Nagyberki Zsarolta vakkantásai

05. 13.
Hétfőn persze nem voltam megint sehol, mert B. nem ért rá, de az udvari birkózások nem maradtak el. G. hiába mondja, hogy ne kekeckedjek Luckyval, nem hallgatok rá, mert jólesik marcangolni a nyakát. Lucky nem ellenkezik, csak húz magával, mert ő erősebb, de velem nagyon megengedő… majdnem azt mondtam: bárgyú, de ilyent mégsem mondhatok a barátomra és kinevezett testőrömre! B. is azt mondta a múltkor, hogy Zara a felét sem engedné annak, amit Lucky eltűr. Néha aztán ő is megmutatja, hogy tud ő is valamit, akkor egyből a földön vagyok, de itt meg is áll, nem akarja leharapni sosem a fejem. Ilyet csak a kajánál csinálna gondolom, de ha enni kapunk, külön faljuk be a hamit, és én véletlenül sem közelítek feléje, ilyenkor nagyon türelmes és udvarias vagyok – G. szerint csak ilyenkor – és kivárom a soromat. Szóval hétfőn napközben ugyanaz történt, mint kedden, „döglés” a teraszon a napon, onnan elvonulunk a poros földre is kicsit heverészni, majd ha eléggé felmelegedtünk, bevonulunk a fehér járólapra hűsölni. Miután lehűltünk, leverjük a maradék port és újrakezdődik a „körforgás”. B. ilyenkor szokott az égre nézni – gondolom, hogy meddig süt még a napocska – előveszi a partvist, meg a szemétlapátot, és elkezd szöszmötölni, hiába mondja G., hogy elég lenne, ha este egyszer rontaná el a szép mintákat, amiket a nap folyamán oda- mandaláztunk. Kedden nem csak Zarával, hanem egy ismerőssel: F. K.-val, és az ő Zsömijével és Dodijával is összefutottunk. Ő volt az, aki Luckyt fényképezgette nemrég. Zara éppúgy nézeteltért Dodival, mint szombaton Bejglivel, csak most F. K. nem rohant oda, hogy az édes kis picikéjét bántja az a nagy kutya…Zara nem is bántotta, de én már látom, hogy őnagyságának kezd kinyílni a csipája! Persze az én Zarám nem is csipás és alig várjuk a találkozást! Én, hogy a nyakát markolásszam, ő, hogy a lábaimat kuszálja össze… Aztán a végén keresek valami nyalánkságot, összekenem vele Zarát, és az aznapi jól végzett munka elégedettségével térünk haza. Persze még sokáig hallom a morcogást K.(!), hogy már megint összekente „az az átkozott”, (ez én vagyok) az ő kis patyolattiszta jólnevelt vizsijét… Mert nem csak a hallásom, de a képzelőerőm is kitűnő! A mai Zarázás után meglepetésemre elkísértük őket otthonukba, és B. sok finomságot kapott, amik valószínű, engem illetnek majd. Őhercegnőségemet közben Zara Kisgazdija és a szomszéd kislány próbált szórakoztatni, de amikor felém nyúlkálnak, pláne kitárt karokkal tollasütővel a kézben felém rohan valaki,…. hát azt nem szeretem! Ilyenkor egyesek azt mondják rám, gyáva vagyok, pedig nem! Ők nem ismerik finom, arisztokrata személyiségemet, pláne nem hallottak neveltetésem kiválóságáról! (Vagy hiányáról… De erről nem beszélek, mert semmilyen hiányban nem szenvedek természetesen!) Szóval a röpke látogatás után K. autóval haza is hozott bennünket, és mivel jólnevelt kétlábú, még Luckyhoz is beköszönt. Persze ezután sietett haza megfürödni. Ennyi történt máig, most alvás jön. Vizslát!