12. 28. péntek

Alig pár nap van hátra az évből, így befejezem ezévi - általában magasan szárnyaló :) - Diktálmányozásomat… 
Az elmúlt hét szombatján beállítottak Vackorék, és én kaptam tőlük egy csodalabdát, amiből madzag lóg és zörög is! Nem mellesleg csak az enyém, nem is adom senkinek! G. aggódott egy kicsit, mit fogunk öten művelni a Rezidencia így már szűkössé váló termeiben, de a kicsik kezdeti hangoskodásától eltekintve nem történt semmi atrocitás. G. tapasztalva a csököttlábúak méltatlankodását, utat nyitott mindenkinek a szabadba, ám kint hideg volt, és még Vackor se akart rohangálni, hát bevonultunk, és a kétlábúak letelepedtek, majd nekifogtak fő feladatuknak: a simik kiosztásának. Persze a Boni-Bogi páros rögtön elfoglalta Évát, én már alig fértem hozzá, úgy tűnik, ezt lassan meg kell szoknom… idén szinte nem volt egy ideiglenesek nélküli nyugodt hetem…
Vackor, a raszta lány azonnal játszani kezdett velem, nekem egy kis időbe telt, míg leesett a tantusz, és rájöttem, hogy most bent is lehet, amit eddig csak kint szoktunk. Lui oda csapódott, ahol meglátott egy szabad, rá váró kezet. Vakkanthatom, igencsak ébernek kellett lennie! Nagyon rendesen viselkedtünk, még a kétlábúakat is hagytuk beszélgetni! G. meg is jegyezte, hogy ha minden kötél szakad, Vackor ide jöhetne ötödiknek… B. asszem lenyelte a válaszát…
Aztán jött a Karácsony, ami nekünk nem volt valami nagy durranás. (G. szerint az majd Szilveszterkor lesz!) Este a személyzet kis időre felvonult a Tiltott Zónába, állítólag ott van valami nagy „karácsonyfa”, én csak éppen bepillanthattam, tényleg volt ott valami fényes színes izé…
De a személyzet szerencsére nem sok időt töltött ott nélkülünk, mert alighogy elkezdtünk bemelegíteni egy jó kis óbégatáshoz, már jöttek is, levonultunk vacsorázni. A közös vacsi mindig ünnep számunkra, olyan jó találgatni, mi lesz az „utolsó falat”, ami mindegyikünknek ősi jusson jár! Aznap még külön jutifalatokat is kaptunk, rájöttünk, hogy tényleg Karácsony van… sőőőt, mi is kaptunk egy kis világító műfenyőt a Rezidenciába… Mivel semmi ehető nincs rajta, hamar napirendre tértünk felette. 
Másnap késő délután a személyzet kimenőt kapott, elengedtük őket rokonlátogatóba. Mivel csöpögött az eső, Boni és Lui megtagadta az előtte kért egészségügyi kimenetelt, ezért G. felkészült, hogy hazaérve némi karácsonyi meglepetés-csomagokat talál, de „csalódott”, a renitensek is az ünnephez méltóan viselkedtek! (Egyébként sem szoktunk bent kimenni, és ez mindig örömmel tölti el a személyzetet… annyira lusták, hogy egy kis pluszmunkába már belebetegednének…)
Szóval, miközben az inassal örvendeztünk a hazaérkezésünknek, B. egy gyors és sikeres töréstesztet hajtott végre a Hercegnői Batárral. Elismeréssel nyugtáztuk, hogy 75 lovas szekerünk erősebb, mint egy mercedes lámpa! Miután tájékoztatta a szomszédot a teszt eredményéről, győztes sofőrünk is csatlakozott hozzánk! 
Tegnap Domi jött el, hogy kielégítse a falka mosdatási igényeit. (G. ezt már nagyon unja.) Domit alaposan - többször is – körbenyaltuk, szerintem idén már nem is kell mosakodnia! 
Mivel a csököttlábúak egyszerre már alig tudnak Domi mellé kucorodni a fotelbe, ezután ők is lájtos kaját fognak kapni! G. szerint lassan már csak gurulni tudnak, - vagy visszanő a lábuk… Bogi tényleg elmehetne újévi kismalacnak, pont beférne a tepsibe… Ha sokéig tart a tél, két visítozó szafaládé fogja köszönteni az érkező tavaszt… 
Ma már csak heverészünk, várjuk az év végi robbantósdis őrületet, az évkezdetet, a napsütéses szép napokat…
Hááát, ennyi történt kábé az utolsó héten… Vizslát 2019-ben!

