09. 13. szerda
Mint a múltkor diktáltam, Vackor csütörtök reggel abbahagyta a köhögést, és az azóta se tért vissza! Mi se kapunk el semmit, gondolom, G. megint rémeket látott, és a kennelköhögés helyett csak egy egyszerűbb megfázás volt.
A péntek reggel úgy kezdődött, hogy B. előbb jött le a konyhába, nyilván, hogy az éjszakai éhezésünk után mihamarabb némi táplálékkal lássa el korgó pocakjainkat. Ám ekkor hirtelen rosszul lett, Lui berohant a vén inasért, én tutulásba kezdtem, a kis rasztagombóc pedig fejhangon visított, de úgy, hogy attól még a halottak is felébredtek volna. B. sem maradt sokáig mozdulatlan, mire G. sebbel-lobbal kivánszorgott a nagy ricsajra, már éledezett. Azt mondta, a fájó dereka verte le a lábáról. Összeszedte magát, és felment, lefeküdt.
És ez még nem volt elég az izgalomból! Délben be lettünk zárva a szobába, és eltűnt Vackor. Két óra múlva, amikor Katával visszajött, változatosságként az udvarra csukódtunk ki! Alig vártuk, hogy üdvözölhessük a subaszőnyegünket, de alig volt magánál, és nagggyon dokinéni-szaga volt. Mint rájöttünk, - nem volt nehéz, mindannyian átestünk ilyesmin – ivartalanították a töpszlit. Este volt, mire nagyjából magához tért, de nem volt benne köszönet, mert rákerült az az ocsmány gallér, amitől mindig kiráz a hideg, és ide eddigi haverság, oda, ismét három lépés távolságot tartottunk. Másnap Z. jött, betömködte a járólapok közti rést, ő ezt fugázásnak hívta, és a teraszunk megint le lett kerítve. Vackor hamar megtanulta merre közlekedhet, és a tölcsér sem gátolta nagyon a császkálásban. Z. feljajdulgatva vette tudomásul bokatájon a tölcsér „áldásos” nyomulását. (G. már lassan „megszokja”, a ragadós subaszőnyeg nem tágít a közeléből.) A hétvége Vackor nyugtalanságának fokozódásával telt el, az inas egy percre se merte levenni a förtelmet a rassztalányról, alig várta a hétfőt, hogy Katának elmondja a tapasztalatait. Kata jött is, hóna alá kapta Vackort, vitte, aztán rövidesen hozta is. A Dokinéni mondta, hogy a sebbel semmi baj, de fölötte a hasát igencsak felvakarta a hátsó lábaival. A műtéthez használt fertőtlenítőre allergiás valószínű, kapott Kék Lukács kenőcsöt, meg gyógyszert, ha a kenegetés nem használ… de használt, így a tabletták hanyagolódtak. Helyettük zoknit kapott a hátsó lábaira, méghozzá B.-től elrekvirált „Hello Kitty” zoknit. G. az elején végigröhögte a teraszt, Vackornak kevésbé tetszett, hogy abban a rózsaszín izében kell csámpáznia, bárhová is próbál menni. Viszont a kenőcs beváltotta a hozzá fűzött reményeket, azóta az inas mindennap kétszer lekezeli a viszkető pocakot. Közben néha cifrákat mond, mert Vackort nem olyan könnyű ölbe venni, ahogy hozzáér egy kétlábú, menten hanyatt vágja magát, és jár a farka, mint a motolla. Mivel tölcsérrel nem akar tápot enni, azt is ölben tartva, szemenként, nagy élvezettel veszi el az inastól. Mindeközben B.-t alig láttuk, csak ötpercekre jelent meg köreinkben. Igaz, dokinál is megfordult, aki újabb gyógyszereket, és ágynyugalmat irt elő.
Azt hiszem, a szombati pikniket ki kell hagynunk. Hiába kérdezett G. utána, hogy a futin volt-e újabb megbetegedés, (nem volt), és hiába ígérnek javuló időt, a sofőrünk nem lesz vezetőképes addigra, noha javulófélben van már. Remélem, a haverok elhiszik, hogy nélkülünk is van élet, van piknik, megjelennek szombaton a szokott helyen, és nagyon jól érzik magukat! Vizslát!
