09. 05. kedd
Idejét se tudom már, mikor Diktálmányoztam utoljára, de most nekifogok!
Az előző vasárnapon történt csak említésre méltó, amikor pórázra vettem B.-t, és elindultunk a futira, hosszú idő után először. Ám hamarosan Zara batárjában kötöttünk ki, és az inasa – Kriszta – vezetésével együtt autókáztunk a Malomvölgyi tóhoz. Zarával sem találkoztam már ősidők óta, de a kölyökkor óta tartó barátságot nem lehet elfelejteni. Ott folytattuk, ahol hónapokkal ezelőtt abbahagytuk. Ő lelkesen beúszogatott a tóba az eldobott fadarabokért, én pedig hasonló lelkesedéssel megpróbáltam elvenni tőle, amikor kiért velük. Sőőőt, még a vízbe is bemerészkedtem, pedig nem vagyok egy vizitündér, nem szoktam hozzá, hogy kapálózzak a mancsaimmal biztos talaj után. Ezért csak hasig, azaz „kötésig” lettem vizes, de amikor a Zara által vert hullámok a hátamat is bevizezték, kezdtem kényelmetlenül átitatódni, így gyakran kijártam lerázni a löttyöt, hátha B.-t is be tudom vonni a feredőzésbe. Mindenesetre jól szórakoztunk, és kétórányi hancúrozás után vidáman tértem vissza Luihoz, aki sajnos az egészből kimaradt.
A múlt hét közepén jött Z., tudjátok, ő nem a hangya, hanem rezidenciám karbantartója, és B. asszisztálásával újra letette a teraszon elengedett utolsó sor járólapot. Persze ez mindenféle létrák lefektetésével, elkerítéssel járt, hiába magyaráztuk, hogy azonnal minőségi próbának vetnénk alá azokat a fránya lapokat. Még a délelőtt végeztek, de a kerítés még másnap is ott volt, így csak leszűkített teraszon fogadhattuk Perecet és Domit. Aztán jött egy hideg esős nap, nem is jártunk kint, és hipp-hopp a létraakadály is eltűnt.
Tegnap reggel szinte arra ébredtünk, hogy a kajálás után bezáródtunk a szobába! Hallottuk, hogy több kétlábú megy ki az udvarra, követeltük, hogy engedjenek ki! Erre olyan éktelen szirénázás volt a válasz, hogy én még olyant ebzettől nem hallottam. Mikor végre kiszabadultunk és kirajzottunk, az első, akit megpillantottam, Kata volt! Tudom, hogy ő sosem jön üres kézzel! Mindig hoz valamilyen rokont, fehéret, feketét, barnát, tarkát, a lényeg, hogy nekem kell vesződni vele, nekem kell mindenre megtanítanom, főleg az arisztokrata viselkedésre, például: hogyan használjuk a kétlábút úgy, hogy minél kevesebb amortizációval megússza, nehogy idő előtt le kelljen cserélni, és mindemellett a legkevésbé vegye észre, hogy használva van, és mi irányítjuk… Miután üdvözöltük Katát és körülnéztem, láttam csak meg a ricsaj forrását… Egy töpszli fekete rongycsomó hisztériázott torkaszakadtából! Ha nem áradt volna ki visítás belőle, azt se tudtam volna, hogy van eleje és vége… Próbáltam a végén kezdeni az ismerkedést, de még jobban feltekerte a potméterét, meguntam, és távolabb vonultam, egyrészt, hogy a dobhártyám épen maradjon, másrészt, hogy azon elmélkedjek, kell-e ez nekem…!? Lui még hosszasan próbálkozott, de nem sok sikerrel.
Megtudtam, hogy ő egy puli… sőőt, PULI! Éppolyan hungarikum, mint én…. háát, első látásra… és főleg hallásra…
G. később mesélte, hogy ő is ritkán találkozott ilyen teremtménnyel, talán nyolcadikos volt, amikor az unokatesói vettek egyet az állatkertben, és elmentek megsimizni a kölyköt… de a legrégebbi emléke óvodáskori!