Bogi és Boni,a két elhízott csököttlábú...

"ufo" Lui és a háttérben "ufo Boni

Ezt ÉN kaptam, az ENYÉM, nem adom!!! :-)

12. 21. péntek

Csend, és nyugalom…
Mióta a személyzet határkérdéssel megbízott szekciója bepréselt néhány acéllemezt a kerítés 15 cm-res nyílásai közé, azóta a „csököttlábú kommandó” nem tud kijutni a Rezidenciáról! Az elején még próbálgatták, - G. hallotta a fém zörgését, - de már erről is letettek. A bosszúakciójuk abban merül ki, hogy éjjel, kb. fél 2 tájt, amikor Luival kivonulnak egészségügyet intézni, Bogi öt percig, Boni pedig negyedórákig várakoztatja a folyosón pólóban, gatyában cidriző inast, aki nem mer addig visszabújni a jó meleg ágyikójába, míg mindenki nincs az alvóhelyén. Mire Boni bekényelmeskedik, Lui már kétszer megfordult álmában a foteljában… De G. nem mer éjjel hangosabban reklamálni, a behívás azonnali teljesítésére bizony kevés gondot fordított a melegebb időkben, pedig már megtanulhatta volna, mit jelent az „ideiglenesen itt állomásozó”…
Domi volt itt tegnap, és a múlt héten is, persze Perec nélkül, mert kisbarátnőm tavaszig csak a legszükségesebb esetekben dugja ki az orrát otthonról.
Domi tegnap muffint is hozott a személyzetnek, amit a csillagok szerencsés együttállása folytán én is megkóstoltam, hiszen amíg az inas bement egy telefoncsörgésre, a félbehagyott és letett sütit eltüntettem! Papirosostól! Tanúsíthatom, hogy nagyon finom volt! =D
A héten váratlanul beugrott Kriszta, Zara – kölyökkori pajtásom – gazdija, akivel nagyon régen találkoztunk már, és akit ennek megfelelően kezdtünk el köszönteni… Amikor sajnos idő előtt a „tiltott zónába” menekítették, nem tehettünk mást, mint a folyosóról áhítatos karácsonyi dalocskákkal tudtára adni töretlen szeretetünket… A botfülű személyzet azonban hamar véget vetett lelkes, szívből fakadó előadásunknak… 
A Rezidencia „Udvari Fényképezőgépe” bekrepált, szépen kivárta a jótállási idő leteltét, nagyszerű példánya a fogyasztói társadalom termékeinek!
A személyzet valahonnan majd előbogarássza a nyugdíjazott régebbi apparátot, addig mellőznöm kell a fotók csatolását…
Tegnap volt állítólag Lui negyedik szülinapja, bár G. kételkedik egy kicsit a dátum hitelességében, de a csokitesó erősen bizonygatta, hogy márpedig így van, papírja is van róla! Való igaz, az útlevele ezt támasztja alá.
Tehát kapott néhány külön-rágcsát… legyen vele boldog… De azt kikötöttem, hogy amikor az állítólagos tesója, - Csoki, - a szülinapját tartja, itt semmiféle ünneplés nem lesz! Hogyne… Hogy másnak egy évben kétszer legyen szülinapja…
Végül, mivel nyakunkon a Karácsony, és ezt az ünnepet a kétlábúak a Szeretet Ünnepeként is ünneplik, hát én is hadd kívánjak Kedves Népemnek Boldog, Békés Karácsonyt a Rezidencia minden lakója nevében! Azt is kívánom, hogy a Kétlábúak ne csak ezekben a napokban, hanem egész évben szeressék egymást, minket – négylábúakat, - különösen minket: vizslákat, és FŐLEG ENGEM! … Vizslát!

