2015. május 26., kedd

12. 31.
Alighogy eltelt tegnap a dél, és én még mindig nem kaptam enni, ami kezdett gyanússá válni, elmentünk Zarázni! Előtte kicsit megigazítottam a lépcsőnél a rácsot, de oda se neki, csak egy keményfa tipli törött le, majd „meg lesz csinálva”!  Mentünk Zarázni, de nem csak ő volt ott, hanem Tóbiás, a border collie is. Most végre kipróbálhattam, milyen hármasban rohangálni. Nagyon jó! Tóbiás egyébként nagyon okos kutya, mert gazdijai nyáron – amíg ők nyaraltak – befizették egy nyolc hetes bentlakásos tanfolyamra (cirka 150 ezerért). Állítólag olyan ügyes volt, hogy öt hét alatt megtanult mindent, de még két hétre volt szükség, hogy gazdija is elsajátítsa azt, amit Tóbiás már tudott, nehogy szégyenben maradjon. Lehet, hogy nem vagyunk olyan okosan kiképezve Zarával, de rohangászni mi is tudunk úgy mint ő. Egyébként is vannak, akiknek tanulniuk kell az intelligenciát, és vannak (például Zara és én), akiknek génjeikben van az intelligencia mindenféle fajtája! Ma ebéd után elindultunk bulizni a rétre, B. sörkiflit csinált. Itthon, indulás előtt az udvaron már volt „szerencsém” egy nem túl közeli petárdához, nem töltött el nagy lelkesedéssel. Csináltam egy kis kört magam körül a teraszon, aztán figyeltem, de nagyon, és besiettem, mikor nyílt az ajtó. Hideg volt, de ragyogó napsütés. Ahogy odaértünk, csak Zaráék voltak, senki más. Ők egy üveg pezsgőt hoztak, de pohár nem volt egyiküknél sem, gondoltuk, az 1-es személyi számmal rendelkezők közül csak lesz valamelyiküknél, mivel G. szerint kötelező tartozékuk. Azonban kétlábú kísérőink valamit félreértettek, mert a később érkezők elmondták, hogy a bulit január elsején szokták tartani, ami így utólag is logikusnak tűnik, a lehetséges durrogást figyelembe véve. Persze ez minket nem nagyon izgatott. Zarával játszottam aztán hármasban Zsömivel, de jött Béla-vizsla, aki nagyon akart tőlem valamit. Többször rászóltam, de a végén bemenekültem a kétlábúak közé. Hatan jöttünk össze a végére négylábúak. Én holnap nem leszek ott a bulin, de K. és Zara mennek, így majd újra kiviszik a pezsgőt. Hazafelé B. észrevette, hogy fáj a lábam, talán csak megrándult. G. megmakacsolta magát, azt mondta, most nem fog összefoglalót írni, mert B. reggel hatkor dolgozni indul, én remélhetőleg alszom, ő pedig inkább leül a tévé elé a forralt borral. Lehet, hogy pezsgőzni is csak holnap fog B.-vel, mert az éjfélt se várják meg. Ebben az évben utoljára vakkantottam, Vizslát jövőre!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése