Nagyberki Zsarolta vakkantásai

01. 04.
Ahogy írtam, kétlábújaim nem várták meg a Szilveszter éjfélt, de én még felébresztettem G.-t az államelnök beszéde alatt, hogy kapcsolja ki a rádiót! No meg egy kis lelki támogatást is igényeltem a sűrű durrogások miatt. Az éjszaka többi része már nyugalomban telt el, azt sem vettük észre mikor ment el B. a dógozóba, mert este be lett húzva a sötétítő, hogy a villanások se zavarjanak. Így a szokottnál jóval később ébresztettem G.-t, aki ezt egyáltalán nem bánta! Ebből kifolyólag gyorsan eltelt a nap annak ellenér, hogy nem voltunk sehol, Másnap azonban, alighogy B. hazajött, mentünk Zarázni! És nem is a ketrecbe, ami jóval közelebb van, hanem a rétre, ahol mindig összegyűlünk néhányan. Már odafelé találkoztam agy jópofa, de félénk vizslalánnyal Jennivel, aki kora ellenére olyan félős, mint én voltam  egy-két hónappal ezelőtt. Látszott, hogy gazdijai eddig nem sokat vitték négylábúak közé. B. hívására később megjelentek a réten is, ahol így Zarával együtt hármasban képviseltük a vizslákat! Irigykedett is a többi gazdi! Pedig volt ott husky, német juhász, labi, meg mindenféle mix, de mi vizslák mindenhonnan kiragyogunk! Jenniék nem sokáig időztek, elsőre sok volt nekik a minden irányból jövő érdeklődés. Tőlem volt hangos a rét, mert mindig szóvá tettem, ha éppen kihagytak a játékból. Hazafelé még egy ismeretlen vizslafiúval, lassan feltérképezem a környékbeki arisztokráciát. Szombaton itthon voltam, a régi dolgaim totális megsemmisítésével foglalatoskodtam, mert még mindig előbukkan egy-egy póló darab, kötélcsutka, kesztyűujj, ami még rágható és lenyelhető. Együres műanyagpalackot is megkaparintottam, amit rövid úton ki is végeztem, de a kupakját G. sem találta néhány perc múlva, így ennek a nagyszerű játéknak egyszer, s mindenkorra véget vetett! Régen napokig eljátszottam eggyel, szép hangosan pattogott, amikor rágicsáltam, lehetett gurigázni vele, dobálgatni, most meg valahogy mindjárt szétesik, alighogy megfogom! Igazuk van az embereknek, régen tartósabb volt minden!
Most, hogy itt van a vasárnap este, lassan befejezem. Nemrég jöttünk meg a Zarázásból, megint voltunk legalább hatan! B. általában nem tudja megjegyezni a neveket, mire haza érünk elfelejti, pedig akkor pontosabban tudnék diktálni, mert ott nem érek rá ilyesmivel foglalkozni. A társak és gazdijaik hívónevének a megjegyzése az ő feladata lenne, hisz ezért tartom! Illetve ezért is! Lesz még dolgom a Gazdikkal, mire a hiányosságaikat kijavítgatom! Zara meg eltévedt egy kicsit! No, nem a beépített GPS-e ment tönkre, hanem pubertáskori zavarai lehetnek a csitrinek – két héttel fiatalabb nálam – mert fiúnak képzelte magát, és rajtam gyakorolt. Hát ez az, ami sosem lesz belőle. Szegénykét ki is nevették a kétlábúak, biztos nem esett jól az egójának! Egyébként is, mostanában rájár a rúd, mert a gyomrát is elrontotta, és nemsokára ugyanaz vár rá, amin én már átestem. Azért még kibírkóztuk magunkat, mielőtt hazaindultunk. Itthon hiába aludtam el, megint fölkeltett a csengő! B. barátnője É. jött látogatóba, lejött hozzánk is, nem félt tőlem, mint egyesek… Természetesen hercegnői eleganciámmal üdvözöltem, amit kellő nyugalommal fogadott. Na, most átadom a gépet G.-nek, megyek végre pihenni. Vizslát!