Domit elfoglalta a csipet-csapat...

Domiiii! Adhatok egy pzsziiiiiit? :-)

Na, ezután krepált bea fotózógép.... rájött, hogy ennél gyönyörűbbet többet nem tud csinyááni... :-)

Boldog Karácsonyt!

12. 08. szombat
 
A csököttlábú kommandó szerdán tett róla, hogy a Rezidencia nyugalmas légköre elillanjon pár órára!...
Történt pedig, hogy G. dél körül, – mivel sütött a napocska – kizavart bennünket, hogy ő nyugodtan tudjon pletykálkodni egy másik kétlábúval a messzendzseren. Nem hagyták egyhamar abba, és amikor már nagyon üvöltöztünk, hogy nyisson már ajtót, mérgesen kiballagott. Ám csak mi fogadtuk a teraszon, és épp magyarázni kezdtük, hogy a törpebanda eltűnt, amikor valahonnan a kerítés túloldaláról megszólaltak a delikvensek. Az inas leballagott a sarokhoz, és konstatálta, hogy vaksi szeme nem csalta meg, tényleg nincsenek a Rezidencia területén. 
A két töpörtyű próbált visszajönni, de sehogy sem sikerült nekik. Az inas, mint háromlábú pók a falon, jött-ment fel s alá, telózgatott, de hát délben nincs otthon senki épkézláb kétlábú… Közben a szókős banda is távolodott a kerítés túloldalán levő elvadult orgonabozóttól, egyre ritkábban kiabáltak. G. félt, hogy valahogy kikeverednek az utcára a mellettünk levő kertből, hívogatta őket, miközben halkan hulldogáltak egyre őszülőbb hajszálai a derengő napsütésben… 
Kb. másfél óra múlva Füles gazdija személyében megérkezett a „felmentő sereg”! Gy. szétszedte a kerítést, átmászott, ás visszaadogatta a meglehetősen ijedt törpéket. Az, hogy hol, hogyan mászhattak át, nem derült ki, és hogy két nap után újra felbátorodtak, az is bizonyítja, hogy pénteken újra végrehajtották az akciót! G. ekkor már „rutinosan” nem kapkodott fűhöz-fához, B. épp hazafelé tartott, és az „ideiglenes migráncsok” hamarosan visszagyűjtésre kerültek….
Talán holnap, ha a csillagok állása, és a körülmények kedvezőek lesznek, sor kerül a kerítés röntgenes átvilágítására és trezorosítására… mert holnapra eltelik az újabb két nap… Vizslát!

