Mivel érdekes módon Suzyt nem érdekelte a sebe, mióta ráadták a pólót, így hagyták abban, többet nem próbálták meg tölcséres vaníliafagylalttá varázsolni. Pénteken még nem volt vevő a játékra, hiába próbáltam ráncigálni, nem vette a lapot. Szombaton azonban szinte már a régi volt, a fura öltözetében rohangált utánam, még a bungitetőre is felmászott, onnan leste Pirikét. Este aztán jött a kis Sonic, akit G. még mindig Pacskernek hív a fehér praclijai miatt. Persze hozta a kétlábújait is, akiktől G. állítőlad finom sütit is kapott. Azért állítólag, mert nekem egy apró morzsa sem jutott, szintén „állítólag”, de kevés volt… Kicsit játszottunk a szobában az aprósággal, - néha Suzy belelovallta magát, ilyenkor hamar leállították. Aztán visszavonultam, magukra hagytam a társaságot. Elmentem szundizni. Különben sem érzem magam alkalmasnak az ilyen csöppséggel való játékhoz, pláne azok után, amit Suzyval és Pereccel szoktam művelni játék címén. Nekem idő kell mindenki megismeréséhez, például P.-t, Sonic nadrágos kétlábúját, csak most – másodszori találkozásra – fogadtam el, és „lájkoltam” a magam módján. Ez Sonic-kal még vissza van, ám szoknyás dajkáját már az első pillanatban körbenyaltam. Vasárnap aztán újra ragyogó idő fogadott, délelőtt ki is feküdtünk napozni, de Suzy nem bítr magával, neki mindig a bungitető kellett, talán mert szemmel tarthatta Pirikét, talán mert a pala kellemes meleget sugárzott alulról is, mindenesetre B.-nek kellett többször is leemelnie, mire rájött, hogyan is tud segítség nélkül lekászálódnia. Eddig még egyikünk sem ment oda fel, eszünkbe sem jutott, jellemző Suzyra, hogy az eddig ittlevők legkisebbjének kellett onnan is megcsodálni a kilátást. Délután aztán pórázra vettem B.-t, és elvittem a Ledinára. Megpróbáltam megmagyarázni kis lakótársamnak, hogy amíg ilyen öltözékben van, nem mutatkozhat velem nyilvánosan. Persze nem értette meg, és az ajtót kaparva sírt utánam. Nem sejtettem, hogy akkor láttam Suzyt utoljára. A Ledinán nem volt Zarázás, Csokival, Lejlával játszottam kicsit, majd hazaérve a nagy csend fogadott. Egyekóre nem foglalkoztam Suzy hiányával, kajáltam, és lefeküdtem. Később, már az igazi takarodókor kimentem azért körülnézni, de nem volt sehol. G. sem izgult miatta, hanem elmesélte, Suzynak Gazdija lett, (így, nagybetűvel), és most hozzájuk költözött egy három gyerekes családba. Ha nekem nem is, de neki biztosan jó lesz, kiélheti a szeretetvágyát a gyerkőcökön. Én még nem tudom, mihez fogok kezdeni nélküle, kinek a bársonyos nyakát fogom ráncigálni ezek után…? Ám ma délelőtt beállítottak Perecék, és bár az elején Perec óvatosan nézett körül, hogy merről kell félnie Suzy fegyelmező morgásától, de aztán, mivel sehol sem érezte az ittlétét, végre mindketten önfeledten téptük egymást. Ha még nem is úgy, mint a „régi szép időkben”, de már alakult. Délután nagy alvás volt, meg most is vacsi után. Dög unalom, nincs kit tépdesni. Remélem, Perec holnap is jön… Vizslát!
 |
| Suzy az új családjával |
Szuper !!! Nagyon örülök, hogy a kis vakarcsnak gazdát találtatok ! Az is szerencse, hogy túl van a műtéten, az ő élete és gazdiké is könnyebb lesz így ! Hozzád pedig azért néha-néha ellátogatnak a barátaid, az unalmas órákra meg ott van G. Szórakoztasd őt ! :-)
VálaszTörlés