Nagyberki Zsarolta vakkantásai

07. 21. / 1.
Megint eltelt majdnem egy hét bőségben a hőségben.
A múlt hét végén kétszer is egyedül hagytak. Pénteken csak estefelé adták oda az ilyenkor járó ICs-t („ittmaradszmindjártjövünk” csontot), amivel szépen be is vonultam a helyemre. Igaz, hogy vacsit is korábban kaptam, de arról nem volt sző, hogy Perec sem jön egy kis esti birokra. Olyan meleg volt, jogy reklamálni sem volt kedvem, álomba rágtam magam, csak akkor ébredtem, mikor megjöttek. Gyors puszik, aztán alvás tovább. Másnap – szombaton – már harangszó előtt elindultak valahová, de két óra múlva visszajöttek, én közben körülnéztem az emeleten, de nem nyúltam semmihez, még melegebb volt odafent, mint a budoáromban. Gondoltam este lesz Perec, de amikor korán megkaptam a vacsit, majd aznap már másodszor az ICs-t, rá kellett jönnöm, hogy nem lesz Perec. Mivel be is sötétedett közben, és még mindig nem ért haza a személyzet, hercegnőségemet felvonultattam az emeletre, és leemeltem a polcról egy plüssmukit, csócsáltam egy kicsit, majd figyelmeztetésnek – hogy tudnék én mást is szétszedni, ha „akarnék, - a szoba közepére helyeztem. Nem tudtam, hogy B. is mukista, úgy látszik, csak suttyomban rágja a mukit. Persze észrevették, úgy látszik bealudtam mellette, mert amikor beléptek, én még csak akkor csalinkáztam le a lépcsőn. B. mindjárt felvonult szemrevételezni a „dolgokat”, de nem volt semmi ezen kívül, nem feküdtem bele az ágyikójába, nem ráztam le az asztalterítőt, nem kapcsoltam be a tv-t a távirányítóval, jó voltam, de remélem, megjegyezte! Mindig mondtam, hogy azonnal figyelmeztetni kell a kétlábút, ha valami nem tetszik, mert később már nem tudja mihez kötni az intést. Máshol olvastam, és teljesen egyetértek: „Egy jól kiképzett ember lehet a vizsla legjobb barátja!” Persze ehhez sokat kell tanulnia a kétlábúnak, de én minden segítséget megadok inasaimnak. Már-már megható a ragaszkodásuk hozzám, és munkahelyükhöz, nincs szívem lecserélni őket idő előtt…
Vasárnap B. dolgozni ment, de már délután hazajött, és végre Perec-időben csengettek is. Én rutinosan lentről figyeltem a nyíló felső ajtót, mert azon szokott a kertbe kilépni, hogy ne a folyosón találkozzunk, mert akkor részemről „farok nem marad szárazon”. Meg is jelent, végre örülhettünk egymásnak. A meleg ellenére látszott rajtunk, hogy régen találkoztunk, szinte folyamatosan ment a bunyó, még futkostunk is kicsit. Jó volt így lezárni a hetet! Folyt köv.