12. 04. kedd

Már legalább egy hete véglegesen beköltöztünk, így elvermelve várjuk a tavaszt, ehhez mérten nem is történik a Rezidencián valami „hű de sok…” 
A múlt héten B. leszüretelte a kakifa termését. A fát G. ezentúl „aranyalmafaként” emlegeti majd, tekintettel a gyümölcsei kinézetére, és mert eddig össze lehetett téveszteni a mi termésünkkel, amiket mi is odafigyeléssel, nagy gonddal érlelünk, és megérlelve elpotyogtatunk, de mivel mi egy évben nem csak egyszer termünk, tehát „gyümölcseink” „folyton érők”! B. utánunk egész évben szüretelhet! Érdekes módon a miénket G. nem akarja „aranyhurkácskáknak” nevezni…
Visszatérve az aranyalmafára, idén lett először említésre méltó termése, és mivel Lui ezúttal elfeledkezett az elő-szüretről, B. 63 darabot szedhetett le, ami kb. pontosan 10 kilót jelentett! Mi még nem kóstolhattuk meg, mert állítólag „utóérő”… Persze a személyzet suttyomban már eszegeti…
Pénteken itt volt Domi, ezúttal is Perec nélkül, kisbarátnőm nem dugja ki az orrát hidegben, esőben, inkább otthon marad macskái bundájába temetkezve, úgy gondolja, ha a cicák közé fekhet, nem hűl ki tavaszig. Mi nagyon örültünk Dominak is, a kicsik azonnal megszállták, és kikövetelték a folyamatos simogatást. Kár, hogy nem maradt hosszabb ideig…
Másnap este Z.-ék jöttek a személyzethez. Mivel mi nem voltunk hivatalosak a vendégségbe, és különben is az emeleti „Tiltott Zónában” tartották, unalmunkban egy kis adventi koncert előadásába fogtunk, csak úgy, „a capella”… Igazán halkan, zümmögve kezdtük, méltóságot adva a másnap kezdődő ünnepnek, de aztán hamar önbizalomra találtunk. Ismét rá kellett jönnöm, hogy a kétlábúak nem tudják, mi az igazán szép, ami szívből jön, mert B. egyszercsak megjelent, és rövid úton véget vetett az áhítatunknak.
Boni már szombat este is alig evett, de vasárnap semmit… Bár alapállásban is olyan, hogy megaludna a szájában a tej, (ha kapna), most ezt is hatványozta. G. szerint csak összeevett valamit az udvaron, de a biztonság kedvéért szólt Katának, ha nem javul, hétfőn készüljön egy orvosi vizitre. Tegnap reggel már falt egy kis rizst, aztán délben, amikor Nojcsi érkezett, úgy kepesztett két lábon a kolbász adagjáért, mintha mi sem történt volna! (Ennyit a betegségről, amit Boni ma reggelre már teljesen kihevert.)
Nojcsi érkezését óriási ovációval fogadtuk, természetesen mind a négyen iparkodtunk elősegíteni a mielőbbi elhelyezkedését, aztán, mivel a két csököttlábú ideiglenes teljesen kisajátította, és körbekente mindenféle bacival, amikor végre én is odafértem, akkurátusan megtisztogattam a többiek nyálától. Nem venném a lelkemre, ha itt a Rezidencián kapna el valami kórt. Épp ezért, többször is újra elvégeztem a teljes fertőtlenítést, hiszen a vizsla-kence csodaszer!
Gondolom Bogi és Boni hallottak valamit a közelgő Mikulásról, mert kirángatták a szekrényből G. cipőjét, és szépen a szoba közepére helyezve büszkén várták a dicséretet… Vizslát!

Az "aranyalmafácska"

Aranyalma, vagy paradicsom? :-D

Nojcsi és az erőszak-brigád!

Végre én is látszom!

Nem melegszem, megsértődtem!

