Nagyberki Zsarolta vakkantásai

12. 30.
Újra jelentkezhetnékem van, mert a tegnapi nap sem telt el esemény nélkül.
A délelőtt a szokásos rendben zajlott, de harangaszó után ki lettünk csukva – már tudtam, hogy Történés lesz! Hamarosan meg is érkezett Sonic és Hailey, persze magukkal hozták a stábot: Tündét fotósként és P.-t a férjét, mint sofőrt. Amíg lekászálódtak a lépcsőn, addig mi kintről izgatottan próbáltunk az üvegen keresztül benyomulni Hailey-hez, mert a kis Sonic bizalmatlanul szemlézte a sok lépcsőt, ölben kellett lehozni. Végre összeszabadultunk, és – bár már találkoztunk, - elkezdtünk újraismerkedni. Mivel Lui mindenkinek új volt, ő – a maga fesztelen stílusában – alaposan bemutatkozott. A kétlábúak nyakába ugrott, a négylábúakat mindjárt „osztályba sorolta”. Rájött, Sonic-kal csak játszani lehet, de Hailey-t körbevizslatva elvesztette a fejét. Töltetlen fegyverével hadonászva mászott a szőke hölgy hátára, és szinte le sem szállt róla. Én mindenki közeledését nehezményeztem, aki csak ránézett az éppen engem simiző kétlábúra, így hamarosan a folyosón találtam magam, és az ajtó üvegére tapadva bámulhattam kifelé, ahol folyt Sonic bevezetése a nagykorúságba. Lui minden pózt megmutatott a Vizsla-szútrából többször is, hogy az ifjonc jól megjegyezze. Sonic elmélyülten tanult, és apró vakkantásokkal jelezte, mindent megjegyez. Ha tudta volna, hogy Lui kétszeresen is meddő próbálkozásainak mennyire nem lehetnek valós termései, nem csodálta volna a nagy laklit. Mikor újra köztük lehettem volt végre egy kis rohangálás is, majd a vendégek a bedugult tó aljában összegyűlt pocsolyában hűtötték le felhevült testüket Tünde nagy örömére. Ő egyébként nem volt hajlandó fotókat készíteni Lui nagy öröméről azzal, hogy pillanatnyilag nem az „Eberotica” című lap fotósa…
Sonic-kal én próbáltam foglalkozni, de még nem értette a „karcos” játékra-hívásomat, így ha erőteljesebbet mordultam visszariadt, egyébként nagyon kíváncsi és érdeklődő kölyköcske, mindent kapásból leutánoz, lelkesen rohan a visszahívásra is. Remélem, még találkozunk vele is, és akkor Luival sok hasznos inaspukkasztó dologra megtaníthatjuk.
Ahogy kissé elfáradtunk, bevonultunk a budoáromba, ahol Hailey Tünde ölébe, én G. mellé telepedtem, Lui P.-vel birkózott, a picike meg körbejárt, felfedezte a szobámat is.
A vendégek végül elmentek, mi pedig ledőltünk, de nem volt sokáig nyugalmunk, mert Nojcsi állított be, olyan fincsi illatokkal körítve amilyeneket csak a hurkák, a töltöttkáposzta, és a svártli áraszthat. Hogy ilyesmiket kinek hoz, nem tudom, mert mi aztán nem kaptunk belőle egy „katonát” sem, B. villámgyorsan eltűntette az egész csomagot. Azért néminemű jutifalatot nekünk is osztott Nojcsi, majd körételepedtünk, és fájós fülét gyógyítgattuk. Szerencsére mindig jön, ha fáj valamije és természetesen mi mindig meggyógyítjuk! Sajnos nem maradt sokáig, mert G. valami vendégségbe volt hivatalos, addig B. „vigyázott” ránk, este nyolckor cseréltek, de akkor már eléggé ki voltunk purcanva a délután-esti rajcsúr jóvoltából.
A mai nap A. – B. régi gondozottja – érkezésével kezdődött. Természetesen, mint rég látott ismerőst üdvözöltük, majd mikor reggelizett, addig tartogatta a kezében a kiflit elérhető magasságban az orrom előtt, hogy a felét leharaptam, gondoltam nekem szánja. Hát nem, B. megpróbált megszidni, naná, hogy jogos felháborodásimban duzzogva a helyemre vonultam. Később élvezettel szemléztük, amint étkezésünk gyümölcseit összegyűjtik az udvaron. Délután pedig pórázra vettük A.-t és B.-t, négyesben mentünk a futira. Itt a ketrecharcot gyakoroltuk, közben Lui néhányszor megpróbálta átküzdeni magát Athoszhoz, az afrikai oroszlánkutyához, , hogy ő közelebbről is megnézné magának azt a nagyranőtt „vizslát”. Nem tudom, Athosz vele is ugyanolyan kedvesen elnéző lett volna e, mint kölyökkoromban velem… Vártuk Csokit is, de Kisgazdija valami nyavalyát kapott – innen is gyógyító hercegnői vizslapuszimat küldöm neki, - így sajnos most a randi elmaradt.
Alig értünk haza, kisvártatva Mnéni állított be, hogy simogatását idén még fogadni tudjam. Lui annyira erőszakosan rafinált volt, hogy kiugatott mellőle, és elfoglalta a helyemet. Felváltva adtuk a puszikat is, hiába mondta a ficsúrnak, hogy nem miatta, hanem csak miattam jött, és most nem kér „négercsókot”, Lui csak-csak odaférkőzött, és még horkolva el is aludt az ölében. A jövő évet azzal kell kezdenem, hogy helyrerakjam ŐLuiságát. Naná, hogy Mnéni is hozott rágnivalót, közben vacsiztunk is, majd mielőtt kedves vendégünk elment, kezet mosott, mert csokiszínű lett a tenyere. Lehet, hogy Lui nem lett jól befestve? Mert, hogy az a szín rólam került volna le, azt kizártnak tartom! Én öntisztuló vagyok, csak akkor fürdök, ha illatos dolgokba fetrengek előtte. Vizslát!

Én

Lui

A kis Sonic

Lui kitúrt Mnéni mellől...

Most már pihenünk!