértem vissza Luihoz, aki sajnos az egészből kimaradt.
A múlt hét közepén jött Z., tudjátok, ő nem a hangya, hanem rezidenciám karbantartója, és B. asszisztálásával újra letette a teraszon elengedett utolsó sor járólapot. Persze ez mindenféle létrák lefektetésével, elkerítéssel járt, hiába magyaráztuk, hogy azonnal minőségi próbának vetnénk alá azokat a fránya lapokat. Még a délelőtt végeztek, de a kerítés még másnap is ott volt, így csak leszűkített teraszon fogadhattuk Perecet és Domit. Aztán jött egy hideg esős nap, nem is jártunk kint, és hipp-hopp a létraakadály is eltűnt.
Tegnap reggel szinte arra ébredtünk, hogy a kajálás után bezáródtunk a szobába! Hallottuk, hogy több kétlábú megy ki az udvarra, követeltük, hogy engedjenek ki! Erre olyan éktelen szirénázás volt a válasz, hogy én még olyant ebzettől nem hallottam. Mikor végre kiszabadultunk és kirajzottunk, az első, akit megpillantottam, Kata volt! Tudom, hogy ő sosem jön üres kézzel! Mindig hoz valamilyen rokont, fehéret, feketét, barnát, tarkát, a lényeg, hogy nekem kell vesződni vele, nekem kell mindenre megtanítanom, főleg az arisztokrata viselkedésre, például: hogyan használjuk a kétlábút úgy, hogy minél kevesebb amortizációval megússza, nehogy idő előtt le kelljen cserélni, és mindemellett a legkevésbé vegye észre, hogy használva van, és mi irányítjuk… Miután üdvözöltük Katát és körülnéztem, láttam csak meg a ricsaj forrását… Egy töpszli fekete rongycsomó hisztériázott torkaszakadtából! Ha nem áradt volna ki visítás belőle, azt se tudtam volna, hogy van eleje és vége… Próbáltam a végén kezdeni az ismerkedést, de még jobban feltekerte a potméterét, meguntam, és távolabb vonultam, egyrészt, hogy a dobhártyám épen maradjon, másrészt, hogy azon elmélkedjek, kell-e ez nekem…!? Lui még hosszasan próbálkozott, de nem sok sikerrel.
Megtudtam, hogy ő egy puli… sőőt, PULI! Éppolyan hungarikum, mint én…. háát, első látásra… és főleg hallásra…
G. később mesélte, hogy ő is ritkán találkozott ilyen teremtménnyel, talán nyolcadikos volt, amikor az unokatesói vettek egyet az állatkertben, és elmentek megsimizni a kölyköt… de a legrégebbi emléke óvodáskori!
A családjával Harkányban nyaralt, és éppen „előre volt vágtázva”, amikor egy házból utána eredt egy pár hetes sikítozó raszta-gombolyag. Mikor látta, hogy nem menekülhet, szembefordult a támadóval, és elcsempült szájjal várta a végzetet. A többire már nem emlékszik, de ez a villanat jól mutatja, milyen mély nyomot hagyott benne a puli kb. 56 év távlatából.
Szóval… Miután elmentek a kétlábúak, fedezékbe vonultam, és Luira hagytam a kiscsaj betörését. Mert mondanom se kell, hogy lány, és Vackor a neve, gondolom a ” boglyos, lompos, loncsos és bozontos” miatt. Délután már kevesebbet hisztizett, Lui a madzagunkkal próbálta játékra csábítani, mialatt az inas azon aggódott, nehogy a nagy madzagrázogatásban az egyik bütyökkel buksin kókányolja, mert annak végzetes következményei lennének.
Az látszott, hogy a teniszlabdát szereti, vissza is viszi a kétlábúnak, de ezt már nem hagytam, megmutattam neki, ki itt a Hercegnő! Egy alkalmas pillanatban én voltam a gyorsabb, és vissza se adtam a kis puncsolónak! Mert persze imád minden kétlábút, G. úgy masírozik, mintha egy nagyobb bojt tapadt volna a szandáljára.
Éjjel már nem kajabált, és malőr sem történt, G. nyugodtabban tekinthet az elkövetkező három hét elé, én meg gyakrabban jelentkezem, biztos lesz miről diktálnom, csak győzze a vén inas! Vizslát!

Vackor

A "gyapjútenyészet" :-)

Hármasban... Kezdem megszokni! :-)