Lui

11. 20. kedd

Beköszöntött…. Mit beköszöntött… berúgta az ajtót! Nem vártuk, de tudtuk, hogy jön… A tél….
No, nem az igazi még, csak olyan „Előtelecske”, de a múlt heti csodás napsütéses langyosság után nekünk ez is éppen elég! 
Szombat délelőtt még kint rajcsúroztunk Vackorral, akik végre – Évával – eljöttek látogatóba! Én az első percekben kicsit húztam az orrom a fekete gömbvillám közvetlenségén, de aztán hamar rájöttem, ki is ez a rasztafrizurás, és attól kezdve indult a játék! A két törpe is részt akart venni a buliban, már amikor nem Éva ölében simogattatták magukat. Lui, mint mindig, most is félrevonult gyíkászni, gyanítom, idei utolsó vadászata kötötte le. Éva délben ránk bízta Vackort, így miután öten végig asszisztáltuk az inas ebédjét, újra kimentünk az udvarra, de mivel elment a napocska a teraszról, behurcolkodtunk csendespihizni. Vackor irigylésre méltó természetességgel felpattant G. mellé az ágyra, és Bogival, Bonival, valamint a csokitesóval körbetelepülte az inast. Én ebben az össznépi nyomorgásban nem vettem részt, elvonultam a helyemre onnan szemléztem a szomszédos Laokoón-csoport halk küszködését a „sok jó lélek kis helyen is elfér” látszatának fenntartására…
Nem mondom, elég sokáig bírták, de aztán Vackor hazament, feloszlott az összekuszálódott társaság.
Még pénteken Perec és Domi is eljöttek, a kurtalábúak azonnal elfoglalták a szerintük őket illető helyet Domi ölében, kisbarátnőm hatástalanul tiltakozott…
Perec pörgött, mint rendesen, alig tudtam néha elkapni a nyakát egy kis játékra. Ő inkább Bonival kezdett volna egy kis ugrabugrába, még mindig nem jött rá, - pedig hetente próbálkozik, - hogy Boni csak Bogival tud böködősmorgóst játszani, másnak hanyatt vágja magát, és mozdulatlanul, mint egy „rongycsomó” várja ki az attak végét.
Bezzeg, amikor a szomszéd ráköszönt a kétlábúakra, a törpék voltak a legfürgébbek, visítva tájékoztatták a kerítés túloldalán álló „betolakodót”, milyen hamar fogják keresztbe lenyelni, ha még egy lépést közelit! Ezek után mi, vizslák, már csak lájtosan szóltunk bele, a szomszéd így is kellően meg volt rettentve.
A múlt héten a növények zöme is beköltözött a telelőhelyére, a két nagy jukkát B. elajándékozta, így nem kell kerülgetnie őket, és jövőre az inas sem fog attól tartani, hogy kiszúrják a szemünket rohangászás közben.
A kakifán még fennmaradtak a gyümölcsök, most már Luinak is kevés lehetősége akad a megdézsmálásukra.
Vasárnaptól kezdve pedig téli álomra vermeltük el magunkat… Csak akkor nézünk ki, ha nem esik, és a szükség már nagyon szorongat, de ha csak egy kósza esőcseppet meghallunk a terasz tetején koppanni, már vonulunk is vissza dolgavégezetlenül… inkább intimtornázunk! =D
Így történt, hogy hétfői látogatónkat, - J.-t, - belső termeinkben fogadtuk. G. szerint szinte kifogástalanul viselkedtünk, és látogatónk, mivel nem ijedt meg az első két perc vizslaüdvözlése miatt, hosszan élvezte társaságunkat, bántódása nem esett,.legfeljebb mára izomláza keletkezett a folyamatos simik kiosztása miatt. A kurtalábúak az első pillanatban már az ölében voltak a lehető legközelebbről akartak megismerkedni vele!
Egyre nyilvánvalóbb, hogy Boni és Bogi minden nőnemű kétlábút kivételes figyelemben részesít!
A vén inas úgy döntött, hogy centit kezd vagdosni, mint az ősidőkben a katonaságnál a leszerelést várva, de most a tavasz jövetelét tenné látványossá… Most lesz először, hogy ötösben vészeljük át a zimankót, cseppet sem tágas Rezidenciámban. B. nem szorong, övé az egész emelet! Vizslát!

Na, G.-nek ezt kellett volna múltkor feltenni, nem ám ahol a fél fotón az üres asztal van...

Az elajándékozott potenciális gyilkos jukkák...

A kakifán még rajta a termés...

November 13. .... Napsütés, árnyékban 21 fok...

Amikor a törpéké az egész ágy...

Vackorral...

                                                              Így játszunk Vackorral!

11. 12. hétfő

A múlt hét elején megérkezett a megrendelt itthoni öltözékünk! Bár B. azt mondta, hogy megint kimossa, és akkor „vadiúj” lesz, de rongyokban nem járhatunk itthon sem, és mivel igencsak kirojtosodtak, épp itt volt az ideje a nyakörvek cseréjének! Bár G. fantáziája csak addig terjedt, hogy a 3 évvel ezelőtti mintákat rendelje ismét, de szerintem így is csinosak vagyunk, és mivel tükörbe nem szoktam nézegetni magam, nem izgat, hogy még mindig pöttyösben feszítek… Lui is megkapta a „szokott” vizslás nyakörvét tehát régi-új ancúgban pompázunk! Méghozzá, ahogy sejtem, újabb 3 évre elfelejthetjük a ruhatár-frissítést, hacsak előbb ronggyá nem cibáljuk egymáson!
Egész héten, és még ma is, ragyogó novemberi napsütésben teltek a napok, néha rá lehetett venni a törpéket is egy kis üldözéses játékra… Én futottam előlük, ők meg üvöltözve üldöztek =D Persze csak addig, míg Lui a sajátos „gazella-stílusával” be nem szállt! Nem viseli el, ha valamiből kimarad!
Pénteken jöttek Perecék, kisbarátnőm ismét fel volt turbózva, G. kattintgatott vagy ötvenet, szerencsére néhány nézhető lett…
Vasárnap Kata jött, meglátogatta a védenceit, akik már 4 hónapja nálunk dekkolnak. Bogi és Boni nem felejt, olyan ovációval fogadták Katát, hogy mi szinte oda sem fértünk… Azért az elején sikerült üdvözölnünk amúgy vizslásan, de hamar átadtuk a teret a „szerelmes hármasnak”! :) Míg folyt a bensőséges dögönyözés, megállapítódott, hogy a hajdani „keszegfenekűek” mára jócskán felszedtek magukra, különösen Bogi hajaz egy nagyobbacska szafaládéra… G. szerint az a bajuk, hogy rövidre sikerült a lábuk. A rohangálásban nem zavarja őket, ha esemény van a kerítés sarkában, igyekeznünk kell, ha a „pockok” előtt akarunk odaérni! Persze mindezt szirénázva teszik, mint két kis matchbox rendőrautó, akik mindent eltaposva tömeggyilkossághoz sietnek… Katának is tartottunk bemutatót! =D Vizslát!

