Nagyberki Zsarolta vakkantásai

06. 24. / 1.
Már régen voltam, most úgyis esik az eső, így alszom, és közben ráérek diktálni.
Pénteken F.K. elvitte Kajlát varratszedésre, nemsokára vissza is hozta azzal, hogy úgy hisztizett, mintha ölnék… Nem értek teljesen egyet vele! A kétlábúaknak sokfajta kifejezési lehetőségük van nemtetszésük kinyilvánítására. Mi csak nyüszögni, ugatni, kapálózni, esetleg harapni tudunk, ha nem tetszik valami. Márpedig Kajlának nem tetszett, hogy madzagokat huzigáltak ki belőle. K.-nak sem tetszett volna! Kajla mindenesetre nagyon örült, hogy nem került rá vissza a gallér, így mindjárt neki is eshettünk egymásnak. Dokinéni azt mondta, hogy allergiás a bolhára, bár én nem láttam benne mászni egyet sem, és én nem is vakarózom, tehát nincs benne! De k. hozott sampont, és B. másnap megfürdette, nehogy dunántúli bolhát vigyen az alföldre, mert abból óriási természeti katasztrófa is lehet! G.-n fekszünk egész nap amikor nem egymást tépjük, de ő se vette észre magán, hogy véradóvá vált volna. Kajla szombat reggelre abba is hagyta a vakarózást, szerintem csak az eddig elérhetetlen helyeket mentesítette a viszketéstől. Mindenesetre G. még lefekvéskor visszaadta a lámpabúrát Kajlának, akin szinte látszott, már el se tudja képzelni nélküle az alvást. Szombat reggel aztán végleg megszabadította tőle, hogy az itteni utolsó napját(?) ne abban töltse. Az a nap gyorsan eltelt, mi még jól kibirkóztuk magunkat, G. is előbb lefeküdt, hogy időben fel tudjon kelni a búcsúztatáshoz, hiszen L.K. negyed kilencre ígérte jöttét. Nem értettem, mivan? Engem még senki sem tájékoztatott semmiről! Reggel még a gépet sem akarta bekapcsolni, de amikor megtette, meglepve látta, hogy a vasárnapi utazásból nem lett semmi, és a hétfői is kérdéses. Mindebből mi nem sokat értettünk és vettünk észre, legfeljebb annyit, hogy én reggeliztem, de Kajla később kapott enni. Elég jó volt az idő, hamar eltelt a délelőtt és a koradélután, a csendespihenő, szokásosan végigdőltünk G.-n, aki most ezt kivételesen nyugodtan, sok simivel honorálta. Eljött a Zarázás ideje, a két fiút itthon hagyva mentünk a Ledinára. Ott is megvoltak a szokásos bajvívások, Zara is helyrerakta azt, akit kellett. Ahogy hazaértünk, rögtön rájöttem, hogy Kajla „megcsalt” távollétemben! Lerohanva a lépcsőn, egy kis vizsla-csitrivel találtam őket nagy viháncban. (G. később elmondta, hogy alig mentünk el, Perec gazdija bejelentkezett, és eljöttek hozzánk. M. nemrég lett a csoport tagja, innen a Fészes ismeretség.) Nem laknak messze, hamar ideértek, M., és S. a két gazdi, és Perec, a nyolc hónapos kis „vakarék” (ahogy első látásra gondoltam.) Amint csatlakoztam hozzájuk, elkezdtem becsülni a „vakarcsot”, és azóta én is tudom, hogy Perec a neve. Amilyen pici, olyan bátor is, nincs megszeppenve, remélem többször is összefutok vele, es a gazdijainak sem lesz ellenem kifogása. Kajla elfáradt, én is kipurcantam a dupla játékban, G. meg csendben ragyogott, hogy az utolsó(?) napon ismét két vizsla búcsúztatta az útra-kelőt. Ezt még nem értettem, de annyira elfáradtam, hogy akkor nem érdekelt G. érzelmi vihara. Reggel korán keltünk, ment a szokásos utóéjszakázás G.-n. (ez kb. olyan, mint a csendespihenő, csak ez hajnalban szokott lenni…) Aztán csengettek, jött F.K., pórázra vette a haveromat, és elment vele Kajla azt se mondta, hogy bikkmakk! Valami olyasfélét szólt vissza, hogy „Majd jövök”, de az sem biztos. Eztán megreggeliztem, és vártam, hogy jöjjön, máig várom, de egyre halványulóbb reménnyel és emlékekkel. Persze ha betoppanna hirtelen, vizslamódra örülnék neki. G. aznap feltűnően csendes volt, délben mondta, hogy Kajla szerencsésen megérkezett… (Hova?) Este viszont jött Perec a gazdijával, aztán együtt mentünk a Ledinára, ahol újra négy vizsi volt! Én Zarával, az „idősebbek” és mindenképpen okosabbak, és a két ifjú titán: Perec és Csoki, aki úgy néz ki közöttünk, mintha ráégették volna. De B., és M. azt mondja, tündéri szép! Óriási volt a rohangálás, mikor hazaértünk, megszomjaztam, és mivel még mindig (vagy megint) állt a víz a konyha járólapján, jót ittam belőle. B.-t ez nem töltötte el nagy lelkesedéssel, így elvonultam a helyemre, és odáig hallottam, ahogy törik a fejüket, mihez kezdjenek. Aztán bútortologatás, húzkodás, edénycsörömpölés… végre elcsitultak, elkocogtam a helyemre, talán Kajlával és Pereccel álmodtam. Folyt. köv.