Nagyberki Zsarolta vakkantásai

07. 01.
Bizony vasárnap kicsit kókadtan keltem, még bennem volt kicsit az előző nap. Nem is csináltam délelőtt semmit, harangszó után meg kétlábújaim mentek el névnapot gratulálni. Egész jól viseltem az egyedüllétet, de azért egy haver ittléte nem ártott volna (B. !) Az eső is elkezdett szitálni, ezért Perec nem jött, mert nem szereti, ha vizes lesz a bundája a vízipisztolyt sem szereti, mert már megtréfálták vele, mint ahogyan velem a slaggal viccelődtek anno… Elég primitív tréfálkozás, aztán meg csodálkoznak, ha egy-egy fürdetés nem a kétlábúak tervei szerint sikerül!
Hétfőn kezdett meleg lenni, a délelőtt a szokásos szunyával telt G. mellett, aki a gépet nyomorgatta ahelyett, hogy a teraszról leste volna, hogyan napozom. Belátom, ebben nem sok az izgalom, bevonultam mellé, hogy ne legyen egyedül. Délután jelentkezett M., hogy Perec „fel van pörögve”, és amikor megtudta, hogy B. nem ér rá „ledinázni”, elhozta Perecet, hogy én legyek a nyugtatója. Ez az, amit minden nap szívesen csinálok, e nélkül csak eltunyulnék azok után a mozgalmas napok, hetek, hónapok után, amiket Luckyval és Kajlával töltöttem. Még szerencse, hogy „itt van” nekem Perec, akivel pillanatok alatt jókedvű bunyóba torkollik a találkozás. Ilyenkor a gazdiknak nincs más dolguk, mint helyretologatni/állítgatni a gazoscserepeket, amik a ténykedésünk keltette forgószél odébb csusszantott. Szeretem Perecet, mert karbantart, ezért kinevezem személyi edzőmmé, vagy ahogy ezt „Újgazdagéknál” emlegetik: „privát coach”-nak! Persze én egyáltalán nem vagyok „újgazdag” mert egyetlen gazdagságom a szeretet, és nemességem et a honfoglalástól eredeztetem. Ősi kék vérembe a sajnálatos események során némi török és egyéb eszencia is keveredett, de ez oly régen történt, hogy ereimben egymással megbékélve, összedolgozva táplálják azt, ami táplálandó, és pumpálják, ami pumpálandó. Szóval a maszek kócsom (utoljára használom ezt a „szót”) úgy kezdi, hogy elkapja a nyakamat, körbe-körbe forgunk, felváltva vágjuk egymást földhöz, majd mikor már fáradok, hanyatt vetem magamat, úgy védekezek, és támadom a rajtam tomboló kisördögöt. Eztán ivási szünetet tartunk, és folytatjuk, ahol abbamaradt. Mivel ez egy-másfél óra hosszat tart kisebb megszakításokkal, itthon is alaposan elfáradok, elég intenzívek az edzések haciendámban is.
Ma pedig már délelőtt mozgalmasan indult a napom. Tudtam, hogy valaki jön majd, mert G. – amennyi esze van, - kipakolta a párnákat a székekre a döglesztően meleg teraszra. No jó, még nem volt akkora a hőség, de várható volt, hogy az én bundám is megpörkölődik, ha sokáig kint leszünk. Csöngetéskor „természetesen” kizáródtam, csak az üvegen keresztül pillanthattam meg az érkezőket: egy idősebb vizslahölgyet, és kísérőit. Mikor végre nyílt az ajtó, udvariasan bemutatkoztunk egymásnak Mózival, a tíz éves, külföldre szakadt hazánklányával. Aztán persze megismerkedtem kísérőivel is, mindjárt jó benyomást tettek rám, ebben némileg közrejátszhatott a rögtön kibontott és megkóstolt ajándék is. De nem ez volt a lényeg, amit az is bizonyított, hogy csak néhány szimmantást vetettem a nyitott zacsi felé! Miközben B. és G. beszélgettek a kedves Mózinéni hasonlóan kedves gardadámjaival. M. és G. messziről jött, de annál kedvesebb vendégek voltak, ahogy azt az én G.-men éreztem, de mi is tudtuk hogyan kell viselkednünk. Bemutattam Mózinéninek a kertet, legjobban a tavam nyűgözte le. Mindent végigvizslatott, de a tóhoz vissza-visszatért, praclijait is beáztatta, fejét is beledugta egy kicsit, fogat mosott, szóval jól érezte magát. Hangosan hívtan, hogy játsszon már velem, de túlságosan finom hölgy volt az én szertelen hancúromra. Majd konzultálok Pereccel, hogy ilyen esetekben hogyan kell viselkedni. Kárpótlásul hanyattvágtam magam, és M. jól megdögönyözött, teljesen meg voltam elégedve vendégeinkkel. B. már elment dolgozóba, mikor G. észrevette, hogy lihegő-lógó nyelvünk végéről egyre inkább szivárog az éltető nedv, (figyelmeztettem hanggal is a vaksiszeműt), és végre felvezetett minket a hűvösebb szobába. Ez azért említendő hangsúlyosan, mert eddig ezért volt a lépcső alján a rács. Szükség (forróság) törvényt bont, és letelepedve még jó negyedórát társalogtunk, mielőtt elbúcsúztam volna Mózinéniéktől. Még adományra szánt „zsozsót” is hagytak G.-nél, rá bízva, hogy kiknek továbbítja! Megígérték, hogy visszajönnek majd, ha ismét hazalátogatnak Németországból. Szavukon fogom őket! Jaa, és Mózinéninek nem volt semmi „ákcentusa”!
Estefelé jöttek Perecék, mert „nem lehetett már vele bírni”. Szeretem, ha „nem lehet vele bírni”, akkor jön, és „bírjuk” egymást! De hamarosan egyedül hagytuk G.-t, és mentünk a Ledinára, ahol most Zara nélkül róttuk a köröket. Velünk volt Perec másik kisgazdija is, lassan az egész családot megismerem. Velük is kiderült, hogy nincs nekem semmi bajom a gyerekekkel, ha nem ricsajoznak, és nem rohannak le. A múltkor is a ketrecbe menekültem a rajkók elől, akiket A., Lejla gazdija oda már nem engedett be. Mozgalmas volt ez a nap is, így most, holnap diktáltam le. Vizslát!

Mózinéni és én

Mózinéni

Mózinéni élvezi a tavamat