Az új nyakörvben...

Pereccel és Domival

A törpék elfoglalták a legjobb helyet...

Perec igyekszik letúrni a bitorlókat Gazdija öléből...

A három (vizsla)testőr!

Perec a csúcson!

Törpe-imádat

Sztorizás Katával

A búcsúnál volt egy kis nyüszögés...

11. 04. vasárnap

Nehezen indul ez a bejegyzés… napok óta böködöm G.-t, pötyögje be a mondandómat, de azzal hárít, hogy nincs kedve, egyébként se tudná hitelesen átfordítani a magasabb röptű kétlábú-nyelvre az én csapongó gondolataimat…
Pedig itt a Rezidencián nem történt semmi vész, de körülöttünk keringett a Rossz! Néhány ismerősöm műtéteken esett át, szerencsére mindannyian felépülőben vannak, és bizony a „Szivárványhídon” is volt forgalom… Zsömi is elment hirtelen, négy nappal előtte még vidáman együtt piknikeztünk… 
Aztán jött a hír, hogy az apám, Zsiga infarktust kapott, és elhagyta azt a távoli rezidenciát, ahol én is születtem. Először nem is tudtam kiről van szó. „Apám” ez nekem nem sokat jelentett… de aztán a „Zsiga” említésére kezdett előszivárogni egy-egy régvolt mozdulat, egy nyalintás, egy odabújás… meghitt boldogság… Igen, tudtam már ki volt Zsiga! Ő volt a játék, a Család, a Törődés, a Rend, a Biztonság!
Sajnos azóta nem találkoztam vele, mióta otthonról itthonra költöztem. De felrémlik annak a napnak a nyüszögős félelme, a Hiány, amiben az ő „jelen-nem-léte” is fokozta az első órák riadalmát… Hát, elment Zsiga…. érzem, hogy most abban a távoli rezidenciában is nyüszög a tanácstalan riadalom. Tán, - ha létezik a Szivárványhíd, - megkereslek egyszer… Viszlát Apám, viszlát Zsiga!
--------------------------------------------------------------------------------------