A családjával Harkányban nyaralt, és éppen „előre volt vágtázva”, amikor egy házból utána eredt egy pár hetes sikítozó raszta-gombolyag. Mikor látta, hogy nem menekülhet, szembefordult a támadóval, és elcsempült szájjal várta a végzetet. A többire már nem emlékszik, de ez a villanat jól mutatja, milyen mély nyomot hagyott benne a puli kb. 56 év távlatából.
Szóval… Miután elmentek a kétlábúak, fedezékbe vonultam, és Luira hagytam a kiscsaj betörését. Mert mondanom se kell, hogy lány, és Vackor a neve, gondolom a ” boglyos, lompos, loncsos és bozontos” miatt. Délután már kevesebbet hisztizett, Lui a madzagunkkal próbálta játékra csábítani, mialatt az inas azon aggódott, nehogy a nagy madzagrázogatásban az egyik bütyökkel buksin kókányolja, mert annak végzetes következményei lennének.
Az látszott, hogy a teniszlabdát szereti, vissza is viszi a kétlábúnak, de ezt már nem hagytam, megmutattam neki, ki itt a Hercegnő! Egy alkalmas pillanatban én voltam a gyorsabb, és vissza se adtam a kis puncsolónak! Mert persze imád minden kétlábút, G. úgy masírozik, mintha egy nagyobb bojt tapadt volna a szandáljára.
Éjjel már nem kajabált, és malőr sem történt, G. nyugodtabban tekinthet az elkövetkező három hét elé, én meg gyakrabban jelentkezem, biztos lesz miről diktálnom, csak győzze a vén inas! Vizslát!
Az előző vasárnapon történt csak említésre méltó, amikor pórázra vettem B.-t, és elindultunk a futira, hosszú idő után először. Ám hamarosan Zara batárjában kötöttünk ki, és az inasa – Kriszta – vezetésével együtt autókáztunk a Malomvölgyi tóhoz. Zarával sem találkoztam már ősidők óta, de a kölyökkor óta tartó barátságot nem lehet elfelejteni. Ott folytattuk, ahol hónapokkal ezelőtt abbahagytuk. Ő lelkesen beúszogatott a tóba az eldobott fadarabokért, én pedig hasonló lelkesedéssel megpróbáltam elvenni tőle, amikor kiért velük. Sőőőt, még a vízbe is bemerészkedtem, pedig nem vagyok egy vizitündér, nem szoktam hozzá, hogy kapálózzak a mancsaimmal biztos talaj után. Ezért csak hasig, azaz „kötésig” lettem vizes, de amikor a Zara által vert hullámok a hátamat is bevizezték, kezdtem kényelmetlenül átitatódni, így gyakran kijártam lerázni a löttyöt, hátha B.-t is be tudom vonni a feredőzésbe. Mindenesetre jól szórakoztunk, és kétórányi hancúrozás után vidáman tértem vissza Luihoz, aki sajnos az egészből kimaradt.
A múlt hét közepén jött Z., tudjátok, ő nem a hangya, hanem rezidenciám karbantartója, és B. asszisztálásával újra letette a teraszon elengedett utolsó sor járólapot. Persze ez mindenféle létrák lefektetésével, elkerítéssel járt, hiába magyaráztuk, hogy azonnal minőségi próbának vetnénk alá azokat a fránya lapokat. Még a délelőtt végeztek, de a kerítés még másnap is ott volt, így csak leszűkített teraszon fogadhattuk Perecet és Domit. Aztán jött egy hideg esős nap, nem is jártunk kint, és hipp-hopp a létraakadály is eltűnt.
