Nagyberki Zsarolta vakkantásai

10. 08.
Tegnap B.-t megdicsértem! Ritkán fordul elő, hogy ilyen határozottan dicsérjem!  Pedig igyekszik! Délután elvittem sétálni, és egészen szépen jött laza pórázzal. Elmentünk megint a Gyükésbe, a kútnál ittam egy nagyot, (persze edényt nem hozott), majd visszasétáltunk. Már nem félek annyira a kutyáktól, rájöttem, ahol kerítés van, onnan nem jönnek ki, kintivel meg sajna nem találkoztunk. (Ilyenkor már nekem is kicsit megnő az arcom!) A lényeg az, hogy most már kb. tudom, merről várható egy-egy szemtelen bekiabálás, csak néha ér váratlanul, ilyenkor átmegyek B. túloldalára, ha éppen nem szerencsétlenkedik a pórázzal. De majd belejön! Póráz nélkül is tűrhetően követ, néha ugyan lemarad, de mindig bevárom, nehogy elvesszen. Rajta nincs biléta! Mikor hazaértünk megint kiakadt egy kicsit, mert a vacsinál nem bírtam kivárni, míg G. ideadja a „magos” tálkát, így belelefetyeltem a konyhapulton a beáztatott rizsbe, és kicsit vizes lett körülötte minden. No, ez nem tetszett neki! Legközelebb óvatosabb leszek a lefettyel. Ma tovább folytattam a tavam téliesítését, a tündérrózsákon volt a sor, de olyan nehéz a cserepük, hogy csak darabokban sikerül kiszednem, így nem is végeztem a mára betervezettel. Még a halak is vissza vannak, azokat a partról sehogy sem érem el, de holnapra már melegebbet mondanak, majd a hétvégén… Vizsllát!