A héten egyik délelőtt a személyzet elment valamiféle kertbe, azt mondták, meglátogatják A.-t, és meg néhány ismerőst. A.-ra emlékszem, amikor ide költöztem, ő is itt lakott, de nemsokára már nem találkoztunk többet, nem simizett, nem vett az ölébe, én pedig nem bosszanthattam azzal, hogy mindig el akartam venni a botját, ami ugyan nagy volt nekem, de olyan jó volt próbálgatni az erőmet…
Szóval most A. ott lakik abban a kertben! A személyzet vitt neki virágot, meg „lángot”, minket itt hagytak néhány szárított marhafül társaságában, így azt hiszem a szomszédok észre sem vették, hogy „nincs itthon a macska, cincognak az egerek”…
Pénteken jött Perec és Domi, Perec fel volt turbózva, Bonival szeretett volna játszani, de ő inkább Domi ölébe pattant, és Bogi is követte. G. el is kattintott néhány képet, de aztán kiderült, egyik sem sikerült. Aznap még a fényképezőgép is ellenállt, nem akarta a vidámságot…
Akkor este az inas a szokottnál is csendesebb volt… odatelepedtem mellé a kanapéra… a másik oldalán az aprónép szorongott, de nem zavartak bennünket. Lui természetesen a helyemen pöffeszkedett. Aztán lassanként eltompult minden… G. simogatása melegségesebb lett… Régmúlt évek, évtizedek hajdani mozdulatainak szeretete tért vissza… És hirtelen éreztem, hogy nem csak engem simogat! Éreztem a többieket… magamban, körülöttünk… amikor az ölébe hajtottam a fejemet… Talán csak néhány pillanat volt, talán egy perc… de volt! Éreztem! És amikor kicsit megborzongtam a felismerésben, tudtam, hogy az inas is érzi a körülöttünk lebegő régesrégi gondolatokat… Aztán elmúlt a varázs, Bogiék megunták a nekik jutott szűk helyet, Lui érkezett a másik oldalra, és ez már messze nem volt ugyanaz…
Ahogy ma is kiszagoltunk, nyilvánvalóvá vált, hogy feltartóztathatatlanul közeleg az ősz, a szürkeség! Nem elég, hogy már délután sötét van, még az a kellemes napsütés is csak a reggeli kimenetelünkkor ígérgeti csalfán a derűt… Két óra múlva ma is ködbe zuhant az udvar… Olyan hideg még nincs, de a terasz kövén ücsörögve már egy kis idő múlva bekívánkozunk…
Persze ha a „szomszédban” esemény van, csak ki kell lépnünk ellenőrizni a dolgokat, és ilyenkor G.-t is meg kell mozdítanunk, mert hiába van kutyaajtónk, az aprónép nem meri használni… Hát, valahogy így végződött az október, és kezdődött a november… Vizslát!

Zsiga 2012. október 26. - 2018. 10. 30.