A péntek reggel úgy kezdődött, hogy B. előbb jött le a konyhába, nyilván, hogy az éjszakai éhezésünk után mihamarabb némi táplálékkal lássa el korgó pocakjainkat. Ám ekkor hirtelen rosszul lett, Lui berohant a vén inasért, én tutulásba kezdtem, a kis rasztagombóc pedig fejhangon visított, de úgy, hogy attól még a halottak is felébredtek volna. B. sem maradt sokáig mozdulatlan, mire G. sebbel-lobbal kivánszorgott a nagy ricsajra, már éledezett. Azt mondta, a fájó dereka verte le a lábáról. Összeszedte magát, és felment, lefeküdt.
És ez még nem volt elég az izgalomból! Délben be lettünk zárva a szobába, és eltűnt Vackor. Két óra múlva, amikor Katával visszajött, változatosságként az udvarra csukódtunk ki! Alig vártuk, hogy üdvözölhessük a subaszőnyegünket, de alig volt magánál, és nagggyon dokinéni-szaga volt. Mint rájöttünk, - nem volt nehéz, mindannyian átestünk ilyesmin – ivartalanították a töpszlit. Este volt, mire nagyjából magához tért, de nem volt benne köszönet, mert rákerült az az ocsmány gallér, amitől mindig kiráz a hideg, és ide eddigi haverság, oda, ismét három lépés távolságot tartottunk. Másnap Z. jött, betömködte a járólapok közti rést, ő ezt fugázásnak hívta, és a teraszunk megint le lett kerítve. Vackor hamar megtanulta merre közlekedhet, és a tölcsér sem gátolta nagyon a császkálásban. Z. feljajdulgatva vette tudomásul bokatájon a tölcsér „áldásos” nyomulását. (G. már lassan „megszokja”, a ragadós subaszőnyeg nem tágít a közeléből.) A hétvége Vackor nyugtalanságának fokozódásával telt el, az inas egy percre se merte levenni a förtelmet a rassztalányról, alig várta a hétfőt, hogy Katának elmondja a tapasztalatait. Kata jött is, hóna alá kapta Vackort, vitte, aztán rövidesen hozta is. A Dokinéni mondta, hogy a sebbel semmi baj, de fölötte a hasát igencsak felvakarta a hátsó lábaival. A műtéthez használt fertőtlenítőre allergiás valószínű, kapott Kék Lukács kenőcsöt, meg gyógyszert, ha a kenegetés nem használ… de használt, így a tabletták hanyagolódtak. Helyettük zoknit kapott a hátsó lábaira, méghozzá B.-től elrekvirált „Hello Kitty” zoknit. G. az elején végigröhögte a teraszt, Vackornak kevésbé tetszett, hogy abban a rózsaszín izében kell csámpáznia, bárhová is próbál menni. Viszont a kenőcs beváltotta a hozzá fűzött reményeket, azóta az inas mindennap kétszer lekezeli a viszkető pocakot. Közben néha cifrákat mond, mert Vackort nem olyan könnyű ölbe venni, ahogy hozzáér egy kétlábú, menten hanyatt vágja magát, és jár a farka, mint a motolla. Mivel tölcsérrel nem akar tápot enni, azt is ölben tartva, szemenként, nagy élvezettel veszi el az inastól. Mindeközben B.-t alig láttuk, csak ötpercekre jelent meg köreinkben. Igaz, dokinál is megfordult, aki újabb gyógyszereket, és ágynyugalmat irt elő.
Azt hiszem, a szombati pikniket ki kell hagynunk. Hiába kérdezett G. utána, hogy a futin volt-e újabb megbetegedés, (nem volt), és hiába ígérnek javuló időt, a sofőrünk nem lesz vezetőképes addigra, noha javulófélben van már. Remélem, a haverok elhiszik, hogy nélkülünk is van élet, van piknik, megjelennek szombaton a szokott helyen, és nagyon jól érzik magukat! Vizslát!
 |
| Vackor mindig hanyattvágja magát... :-) |
 |
| Csupasz poci... |
Elmaradtam valahogy a blogod olvasásával - bocsika ! Most pótoltam a múltkorit is...
VálaszTörlésMég mindig nincs új gazdija a fekete szőrösnek ? Sokan vagytok hárman abba a birodalomba ! És látom, hogy veled nem is nagyon akar játszani a csokis se...Neheztelek...Ki a hercegnő a házban ?
Vackornak van gazdija, itt csak három hetet kell dekkolnia, hogy a veszettség elleni oltás miatti 21 nap leteljen, és ne kerüljön karanténba Angliában! Mint a mai feltöltésnél láthatod, inkább Lui az, aki pátyolgatásra szorul, mert kimarad a játékból!
Törlés