Nagyberki Zsarolta vakkantásai

06. 24. / 2.
Tegnap reggel akkora felfordulást találtam a konyhában, hogy végig kellett szimatolnom mindent, mert szó szerint a konyhapultnak is új oldalát ismertem meg! Ilyenkor a kétlábúak örülni szoktak, hogy nem vagyok fiú, és nem kell utánam mászkálni törlőronggyal, de most éreztem, hogy minimális a boldogsághormon termelésük. Lázasan telefonálgattak, aztán B. elment dolgozóba, és nemsokára csöngettek. Persze rohantam fel a Valakit üdvözölni, de G. átvágott, mert a fenti udvari kijáratot mutatta, hogy ott lesz a Valaki, és utánam becsukta az ajtót! Kizárt! Engem! A rezidenciámról! Így csak az ajtóüvegen keresztül láttam, hogy a Valaki elkezdi még jobban szétbombázni a konyhát. Később G. pórázra vett, bekísért a nappali ágyamra, és a póráz másik végét az íróasztal lábához rögzítette! Ilyen elbánásban még nem volt részem, meglepődésemben nem is tiltakoztam eleinte, később meg már nem akartam odamenni a fülsüketítő zaj miatt, ami G. szerint a „flex”-ből jött. Aztán abbamaradt az iszonyatos visítás, amilyent csak a kétlábú szerkezetei tudnak okozni, lekerültem a pórázról és szemrevételezhettem a konyhát. Ha lehet, még nagyobb volt a kupleráj, mint reggel. Megnéztem a flexet is, büdös volt és csendes, ártalmatlannak tűnt. Az ismeretlen kétlábú nem volt sehol, elkísértem a nyomát a bejáratig, így mikor újra szólt a csengő, sejtettem, hogy ő jön vissza. Kibújtam a nyakörvemből, kislisszoltam G. és a másik mellett, és szabad voltam! Végigügettem az utcán, megnéztem a távolabbi, kerítés mögé zárt fajtársakat, szabadon szimatoltam, átmentem a túloldalra, mert ott még ritkán jártam, közben a berregő pléhdobozok – az autók – tiszteletteljesen megálltak, és utat engedtek nekem, ők is tudták, hogy egy igazi hercegnő vonul keresztbe-kasul előttük. G. persze jött utánam, de nem hagytam, hogy szorosan kövessen, semmi büszkélkednivalóm nem volt vele, ahogy ott bicegett mögöttem, és valamit beszélt is, - amit persze figyelmen kívül hagytam – elég szánalmas és égő volt, ezért úgy viselkedtem, mintha nem is hozzám tartozna. Mikor meguntam, hogy nem szakad le rólam, és a másik is kijött szemrevételezni az utcát és parádémat, szépen visszatértem közöttük megszokott palotámba, ahol ismét a szobafogság várt rám. Megérte ez a kis kirándulás, nem csak én nyújtózhattam egyet, de G.-t is sikeresen megmozgattam. Már jócskán benne voltunk a délutánban, amikor megszabadultunk a flexelő kétlábútól, én meg a pórázomtól is ráadásul. Nemsokára hazaért B., és ahelyett, hogy velem foglalkozott volna, nekiállt a konyhát pucoválni. Szerencsére eljött Perec, és ha máshol nem is, de az udvarunkon másfél órát gyilkolásztuk egymást. Mi különben sem mentünk volna B. más irányú elfoglaltsága miatt, - nem tudom, mi lehet fontosabb az én jókedélyem ápolásán kívül, - de Perecnek nem tetszik a szeles idő, mert ilyenkor akaratán kívül is lobognak a fülei, így itthon maradtunk. Annyira elfáradtam megint, hogy mikor hazament gazdijával és én megvacsiztam, mindjárt az alvófotelomba vonultam. Ma reggel esőre, és a konyhában végre rendre ébredtem Éppen ideje volt! Nem szeretem, amikor felborítják jól megtervezett napi beosztásomat, szanaszét hagynak mindent, és utána szóvá teszik, ha elpakolok utánuk. Az eső csak délután állt el, addig szunya, majd csendespihenő – kipihenni a szunyát… Ekkor eszembe jutott Kajla, hogy most nélküle mekkora helyem van G.-n! Megjött B., és Perec is befutott gazdijával, akikkel együtt mentünk tovább a Ledinára. Ott aztán olyan rohangálást csaptam, amit B. még életében nem látott tőlem. Zarával kiegészülve mi három vizsla jól meghajtottuk Lejlát, a steffit, de velünk futkározott labi, spániel, újfunlandi kölyök is, és ez csak a szűkebb társaság volt. A madzagoslabdában kifejezetten ügyes, fifikás és gyors voltam, még Zara és gazdija is csodálkozott nagyszerűségemen! Velük kapcsolatban itt jegyzem meg, hogy tőlük szereztem vajat. A tanyáról hozták, ahova kijárnak, és G. legnagyobb megrökönyödésére ez volt ráírva: „Vaj: Összetevők: Tehéntej”. Ennyi… Csak azt kérdezte: ilyen is van még? Régen persze természetes volt, de mára talán csak néhány eldugott tanyán maradt még mutatóban tehénke, akiknek a tejéből vajat lehet köpülni. De momentán engem ez nem érdekelt, bár a vacsinál az utolsó falatot természetesen én kaptam, és éreztem, hogy ízletesebb, mint amikkel eddig a kedvemet keresték. De eztán sürgősen irány a fotelom, mert a konyhakövön is majdnem elaludtam. Vizslát!