10. 23. kedd

Pénteken esett egy kis zápor, Perec ezért otthon maradt… Legalább annyira utálja az esőt, mint én. Bár délután már csak a talaj volt nedves, nyugodtan jöhetett volna. Mi is kint voltunk, és érdeklődéssel figyeltük B. előkészületeit az aranyhalas medence felszámolására. Szerencséjére, vagy inkább szerencsétlenségére, már az első merítéssel kiemelt egy halacskát, miután a növényeket kiszedte a vízből… És ezután sokáig semmi… Lui persze azonnal kipécézte magának a vödörben körbeúszkáló árva halacskát, és mindenképpen közelebbről is meg akarta vizsgálni. Ez erős ellenkezést váltott ki a személyzet körében, így amikor Lui már bugyborékolni is kezdett, megkísérelve a víz alatti lélegzést, az inas a karmesteri pálcát emelgetve vette el csokitesóm kedvét a kopoltyúk növesztésétől. B. sokáig potyára kísérletezett a többi uszonyos vödörbe emelésével, rákényszerült a vízszint drasztikus lecsökkentésére, ez estére eredményre is vezetett, mind a 16 halacska vödörbe, onnan a fenti akváriumba került. B. a tó vizét is teljesen leeresztette, ezután nagy gondban leszünk, sehol sem tudunk olyan finom ivóléhez jutni, mint eddig. Mert hiába volt kint is bent is a vizes tálban kikészítve, cserélve a csapvíz, nekünk a tavacska kellemesen zöldülő, hal ízű, néhány friss szúnyoglárvával megspékelt folyadék egész nyáron jobban esett. (A szúnyoglárvák mindig garantáltan frissek voltak, mert őket az aranyhalaim folyamatosan ették.)
A személyzet közben időt szakít
ott arra is, hogy alaposabban körülnézzen a kertben, nyugtázta, hogy a „kakifa” gyümölcsei éppen csak színesedni kezdtek, így Lui talán még békén hagyja a fát. 
Másnap az egy héttel elhalasztott „Évzáró” találkozóra készültünk, Délben már izgatottan vártuk az indulást, majd Perec és Domi is megérkezett, bepréselődtünk a batárba: 3 vizsla, 3 kétlábú… A kicsik itthon maradtak, egészen addig hallottam az e miatti visítozó reklamálásukat, míg B. egy-egy szárított marhafüllel le nem csendesítette őket. A kocsiban a rádiót nem kellett bekapcsolni, Perec nótázgatott egész úton! :)
Mikor a futihoz értünk, fellélegezve robbantunk ki a járgányból, és pillanatok alatt a szokott helyre értünk, a személyzet nem bírta a tempónkat, G. csak a hangoskodást hallotta, sejtette, hogy az egyik fél Lui lehet, de mivel a veszekedés elhallgatott, remélte, hogy nem esett baja senkinek. Nem is, mert Lui csak Dugóval szájalt, de rövid úton megbeszélték, hogy ki mihez tartsa magát az elkövetkezőkben… Snoopy, és természetesen Johnny a „Pandaboci” is üdvözölt bennünket, De ott volt Lencsi és Lara is Magor védőőrizetében. Persze mindkét falkát az inasaik is elkísérték. Jöttek új, vagy rég látott tagok is, Herba, Zsömi, Dani az „első bálozó” 6 hónapos, no és persze Maya is „befutott a legmesszebbről, nem is nagyon aktivizálta magát a későbbiekben. Bezzeg a többiek, volt nagy rohangálás, és csak a vége felé dőlt ki a fiatalság, nem úgy, mint a forró nyári napokon. Az időre a kétlábú inas-sereg most sem panaszkodhatott, napsütés és langymeleg búcsúztatta az idei találkozókat. 
Perec kötéljátékát Pandaboci és Lui felváltva csaklizta el, de a frizbi és a labda is sikert aratott, persze javarészt csak addig, míg valaki látta, hogy a másiknak is kell. Lui ebben nagy spiler, itthon is csak akkor érdekli az ilyesmi, ha másnál van…. Most is, ahogy megszerezte, mindenki előtt rázni kezdte, incselkedett, hátha valaki megpróbálja elvenni tőle. Aztán, mikor Magor úgy gondolta, őt is érdekli a játék, Luiból előmászott a „múlt századi jutasi kiképző őrmester” … 
Úgy ráförmedt szegény Magorra, hogy az visítva menekült, és percekre megsértődött…. Lui igencsak sikeresen választja ki, hogy kibe kössön bele… 
Fiú legyen, kisebb legyen, és fiatalabb. 
Azért Magor nem esett letargiába, korabeli pajtásával – Danival - Pandabocin gyakorolta a dominanciát. 
Szóval mindenki jól szórakozott… :)
A kísérőszemélyzet megállapította, hogy a csoportunk igazi „Pécs környéki” csoport, mert Bakonyáról, Szászvárról, Nakról, Martonfáról, sőt, Sióagárdról érkeztek négylábú társaim…
Amikor a buli végével hazafelé indultunk, befutott Pongó, a dalmata is gazdijával, aki munkából sietett lóhalálában a találkozóra. Egy kis ismerkedésre még volt idő, így az Évzárón 14 társammal éreztük jól magunkat, igen, én is, mert most nem lógtam örökké G. nyakán. Hazaérve az aprónép boldogan ugrándozva fogadta különítményünket, talán most már elhiszik, ha el is megyünk, nem fogunk elveszni! :)
Tegnap délután Nojcsi jött, töpi helyett hurkát hozott, G.-t kiverte a víz. G. irigy, minden finomságra azt mondja, hogy az egészségtelen, nem nekünk való! Csak akkor nyugodott meg, mikor látta, hogy nem halunk bele… Persze ő minden ilyesmit kétpofára zabál, ha hozzájut! Mondom, (vakkantom) IRIGY KUTYA!
Ücsörögtünk kint egy darabig, de ahogy elment a nap, hűvösödött, bevonultunk, ahol négyesben megfürdettük Nojcsit, a kicsik is lassan eltanulják, miként kell egy szeretett vendéggel bánni! :) Vizslát!

A kaki még nem érik...a

                                                 Hangosak vagyunk, de nem verekszünk!