Nagyberki Zsarolta vakkantásai

07.21. / 2.
Hétfő lett, folytatódott a hőség, de B. nem ment dolgozni, azt mondta, szabin van. G.–n láttam, hogy vár valamire, de harangszóig nem történt semmi, akkor azonban mozgolódás támadt, ki lettem csukva, erre már én is kíváncsi lettem. Egyszercsak látom, hogy lesétál a lépcsőn egy vizslafiú! Nyílik az ajtó, ismerkedünk, és rájöttem, nem csak fiú, hanem „férfi”, az első kan az életemben, aki „úgy” néz rám… Mert van ugyan Kalóz, de ő egy igazi pokróc, aki a farkába vagy hova tette az eszét, volt Lucky, akivel testvérként szerettük/jük egymást, és Kajla, aki mire megtudta volna, hogy igazi, már nem is volt az. De Zsinór az volt! Bevetette sármját, (volt mit bevetni), udvariasan körbelihegtem vele az udvart, megmutattam, amit lányos zavaromban bemutathattam neki a rezidenciámból, és ő figyelmesen körbe is öntözött, mint Húsvétkor a kétlábúaknál szokás. Közben kiosztottam a puszikat is kedves kísérőinek Sz.-nek és L.-nek, mert a herceg nem volt más, mint Zsinór, akit már fotón régóta ismertem. Persze más, hogy beszélnek róla, hogy milyen szép, meg minden, és megint más, hogy hús-vér valójában illatolhatom. Kellemes, férfias parfümöt használt. Az sem zavart, hogy előző nap más csajokkal lötyögött, és a regélők szerint még fog is, országjárása során. Stílusosan ROMEO márkájú jutifalatokkal is elhalmozott, amit kísérői adtak át a G.-nek szánt palackkal együtt, ahogy az arisztokráciánál szokás. Az én köreimben az ilyesmi mindig a kísérők feladata, többek közt ezért is viszünk magunkkal kétlábút, nem csak azért, hogy örüljön, hogy egy levegőt szívhat velünk. A meleg elől bevonultunk Zsinivel a budoáromba is, de semmi rendetlenkedés nem történhetett, mert embereinket is behívtam, ne aszalódjon kint a két kíséret. Ők is megpróbáltak helyesen viselkedni, elhalmoztak bennünket simivel, mi puszit osztogattunk nagy volt a haverság a két nép között. Egyáltalán nem éreztettük velük, mennyivel többet tudunk a Világról! Sajnos, minden első-randinak vége szakad egyszer, de megígérte, hogy még találkozunk. A kísérőink is összebarátkoztak, nem látom akadályát, hogy újra összeengedjük őket. Udvariasan búcsúztunk el, amit egymás fülébe sugdostunk, az nem a nyilvánosságra tartozik. (azóta már üzent, hogy jól van, „átúszta” a Drávát oda-vissza, külföldi meghívásoknak tesz eleget, ha jól értettem, szóval hercegien éli világát, míg vissza nem tér hozzám Zsini – az én „Rómeóm”)
Miután elment a herceg, egész délután ráértem töprengeni a kedves látogatókon, aztán bele is aludtam tovább álmodozva... Este eljött a Perec-idő, mikor csengettek, gyorsan kivonultam, hogy mielőbb elmeséljem neki a velem történteket, de nem Perec, hanem Zara érkezett! Nagy örömmel üdvözöltem „elveszett” barátnőmet, de az örvendezést félbe kellett szakítanom, mert leérkezett K. is, és a kiszimatolt töpizacsi! K.-nak használt a múltkori figyelmeztetés, mert lám, azóta még nem jött töpi nélkül. Miután kaptunk belőle (a nagyját természetesen B. elrakta maguknak). Mi hancúroztunk, meséltünk, a többiek fagyiztak, meséltek. Velük is jól éreztem magamat, minden napnak ilyen mozgalmasnak kellene lennie! Miután Zaráék elmentek, kijött rajtam a fáradtság, és gyorsan aludni tértem. Vizslát!

Zsinórral

Zsini lesi a halaimat

Beszélgetés a budoárban...

Zarával (Én vagyok a piros)

Harc a labdáért...

10