Tegnap reggel szinte arra ébredtünk, hogy a kajálás után bezáródtunk a szobába! Hallottuk, hogy több kétlábú megy ki az udvarra, követeltük, hogy engedjenek ki! Erre olyan éktelen szirénázás volt a válasz, hogy én még olyant ebzettől nem hallottam. Mikor végre kiszabadultunk és kirajzottunk, az első, akit megpillantottam, Kata volt! Tudom, hogy ő sosem jön üres kézzel! Mindig hoz valamilyen rokont, fehéret, feketét, barnát, tarkát, a lényeg, hogy nekem kell vesződni vele, nekem kell mindenre megtanítanom, főleg az arisztokrata viselkedésre, például: hogyan használjuk a kétlábút úgy, hogy minél kevesebb amortizációval megússza, nehogy idő előtt le kelljen cserélni, és mindemellett a legkevésbé vegye észre, hogy használva van, és mi irányítjuk… Miután üdvözöltük Katát és körülnéztem, láttam csak meg a ricsaj forrását… Egy töpszli fekete rongycsomó hisztériázott torkaszakadtából! Ha nem áradt volna ki visítás belőle, azt se tudtam volna, hogy van eleje és vége… Próbáltam a végén kezdeni az ismerkedést, de még jobban feltekerte a potméterét, meguntam, és távolabb vonultam, egyrészt, hogy a dobhártyám épen maradjon, másrészt, hogy azon elmélkedjek, kell-e ez nekem…!? Lui még hosszasan próbálkozott, de nem sok sikerrel.
Megtudtam, hogy ő egy puli… sőőt, PULI! Éppolyan hungarikum, mint én…. háát, első látásra… és főleg hallásra…
G. később mesélte, hogy ő is ritkán találkozott ilyen teremtménnyel, talán nyolcadikos volt, amikor az unokatesói vettek egyet az állatkertben, és elmentek megsimizni a kölyköt… de a legrégebbi emléke óvodáskori!
A családjával Harkányban nyaralt, és éppen „előre volt vágtázva”, amikor egy házból utána eredt egy pár hetes sikítozó raszta-gombolyag. Mikor látta, hogy nem menekülhet, szembefordult a támadóval, és elcsempült szájjal várta a végzetet. A többire már nem emlékszik, de ez a villanat jól mutatja, milyen mély nyomot hagyott benne a puli kb. 56 év távlatából.
Szóval… Miután elmentek a kétlábúak, fedezékbe vonultam, és Luira hagytam a kiscsaj betörését. Mert mondanom se kell, hogy lány, és Vackor a neve, gondolom a ” boglyos, lompos, loncsos és bozontos” miatt. Délután már kevesebbet hisztizett, Lui a madzagunkkal próbálta játékra csábítani, mialatt az inas azon aggódott, nehogy a nagy madzagrázogatásban az egyik bütyökkel buksin kókányolja, mert annak végzetes következményei lennének.
Az látszott, hogy a teniszlabdát szereti, vissza is viszi a kétlábúnak, de ezt már nem hagytam, megmutattam neki, ki itt a Hercegnő! Egy alkalmas pillanatban én voltam a gyorsabb, és vissza se adtam a kis puncsolónak! Mert persze imád minden kétlábút, G. úgy masírozik, mintha egy nagyobb bojt tapadt volna a szandáljára.
Éjjel már nem kajabált, és malőr sem történt, G. nyugodtabban tekinthet az elkövetkező három hét elé, én meg gyakrabban jelentkezem, biztos lesz miről diktálnom, csak győzze a vén inas! Vizslát!
 |
| Vackor |
 |
| A "gyapjútenyészet" :-) |
 |
| Hármasban... Kezdem megszokni! :-) |
Én tudom, hogy a puli is kutya, meg magyar fajta is - de úgy látom most már tényleg teljesen átmeneti kutya-szállóvá váltok. Micsoda szerencsétek van, hogy a "női személyzet" hozzájárul ezekhez a jótékonysági akciókhoz...Remélem ennek a kis gubancosnak is találtok mielőbb helyet. Olyan nagy kár, hogy nem tízszer ekkora a birodalmatok - mert azért ebben a kicsiben, még ketten is sokan vagytok.
VálaszTörlésBár tudom, sok jó vizsla kis helyen is elfér...de mégis...
2017. szeptember 6. 11:05
TörlésAhogy vakkantod :-)! Sok jó vizsla kis helyen is elfér! :-) De más fajtákból G. csak egyet-egyet mer bevállalni... A kis Vackor már gazdis, csak 3 hétig lesz itt, hogy itt várja meg a 21 napot a veszettség elleni oltás beadása után, mert így nem kell karanténba vonulnia Angliában!