Tegnap udvari bált rendeztem!
Mivel a kétlábúak időjósa napok óta hőségriadóval ijesztgetett, ezért lemondtam a szombati 2. Vizsla Piknik 2. félidejének megtartását. G.-t megbíztam, hogy kérdezze meg a rá jelentkezetteket, nem jönnének e inkább rezidenciámba, hogy ne a tűző napon kelljen rohangásznunk, hadd töltsük inkább a délutánt árnyékban, mancsalatnyi helyen, lábaik közt szlalomozva! G. örült az ötletemnek, és jelentkezők is akadtak az Udvari Party-ra. B. mondta, pogácsáról ne is álmodjak, dolgoznia kell, ilyesmire nem ér rá. Meghagytam neki, szerezzen be némi rágcsát maguknak, nekünk biztosan lesz nasi, és az övükét is megvámoljuk majd. Úgysem ők a fontosak az én partymon! Utasításaimnak eleget téve kiraktak néhány széket is, bár azt nem értettem, hogy a kanapémat, - amin én is kényelmesen elférek, - miért hagyták bent? Harangszó után még végrehajtottam a szokásos csendespihit G-n a hűvösben, aztán felajzva vártam a partyzókat. (Ezt a „party”-t azért íratom ypszilonnal G. nagy bosszúságára, mert előkelőségem nem engedi a pórias „i”-t!) Elsőként Szofi és Bruno érkezett, elhozták magukkal gazdijukat, A.-t, hogy legyen, aki csemegét szervíroz nekem. Már ismertük egymást, de rég találkoztunk. Bruno, a „szerecsen” herceg, első pillantásra szimpi volt, előbb is oldódott, mint partnere Szofi, Körbevezettem őket az udvarban, ahol a herceg az aranyhalas medencémet tartotta legfigyelemreméltóbbnak, mindaddig, míg észre nem vette a Vendégek Csontját, amit voltam szíves kint felejteni, és ezek után úgy tettem, mintha eredeti szándékom is a partymra érkezők rágcsáltatása lett volna.
Közben megérkezett Riley T.-vel, akit – mivel az előcsarnokban (folyosón) kissé viharos örömmel fogadott a társaság, ölben kellett lehozni a kertbe. Itt a megszeppent úrficska csak a labdájával foglalkozott, de azt fáradhatatlanul hozta-vitte, T. kérésének eleget téve. A border collie-k intelligenciájával ült, feküdt, hozott, letett, adott, a kétlábúak elismerését is learatva. Igazi kis stréber benyomását keltette, aki él-hal azért, hogy dolgozhasson, folyton alkalmazottja kívánságát lesi, majd’ összetöri magát, csakhogy teljesíthessen! Nem jó az ilyesmit sokat láttattni az enyéimnek, így megpróbálkoztam a labda elcsórásával, ami néha sikerült is. Ekkor derült ki, hogy a kis mitugrásszal játszani is lehet!
Közben megérkezett Maya is, két Cs.-jével, de ő egyelőre előkelő távolságtartással gazdijai székei mögé vonult, onnan mérte fel a party résztvevőit. Riley mindjobban feloldódott, közben én mindenkit játékra hívtam, mancsoltam, hanyatt feküdtem, nyüszögtem a társaknak, hogy játszanak végre velem, ha már eljöttek. Szofi és Bruno benne is lett volna egy komolyabb birkózásban, de el kellett menniük, sebaj, ha „light”-osan is, de jól szórakoztunk. Bruno szuvenírbe el akarta vinni a Vendégek Csontját, végül A. lebeszélte róla.
Nem sokáig maradt őrizetlenül, mert Riley is felfedezte magának, de nem sok időt töltött mellette, inkább a folyamatos labdázásban lelte továbbra is kedvét, amit sikeresen szakítgattam meg annak ellopásával.
Maya csak nehezen oldódott. alig mozdult el gazdijai mellől, bár néha – elfeledkezve magáról – volt, amikor tíz méterre is eltávolodott a „biztonságtól”.
Lassan T. is készülődött elfelé, és az utolsó pillanatban „véletlenül” Riley „belecsúszott” az aranyhalak közé, igen elégedett ábrázattal mászott ki a vízből! B. ugyan megtörölgette, de kíváncsi vagyok mennyire áztatta el gazdiját és az autót!
Rövid ideig egyedül maradtunk Mayával, ismerkedtünk, oldódott, ám ekkor közénk robbant Perec, a duracell! Vele nem lehet nem foglalkozni, ahogy gazdija M. mondogatja: „Szerencse hogy vagyok!” Igen, ebben nem tér el a véleményünk. Mivel Pereccel kialakult már liturgikus táncunk, szép sorban mindezt előadtuk Maya egyre nagyobb figyelmétől kísérve. Közelebb és közelebb jött, élénk figyelemmel tanulmányozva pörgéseinket, forgásainkat, pontozóbírói státuszba helyezte magát, úgy értékelte mozdulatainkat. Aztán egyszercsak, az aranyhalak legnagyobb rémületére, kényelmesen belecaplatott a medencébe, megállt a közepén, és ártatlan képet vágva mintha azt mondta volna: „Jéé, ez a víz hogyan került hirtelen ide körém? Segítsetek! Ki akarok mászni!” (Közben – láttam – magában göcögött.) Persze egyedül is ki tudott mászni, egész délelőtt Orfűn volt, engem nem csapott be, még egyszer meg akart mártózni a hűvösebb vízben. Szerencsére hamar kijött, mert láttam, hogy aranyhalaim elővették hátizsákjaikat, éppen élelmet keresgélnek, (gondolom három napra) és a kiköltözést fontolgatják! Így, hogy gyorsan megszabadultak Mayától, csak halkan ordibáltak, amit én sem értettem, nem voltak hangosabbak az átlagosnál. Szerintem mindig kajabálnak egymással, csak mi – szárazföldiek – talán szerencsénkre - nem halljuk őket.
Eljött a pillanat, amikor Mayáéktól is el kellett búcsúznunk, véget ért a „Vizsla piknikecske”. Ugyan Perec, mindennapos társam még itt volt, de őket már - gazdijával – nem számítom a vendégek közé! Meg sem tudnék lenni a kis rosszaság nélkül, akinek még felborítania sem kell, magam vetődöm hanyatt jókat derülve eltökéltségén, játékosságán, állandó győzniakarásán.
Lejátszottunk még néhány utolsó és legutolsó menetet, majd amikor már csak kiterülve lihegtük körbe egymást, ők is hazatértek, beígérve a mai megjelenést is!
Őszintén diktálom, cefetül elfáradtam! Öt órán keresztül igyekeztem vendégeim szórakoztatásáról gondoskodni több-kevesebb sikerrel, Remélem nem távozott senki csalódottan. Köszönöm mindenkinek a kellemes társaságot, a kétlábúaknak a hozott jutifalatokat is, B.-nek pedig az előkészületeket, utómunkálatokat, és a kettő között az aktív részvételt. G.-nek nem kell megköszönni semmit, ő élvezte a legjobban a bulit.
Este már csak a vacsiig másztam el, aztán ágyba vetettem magamat. Éjfél volt, mire erőt vettem magamon, és onnan átkúsztam az éjjeli alvófotelomba! Vizslát!
 |
| Vizslabőség |
 |
| Egy kis nasi... |
 |
| Riley |
 |
| négyen |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése